Az elmúlt hetekhez képest mostanság több izgalmasabb hír is napvilágot látott a Jurassic World filmek és játékok vonatkozásában: a Netflix mutatja be jövőre az első rajzfilm sorozatot a franchise történetében, új fotók érkeztek a Mattel Brachiosaurus figuráról, most pedig a rejtélyes, a Jurassic Park előtt adózó Lego készletről érkeztek részletes képek!
A Lego, folytatva a Jurassic World-del megkezdett filmes készletek kiadását, tavaly a Bukott birodalom kapcsán is számos készletet jelentetett meg, és már tavaly is kiadott egy játékszettet a klasszikus Jurassic Park két jelenetét is megidézve egyszerre:
Ezen felül pedig egy limitált, 3 karaktert tartalmazó figuraszett is kiadásra került, amelyből Claire és Owen figurája már korábban is megjelent, ahogyan a kölyök Blue is, de dr. Ian Malcolm figurája újdonság volt.
Már év eleje óta lehetett hallani iparági pletykákat, hogy az idei szezonban egy különleges, miden eddigi Jurassic készletnél nagyobb, 3120 darabos készletet dobnak piacra, amelyet a Jurassic Park-nak szenteltek. A különleges készlet ajánlott fogyasztói ára 250 Euró azaz kb. 80 ezer forint körül várható, de a képek alapján, nagyon megéri a rajongóknak kicsengetni a vételárat:
A Jurassic Park: T. rex Rampage készlet egyszerre idézi meg a klasszikus kaput és a filmek királynőjét, Rexy-t. Utóbbiból már számos figura készült, de ezek nem voltak méretarányosak a Lego emberkékhez képest, ez sem biztos, hogy méretarányos, de nagy mérete miatt impozáns darab lesz:
A Lego kreativitása azonban csak most veszi kezdetét: a Rexy-hez méretarányosnak tűnő, ikonikus kapu ugyanis csak szemből egyszerű kapu, azt megfordítva ugyanis egy rendkívül ötletes elgondolásból kifolyólag, a film kulcsjelenetei és főbb szereplői bukkannak fel:
Nézzünk is részleteiben a "jeleneteket" és a hozzájuk tartozó emberkéket! Az egyik kis rekeszben a sárba esett Barbasol-os borotvahabnak álcázott DNS szállító flakon, és természetesen Dennis Nedry figurája, a fejen pedig kétféle festés is látható: egy normál és egy Dilophosaurus köpettel eláztatott arckifejezés (ez a legtöbb figuráról elmondható egyébként):
Ray Arnold, a park rendszergazdája is felbukkan, természetesen számítógépekkel körülvértezve:
John Hammond figuráját az éttermi jelenethez kötötték a készítők:
Ellie Sattler a raptorjárta bunkeres jelenetet idézi meg, egy Ray Arnold karral pedig kiegészíthető is lesz, ha levesszük Samuel L. Jackson karakterének karját:
Ian Malcolm is már a film második felében látható állapotában, egy asztalon fekve pózol:
Alan Grant-nek a felirat mögött a dinoszaurusz fészek felfedezése jutott:
Sajnos Donald Gennaro figura nincs, de egy WC fülkével az ő hűlt helyét is műanyagba öntötték:
A karaktereket nem kell feltétlenül elhelyezni a rekeszekben, egy külön kis állványon ki is állíthatjuk őket, Rexy mellett:
A kreatív kaleidoszkóp-szerű összeállítás, és a filmszerű kapu valamint az óriási Rexy figura mind igazán remekül sikerült, a dánok kitettek magukért ismét, ugyanakkor sajnos az árazás nem lett kedvezőbb. Egyébként akik figyelemmel követik a Lego Ideas projekten belüli ötleteket, azoknak ismerős lehet a szett: még 2015-ben egy hasonló szettet álmodott meg egy rajongó, ami akkor elérte a megvalósításhoz szükséges 10.000 szavazatot (azaz bekerült egy kalapba, amelyből kiválasztott a Lego néhány készletet, akkor nem jutott tovább az ötlet). A kapu csak funkcionálisan egy kapu volt, ugyanakkor egy Ford Explorer-t is elképzelt mellé megalkotója:
A szett ára sajnos sokak számára lesz elrettentő, pedig ez a készlet tényleg egy méltó tisztelgés a Jurassic Park előtt. És talán előkerül Az elveszett világ és a Jurassic Park /// is, ezt a két filmet azért eléggé hanyagolják a játékgyártók.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Anak 2019.06.14. 20:47:36
Anak 2019.06.14. 20:52:35
Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2019.06.15. 20:43:49
A lábat én sem értem, a hasa is szürke, talán így kontrasztosabb.