A mai nap erősre sikeredett, hiszen ma két izgalmas projektről is friss információk láttak napvilágot, most a Netflix-en debütáló Jurassic World: Camp Cretaceous-ról lesz szó, és máris itt egy kedvcsináló előzetes, részletek a tovább mögött:
A hivatalos sajtóközlemény pedig itt olvasható, eredeti nyelven: Netflix Media Center, amit igyekeztem alább lefordítani, már a Jurassic World-del kapcsolatos releváns információkat:
A DreamWorks Animation bejelenti, hogy a Jurassic World: Camp Cretaceous, egy animációs akció-kaland sorozat 2020-ben érkezik világszerte a Netflix-en, a tartalomszolgáltatóval folytatott többéves megállapodás részeként, hogy mind több, gyerekeknek és családoknak szánt animációs tartalmakat bővítsék. A Netflix sorozata ugyanabban az időben játszódik, mint a 2015-ös Jurassic World című mozifilm, a Netflix-et az Universal Pictures és az Amblin Entertainment több milliárd dolláros franchise-a ihlette.
A Jurassic World: Camp Cretaceous főszereplője hat tinédzser, akik egy életre szóló kalandban vehetnék részt Isla Nublar másik oldalán (a filmhez képest). Ám, amikor a dinoszauruszok elszabadulnak és romba döntik a parkot, a túrázók egyedül maradnak. Nem tudnak kapcsolatba lépni a külvilággal, így az idegeneknek barátokká majd együtt egy családdá kell válniuk, hogy túléljenek.
A sorozat két showrunner-i és executive producerei Scott Kreamer (Pinky Malinky) és Lane Lueras (Kung Fu Panda: The Paws of Destiny) – nálunk még nem bemutatott animációs sorozatok készítői. A sorozat executive producere még Steven Spielberg, Frank Marshall és Colin Trevorrow. Zack Stentz (Thor, X-Men: Az elsők) pedig konzultáns producer.
A Jurassic World: Camp Cretaceous arra az öt éve tartó, sikeres együttműködésre épül, amely a DreamWorks Animation és a Netflix között jött létre, és már 18 eredeti sorozat született így meg, beleértve az Arcadia-trilógiát Guillermo del Toro-tól, vagy a She-Ra and the Princesses of Power, Spirit Riding Free és a The Boss Baby: Back in Business animációs sorozatok. Miután az NBCUniversal felvásárolta a DreamWorks Animation-t, ez lesz az első sorozat a Netflix-en, amely már a Universal Pictures érdekeltségét is érinti. A DreamWorks Animation addig is számos új sorozatot indít a Netflix-en 2019-ben, mint például az Archibald’s Next Big Thing-et, amelynek executive producere Tony Hale, és érkezik a régóta várt Halálos iramban animációs sorozat is.
A Jurassic World franchise-ról
A Universal Pictures és az Amblin Entertainment együttműködésében a Jurassic World franchise minden korosztályt elragad, és egy új korszakát hozza el a csodáknak és izgalmaknak, ahol a dinoszauruszok és az emberek megpróbálnak együtt élni. A Jurassic World több, mint egy filmes franchise. Ez az 5 milliárdos filmsorozat minden alkalommal többet mutat be ebből a lélegzetelállító, izgalmas, epikus kalandból. A dinoszauruszok újra élnek és a Jurassic World-ben élnek. A Jurassic World filmsorozat harmadik része pedig 2021. június 11-én érkezik a mozikba.
A sajtóközlemény és az időközben kiadott kedvcsináló teaser előzetes pedig több mint kecsegtető: ha a sorozat animációja hasonló lesz, hasonlóan élethű dinoszauruszokkal és atmoszférateremtéssel, akkor igazán izgalmas kalandok elé néznek nem csak a fiatalok. Az epizódok hosszáról, sőt, számáról sem tudni még semmit, ahogyan pontos premier dátumunk sincs, de ez az animációs sorozat és a nyáron érkező rövidfilm is gondoskodik arról, hogy az elkövetkező két évben se maradjunk Jurassic World tartalom nélkül (annál is inkább, mivel idén egy Lego-sorozat is érkezik: a Jurassic World: Legend of Isla Nublar).
Holnap pedig újabb bejegyzésre kerül sor, ugyanis izgalmas új képek érkeztek az idei év talán legjobban várt Mattel játékfigurájáról!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.