A napokban újabb csomagolás- és termékfotók láttak napvilágot a Dino Escape játékvonalról, amelyekkel egy újabb részlet is a helyére került: a Roar Attack játékfigurák esetében egy vadonatúj kialakítású mechanizmust dolgoztak ki, de immáron három Krétakori táborlakó önálló megjelenéséhez is van képünk! De rögtön egy vadonatúj, egészen friss, régóta várt Legacy kiadásról kerül le a lepel!
Végre! Rajongók ezrei, ha nem millió sóhajtottak fel kb. fél órája, amikor kiderült: még idén nyáron érkezik a Legacy figurasorozat legújabb, legnagyobb játékszettje, egy Tyrannosaurus rex-szel, és... a Ford Explorer túrakocsival! Csak 2018 óta vártuk a Mattel változatát, de megérte!
A képek alapján törekedtek a filmhűségre és bámulatosan fest a 04-es számú túrakocsi! Az már szinte elhanyagolható (nem), hogy a Jurassic Park egyik gyerekszereplője, Tim Murphy is megkapja a maga figura változatát, ráadásul kiegészítőként egy éjjellátóval együtt! Várható megjelenés: 2021. június!
A Krétakori tábor nagy sikerrel debütált a Netflix kínálatában, és már nyakunkon is a harmadik évad (az egyik producer, Colin Trevorrow szerint akár 5-6 évadnyi történetet is el tudnának mesélni). A titokzatos E750-ről már szivárogtak ki képek, de végre vethetünk pillantást a főhősök felének figuráira is!
Először Kenji-t mutatták be, aki a 2. évadban látott rollerrel és egy, még a sorozatban sem, nemhogy a filmekben felbukkanó, új festésű Monolophosaurus-szt kapott társul (bár korábbi szivárgás arról szólt, hogy az E750 lesz a párja, így ez a termékfotó akár elterelés is lehet):
Darius korábban egy, csak az USA-ban kapható szett részeként már megkapta a maga akciófiguráját, így az új kiadást remélhetőleg nemzetközi piacra is szánják, mindenesetre a figura változatnál. Hozzá egy Gallimimus-szt társítottak, de annál is érdekesebbek a kiegészítői: egy Velociraptor hangképző kamra másolata, amely mind Darius, mind Dr. Alan Grant életében is fontos tárgy volt, valamint egy épp a tojásból kikelő, apró Bumpy figura is ebben a szettben kap helyet. Ez a választás már csak azért is érdekes, mert Darius (és Kenji) ott sem voltak ennél a pillanatnál…
Harmadik társuk, akiről már ismeretes termékfotó, Yasmina vagyis Yas. Az atléta lány ezen felvétel alapján külön kiegészítőt nem kap, de három dinoszaurusz is társul hozzá: Blue, a Velociraptor, amely a legelső figura változat szebben újrafestett változatának tűnik (és mondanom se kell, idáig a lány nem is találkozott vele) illetve két Compsognathus. Utóbbiak már voltak emberek mellé társítva, a Legacy figurák kaptak egy-egy példányt, de most szélesebb körben is hozzáférhetőek lesz remélhetőleg a Compy egyedek.
Az Attack Pack vonalat váltja a Wild Pack elnevezésű alsorozat, amelynek első figurái máris kaphatóak itt-ott, ráadásul mind a négy figura egyetlen kiadásban: első alkalommal jelent meg együtt a Raptor Squad!
A raptorcsapat, ahogy a dobozfotón is látható, Európában bukkant fel először és a Jurassic World négy fős Velociraptor csapatának tagjait tartalmazza. Az ötlet érthető, hiszen egyrészt újabb raptorbőr húzható le, de bizonyára azt is szem előtt tartja a Mattel, hogy minden évben vannak újabb és újabb rajongók, akik épp most kezdenék el gyűjteni a figurákat, és ami egyszer elfogyott, az utána nem lesz már kapható…
Az sajnálatos, hogy az első Raptor figurák alapját használták, kétszer ráadásul ugyanazt a lapító beállást vették elő, és Echo a filmektől abszolút elütő színt kapott ismét, de Delta sem azt a színkombinációt kapta, mint a nagyon jól sikerült Savage Strike figurája, hanem egy olyat, amilyet már egyszer kiadtak, egy Legacy-szett részeként, sima Raptorként…
Szintén egészen friss termékfotók jelentek meg az önállóan megjelenő Wild Pack figurákról:
A grafikai elemek ismét lenyűgözőek, ráadásul itt is kétféle csomagolás lesz: a Krétakori tábor alá sorolt dinoszauruszok csomagolásán Toro szerepel minden csomagoláson, míg minden más esetben a jelek szerint egy gyönyörű Blue grafika fog szerepelni a csomagolásokon! Ezen képek alapján viszont úgy tűnik, maga a bliszter kisebb méretű lesz, mint az eddigiek.
A Roar Attack játékvonal a Sound Strike sorozatot váltja, az első hat figurából egy lesz vadonatúj, a többi fajból viszont már több változat is készült:
Limbo (Pokol) a Baryonyx trió tagja, tavaly jelent meg az első figurája, egy kaland szett részeként. Az új figura, az előzővel szemben hangot adó változat lesz, ám nem egy gombbal lesz aktiválható az effekt, hanem egy csuszka segítségével! A dobozkép tanulsága szerint 3 külön hangeffekt párosul az állkapocs állásához mérten. Ez egy innovatív újítás ezen a játékvonalon, bár így mindig lesz egy lyuk a figura hátán, ami nem épp a legesztétikusabb megoldás. Arról nem is szólva, hogy míg a korábbi változat esetében az állat felső részén végig futott a barna festés, az újnál ez félúton egy sötétebb színbe csap át…
A Carnotaurus is többedik kiadását éli meg, tavaly ő is egy külön szett részeként már megjelent, szakasztott ugyanilyen festéssel, az újdonság itt is a hangot adó feature. A hivatalos Chaos (Káosz) Baryonyx csak festésében különbözik Limbo figurájától.
A felnőtt Allosaurus első kiadása 2019-ben jelent meg, sokáig vártak tehát az újrakiadással, amelynél a hangeffekt és persze az új festés jelenti a különbséget. A Bumpy színeit viselő, felnőtt Ankylosaurus esetében viszont nem készült a fejhez új sculpt, vagyis épp Bumpy egyik jellegzetessége, asszimetrikus szarvak maradnak el.
Egyedüli új faj, egyelőre, ezen a vonalon a Ouranosaurus lesz, az iguanodontiák családjához tartozó faj, amelynek látványosan megnövekedett csigolyanyúlványait bőrvitorla borította. Ennél a figuránál egész biztosan a hagyományos, gombos aktiválással szólaltatható meg a hangeffekt, mert nem látni, hol is helyezhették el a csuszkát.
A Mega Destroyer játékvonal tagjairól ugyan még nem tudni, hogy hangot kiadó változatok lennének, de további képek jelentek meg a Carcharodontosaurus-szról és a Stegosaurus-szról is.
Előbbi új fajként debütál a Mattel-nél, ahol láthatóan a Jurassic World: Evolution játékbéli megjelenést vették alapul a figura tervezői. A ragadozó megkapja az új Tyrannosaurus rex figurához hasonló szájzárat is és csak remélni tudják, hogy ő sem némán dobja le magáról azt.
Népszerű lett a rajongók körében a 2019-ben megjelent Primal Pal Blue figura, amely a Velociraptort kölyökként ábrázolja, de egy nagyobb méretarányban, ráadásul ez jelenleg az egyetlen, hangot is adó Velociraptor figura. Őt követte a tavaly megjelent Feeding Frenzy Indominus rex figura, amely a Jurassic World antagonistáját ábrázolja, kölyökként.
Idén Toro-val, a Carnotaurus-szal bővül ez a figuracsalád, és most már több termékfotó is napvilágot látott, bemutatva többek között a feature-öket:
Korábban arról szóltak a hírek, hogy szemei mozgáskövetőek lesznek, de ez egyenlőre nem derült ki egyértelműen a fotókat látva.
Idehaza az elmúlt hetekben nem hogy a Primal Attack utolsó figurái nem jelentek meg, de korábbi megjelenésű Primal, sőt, Dino Rivals figurák is elérhetőek lettek több webshopban is, valamint 4-féle Snap Squad figura is! Valószínűleg az év eleji leltár után a nagykereskedések árukisöprése nyomán kerültek ismét forgalomba ezek a figurák, de most már remélhetőleg érkeznek az újabb figurák is...
A termékfotók, mint általában mindig, a Collect Jurassic oldalnak köszönhetően kerülhettek bemutatásra!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.