Az elmúlt időszakban a Bontonfilm házimozis kiadásait taglaltam bővebben, a gyönyörű T. Rex steelbook-ot itt, a Media Markt exkluzív duplalemezes extra változatot pedig ebben a bejegyzésben taglaltam. Most viszont a Mattel jövő évi játék felhozataláról tudok újabb részletekkel szolgálni.
Néhány amerikai áruházban máris kikerült pár Matchbox termék a jövő évi új grafikai elemekkel és elnevezéssel ellátott játékszériából! A Dino Rivals alcímet viselve a Mattel 2019-ben folytatja a Jurassic World játékszériáját. Az új elnevezés amely nem csak a Mattel akciófigurák csomagolásán, de a Matchbox termékein is megjelenik, arról viszont nincs információ, hogy a Lego is átveszi-e (de mindenképpen lesznek jövőre új Lego-készletek!)
A három Matchbox, amely már az új csomagolásban meg is jelent, pontosan ugyanazon autómodelleket és dinoszauruszokat tartalmazza, amelyek idén is megjelentek, csupán a csomagolás, a vörösen izzó T. rex logó és a Dino Rivals felirat jelenti a különbséget.
Nem úgy az akciófiguráknál: a nyáron már belebegtették, hogy 16, eddig még játékfiguraként meg nem jelent dinoszaurusz is napvilágot lát majd a Mattel által, és erőteljesen szűkül a lista az új fajok listája, miközben a Dino Rivals első hullám dinoszauruszai lehet, hogy már idén megérkeznek, erre utalhat, hogy a Mattel applikációját már frissítették, erről bővebben a bejegyzés végén. Az új dinók mellett már korábban megjelent figurák újrakiadására is lehetett számítani. Most viszont lássuk, mely figurákról kerültek elő új promóciós fotók, és ezáltal most már jobban megvizsgálhatóak is az őslények:
Bite ’N Fight (Harap és harcol) sorozat
Ezen fantázianév alatt jelenleg egyetlen egy figura érkezéséről van információ, de természetesen nem elképzelhetetlen, hogy idővel ezt bővítik. Korábban már egy fotó ismert volt erről a figuráról, de most további információk mellé új képek is érkeztek.
BNF Tyrannosaurus Rex
Sokadik kiadását éli meg Rexy, de ezt aligha bánják a rajongók, tényleg mindenki megtalálhatja a neki tetsző példányt, természetesen nálam már a sokadik tagja lesz a gyűjteményemnek, de ez nem is csoda: az 1993-ban felbukkant Rexy most először kap a filmbéli megjelenéséhez legközelebb álló festést a 25 év alatt. A drapp és barna színösszeállítás természetesen nem tükrözi tökéletesen a filmbéli megjelenéseit a sziget királynőjének, de egyértelműen ez áll a legközelebb ahhoz, ahogy a filmvásznon láthattuk.
A figura ugyanúgy kettős funkcióval lesz ellátva, mint majd a később látható, több másik faj esetében is, viszont úgy tűnik, vadonatúj mozgásokkal: egy nagyobb gomb lesz a hátán, amelynek attól függően, melyik részét nyomjuk meg, vagy a farkát ingatja a zsarnokgyík, vagy pedig harap. De még hogy! A promóciós képek alapján ugyanis kitűnik, az alapból nyitott állkapoccsal megjelenő figura ugyanis nem csak előre fogja nyújtatni a nyakát, mint a Thrash ’N Throw figura, hanem a fejét oldalra fogja tudni fordítani! Amíg nincs a kezemben, nem tudok érdemben nyilatkozni, de a fotók alapján valószínűleg a Thrasn ’N Throw és a Battle Damage (vagy Legacy) vonal figuráinak egyes részeit fogja ötvözni az új figura.
Savage Strike (Vad csapás) sorozat
Az ebben a sorozatban megjelenő figurák a közepes termetű fajokat fogják zömében képviselni, de akad majd köztük kisebb méretű dinoszaurusz figurája is.
SS TAPEJARA
A Tapejara közepes termetű Pteroszaurusznak számít, és a filmvásznon eddig még nem üdvözölhettük, de a Jurassic Park világában már többször is felbukkant különböző platform és mobiljátékok állatai között, de a Jurassic Park /// Hasbro-féle játékfigurái közt is találhattunk egy Tapejara-t.
Legjellegzetesebb tulajdonsága a hatalmas, a valóságban akár az egy métert is elérő taréj a fején, a figura festésén is ez a jellegzetesség került kiemelésre. A hátán található gomb segítségével a szárnyai is csapkodnak, mint mondjuk a Pteranodon figura, de hangot nem fog adni.
SS DIMETRODON
Bár a négylábú, jellegzetes háti taréjjal rendelkező őslény népszerű, és megkerülhetetlen, ha dinoszauruszokról szóló dokumentumfilm sorozatot vagy könyvet tanulmányoz az ember, valójában nem dinoszaurusz, még az ő koruk előtt élt pelycosaurus. Ez az állat is csak játékokban tűnt fel, illetve játékfigurában is már kétszer, először 1993-ban a Jurassic Park-hoz kapcsolódó Kenner-féle figurák között, majd 2004-ben egy Jurassic Park: Dinosaurs elnevezésű játéksorozatban bukkant fel.
A Mattel-nél viszont nem először adják ki: a Legacy vonalhoz hasonlóan a Destruct-A-Saurs vonal forgalmazása is erősen korlátozott, még az Egyesült Államokban is, pedig ebben a játéksorozatban is felbukkant a Dimetrodon, ugyanakkor a termékfotók alapján úgy tűnik, részben újratervezték a figurát, és természetesen a festésén is változtattak. Az állat farkát oldalirányba történő mozgatásával hozható működésbe az állkapocs.
SS STYRACOSAURUS
A szarvat viselő növényevő ceratopsida nem egyik legismertebb, leglátványosabb gallérját viselő dinoszaurusz faja a Styracosaurus, amelyet eddig filmekben szintén mellőztek, de játékfigurát nem szántak neki az elmúlt években. És valószínűleg sokaknak lesz nagy meglepetés a felismerés, a játékfigurák egy méretarányú megjelenítése miatt, hogy a Styracosaurus bizony kisebb termetű volt, mint mondjuk a Triceratops. A festése mindenesetre elég merész, ezzel nagyban ki fog tűnni a rengeteg színes figura közül.
A farkát lenyomva pedig a fejét fogja tudni fel-le mozgatni, hasonló mechanizmussal, mint mondjuk a Pachyrhinosaurus-nál, ami a Mattel-nél Sinoceratops. .
SS BLUE
Ebben a játékszériában érkezik a franchise mostanra egyik főszereplőjévé előlépő Blue, a Velociraptor új kiadása is, de ezúttal egy már korábban kiadott figurát vásárolhatunk meg: egy az egyben ugyanaz a figura jelenik meg újra, amely idén is megjelent, Owen-nel közös kiadásban, ugró funkcióval.
Második hullámos (lehetséges) figurák:
A sorozat folytatásában várhatóan a Plesiosaurus (a jövő évi Battle Damage sorozatban is meg fog jelenni), a Pachycephalosaurus (nem tudni, hogy a Battle Damage vagy a Legacy vonal figuráját dolgozzák át), egy újabb Blue figura és egy sokadik Dilophosaurus is megjelenik, utóbbi kettő esetében van már annyi változat, hogy nem tudni, melyik fog ismét megjelenni, de eddig egyik szaurusznak sem volt gombnyomásra aktiválódó funkciója!
Mega Dual Attack (Mega kettős támadás) sorozat
Eddig az első hullámban három dinoszaurusz várható ezen a vonalon, és kettő faj ismert, bővebb termékfotókkal immár. A MDA széria állatai kettős funkcióval lesznek ellátva.
MDA Stegosaurus
Az idei évben a Stegosaurus figurája már megjelent az Action Attack sorozat keretein belül: a zöld színű Stego egyik háti lemezének lenyomásával a farkát tudta oldalirányba csapkodni, ezt a funkciót átmentették az új figurába is, amely ugyanakkor ugyanaz a figura, mint az idei. Az egyik különbséget egy második funkció rejti: egy másik háti lemez megnyomásával ugyanis immáron a fejét is fogja tudni mozgatni az állat.
És, természetesen a figura is új színekben pompázik, amely ugyanakkor messze nem tükrözi filmbéli megjelenését, de kreatív újrafestést eredményezett.
MDA Suchomimus
Ez a figura is egy második kiadás lesz, szintén az Action Attack figuráját porolták le, és a korábbi merész, világos kék és arany festést egy nem kevésbé merész sárga és barna festés váltja fel.
Természetesen megmaradt a háti taréj egyik gomb funkciója is: az állkapocs csattogtatás és nyakmeresztés, de egy másik gombbal ennek az állatnak is a farka lesz még mozgatható.
Második hullámos (lehetséges) figurák:
Ennek a szériának a folytatásában kettő dinoszauruszt prognosztizálnak előre: az egyik az Amargasaurus lesz, amely teljesen új faj a Mattel-nél, a nyáron jelentették be érkezését. A másik figura szintén egy debütáns lesz: a Quetzalcoatlus (a Hatzegopteryx-szel megosztva - nem könnyítik meg népszerűségük előretörését az elnevezéseik) a valaha élt legnagyobb röpképes állat volt a Földön.
Battle Damage (Harci sérült) sorozat
A Mattel azonban meglévő sorozatait is folytatja, így a Battle Damage szériát is. Egyenlőre csak két faj ismert ebből a sorozatból.
BD Plesiosaurus
A vízi, plezioszauruszok rendjébe tartozó ősállat a legismertebb őshüllők közé tartozik, nem utolsó sorban azért, mert évszázadok óta ezt a fajt tartják a Loch Ness-tó szörnyének.
A vízi állat eddig sem a filmvásznon (legalábbis a Jurassic-filmek közül), sem a játékfigurák tekintetében nem kapott még figurát, leszámítva egy 1993-as mini fém figurát. Így tehát ez a harci sérült állat lesz a bemutatkozása a nagyok között.
BD Pteranodon
A Pteranodon, amelynek itthon is kapható, Action Attack, hangot adó figuráját már én is gyűjteményembe tudhatom, és ebben a bejegyzésben taglaltam is, már nem az első kiadását éli meg a Mattel-től, találkozhattunk vele a Legacy vonalon, kétféle festéssel is, de a Destruct-A-Saurs vonalon is megjelent már egy harmadik színvariációban, sőt, az első változat szín összeállításában Battle Damage figura már idén is jelent meg. A jövőre(?) érkező figura az új festés mellett természetesen megkapja a harci sérülését is, a hátán.
A Battle Damage vonalon további három dinoszaurusz figura várható, de hogy kik, azt még homályt fedi. A fentebb taglalt állatok közül egyébként úgy néz ki, egyik sem kap hangot kiadó figurát.
Az Attack Pack sorozat új figuráiról már ebben a bejegyzésben értekeztem: Jurassic Newsworld: Mattel - 2019-es figurák *Frissítve*
Az applikációból
Fentebb említettem, hogy a Mattel, kódleolvasós applikációját már frissítették is a Dino Rivals szériához igazítva, egyrészt felkerültek az új figurák adatlapjai, és vélhetően itt fognak megjelenni majd a különböző statisztikái is az állatoknak, egy esetleges párharchoz viszonyítási alapként. Nem is ez a legérdekesebb, hanem hogy 27 új figura került fel, és így bepillantást nyerhetünk a lehetséges szín összeállításokra.
Az egyik legizgalmasabb felfedezés, ez a zöld, dzsungel festésű Bull T. rex felbukkanása:
Lenyűgöző. A színskála Az elveszett világ népszerű Thrasher T. rex figuráját idézi, nem véletlenül, várhatóan a Legacy vonalon, Az elveszett világ hím T. rex-e érkezik személyében! A figura vélhetően a Battle Damage/Legacy vonal figurája újrafestve, már amennyire ennyiből megállapítható. Az mindenesetre nagyot szólna, és hatalmas pacsi járna érte a Mattel-nek is, ha egy némiképp megváltoztatott fejformájú T. rex-et kapnánk, akárcsak a filmben. Az azért szembetűnő, hogy a Rex nyaka mintha nagyobb lenne, epp mint a filmbéli hímnek. A kölyök T. rex már megjelent iden a Legacy vonalon, ám a Mattelnél ugy döntöttek, hogy az akkori filmszerű festést egy új, sárga festés váltja fel ez esetben. Az applikációból azonban az is kiderül, hogy még egy új, barna festésű T. rex is várható lesz még!
Végre, igaz csak digitálisan, de szemügyre vehető a Parasaurolophus, a Mattel egyik nagy hiányossága, csak remélni tudom, hogy nem a Legacy vonalon érkezik, már csak azért, mert akkor itthon is várható lenne.
Az applikációból származó képek alapján két Triceratops is érkezik majd, és legalább kettő, új festésű Velociraptor: az egyiket ugyan az applikáció Delta-ként azonosítja, de a festése alapján inkább Echo-ra hajaz, de ha kihoznak egy Echo figurát Delta név alatt, akkor semmi probléma.
A másik raptor pedig a Jurassic Park ///-ban látott nőstény raptort idézi meg. Elvileg idei évre ígértek a Legacy vonalon egy JP ///-as hím raptort is, eddig azonban nem jelent meg.
Két egészen friss fotó pedig már meg is mutatja a nőstény raptort, aki Dual Attack formában Alan-nel lesz párosítva, akit szintén átfestettek a JP ///-as megjelenéséhez igazítva, illetve egy oldaltáskával és két raptor tojással egészítenek ki.
Muldoon figurájához pedig a már korábban is megjelent, lapító pózban lévő Velociraptort párosították, némi újrafestéssel!
Ugyancsak az applikációból derült ki, hogy lesz újabb Indoraptor is, ha tippelnem kellene, akkor változtatás nélkül az elektronikus figurát fogják újra kiadni, a Mega Dual Attack vonalon.
A galériába további képek a mobil applikációból:
Látható, hogy egyelőre nincs konkrét információ a Brachiosaurus-ról, az app-ban sem, de ez nem jelent semmit, a Colossal T. rex sem kapott applikációs kódot, már pedig várhatóan a hatalmas méretű növényevő majd ennek a vonalnak a folytatásában jelenik meg. Emberekről, járművekről semmi információ, ahogyan a csak pletykaszinten felmerült Indominus rex figuráról sem, de a Mattel eddig is meghallgatta a rajongókat, vélhetően egy ilyen ziccert ők sem hagynának ki. Természetesen amint több termékfotó elérhető lesz a Dino Rivals vonalról, egy újabb bejegyzésben őket is bemutatom!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Ser Davos 2018.11.05. 12:10:21
A Tapejara/Tupandactylus nekem nem tetszik annyira,a dimetrodon sem,de a Styracho nagyon tetszik és ez az új festésű Stego is.Valamelyiket mindenképp megakarom szerezni.A Suchomimusnak a szeme túl nagy de a színe tetszik,kár,hogy már van belőle.És végül az a zöld Rex is nagyon tetszik.
Cofidis gyors kölcsön mennyire jó?
Anak 2018.11.05. 19:08:49
B&F Rex: Ez véleményes, de nekem asszem elég a T&T Rexem.
Tapejara: Jópofa tetszik, kell.
Dimetrodon: Ez is egy klasszikus őshüllő, de ahogy írtad ő nem a Mezozoikum állata, hanem a Palezoikumé. Ilyen alapon a dínók eltűnését követő Kainozoikum jellegzetes ősállatai is jöhetnének. Mindenképpen kell.
Styracosaurus: Merész a szín, de imádom ezt a sötétlilát. A forma is tetszik a játékfunkció is jó. Kihagyhatatlan.
SS Blue: Asszem ő nem fog kelleni.
Várható Plesiosaurus és Pachycephalosaurus: Örülnék nagyon, ha ezen fajok is megjelennének nem Battle Damag verzióban.
MDA Stego: Sokkal-sokkal jobban tetszik a színe, mint az AA változatnak, asszem azt kénytelen leszek eladni. Bár sokkal többet ez sem tud. (ok mozgatja a fejét picit, de nem tűnik igazán izginek). Viszont miért nem a TLW filmben látható anatómiával kerül forgalomba? JW-s már úgyis van.
Suchomimus: Megvan már a kék, eladása megfontolandó, bár az a szín is tetszik. Ez viszont többet tud.
Várható Amargasaurus, Quetzalcoatlus: Ide velük, a tollaskígyó mindig is NAGY kedvenc volt, a sauropodát meg igazán üdvözlendőnek tartom.
Battle Damage Plesio és Ptero: Azt már tudjátok, hogy a BD vonalat nem kedvelem, így ezek biztosan nem kellenek, de remek szín-összeállításokat kaptak.
Parasaurolophus: A kedvenc Hadrosaurusom és hát klasszikus JP állat. Szeretném, ha megjelenne, eddig úgyis mellőzve voltak a hadrók.
Allan, Muldoon pakkok: Talán lesz esélyünk nekünk európaiaknak is hozzájutnunk a figuráikhoz? Kár, hogy olyan dínókkal, akik már kiadásra kerültek, csak más festéssel.
Összességében: zsebbenyúlós lesz a jövő év is. Hova fogom én ezeket kirakni? Az erre a célra szánt vitrinem tele van az idei szerzeményekkel.
Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2018.11.05. 19:15:01
Én is nagyon örülnék, ha itthon is megjelenne, és nem kellene külföldről levadászni, nekem nagyon tetszik ez a szín. A többiek is jól néznek ki, Stego-ból úgy látom csak nekem nem jön be a színpaletta, nem baj :D A zöld T. rex is kell, naná, de csalódás, hogy nem a Legacy-s színt kapja meg a kölyök. Remélem, hogy a Legacy vonalat talán eltörlik, olyan értelemben, hogy nem korlátozódik csak bizonyos áruház-láncokra a terjesztés.
Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2018.11.05. 19:23:58
Szépen összeszedted a gondolataidat :) Nekem mind a kettő Rex kelleni fog, nem kérdés :)) A többi dinó, mint Ser Tengerjáró Davos-nak is írtam, tetszenek, de nem vagyok komplexista, még az idei figurákból is van jó pár, ami nincs meg.
A Stegosaurus nekem jobban tetszik az idei festéssel, a TLW-féle anatómiától pedig szerintem búcsút vehetünk, nem fognak új figurát gyártani :/
A Suchomimus-ból mindkettő tetszik, tehát ha egyszer eljutok oda, akkor bajban leszek, hogy melyiket válasszam, de egyelőre elkerüljük egymást.
Pachy-ból idén a Legacy vonalon kaptunk egy szinte tökéletes TLW figurát, nekem ő kellene, és persze Elvis is, vagyis a Parasaurolophus.
Abban bízok én is, hogy talán jövőre elengedik a Legacy vonalat, legalább olyan tekintetben, hogy nem lesz korlátozva a terjesztésük. Emberek közül pedig jöhetne Roland, Eddie (de szigorúan csakis szétválasztható módon!), Sarah, Ludlow, 2020-ban a Jurassic Park /// szereplői és akkor 2021-ben a Jurassic World, jól be is osztottam :D
Visszatérve Ser Davos-hoz, a Cofidis nem rossz, de nekem lehet inkább egy szervkereskedő elérhetősége kellene ;) :D
Anak 2018.11.05. 22:21:46
Ser Davos 2018.11.06. 10:06:37
Fél tüdővel milyen lehet élni?
Ser Davos 2018.11.06. 10:08:13
A vadász szemétsége se semmi...
Ser Davos 2018.11.06. 10:10:50
Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2018.11.06. 19:37:29
Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2018.11.06. 19:38:03
Anak 2018.11.07. 21:58:49
1997 tavaszán, mikor a filmet még csak elkezdték promózni én már a film alapjául szolgáló könyvet olvastam. Az első kép, amit láttam a TLW-ből pont az a fotó, amikor a kis csapat menekül a rohamozó Stegosaurusok elől. (Ez a jelenet végül nem került bele a filmbe).
vignette.wikia.nocookie.net/jurassicpark/images/9/9c/Stegorunlg.jpg/revision/latest?cb=20130403173611
Elkezdtem spekulálgatni, hogy a színészek közül ki melyik szerepet is játszhatja?
Malcolm evidens. A nőt rögtön Sarah Hardingnak azonosítottam be, hisz ő volt a könyv egyetlen felnőtt női főszereplője. A fiatal férfit én Richard Levinnek (a könyv főszereplőjének) gondoltam és így evidens módon a kopaszodó szereplőt Thorne dokinak. Ennek azért örültem, mert azt gondoltam így kihagyják Eddie Carr karakterét a filmből, akit a könyvben nagyon megszerettem én nagyon sajnáltam a könyvbéli elhalálozását is. Így akkor nem kell látnom a halálát.
Mikor már több infó érkezett a filmből és kiderültek a tényleges karakterek: Nick van Oven és Eddie Carr, rögtön tudtam, hogy Eddie-t azért rakták bele a filmbe, hogy megöljék. Ez már akkor eléggé lelombozott.
Majd a filmben pedig belőle kreálták a legszerethetőbb karaktert, még a jófiúk közül is. Majd jött a lakókocsi a sziklaperem szélén T.Rex támad közben jelenet és az arcul csapás. A könyvben ugye ennél a jelenetnél senkit nem veszítünk el a jófiúk csapatából. A filmben pedig láthatjuk, hogy a semmirekellők (akik még kötelet sem tudnak mászni) megsegítésére érkező egyetlen jófiút premier plánban kettétépik a nagyragadozók. Forrtam a dühtől, hogy ezt miért kellett? Nagyon nem szeretem az ilyet. Majd a film végére még dühösebb lettem, ugyanis egyetlen főbb negatív szereplő elmúlását sem mutatták be/ábrázolták ennyire naturalisztikusan és húsbavágóan. A kamera olyankor érdekesmód mindig diszkréten elfordult.
-Dieter esetében csak azt látjuk, hogy egy farönk mögé esik, majd a Compyk átugorják a rönköt, kamera svenkel és látjuk hogy vér keveredik a folyó vizével.
-Ludlow szintén ilyen eset. Nem az ő szétmarcangolását látjuk a hajófenékben, a kamera a kicsi és a nagy rexet mutatja, majd azt, hogy a kicsi ráugrik az ekkora a képből kimászó negatív karakterre.
Talán egyetlen szereplő elmúlását mutatták ennyire premierben még és az Gennaro, de ő alapvetően a kapzsi ember szerepét töltötte be, így nem tipikusan jófiú, bár nem rossz szándékú, csak gyáva és ijedt mégsem sajnálja annyira az ember.
A JP1-ben Muldoon végzetét szintén takarják a levelek, Nedry felzabálása helyett a vízesésre és a borotvahabos flakonra tévelyedik el a kamera. A JP3-ban a 2 zsoldos Spinosaurus általi halála megintcsak takarva van.
Összegezve: nagyon rondán bántak el a TLW legszerethetőbb "jófiú" hősével.
Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2018.11.08. 21:24:26
Gondolom az, hogy a többiek halálának mutatásával ilyen-olyan módon trükköztek, az a korhatár besorolás miatt történt, és érdekes, de pl. a Jurasic World: Bukott birodalom kapcsán az angoloknál és olaszoknál is megvágták Mills halálát, de az olaszoknál rémlik, hogy az Indoraptor vs. Wheatley jelenet sem úgy ment le, ahogy mi láthattuk.
Anak 2018.11.09. 20:54:20
Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2018.11.09. 21:56:05
static.kepfeltolto.com/big/2018/11/09/ec379b9d5abb64f4967e0c66c6196a58.png
Igen, amint megláttam ezt a videót, holnap ki is teszem, nekem is az ugrott be, hogy nem lehet véletlen, hogy lemodellezték a Baryonyx-et, és be is jelentették, hogy jövőre folytatódik az együttműködés a Lego-val, szóval adja magát, hogy lesz Baryo figura, és nagyon jól néz ki!
Anak 2018.11.09. 22:20:56