2021. január 16. 21:00 - Lord Picard

Jurassic Newsworld: Termékbemutató - Nanmu "Alpha" Tyrannosaurus rex

nanmu.jpg

2015-ben, a Jurassic World hatalmas sikere ismét a figyelem középpontjába terelte a dinoszauruszokat, és bár a Hasbro még nem, a Mattel élt a lehetősséggel, hogy kicsiket és nagyokat egyaránt megörvendeztessen remek, filmszerű játékfigurákkal. Idővel a prémium, gyűjtői figurákra specializálódott cégek is egyre szebb és nagyobb figurákkal képviselték a franchise-t, de kisebb cégek is akadnak, igaz licensz nélkül, akik lenyűgöző dinoszauruszokat gyártanak. Most végre van szerencsém bemutatni a talán legszebb, megfizethető áru figurát, a Nanmu gyártotta "Alpha" Tyrannosaurus rex figuráját. 

A kínai Nanmu piacra lépésekor is már a Jurassic World: Bukott birodalomban látott Carnotaurust vette alapul első figurájához, azóta pedig egyre több fajt található meg kínálatukban, bátor lépésként a két hibrid, az Indominus rex és az Indoraptor is megjelent (Berserker rex és Berserkerraptor néven).

Bátor lépés, hiszen míg egy dinoszaurusznak nincsenek jogtulajdonosai, a két hibridnek vannak, a cég mégis elkészítette a két állat figuráját, többféle változatban is, egyelőre retorzió nélkül. 

rexybox.jpg
Ám a mai bemutató tárgya nem is ők, hanem a tavaly megjelent "Alpha", azaz a Tyrannosaurus rex. Ez a figura is három változatban készült: barna, zöld és áttetsző (utóbbi csak a két festett változat együttes megvásárlásakor jár), én a barna színű változatot választottam, hiszen a Jurassic Park és a két Jurassic World film ikonikus szereplőjét idézi meg, Rexy-t. A bejegyzésben látható figurát doboz nélkül rendeltem, néhány ezer forinttal dobja meg az árat a doboz, de anélkül is biztonságban megérkezett, egy habszivacs tömbbe fektetve. 

A három hét alatt megérkező figura az orrától a farka hegyéig masszív, egyetlen darabból áll, illesztések nélkül. Hossza 40 cm, magassága pedig a legmagasabb ponton 18 cm. A legtöbb ehhez hasonló figurákat gyártó céghez hasonlóan 1:35-ös a méretarány, azaz a fele a Mattel figurák általános méretarányának, ezáltal az előállítási költség még nem olyan magas, viszont elég nagy a lépték, hogy részlet gazdagon mutassák be a dinoszauruszt.

Első kézhez vételt követően is ugyanúgy bámulattal csodáltam a figurát mint egy hetet követően – rendszerint sok fényképet készítek a blogon bemutatandó termékekről, Alpha-ról csupán olyan 450 felvétel készült, nem lehet betelni vele…

A figura egy ponton mozgatható csupán, az állkapcsánál, ez viszont igényel némi trükköt: ugyan több oldalon felhívják rá képekkel a figyelmet, láttam olyan videóst, aki erről mit sem tudva feszegette a figura állkapcsát – az ugyanis csak egy trükkel nyitható ki roncsolás mentesen: hajszárítóval (vagy esetemben radiátor felett tartva fél-fél percig a két oldalt) megmelengetve az illesztésnél az állat állkapcsát válik kinyithatóvá a dinoszaurusz szája.

Nem fogom minden testrésznél leírni, a T. rex minden pontja szenzációs gyönyörűen van kidolgozva, a bőrredők, a pikkelyek, az izmok, a szemek, a fogak, karmok – mind mind rendkívül igényesen, szépen kidolgozott. A rengeteg fénykép által látható, hogy más-más megvilágítással milyen gyönyörű a figura.

A fogak némileg áttetszők, és a túlzottan sterilnek ható hófehér színezet helyett sárgásak, épp mint egy valódi állat fogsora.

Döbbenetes, mennyire szépen modellezték le a Jurassic-filmek sztárját, és nem csak a részleteiben, de a festését tekintve is Stan Winston eredeti modelljére hajaz a figura, ezt még sok prémium kategóriás cég sem tudta teljesíteni.

Minthogy nem mozgatható, két választása volt a gyártónak: dinamikus testhelyzetben vagy statikusan ábrázolja az állatot, utóbbi mellett döntöttek így azt örökítették meg, hogy felszegett fejjel lép egyet az állat – hála az égnek instabilitásnak a legkisebb jelét sem adva, tökéletes a súlyelosztás. (Egy másik gyártó, a Rebor-féle T. rex figuráiról ugyanez nem mondható el).

Alpha egyébként így fest, a Papo-féle Tyrannosaurus figurájához képest,

és így a Mattel Bite 'N Fight figurájához képest:

És ismerős tárgyakhoz viszonyítva ekkora a figura: 

filmek_1.jpg

Minden figura mellé jár még egy festetlen ember is, nem feltétlenül mindig méretarányosan, és ha eddig nem is lett volna kérdés, honnan a dinoszauruszok ábrázolásának inspirációja, a figurákból egyértelmű, hiszen azok a Jurassic Park és Jurassic World filmek főszereplőit ábrázolják, Alpha Owen-t kapta meg maga mellé.

És jár kettő képeslapszerű kártya is:

További fotók a lenyűgöző figuráról:

És még néhány felvétel:

Tényleg elég nehéz jobban összeszedni ez esetben a gondolataimat, egyszerűen tökéletes minden tekintetben a figura. A Nanmu az idei évet a Giganotosaurus figurájával kezdte - ez esetben megelőzik a filmeket -, de több színű Triceratops figura is a piacra kerül hamarosan, ráadásul nem csak egészséges állapotban, de érkezik az első filmen alapuló beteg Triceratops figura is!

És egy hónap múlva jelentik be Az elveszett világon alapuló hím T. rex figurájukat is! A Jurassic-rajongókat pedig hamarosan a Krétakori tábor 2. évada várja, amelyben Rexy is visszatér! 

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jphungary.blog.hu/api/trackback/id/tr2816392542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Viktor Harangozó 2022.06.10. 14:29:56

Tisztelettel szia! Én szerintem a papo T-REX figura, amit kitettél viszonyításként, nem eredeti, vagy az, de nagyon szarul kifestett fajta. Az enyém pl sokkal jobban néz ki. Így egy kicsit azt sugallja a cikked, hogy a papo figurák mind ilyen elnagyolt festésűek lennének, ami ugye nem igaz. Nanmu Alphát én is megrendeltem, várom a postán ettől függetlenül. Csak megütötte a szemem, hogy milyen elnagyolt bootleg szerű a papo T rex amit fotóztál. A blog amúgy kiváló!

Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2022.06.10. 19:34:37

@Viktor Harangozó: Szia! Ha magánembertől vettem volna, valóban gyanús lenne ez a Papo figura, de ez a kevés alkalmak egyike, magánéleti okokból, amelyre pontosan emlékszem hol és mikor vásároltam, és az egy Régió Játékbolt volt és az eredeti Papo címke is rajta volt, szóval egészen biztosan eredeti, de talán (nem követem sajnos úgy a Papo megjelenéseit, mint kellene) ott is időnként új gyártás van, és esetleg nem egy szériából származhat a te figuráddal. Szerintem amúgy elég jó ez a Papo figura is, azóta is megvan, és teljesen jó, filmszerű. És köszönöm szépen a dicséretet :)

Viktor Harangozó 2022.06.22. 23:49:42

Ami jó az jó. És a blogvezetésed tökéletes.

Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2022.06.23. 20:08:50

@Viktor Harangozó: Köszönöm szépen ^^ Örülök, hogy nem csak saját szórakoztatásomat szolgálja :)
süti beállítások módosítása