Végre megérkezett, amire minden rajongó várt, és amit a vasárnap esti Super Bowl-ra várt: a Jurassic World: Világuralom 2 perc 51 másodperces előzetese minden elképzelést és várakozást felülmúlt, részletek a tovább mögött, de addig is, még egyszer a szinkronos előzetes:
Az előzetes első, narrált sorai a Jurassic Park-ból lehetnek ismerősek, azokat John Hammond-tól (Lord Richard Attenborough) hallhattuk - igazán szívet melengető őt hallani ismét, ráadásul, és ez nem az első plusz pont lesz, Velenczey István hangján a magyar nyelvű előzetesben.
Az előzetes egy kopár, havas tájjal nyit, amelyen egy Parasaurolophus csordát terel Owen (Chris Pratt) és két társai lóhátról:
A Para-k némi ráncfelvarráson estek át, de azt hiszem kijelenthető, előnyükre vált a változás, az új színek, rajzolatok pedig csodásak, messze sokkal szebbek, mint a korábbi, téli olimpiára készült reklámban.
Egy rövid átvezetőben egy a havas tájon tévelygő Apatosaurus-szt és Maisie-t (Isabella Shermon) is viszontláthatjuk, hogy utána...
...megcsodálhassuk Blue-t és kicsinyét, Beta-t:
Már az előző két filmben sem volt csúnya a Velociraptor, de most még szebb, mint eddig bármikor, kölyke pedig máris másabb, mint ő volt - talán a parteogenezis miatt is.Owen és Maisie, Claire-rel (Bryce Dallas Howard) kiegészülve gondoskodnak még mindig a raptorról és kölykéről, de kapunk egy csipetnyi Mosasaurus-szt és Rexy-t egyenesen az Előszóból.
Hogy ezután rögtön felszálljunk a nosztalgiavonatra: Ellie Sattler (Laura Dern) látogatja meg egy ásatáson Alan Grant-et (Sam Neill), az egykori párost a 2001-es Jurassic Park /// óta nem láthattuk, de már csak rájuk nézve is mosolyra húzódik a rajongók szája:Egy újabb, lenyűgöző felvételen ismét egy csapatnyi Parasaurolophus-szt láthattunk, ezúttal musztángok társaságában - az egyik legszebb felvétel, amit eddig láttam a Jurassic-filmekben:
Ian Malcolm (Jeff Goldblum) és dr. Henry Wu (B.D. Wong) is felbukkan, és persze a káosz is: Claire előbb egy növényevő, de így is elég veszélyes Therizinosaurus elől menekül, majd pedig egy Atrociraptor kergeti őt a máltai háztetőkön, míg Owen el nem csalogatja az immár párban mozgó állatot:
Bár nem csak a raptorok, de egy Carnotaurus és egy Allosaurus is támadás alá veszi a mediterrán városlakókat:
Egy pillanatra pedig jobban szemügyre vehető az albínó Atrociraptor, Ghost társa, Tiger is:
Alan eközben egy hatalmas épületkomplexumot vehet szemügyre, amelynek pontos helyét természetesen még most lehetetlen megmondani, de valószínűleg itt kerül szemtől szembe Owen és Kayla (DeWanda Wise) egy Pyroraptor-ral:
Az eddig látottak alapján is szépnek ígérkezett a dinoszaurusz, de "élőben" még fantasztikusabban néz ki:
Egy másik jelenetben - nyilvánvalóan a jelenetek az előzetesben nem időrendi sorrendben láthatóak - Owen, Claire és Kayla egy repülőgépen tartózkodik, amelyet egy hatalmas Quetzalcoatlus támad meg:
Kifogytam a jelzőkből, mennyire csodásan fest a hatalmas pteroszauria:
Az autókat borogató Nasutoceratops-szok és a fogságba ejtődött Beta-n kívül, viszont valószínűleg még "valaki" felbukkanása okozta a legnagyobb örömet a rajongóknak:
A Dilophosaurus az 1993-as Jurassic Park óta nem szerepelt filmen - és a Krétakori táborban is csak a tavalyi, negyedik évadban találkozhattunk ismét a fajjal -, ennek megfelelően sokan várták már visszatérését, és a jelek szerint nem hiába:
Ráadásul láthatóan nagyobb termetű is az állat, mint amekkora a Dennis Nedry életét kioltó állat volt.
És még néhány remek beállítás:
A végére pedig egy remek csoportfotó, és egy alig látható Giganotosaurus - no és egy frappáns Malcolm megszólalás jutott.
A rajongói reakciókat elnézve - és persze a sajátomén - a Jurassic World: Világuralom első előzetese csodálatba ejtette a rajongókat: nem csak az új trilógia, de főképp a régi trilógia három főszereplőjének újbóli felbukkanása, és tevékeny szerepe okán is - a dinoszauruszok pedig továbbra is csodásan festenek. Nagy ünnep lesz a négy hónap múlva esedékes, 2022. június 9-i premiernap. Az előzetes alkalmából egy új plakát is érkezett:
Ahogy azt már a UIP Dunafilmtől megszokhattuk, az angol nyelvű előzetest követően azonnal megjelent a magyar szinkronos előzetes is és már az elején hatalmas örömet okozott John Hammond szavait a néhai Velenczey István hangján viszont hallani. Az új trilógia megszólaló szereplőinek hangja természetesen nem változott, de a régi trilógia szereplőit hallva sem csalódtam:
Sam Neill-t ismét Dörner György szólaltatja meg, csakúgy mint a Jurassic Park-ban és a Jurassic Park ///-ban, és Jeff Goldblum okoskodását is Szabó Sipos Barnabás tolmácsolásában hallhatjuk, csakúgy mint az első két Jurassic Park-ban és legutóbb, a Jurassic World: Bukott birodalom-ban. Laura Dern hangjának kiválasztása viszont okozhatott fejtörést a szinkronrendezőnek, hiszen ketten is megszólaltatták őt az eddigi két filmjében.
A Jurassic Park-ban még Vándor Éva, nyolc évvel később már Spilák Klára szólaltatta meg az amerikai színésznőt: mindketten remeknek bizonyultak, így nincs rossz választás sem, erre az előzetesre Spilák Klárát kérték fel, de akárhogyan is alakuljon a végső szinkron-szereposztás, rossz megoldás már nem születhet.
Colin Trevorrow filmje tehát június 9-étől a hazai mozikban, és a régóta várt hype végre megérkezett!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Anak 2022.02.11. 14:24:33
Anak 2022.02.11. 14:25:27
Anak 2022.02.11. 14:27:39
https://brickset.com/article/70750/jurassic-world-sets-revealed!
Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2022.02.11. 23:35:41
Én most inkább Spilák Klára mellé tenném a voksomat, de mint írtam, nincs rossz választás :)