2022. július 23. 21:54 - Lord Picard

Jurassic Newsworld: San Diego Comic-Con 2022

beyondsdcc.jpg

Két év után ismét megrendezésre került érdemben a San Diego Comic-Con, a világ legnagyobb képregény-találkozója, amely már jó ideje nem csak a képregény-rajongókat szólítja meg. A Mattel a 2018-as és 2019-es eseményhez képest visszafogottabb volt, már ami a Jurassic-franchise-t illeti, de azért akadt újdongság is, részletek és az eheti Beyond the Gates epizódról a tovább mögött.

Minthogy a koronavírus világjárvány miatt sem 2020-ban, sem 2021-ben nem rendezhették meg a megszokott keretek között a San Diego Comic-Con-t, sokan várták, vártuk, hogy majd az idei rendezvényre fajsúlyos bemutatóval készül a Mattel - ez eddig a pillanatig viszont nem következett be, de azért nem is maradtunk újdonságok nélkül.

Egy hatalmas dioráma legalább épült, amelyben a Jurassic World: Világuralom néhány emlékezetes jelenetét idézik fel a figurákkal és a direkt erre az alkalomra épített díszletekkel. A nagyszerűen berendezett displayben számos olyan figura fedezhető fel, amely sajnos egyelőre még a hazai játékboltok kínálatát nem érte el, remélhetőleg hamarosan azért hozzánk is eljutnak az Atrociraptorok vagy a Pyroraptor valamelyik változata:

Az idei évben debütáló új, gyűjtői játékvonalat, a Hammond Collection-t sem felejtették ki, kiállításra került az összes eddig megjelent figura.

hammond_4.jpg

Sőt, végre látható két olyan figura is, amelyről csak tudtuk, hogy érkeznek idén: Dr. Ellie Sattler 3.75 inches, de az alap figuránál részletesebben kidolgozott és több ponton mozgatható figurájához cserélhető elemként a karjait lehet variálni, nincs mit szépíteni, a Triceratops-os ürüléktúrás alapján (és a Jeep-ben vizsgált levél replikája is a csomag részre lesz):

hcellie.jpg

A másik, valószínűleg jobban várt figura ezen a vonalon a Dilophosaurus figurája, és ahogy a Velociraptornál, úgy ennél a figuránál is az Amber Collection-változat volt a figura alapja, csak annál fele akkora méretben, de ahhoz hasonlóan, a gallér eltávolítható és a kiegészítője annak összecsukott változata:

hcdilo.jpg

Persze a vállalat egész SDCC-os kitelepülésének legnagyobb sztárját még nem mutattam meg: külön, életnagyságú változatban épült meg az idei SDCC exkluzív figuraszett központi eleme, a Jurassic Park-ban látott mosdó, és a látogatók könnyen Gennaro helyébe képzelhették is magukat a trónon:

295602906_10159348778297600_7233948336934966701_n.jpg

Ami mellett persze kiállításra került a játékszett is, és egyúttal a Mattel Creations oldalán - amelyet eleve a gyűjtői figuráknak tartanak fenn - meg is indult az értékesítés, és valószínűleg új (Jurassic) rekordot döntve, 8 perc alatt elkelt egyelőre minden szett, de a későbbiekben még simán lehet utánpótlás. És hogy ezen sorok szerzője vajon sikerrel járt a rendelésnél? Az ősz folyamán kiderül... 

294672514_362429882634115_5247410128243375381_n.jpg

Még szerencse, hogy kiállításra került egy szett, mert a Mattel oldalán közzétett termékfotók eléggé másféle T. rex figurát mutatnak, a rossz fényképezés és bevilágítás klasszikus esete áll fenn - de lehet az is, hogy ez még egy prototípus, mindenesetre a végleges figura majdnem biztosan nem ezt a színösszeállítást képviseli:

A holnapig tartó SDCC-n szokás szerint volt egy kisebb panelbeszélgetés is a Mattel képviselőivel, és az alábbi, négy új faj figurájáról is már tudtak mutatni egy-egy fotót, illetve megtudhattuk azt is, hogy összesen 86 fajt szeretne bemutatni a Mattel a Jurassic-játékvonalon, és erre minden esélyük meg is van, mivel a hírek szerint, bár hivatalosan még nem jelentették be, de 2025-ig meghosszabbították a franchise jogait. 

Sajnos a Mattel alá tartozó más márkák, mint a Hot Wheels vagy a Matchbox nem képviseltette magát, legalábbis Jurassic-vonalon biztosan nem - főleg utóbbi márka esetében eléggé csalódást keltő a Világuralom kapcsán megjelenő kínálat, minthogy ilyenről nem is igen beszélhetünk, csak újracsomagolt járművekről.

Pár nappal ezelőtt pedig ezek a katalógusfotók szivárogtak ki, a jövő évi játékvonalról, amely állítólag a Dinosaur Tracker alcím alatt fog futni, de a figurák között találhatjuk pl. a Krétakori tábor legutóbbi évadában debütált Nothosaurus figurája is, és persze szokás szerint, néhány meglévő figura is új köntöst kap:

De nem csak ezen két márka, más gyártók sem igazán rukkoltak elő az esemény kapcsán a témában, sajnos. Viszont, az elmúlt szerda a hónap harmadik szerdája volt, így természetesen érkezett a Beyond the Gates legújabb epizódja, amely egy már több országban is kapható dinoszauruszt mutatott be: a hatalmas Dreadnoughtus figuráját.

Hosszú évtizedek után lett a Brachiosaurus a legnagyobb, valaha kiadott dinoszaurusz játékfigura, amelyet aztán, hosszával egészen biztosan, felül is múlt az egy évvel később érkező Apatosaurus, de mind a kettő sauropoda figurája közepes méretűnek tűnik a hatalmas Dreadnoughtus mellett, amely másfél méter hosszú!

Az aprólékosan kidolgozott figura alighanem sok gyűjtő polcára felkerül, de egyelőre megtippelni sem lehet, itthon is találkozhatunk-e majd vele a boltok polcain.

A blogon is érkeznek majd újabb termékbemutatók, és természetesen lesz írás a Krétakori tábor záró, ötödik évadáról is, amely úgy vélem, méltó lezárása volt egy korszaknak, habár hogy ez a zárás mennyire végleges, azt most még nem is tudhatjuk, egy epizód még mindenképp hátra van a sorozatból, mert ősszel érkezik egy interaktív epizód! 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jphungary.blog.hu/api/trackback/id/tr4317889423

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gregar 2022.08.11. 21:56:23

Fáj a szív ezért a Hammond kollekcióért... :(

Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2022.08.13. 17:58:22

@Gregar: Igen :( Még ha könnyen lehetne kapni környező országokban, de ez sem mondható el... Sajnos a Mattel üzletpolitikája csapnivaló :/
süti beállítások módosítása