A Mattel a hagyományos figurákon túl az idei évben is számos újdonságot tartogat a rajongóknak. A Collect Jurassic oldalán megjelent a mai nap folyamán néhány új termékfotó, amelyek az adott terméken túl a Káoszelméletben megjelenő fajokról is képet adhat.
Elsőként azonban nem is a Collect Jurassic gyűjtéséről ejtenék pár szót, hanem a mértékadó amerikai online híroldalon, a Collider-en megjelent cikkről. A tegnap megjelent hír nem csak az újonnan megjelent előzetesről szól, de a Mattel új megjelenései is szóba kerültek, egész pontosan az új Ceratosaurus:
Valamint a Darius & Atrociraptor pack is szóba került, amellyel immár hivatalos, amit azért eddig is lehetett sejteni, a sorozatban felbukkanó Atrociraptorok ugyanazok a nevesített példányok, akik a Világuralomban szerepeltek. Ghost eddig csak a Soyona-val közös, Release 'N Rampage-szettben jelent meg, amely sajnos elkerülte a hazai piacot, de még a legtöbb európai országot is. Az új változat azonban az ún. kúszó-pózban kerül újrakiadásra. Ebben a pózban jelent meg két éve Panthera is, de pl. a farokrész kialakítása teljesen új lesz. Természetesen Darius is már az új, fiatal felnőtt változatban került csomagolásra, kiegészítő gyanánt egy kábítófegyver és egy láthatóan nyitható hátizsák került még a szettbe, de...
Sajnos a Collider információ szerint a story pack vagy a Ceratosaurus figurája Universal Park exkluzív megjelenések lesznek, azaz csak a stúdió kalandparkjaiban lesz elérhető. A cikkben erre külön nem térnek ki, de remélhetőleg ez csak az Egyesült Államokra vonatkozik és Európában gond nélkül, széles körben elérhetők lesznek ezek a figurák.
Roarin' Frenzy Tyrannosaurus rex
Nem a Káoszelmélethez kapcsolódva, de a Collect Jurassic gyűjtéséből valószínűleg a legérdekesebb megjelenés ez a T. rex figura lesz:
Ahogy látható is a kialakításán, feltehető méretén, ez a figura az elmúlt években már látott kölyök Blue, Indominus vagy Toro-hoz hasonlatos lesz, de első alkalommal a Mattel-nél, ez egy távirányítható dinoszaurusz lesz!
Amennyi a dobozképről megállapítható, minden irányba mozgatható, akár 360 fokos fordulatra képes lesz a figura, valamint természetesen hangeffekteket is tartalmaz. A nagy kérdés persze, hogy mindezt hogy oldotta meg a Mattel, ez sajnos most még nem látszódik.
Dilophosaurus maszk
2018 óta már számos dinoszaurusz-maszkkal megörvendeztette a gyártó a rajongókat: T. rex-ből vagy Velociraptor-ból többféle színváltozatban, hangot adó és egyszerűbb kialakítású maszk is készült már, és most többféle fajváltozat után végre a Dilophosaurus is megkapja a maga megjelenését ezen a vonalon.
A csomagolásból pedig még egyértelműbb (hiszen már a Ben szett is árulkodó volt), egész biztosan visszatér a közönségkedvenc Köpcsi a Káoszelméletben!
Crushivores Spinosaurus Cage Crasher
Csak nem olyan régen kerültek ki a boltok polcaira, immáron itthon is, az újfajta Snap-szerű kisméretű, Crushivores-figurák, de most először egy komplett szett részeként egy vélhetően az eddigieknél nagyobb figurával bővül a sor.
A Jurassic Park /// antagonistája, a Spinosaurus lesz a főszereplője ennek a szettnek - figyelmes részlet, de látható, hogy egy elemen ott szerepel a N622DC lajtsrom szám, ez volt a filmben látott repülőgépen is látható. Többféle kiegészítő is megtalálható lesz a szettben, többek között egy kis rakás....
A Káoszelmélet múlt héten debütált előzetese pedig immáron magyar szinkronnal is elérhető, szerencsére Darius és Ben is megszokott magyar hangjukat kapták (Sándor Barnabás és Károly Barnabás), remélhetőleg ez a május 24-én érkező animációs sorozat minden visszatérő szereplőjéről elmondható lesz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.