2022. november 01. 22:39 - Lord Picard

Jurassic Newsworld: Újabb fotók a 2023-as figurákról

ujabbfotok.jpg

Újabb adagnyi termékfotó érkezett a jövőre bemutatkozó Dino Trackers játékvonalról, valamint - egy kis hiánypótlás - az októberi Beyond The Gates keretein belül leleplezett két új figuráról is találni friss információt a tovább mögött, és egy új Legacy szettről is.

Kezdem is a legfrissebbel, jövőre ugyanis egy újabb jármű érkezik a Legacy Collection játékvonalon!

Dr. Ellie Sattler Risky Rescue Pack

legacy_9.jpg

A Laura Dern által alakított Dr. Sattler nem először, már harmadjára szerepel a Legacy vonalon (az előző két esetben ugyanazt a figurát adták ki, az elsőről itt írtam: Legacy szereplők), ebben az új szettben is az alap figura már adott, de újdonság lesz rajta a sárga, Jurassic Park-os esőkabát, no és persze a Jeep Wrangler! A bukókeret nélküli változat eddig ugyanis nem jelent meg: volt már egy klasszikus, bukókeretes változat, a 18-as számú Jeep, illetve a Dennis Nedry által használt, vászontetős kialakítású 12-es számú. A 10-est Robert Muldoon és Ellie használta, hogy a T. rex kifutónál begyűjtsék Hammond unokáit, de csak a sérült Ian-be botlanak. Ráadásul, visszapillantó tükröket eddig csak Dennis változata kapott, de megfigyelhető a csomagoláson, hogy egyrészt ott a lyuk helye az ajtón, illetve Ellie mellett külön csomagolva a két tükör is.

Természetesen a kötelező jellegű dinoszaurusz-társ sem maradhat el, és habár ebben a jelenetben a T. rex kergette meg a terepjárót, egy a film által ihletett festésű alap Velociraptor került a szettbe. És habár jó magam alakítottam már át a 2018-as, elkapó hálós járműből (amely a 18-as számot viselte) a szóban forgó Jeep-et, nem kérdés, ez a szett is helyet talál gyűjteményemben.

jeeps_2.jpg(a 12-es számú Jeep esetében sajnos a hivatalos stock fotó pontatlan, hiszen a hátsó keréknél található vörös csíkot lehagyták)

Épp két hete múlt, hogy a Beyond The Gates októberi epizódjában két új dinoszaurusz figurájáról rántották le a leplet, és mind a kettő igencsak érdekes választás erre a vonalra.

Geosternbergia

geos0.jpg

Ezen a játékvonalon első alkalommal kerül kiadásra egy repülő őshüllő figurája, és a Mattel választása ebből a szempontból elég érdekes, hiszen egy konkrétan, a franchise-ban nem látott fajnak szenteltek Hammond Collection figurát ismét (korábban kiderült, hogy a Concavenator - amely kitömött formában szerepelt azért Bukott birodalomban). És teszik ezt úgy, hogy közben mégsem filmidegen a megjelenés.

 

Még Az elveszett világ: Jurassic Park előkészületei során az előző filmen is dolgozó paleoművész, Mark "Crash” McCreery készítette el azokat a látványterveket a dinoszauruszokról, amelyeket aztán kiválasztottak és többek között Stan Winston és csapata is ezek alapján építette meg a kisebb-nagyobb modelleket. Csakhogy Crash művészi koncepciója során az akkor Pteranodon sternbergi néven ismert példányt vette alapul, így az erősebb koponya és a hagyományostól eltérő taréj jelent meg a rajzokon és ezek alapján készítették el a modelleket, hogy aztán végül úgy döntsenek, hogy a film végén, csak digitálisan, egy hagyományosabb fejdíszt viselő példány bukkanjon fel - addigra azonban számos merch terméken, de még a filmhez készült kellékeken is a P. sternbergi grafika került fel és azokat nem is távolították el, de a Winston-ék által készített modellt sosem használták végül, de a színkoncepciót abszolút átvették.

A Hammond Collection játékvonal tervezői viszont úgy döntöttek, ennek a majdnem szereplő fajnak szentelnek így emléket, de az egyszerűbb kidolgozású Legacy Collection-féle Geosternbergia is megjelent már. 2010-ben egyébként felülvizsgálták a P. sternbergi pozícióját, és végül úgy találták, eléggé eltérő jegyeket mutatnak az ismert leletek, hogy egy teljesen önálló, új fajként, Geosternbergia sternbergi-ként hivatkozzanak rá a továbbiakban.

geos1.jpg

A figura egyébként roppant szépen kidolgozott lesz, és az Amber-es Pteranodon figurához hasonlóan a szárnyakban egy-egy drót található, amelyek segítségével a gumírozott szárnyak behajlíthatók: csak remélni tudom, hogy ezúttal a drót azért nem fog eltörni és átlyukasztani a gumirészt, mint számos Pteranodon figura esetében.

Anyklosaurus

anky0.jpg

Az epizód másik leleplezése egy már jól ismert fajról készült figura volt, amelyről már több változat készült eddig is, főképp, hogy a Krétakori táborban a főszereplő srácok is gondjainkba vettek egy kölyköt, aki a Bumpy/Bütyök nevet kapta. Érdekes módon, a játéktervezők ezúttal viszont nem rá gondoltak, és nem is a Jurassic World-ös változatra, hanem a Jurassic Park ///-ban látott példányokat vették alapul.

A színekben is ez rögtön egyértelmű, de például a fejen található két-két szarv alsó párjai is, akárcsak a harmadik filmhez készült CGI-modelleken, lefelé irányba csavarodnak, míg a World-filmeknél és az animációs sorozatnál azok egyenesek.

anky5.jpg

De nem csak ezen, a fejrészen is dolgoztak még a játéktervezők, ráadásul a száj is nyitható lesz (ami viszont érdekes, mert ezen a vonalon csak a Triceratops nem kapta meg a növényevők közül ezt a feature-t, holott az ő esetében lett volna ez igazán fontos, a filmhűség miatt). A lábakat, persze több mozgatható ponttal de megtartották a korábbi figurákról, viszont a páncélzat részletei, így az ostrodermák is sokkal részletesebben kidolgozottabbak, és a farokrész is több ízből áll, tehát minden tekintetben jobbá fejlesztették a meglévő modellt.

A Dino Trackers játékvonal is közeleg, az Egyesült Államokban januárban érkeznek az első figurák, de nem lenne meglepő, ha már itt-ott decemberben felbukkanna néhány új figura. Az alábbi figurákról már 1-1 csomagoláskép korábban is ismert volt, most viszont némileg több látható belőlük:

Danger Pack Austroraptor

Ausztrália saját raptora is rendelkezett ölőkarmokkal a lábakon, de a mellső végtagjai a szokottnál kisebbre nőttek, de leginkább a különösen hosszú koponyája az, amiről a legkönnyebben felismerhető.

Track 'N Attack Indoraptor

A csak a Bukott birodalomban felbukkanó hibrid állatról négy év után készült új figura, természetesen a korábbi változatok alapján, de némiképp módosítva is, hogy ne csak egy egyszerű újracsomagolást kapjunk, például a figura szeme világítani fog, és természetesen hangot is hallat a hátán elhelyezett gomb lenyomásával. 

És akad még három figura, amelyekhez hivatalosan nevet még nem publikáltak, de egyikük sem filmes faj lesz, de esélyes a repülő ősállatra, hogy Tupandactylus lesz a neve:

És még egy friss szett, amelyről csak a doboz hátoldala ismert egyenlőre, de úgy fest lesznek majd ragadozó és prédája páros szettek is, ez esetben egy Skorpiovenator és egy Iguanodon feszül majd egymásnak egy-egy hangot adó figura formájában:

skorpio.jpg

Mindkét figurából volt már legalább egy, de a Skorpiovenator-ból többféle változat is, de a Világuralomban csak pillanatnyit szereplő Iguanodon első figurája, eddig még, kis hazánkban nem jutott el, majd talán ez a szett elhozza nekünk őt is.

Létezik egy játékvonal, 6 és 12 inches méretű, kevésbé aprólékosan és csak néhány ponton mozgatható dinoszauruszokkal, amelyek természetesen még egymáshoz mérten sem méretarányosak. Az ezen a vonalon megjelent Velociraptorról négy éve készítettem is egy figurabemutatót, a nevére kattintva ez olvasható. Ennek a játékvonalnak egy némiképp okosított alvonala debütált idén, a Sound Surge. Egészen egyszerű kialakításúak az itt megjelenő figurák, ráadásul méretben is kisebbek, de még az állkapcsok is elég egyszerű és kevésbé kifinomult módon nyithatók, de cserébe legalább hangot is adnak a figurák.

Sound Surge Indominus rex

Így érkezik erre a vonalra az Indominus rex is, és csak azért került a bejegyzésbe, hogy azért látható legyen, még a Mattel is el tud fáradni:

Egészen csúnyára sikerült szerencsétlen Indominus feje, a festetlen fogsor és nyelv még rosszabbá teszi az összhatást, nem csoda, hogy ezt a vonalat 4-6 dollár körüli áron értékesítik. 

És habár ez a figura itthon bizonyosan nem lesz, csodák csodájára, nem régiben olyan figurák kezdtek el érkezni a hazai piacra, amelyek nagyon még tőlünk nyugatabbra sem jelentek meg, természetesen a blogon lesz róluk bővebben még szó! 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://jphungary.blog.hu/api/trackback/id/tr5617968100

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása