2020. október 11. 18:42 - Lord Picard

Jurassic Newsworld: Világuralom - Forgatási fotók Angliából

dominion.jpg

Nem sokkal a premier elhalasztása után bejelentették, hogy felütötte a fejét a koronavírus a Jurassic World: Világuralom forgatásán, ami miatt két hétre le is kellett állítani azt, addigra már átköltöztették a stábot egy angliai volt katonai repülőtér területére, ahol pedig rengeteg rajongói lesifotó érkezett a forgatásról. Figyelem! Az alábbi bejegyzésben rengeteg, SPOILERES felvétel kerül közlésre a Jurassic-franchise hatodik filmjének forgatásáról!

Mozgalmasra sikerült ez a hét a Jurassic-rajongók számára: pénteken hivatalosan is bejelentették a Krétakori tábor második évadát és egy rövidke ízelítőt is kaphattunk a 2021-ben folytatódó szériából.

Két nappal korábban, szerdán egy hivatalos plakátot tettek közzé a Jurassic World: Világuralom kapcsán, amely azonban egy nem annyira váratlan, mégis szomorú bejelentést hozott magával, miszerint egy egész évvel eltolják a film jövő júniusi premierjét. Ezt követően Colin Trevorrow az alábbi fotót tette közzé közösségi oldalán, amelyről azóta megerősítette egy rajongói kérdésre, hogy egy az emlősszerűek osztályába tartozó Lystrosaurus-szt ábrázol:

lystro_1.jpg
A fotóval viszont egy bejelentés is érkezett, miszerint több stábtag koronavírus-tesztje is pozitív lett, ami miatt pedig két hétre le kell állítsák a forgatást. Tették ezt azután, hogy az egykori katonai repülőtéren, az azóta tesztpályaként és forgatási helyszínként is gyakran használt Dunsfold Aerodome-ra költözött a stáb, ahol számos filmes jármű és az összes főbb szereplő megjelent egy forgatási napra.

A következőkben tehát erősen SPOILERES fényképek kerülnek közlésre a Jurassic World: Világuralom forgatásáról!

Először is, következzenek azok a képek, amelyekre régóta vártak a rajongók, hiszen először láthatjuk Sam Neill-t és Laura Dern-t egy Jurassic-film keretein belül régi szerepükben, mint Dr. Alan Grant és Dr. Ellie Sattler:

A fotók alapján pedig a Jurassic Park-ban még egy párt alkotó, de a harmadik részre már szétszakított páros ismét egymásra talál…

Hetek óta láthattuk Neill és Jeff Goldblum közösségi oldalain, hogy a két férfi remekül szórakozik egymás társaságában, ha már egy hotelbe zárták őket. Azt ugyan nehéz megmondani, hogy ezeken a felvételeken jelenetet rögzítenek-e vagy sem, de láthatólag ők ketten vagy Dr. Grant és Dr. Ian Malcolm továbbra is jól szórakoznak:

És ami kimaradt a Jurassic World: Bukott birodalomból, az most végre bekövetkezett: Goldblum is együtt szerepel Owen-nel és Claire-rel, vagyis Chris Pratt és Bryce Dallas Howard párosával, de a Maisie-t alakító Isabella Sermon is felbukkan a képeken, tehát majd minden visszatérő együtt szerepel a film egy adott pontján. 

A képek alapján ezúttal főképp közeli felvételeket rögzítettek, ha rögzítettek egyáltalán.

A felvételeken felbukkan az új szereplők közül Mamoudou Athie (mintás ingben) és DeWanda Wise is (göndörített hajjal), viszont a képeken fel-felbukkan egy barna táskát cipelő alak is, akit a legtöbb felvételen nehéz beazonosítani, de végül egy fotó elárulta az ő kilétét is:

spl5190773_021.jpg

Aki pedig nem más, mint BD Wong, vagyis Dr. Henry Wu! Pár hete nagy loboccal jelentkezett be közösségi oldalán az amerikai színész, ezek szerint szerepben is így láthatjuk majd, láthatólag megviselten. 

A filmben hangsúlyos szerepet kap végre a BioSyn is: a vállalat üzleti riválisa volt a John Hammond által alapított InGen-nek, vezetője pedig Lewis Dodgson (Campbell Scott - a felvételeken nekem nem sikerült megtalálnom), ugyanaz a férfi, aki megbízta Dennis Nedry-t a dinoszaurusz-embriók ellopásával a Jurassic Park-ban. A vállalat eddig nem mutatta magát, de a jelek arra utalnak, hogy már Vic Hoskins (Jurassic World), Elli Mills (Jurassic World: Bukott birodalom) és Eddie (Krétakori tábor) is ennek a cégnek az alkalmazásában állt, és biztosan kötődik hozzájuk Dr. Henry Wu személye is. A forgatásra szállított járművekről számos fotó készült, először egy kamionon bukkant fel a vállalat logója, majd a trélereken szállított Jeep-eken.

Az amerikai terepjárók Wrangler változata a Jurassic Park által is lettek ikonikus filmes járművek, és az eredeti film előtti főhajtásnak tudható be, hogy a BioSyn is - igaz már a modernebb változatot -, a Jeep Wrangler Rubicon-t használja terepen:

De nem csak az öt ajtós terepjárót, hanem a pick-up kiszerelésű Gladiator-t is lencsevégre kapták:

Mindkét autót komoly terepmunkára készülve, jócskán felszerelték plusz tartozékokkal.

Egy fehér helikopter is felbukkant az angliai reptér aszfaltján, amelyen szintén a BioSyn logója látható, nem lenne meglepő, ha a főnökség használná a gépet:

spl5190773_032.jpg
Egy másik, jóval nagyobb helikopter is felbukkan a képeken, egy AgustaWestland AW 101 Merlin is.

spl5190773_016.jpg 
Érdekesség, de konkrétan ugyanilyen festéssel szolgálnak ilyen típusú helikopterek a Norvég Királyi Légierő mentőegységeinél is – nem valószínű, hogy csak úgy kölcsönadták volna a gépet, esélyesebb, hogy egy leselejtezett darab lehet ez a darab (de ezzel Norvégia is mint lehetséges helyszín, bekerült a kalapba). A norvég festés az alábbi képen tekinthető meg:

norvegianav101.jpg

És nem lehet nem észrevenni a hatalmas Boeing 747-200-ast sem a kifutópályán, amelyet szintén a biotechnikai vállalat arculata szerint matricáztak fel.

spl5190773_001.jpg

ej2vxrqxcaqzgx3.jpg

Igazság szerint viszont maga a repülőgép már évek óta a reptéren pihen és előszeretettel használják filmforgatásokhoz: már a 2006-os Casino Royale-ban feltűnt, azóta pedig olyan filmekben is láthattunk, mint a Red 2, A mindenség elmélete vagy épp a Támadás a Fehér Ház ellen 2., amelyhez az elnöki Air Force One színeibe öltöztették fel a gépet. Számos Top Gear epizódban is látható a gép, hiszen Dunsfold-ban alakították ki a műsor legendás tesztpályáját is, de a Primeval c. őslényes sorozat 4. részében is ez a reptér játszotta a londoni repülőtér szerepét és már abban is láthattuk a 747-est.

És végül akkor a főbb szereplők kiemelve:

cast_1.jpgBalról jobbra: Jeff Goldblum, Sam Neill, Laura Dern, Chris Pratt, Bryce Dallas Howard,
Isabella Sermon, DeWanda Wise, BD Wong és Mamoudou Athie

A kéthetes leállás miatt valószínűleg nem sikerült mindent a tervek szerint rögzíteni Dunsfold-ban, és kérdés, hogy azokból is mit láthatunk viszont a filmben, hiszen a hollywoodi stúdiók azért már rutinosak a lesifotósokkal szemben. Előfordulhat, hogy akár csak egy kamerapróba szemtanúi lehettünk a képek által, viszont ezek az apró morzsák a hozzám hasonló, mindenről tudni akaró rajongók számára örömteliek, enyhítendő a várakozást, hiszen most már nem 8, hanem 20 hónapot kell várnunk a filmre.

Bónuszkép:

Jeff Goldblum az ikonikussá vált beállását(fekvését) idézte meg legújabb fotójával, 27 évvel az eredeti felvétel készülte után. A kép apropója az, hogy a színész, több hírességhez hasonlóan, aktívan kampányol az amerikai elnökválasztás kapcsán - nem konkrét elnökjelöltre, hanem szavazásra buzdítva. Az Egyesült Államokban ugyanis előzetesen regisztrációhoz kötött a szavazási jog gyakorlása, Goldblum pedig 3000, visszaigazolt regisztráció után az alábbi fotóval lepte meg követőit. Lehet, hogy az idő elszáll, de a színész még mindig tudja, mitől döglik a légy...

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jphungary.blog.hu/api/trackback/id/tr9516235408

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anak 2020.10.11. 21:14:44

Van egy ilyen kép is ám:
"https://static.filmbuzi.hu/wp-content/uploads/2020/10/jeff-dominition-560x373.jpg"
Kissé merész.

Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2020.10.12. 18:53:26

@Anak: Valóban, túl jó, hogy kimaradjon, mindjárt hozzá is biggyesztem a bejegyzéshez :)

Anak 2020.10.12. 20:38:26

Sosem értettem, hogy az a jelenet miért mémesedett el ennyire?
süti beállítások módosítása