2022. október 08. 08:00 - Lord Picard

Jurassic Newsworld: Termékbemutató - A Jurassic-bázis

fanbase.jpg

Amikor 1993-ban mozikba került a Jurassic Park, a játékboltokat, áruházakat ellepték a különböző merch termékek, és ez a tendencia a két folytatást is végig kísérte, és a Jurassic World-filmeket se kerülhette el a "végzete". A tovább mögött egy népszerű, minden igényt kielégítő webshop termékkínálatából mutatok be néhány igazán remek merch-terméket.

Ugyan koromnál fogva, a Jurassic Park idején a hazai árukínálatról csak beszámolók alapján lehet fogalmam, hat évesen örültem, ha tudtam kerékpározni... Ugyanakkor beszédes, hogy már a bemutató előtt is akkora érdeklődés övezte a filmet (a júniusi világpremiert követően itthon szeptemberben került bemutatásra a film), hogy a Pesti Est tulajdonosa még egy külön Jurassic Park márkaboltot is üzemeltetett Budapesten: ruhaneműk, használati cikkek és játékok széles kínálatával. A matricás albumot és képregényt is megkaptuk ebben az évben, de 1997-ben sajnos a matricás album elkerülte sok más piac mellett a magyart is, de a képregényt szerencsére megkaptuk, és még további termékeket is, a Kenner-féle játékok mellett már találkozhattunk itthon a Matchbox kisautóival és szettjeivel, de még rágógumival, jégkrémmel is! A csomagolás sajnos nem őrződött meg, de az íz még talán igen, ha arra egyáltalán jól emlékszem (zöld almás).

jurassic_2.jpg

2001-ben viszont már a Universal sem várt sokat a harmadik résztől, mind külföldön, mind itthon visszafogottabb volt a termékcsalád. Így amikor 14 év után visszatértek a dinoszauruszok a mozivászonra, a stúdió (és partnerei) ismét nem öltek túl sokat a kampányba (gondoljunk csak a Hasbro rémségeire), viszont amilyen visszafogott volt a marketing, olyan meglepő volt, milyen hatalmas sikert aratott a film a mozikban, így pedig a  Bukott birodalom már egy jóval komolyabb marketing kampány kísérte, és a játékjogok is értőbb gazdára találtak a Mattel kezében.

Az idő haladtával idehaza is egyre nagyobb teret nyert a főleg fiatalabb felnőtteket, felnőtteket megszólító geek-szubkultúra, amely számos új üzlettel és soha nem tapasztalt mennyiségű termékkel árasztotta el a magyar piacot. Valószínűleg a társadalom pozitív megítélésében is sokat segített a geek-ekről szóló Agymenők (The Big Bang Theory) vígjátéksorozat. 

A Fanbase webshopot is az igények kielégítése hívta életre, és immáron 12 éve kedvelt beszerző helye a rajongói termékeknek, legyen szó a Netflix nagysikerű sorozatáról (Stranger Things) vagy épp az időtlen klasszikus Jóbarátokról, vagy a Star Wars és képregényfilmek hatalmas rajongótáboráról, mindenki ízlését kielégítő mennyiségű termék fogadja a rajongókat.

És az egyik, ha nem a legnagyobb Jurassic merch-kínálatot a témában is a Fanbase kínálatában találhatjuk meg: a textilmaszkoktól a Funko Pop! figurákon és ágyneműkön át a komolyabb szobrokig dominálja a hazai piacot. Néhány termék pedig nemrég érkezett meg hozzám is a webshoptól, amelyeket érdemes jobban is szemügyre venni.

Jurassic World Mini LED lámpa

lamp1.jpg

lamp2.jpg

Ugyan mire eljutott hozzám, már nem elérhető - legalábbis jelen pillanatban, nagyon megörültem, mikor ráleltem erre a lámpára, bár magam se tudom, egész pontosan mit vártam egy 3 ceruzaelemmel működtethető lámpától, de messzemenően tetszetősebb a lámpa, mint vártam. A fénye nem árasztja el ugyan a helyiséget, de olyan élesen kivehető a Giganotosaurus és Rexy, és kellemes melegséget is ad egy teljesen sötét helyiségnek, nagyon hangulatos darab.

lamp3.jpg

Jurassic World Dinosaur Explorer Treasure Hunt

Korábban a blogon, még csak az első termékfotók kapcsán, már volt szó arról, hogy mennyi régészkészlet, érdekes kiegészítőkkel kerül majd a boltok polcaira, akkor nem szerepelt még köztük ez a készlet, pedig már csak a doboza miatt is egy igazán mutatós darabbal bővülhet a Jurassic-rajongók gyűjteménye. 

A régimódi utazóbőröndöt mintázó kartondoboz pedig sokféle kincset rejt: a nagyító, az információkártyák és egy mini T. rex valamint Triceratops csontváz mellett egy ősürülék másolat is helyet kapott az egyik tasakban, valamint egy apró fogmásolat és egy borostyándarab is, de talán a legérdekesebb a vulkanikus kőzetdarab, amely a többi lelettel ellentétben valódi!

Jurassic World alumínium kulacs - 500 ml

Sajnos a hazai mozikat elkerülték a Világuralom kapcsán megjelent mozis poharak és topper figurák, popcorntasakok, ami azért is nagy kár, mert ezeken is a Giganotosaurus és a Tyrannosaurus rex, azaz Rexy feszülnek egymásnak. Egész pontosan az a motívum, ami ezen a fél literes kulacson is visszaköszön (és az előző valamint még néhány hátralévő darabon). A védőkupakkal és porvédősapkával ellátott kulacs pedig amellett, hogy gyönyörűen is fest, még hasznos szolgálatot is tesz. A bolt kínálatában azonban nemcsak ez az egyetlen motívum, amely megtalálható:

kulacs.jpg

Számomra, aki gyerekként nem járhatott igazi Jurassic Park-os termékekkel az iskolába, különösen a most következő termékek azok, amelyek igazán megdobogtatják a szívemet, és még ezek sem sem fedik le messze a Fanbase teljes kínálatát.

Jurassic World írószer csomag - 13 darabos

És ezt mi mással is lehetne illusztrálni, mint a most elérhető legnagyobb írószer csomaggal, amely egy szép borítójú sima füzettel, két darab ceruzával, vonalzóval, radírral és hegyezővel, valamint külön egy kis dobozkában néhány színes ceruzával vehetünk birtokba, nem is beszélve a fém tolltartóról, amelynek tetején Rexy, alján pedig Blue és Beta szerepel:

stati5.jpg

És itt is ragadom meg az alkalmat, bár ezt a rendszeres olvasóim már tudhatják, hogy számomra a Világuralom box art design-ja a leginkább tetsző az elmúlt 7 esztendőből - az arculati elemek, a színválasztás, mind mind nagyon elegáns hangulatot kölcsönöznek bármelyik terméknek, legyen szó írószerekről, lámpáról vagy akár bögréről. 

Jurassic World írószer csomag - 5 darabos

stat1.jpg

Aki kevesebbel is beéri, választhatja a kínálatból a csak a ceruzákat, vonalzót, hegyezőt és radírt tartalmazó kisebb készletet is.

Jurassic World hengeres tolltartó
 pencase1.jpg

Természetesen valahol tárolni is kell az új íróeszközöket, és erre mi is lenne alkalmasabb, egy hengeres tolltartó, amelyen nem csak gyönyörű Rexy, de a logók is sokat dobnak rajta, amelyek immár (a film története szerint) szerte a világban ránk leselkedő veszélyekre figyelmeztetnek.

Jurassic World mappa

mappa1.jpg
A tolltartó design-jával harmonizál ez a gyűrűs mappa, amelyre igazán gyönyörű, nagy felbontású képek kerültek a World-filmek dinoszauruszairól, akik csak úgy tolonganak, hogy teljes egészében egyikük sem látszik, az összhatás mégis így pazar és egyedi. 

mappa2.jpg

Jurassic World táska

taska01.jpg

És mindezeket persze néha el is kell pakolni - vagy épp a suli miatt bepakolni, és erre a táskákból is bő kínálatot mutató webshopból egy gyönyörű, 3D hatású, domborított Rexy-s változatot sikerült beszereznem. 

taska02.jpg

Jurassic World párnahuzat

parna.jpg

És ha már nagyon unjuk az unalmas kispárnát a kanapén, feldobhatjuk azt egy Jurassic-os párnahuzattal is. A két oldal eltérő mintát kapott, ezek a renderek viszont még a Bukott birodalomhoz készültek - ami persze a szépségükből nem vesz el.

És ezekkel a termékekkel igazából csak a jéghegy csúcsát kapartam meg, hiszen még számos termékkör van, amelyben elveszhetnek a Jurassic-rajongók: akadnak még plüssfigurák, ágyneműk de még néhány nagyobb kivitelű Mattel figura is. 

fanbse.jpg

Egy igazán szép sakk-készlet vagy épp a blogon korábban bemutatott, Doctor Collector gyártású papírdobozos díszdobozok frissített, fémdobozos változatai is elérhetőek, ahogyan ágyneműk, díszpárnák, és tényleg, amit csak el lehet képzelni.

Ami viszont még igazán megkapó és szívet dobogtató (és itthon ilyen kiadásokkal nem is igen találkozni), azok a rendkívül filmhű, gyönyörű szobrok:

prime.jpg

Főképp a Prime 1, változatos méretarányú, de egytől-egyig csodásan kidolgozott szobrai uralják a kínálatot, amelyek egyelőre csak előjegyezhetők, de az oldal Collectors Club tagjai számára még kedvezményesebb áron is elő lehet őket rendelni!

Emeli a kínálat fényét azért még néhány Iron Studios szobor is:

iron.jpg

A Fanbase, az elnevezését nem meghazudtolva, valóban egy igazi rajongóbázis, alig akad olyan terméktípus, amiből ne találhatnánk kedvünkre valót mi, Jurassic-rajongók, de érdemes körül nézni a teljes termékkínálatban is, főleg az ünnepi időszak felé közeledve.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://jphungary.blog.hu/api/trackback/id/tr2417946928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása