2025. március 04. 21:14 - Lord Picard

Jurassic Newsworld: Az Újjászületés LEGO-szettjei

legoszettek.jpg

Megérkeztek az első stock-fotók a Jurassic World: Újjászületés kapcsán készült LEGO-szettekről, amelyekből számos dinoszaurusz és emberi karakter került így leleplezésre. A tovább mögött jöjjenek a részletek. 

Egyelőre hivatalos LEGO készletleírások nem érkeztek, így csupán a dobozképek alapján lehet összerakni, mire is számíthatunk (és egy kivétellel ismert az ajánlott, fogyasztói ára is az egyes készleteknek, még csak dollárban). Ezeken felül még legalább egy, nagyobb szett érkezik majd, vélhetően a D. rex-el, de erről egyelőre semmilyen információ nem látott még napvilágot, azon kívül, hogy lesz. 

76947 - Brick-Built Mosasaurus Boat Mission - 858 db elem

bb_mosasaurus_boat_mission.jpg

A most ismertetett szettek első darabja ugyan a második legtöbb elemszámmal bíró szett (eddig) az Újjászületés kapcsán, ez javarészt annak köszönhető, hogy a Mosasaurus-t külön kell megépíteni, valószínűleg a LEGO nem akart egy ilyen nagy, gyakorlatilag egy darabban kiönthető figurát.

bb_mosasaurus_boat_mission2.jpg

A kis motorcsónak mellé két szereplő minifigurája tartozik: Atwater és LeClerc - utóbbi nevével már találkozhattunk az EW cikkben, a másik karakter nevében pedig külön vicces, hogy egy a víznél (angolul at water) játszódó jelenetben érkezik, persze azt nem tudhatjuk, hogy ilyen jelenet lesz-e egyáltalán a filmben.

76972 - Raptor Off-Road Escape - 285 db elem $24.99

raptor_off-road_escape.jpg

A filmhez külön megépített, új terepjármű ebben a szettben lesz megtalálható, és akárcsak a motorcsónak, ugyanazon színekkel látták el.

raptor_off-road_escape2.jpg

A megújult külsővel bíró Velociraptor mellé megkapjuk a kölyök Dolores figuráját is, aki egy, a franchiseban most debütáló faj, az Aquilops képviselője. Mellettük apa és lánya, Reuben és Isabella Delgado mini figurája lesz megtalálható a készletben.

76973 - Raptor & Titanosaurus Tracking Mission - 582 db elem $99.99

raptor_n_titanosaurus_tracking_mission.jpg

Ebben a közepes méretű szettben debütál a franchise eddigi legnagyobb dinoszaurusza, a Titanosaurus, amely valószínűleg a LEGO kínálatában is az eddigi legnagyobb figura lesz. A Mattel figuránál kevésbé, de itt hangsúlyosan kiemelésre került az orra felett található dudor.

raptor_n_titanosaurus_tracking_mission2.jpg

Egy újabb Velociraptor mellett a film, várhatóan, három főszereplője: Zora Bennett, Dr. Henry Loomis és Martin Krebs minifigurája érkezik, de a benzinkút, mint helyszín is újdonság lehet a film történetére vonatkozóan. Hogy a kis terepjármű (utánfutóval) és a motor valamint a drón felbukkan-e a filmben, az kérdéses. 

76975 - T. rex River Escape - 199 db elem $49.99

t_rex_river_escape.jpg

A franchise ikonikus őslénye, a T. rex a legkevesebb elemszámmal bíró készlet eddigi ismereteink szerint, és a Michael Crichton eredeti regényében szereplő, de a Jurassic Park filmváltozatából kimaradó jelenet elevenedik meg, egy gumicsónakkal és quaddal.

t_rex_river_escape2.jpg

A Delgado család egy újabb tagját, Dolores-t és és a Xavier Dobbs névre hallgató, vélhetően Zora-ék csapatának egyik tagja lesz megtalálható még a dobozban.

76976 - Spinosaurus & Quetzalcoatlus Air Mission - 984 db elem $149.99

spinosaurus_and_quetzalcoatlus_air_mission.jpg

A kis híján 1000 elemet tartalmazó szett is bizonyosan egy filmes jelenet, hiszen ezt a helyszínt láthattuk már díszlet formájában a londoni Sky Studios Elstree stúdióban felépítve, de az előzetesben is láthattuk. A szépen kidolgozott helyszín mellett ráadásul még egy kis vízesés is felbukkan a szett oldalán. A járművek közül a hat kerekű terepjárót és a helikoptert nem biztos, hogy a filmben viszontlátjuk, színviláguk az eddigi járművekét követi, számomra különösen a helikopter tűnik jól kidolgozottnak.

spinosaurus_and_quetzalcoatlus_air_mission2.jpg

A Quetzalcoatlus figura a Világuralom kapcsán megjelent szettből került átemelésre, megújult színekben. A Spinosaurus viszont teljesen új, kellett is egy új forma, miután a 2001-ben megjelent Jurassic Park ///-as Spino ma már a LEGO kínálatán belül is elavultnak számít, de a filmhez eleve újradesignolták a faj megjelenését. A szett tartalmazza az eddigi legtöbb minifigurát: a 76973-as szettből lett átemelve a három főszereplőnk illetve hozzájuk csatlakozik Duncan Kincaid minifigje. 

76970 - Baby Dinosaur Dolores: Aquilops - 339 db elem $24.99

baby_d_dolores_aguilops.jpg

A LEGO előre megszavazta a közönségkedvenc státuszt a kis Aquilops-nak, legalábbis erre utal, hogy a kis dinót, aki a Dolores nevet kapta, külön is megépíthetjük majd, szép részleteséggel.

baby_d_dolores_aguilops2.jpg

Összességében nagyon tetszetős mindegyik szett, és az arculati elemek is, ráadásul úgy tűnik, hogy a film fontos szereplője lehet a Spinosaurus-faj, hiszen ő a LEGO-szettek címerállata is. Árakról és részletekről nem érkezett még információ, ahogy még megjelenési dátumról sincs hír, de a blogon mindezek majd olvashatóak lesznek. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://jphungary.blog.hu/api/trackback/id/tr6218810346

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása