2019. július 24. 21:53 - Lord Picard

Jurassic Newsworld: Termékbemutató - Destroy 'N Devour Indominus rex

indominusrex.jpg

A Mattel 2018 óta rengeteg játékfigurával örvendeztette meg a Jurassic Park és Jurassic World filmek rajongóit, nem csak a Bukott birodalom címet viselő ötödik rész, de a korábbi filmek kapcsán is. Sajnos az idei évben idehaza jelentősen visszaesett az új figurák megjelenése, így a mai bejegyzés tárgyát képező, egyébként pedig az egész játékvonal egyik legjobban sikerült figuráját, importból kellett beszereznem. Hölgyeim és Uraim, íme az Indominus rex!

Amikor 2015-ben, tizennégy év hiátus után folytatódott a Jurassic-saga, Colin Trevorrow rendező/producer és Steven Spielberg executive producer is egyetértettek abban, hogy emelni kell a tétet, így egy sosem élt, laborban létrehozott, hibrid dinoszauruszt állítottak a film középpontjába, mint legfőbb veszélyforrást. Ez volt az Indominus rex, amelynek legtöbb összetevőjét csak évekkel később, ilyen-olyan könyvekből vagy termékleírásokból ismerhettük meg.

 

A hatalmas dinoszaurusz alap genomja a Tyrannosaurus rex volt, de ereiben Velociraptor, Giganotosaurus, Carnotaurus, Deinosuchos vér is csörgedezett, nem beszélve a tintahal, leveli béka és vipera DNS-ről. A sok összetevős állat azonban túl intelligensre és túl erőszakosra sikeredett, ami végül a második dinópark katasztrófájához vezetett…

indo01_1.jpg

A Destroy ’N Devour Indominus rex, amely elnevezés első két összetevője ugyanazt is jelentheti, a magyar keresztségben Pusztító falánkság elnevezést kapta Igen, magyarul, ugyanis a csomagoláson valamint a dobozban talált tájékoztató füzetben is található magyar leírás. Ezt már tavaly is láthattuk néhány Legacy dinoszaurusz vagy épp a Legacy Jeep esetén, és még sok másik figurán, amelyek itthon nem kerültek kiadásra. Feltehetően a szándék meg volt rá, hogy a hazai piacon is forgalmazhassák ezeket a figurákat, de végül valamiért mégis elkerülték a hazai kínálatot.

A csomagolás egyébként a Dino Rivals játékvonal új grafikai elemeit hordozza magán, de a logónál a T. rex párjául is az Indominus rex látható, amelyhez természetesen, az idei játékvonal újdonságaként, karakterkártya is társul.

indo05_2.jpg

A tekintélyes méretű figura egyben kapott helyett a nyitott dobozban, nem kell összeállítani, és természetesen azonnal ki is próbálhatóak a fény- és hangeffektek ilyen állapotban is.

A figura gyönyörűen kidolgozott, mint az a Mattel-tól már szinte elvárás, kezdve azzal, hogy pontosan adták vissza az állat szabálytalan fogsorát és fogait, valamint félelmetes, narancssárga színben izzó szemeit. Az egész figura festése minőségi, nem pontosan filmszerű, de ez a világosabb szín még inkább kiemeli az Indominus egyediségét.

Az állat nyakánál húzódó tüskék, hasonlóan utódjának, az Indoraptornak a figurájához, gumiból készültek, de aprólékos kidolgozottságra utal a rengeteg bőrkinövés is, amelyek beborítják a figura hátát, és az erek, izomzat is szépen megformált.

Az Indoraptor elektronikus változatához hasonlóan, két gombot is elhelyeztek a figurán: a háton található gomb lenyomásával a karok oldalirányba mozognak, „kaszaboló” mozgást végeznek. A karok oldalirányba nem, de előre-hátra is mozgathatóak mint majd minden figura esetében, valamint a könyök is hajlik.

indo6b.jpg

A faroknál található gomb megnyomásával az állkapocs nyílik és ordít a figura, de egymást követő három lenyomásra a torokban található fény is kigyullad, míg a farok mozgatásával fel-le mozgatható a teljes test.

indo0809.jpg

A fényjelzésre visszatérve: a cég célja az volt, hogy az Indominus által lenyelt kisebb figurák, emberek körvonalai kivehetők legyenek, még félelmetesebbé téve Isla Nublar rettegetett új lakóját, főképp, hogy egyik legfélelmetesebb tulajdonságát, az álcázást nem lehetett kivitelezni.

A rengeteg Mattel figura közül, amelyet eddig volt szerencsém megszerezni, messze az Indominus rex figurájának tulajdonságai a leglátványosabbak: a lábfejet lefogva a farkánál fel és le mozgatható a figura, míg az ember figurákat képes egybe a szájába venni, majd lenyelni, és e műveletek közepette csámcsogó, rágó hangot ad ki a figura, nem csak világít. Ezt a gyerekek, de a hozzám hasonló rajongók is imádják illetve imádni fogják!

indo036.jpg

A több ponton is mozgatható Indominus rex természetesen méreteit tekintve arányos a többi figurához, és ahogy a filmben is láthattuk, a kezei is alkalmasak arra, hogy megragadják ember áldozatukat, hála négy, hosszú ujjának, és tekintélyt parancsol a mérete a T. rex és Blue mellett is:

indo029.jpg

A vipera géneknek köszönhetően, az Indominus képes kiakasztani az állkapcsát, ezt a tulajdonságát láthattuk is a Jurassic World-ben, amikor Gray és Zach pörgőgömbjére ront az állat, és a jármű felét is képes a szájába venni. Ezt a tulajdonságot már négy évvel ezelőtt a Hasbro is próbálta átemelni, de csak prototípusig jutott el az a figurájuk, és végül egy jóval egyszerűbb változatot készítettek el. A Mattel pedig így vette az akadályt, a képek magukért beszélnek, egész jól sikerült ezt az akadályt is vennie az amerikai cégnek:

Természetesen, minthogy játékfiguráról beszélünk, sem színben, sem pedig pl. a fogak élességében nem pontos replikát kapunk, és a lábak is kissé nagyobbak talán, mint ahogy az a legtöbb két lábú dinoszaurusz figura esetében is már tapasztalhattuk a Mattel-nél: ezen kompromisszumok nélkül nem állhatnának a figurák stabil lábakon. A lábak oldalirányba ezúttal nem mozgathatók, de a lábfejek igen, és a lábat leszorítva lehet háromféle testhelyzetbe állítani a dinoszauruszt.

indo011_1.jpg

A farok is talán kissé rövidebb, a gyerekeket ez nem foglalkoztatja, a gyűjtőknek pedig szerintem beleférnek az ilyen kis csalások. Főleg, ha cserébe ilyen nagyszerű figurát vehet az ember a kezébe:

Az Indominus rex a filmek világában nem találkozhatott a Dr. Wu által kreált, továbbfejlesztett, kisebb változatával, az Indoraptor-ral, de most már ez a találkozó sem maradhat el:

Sajnos idehaza a figura nem jelent meg, ami számomra érthetetlen, hiszen az egyik legszebb, legfilmszerűbb és legjátékosabb kidolgozást kapta az Indominus rex, amely hangot is ad ki, világít a torka – mind a gyerek mind a felnőtt célközönség számára is igazi slágertermék lehetett volna. Remélhetőleg ezt belátva, végül egyszer idehaza is megjelenik a figura, és nem a szomszédos országokat kell járni vagy a külföldi webshopokat böngészni, ha az új figurát szeretné beszerezni az ember.

Hamarosan további figura bemutatók érkeznek, és rajta tartom a szemem a Jurassic világ hírein, főképp a Battle at Big Rock c. rövidfilm kapcsán!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jphungary.blog.hu/api/trackback/id/tr4314979174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anak 2019.07.29. 18:50:33

Klassz "kis" figura. Engem viszont zavar, hogy az állat farokrésze nem filmszerű. Kicsit olyan lett így, mint egy farkát csóváló kutya. Komolytalanná teszi az egész figurát.

Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2019.07.30. 00:17:50

@Anak: Igen, hát valamit fel kellett áldozniuk, mondjuk nem tudom, miért nem lehetett hosszabb a farka, ill. csak sejtésem van. Hasonlóképpen járt a tavaly megjelent Legacy Spinosaurus, amit hogy hogy nem, most a Battle Damage vonalon újrafestve ismét kiadnak, hosszabb farokkal. Könnyen lehet, hogy az Indominus-nál is eljátsszák ezt.

Mivel alapvetően a gyerekek a célközönség, ők pedig ezt aligha tartják számon, a Mattel mindenképp win-win helyzetben van, főleg, hogy összehasonlíthatatlanul jobb ez a figura, mint a Hasbro-s :)
süti beállítások módosítása