2022. szeptember 21. 20:22 - Lord Picard

Jurassic Newsworld: Beyond the Gates - Az új Hammond és a jövő évi figurákról

hammond_6.jpg

A hónap harmadik szerdája ismét egy új epizódot hozott a Beyond the Gates-ből, a Mattel és a JurassicOutpost, valamint a Target közös bejelentősorozatából. Ismét két Hammond Collection figurát jelentettek be, róluk és néhány új termékfotóval a jövő évi figurákról a tovább mögött részletesebben.


A videósorozat legutóbbi epizódja ismét egy ember és egy dinoszaurusz figurájáról rántotta le a leplet, amelyek a Hammond Collection játékvonalon érkeznek majd, ráadásul első alkalommal láthatjuk a 30th Anniversary logót is, hiszen jövőre lesz 30 éves a Jurassic Park!

Az első dinoszaurusz pedig, amely ezen évforduló kapcsán jelenik meg, nem más, mint Az elveszett világ: Jurassic Park-ban bemutatkozó Pachycephalosaurus, amely természetesen nem az első figura "Tuck barátról" (via Roland Tembo) a Mattel kínálatában: már 2018-ban megjelent a második filmben látott színpalettával a dinoszaurusz figurája, igaz a Legacy Collection berkein belül. Több más, hagyományos vonalon megjelent, de erősen fantáziaszíneket viselő darab után idén ismét a Legacy vonalon jelent meg a figura idén, de ezúttal festése kicsit világosabb, mint az első, filmszerűbb változat (és furcsa módon, itthon is kapható például a Játékneten). Az új változat azonban a gyártó eddigi legpontosabb figuráját hozza el.

Hammond Collection Pachycephalosaurus

vlcsnap-2022-09-21-18h06m21s037.png

Az új figura dobozán tehát már ott szerepel az évfordulós logó, valószínűleg ezt minden jövő évi figura megkapja, amely az első három film szereplőin (dinókon és embereken egyaránt) alapul. 

A figurán igencsak részletgazdagra sikerült az állat feje, és jellegzetessége: a vastag koponyatető, de a csontkinövések is, ráadásul a növényevő állat csőrszerűen végződő szája még nyitható is! Nem csak a szép kidolgozás figyelemreméltó, de természetesen a színek is gyönyörűen visszaadják az állat filmes megjelenését.

A Hammond vonal lényege pedig a hagyományos figuráknál jóval több csuklópont, amellyel tetszőlegesen lehet beállítani az állatot, külön a mellső végtagokat és a lábakat is több ponton lehet behajlítani, de a szájon túl a nyak és koponya is mozgatható, a vonaltól megszokott módon pedig a farokrészben egy drót van elhelyezve, így a gumírozott hátsó rész is kedvünkre beállítható. A játékvonaltól már megszokható, hogy a két lábon járó fajok esetében egy a sima figuráknál is hosszabb talpat kapnak a figurák, hogy stabilabban megtartsák a figurákat, ennél jobb megoldásra még nem jutottak a Mattel-nél.

Hammond Collection John Raymond Arnold

vlcsnap-2022-09-21-18h06m07s345.png

Az emberek vonala is folytatódik, különösen szem előtt tartva, hogy egyelőre ezen a vonalon csak az első film szereplőiről készült figurákkal rukkolnak elő, így Alan Grant, Ellie Sattler és Ian Malcolm után Ray Arnold-on a sor - onnan is lehetett sejteni, hogy róla is készül ilyen figura, mert az Amber Collection játékvonalon is megjelent az ő figurája.

Amelyen alapul ez az új változat is, a hagyományos figuránál több mozgatható ponttal természetesen, de a részletek kidolgozottsága is figyelemreméltóbb. Az emberek figurák vonatkozásában egy másik, egészen jó ötletet is megvalósít a Mattel: a karok cseréjével variálhatók a szereplők kinézete: Alan esetében igaz csak a kézfejek cserélhetők (de ő kapott egy plusz fejet is) míg Ellie esetében a hagyományos ingujj mellett egy-egy gumikesztyűt viselő változat készült, Ray-hez hasonlóan azonban Ian esetében is nem csak előkerülhet a rövidujjú ing, de a mellényszerűen kialakított zakó - vagy Ray esetében köpeny - is levehető és így máris a film második feléhez passzol a megjelenés.

Figyelemreméltó a nyakkendő kidolgozottsága, de még a köpenyen található Jurassic Park logó és a két toll is szépen látszik, plusz kiegészítő pedig Ray fejhallgatós mikrofonja (amit az Amber vonalon is járt Ray mellé). 

Azt hiszem azt felesleges is kihangsúlyoznom: a Hammond Collection játékvonal figurái továbbra sem jelennek meg itthon, sajnos egy játékbolt sem lát bennük ezek szerint fantáziát, így pedig elég szűkös a beszerzési lehetőség is, nem csoda, hogy a blogon még egy termékbemutató sem készült erről a vonalról... Szokásos módon, a teljes videó, néhány érdekességgel és archív felvételekkel itt tekinthető meg:

A múlt héten pedig néhány, dobozképen már látott figuráról került ki több termékfotó is, így most ezeket pótlom - hazai megjelenésre van esély, bár az idei évben a szokásosnál kiszámíthatatlanabb, milyen figurák és mikor jutnak el a magyar piacra.

Search 'N Smash Truck Set

searchnsmash0.jpg

De először is egy olyan szett, amely nem biztos, hogy valóban elérhető is lesz hazánkban, és amelynek egy részletét már egy korábbi posztomban is közzétettem: egy filmekben nem látott, de a Jurassic World járművei ihlette autó érkezik egy zsoldossal és egy teljesen új, nem filmes festésű Atrociraptorral.

A jármű külön érdekessége, hogy a motorháztető is betörhető.

search4.jpg

És akad itt még egy Hammod Collection dinoszaurusz - ami viszont olyan tekintetben érthetetlen, mert filmben ez a faj nem is szerepelt (csak a Bukott birodalomban láthattunk egy kitömött példányt a Lockwood-birtokon):

Concavenator

hccon1.jpg

Az kétségtelen, hogy a figura kidolgozása szép, a festése is, még ha az nem filmes, csak ezen a játékvonalon kérdéses a létjogosultsága.

A szokványos, nagy méretű talpon túl ez a fotó is igencsak meggyőző:

hccon2.jpg

Csak épp valószínűleg ilyenre nem lesz képes a figura. Korábban a HC Ceratosaurus-ról készült hasonló promóciós fotó, de a kész termékkel nem lehetett megismételni ezt a beállítást.

Diabloceratops

diablo0.jpg

A Mattel népszerű a ceratops család, és úgy tűnik egyik céljuk is minden, a család alá tartozó fajról figurát készíteni. Addig ezzel nincs is baj, míg ilyen lenyűgöző figura születik belőle, mint a Diabloceratops, amelynek festése is a névadó ördögöt hivatott megidézni. 

Dryptosaurus

drypto0.jpg

Még augusztus elején kerültek ki itt is a csomagolásfotók ezekről a figurákról, és valamennyi figura esetében a feature ezúttal az lesz, hogy az oldalirányba csúsztatható gombbal oldal irányba lehet ingatni a dinoszauruszok fejét! Ez a mostani termékfotókról is egyértelmű.

Sinotyrannus

Színeiben is, megjelenésében is az új fajok egyik legszebb darabja lesz a Sinotyrannus, amely figurával ráadásul ismét megidézik a régi Kenner figurákat, azoknak is Az elveszett világhoz kapcsolódó játékvonalát, a furcsa, akár fegyverként is használható kiegészítőivel.

sinoty1.jpg

Ami a Világuralom mozis pályafutását illeti: bár még mindig megtalálni, akár magyar mozi műsorán is a filmet, a napokban elterjedt hír, miszerint a film elérte az 1 milliárd dolláros bevételt még mindig hivatalos megerősítésre vár, természetesen a blogon azonnal bejelenésre kerül a hír.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://jphungary.blog.hu/api/trackback/id/tr5817936900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása