2018. október 23. 23:13 - Lord Picard

Jurassic World: Termékbemutató - Legacy Matchbox szett

mboxleg.jpg

Mint ismeretes, a Mattel 2016 nyarán nyerte el a Jurassic World (és a korábbi filmek) licencjogait. A Bukott birodalom júniusi érkezését pedig már rengeteg új akciófigurával várta az amerikai cég, és azóta is folyamatosan jelennek meg újabb figurák, és ez a trend jövőre, sőt, vélhetően 2021-ig folyamatos is lesz a Jurassic World 3 érkezéséig. A Mattel vállalaternyője alá tartozó Fisher-Price, illetve az alá tartozó Imaginext játékok is megjelentek (csak nem nálunk), de természetesen a Matchbox sem maradhatott ki a szórásból.

A Matchbox, mint azt a korábbi, itthon is kapható 5-szettes kiadásnál is taglaltam, már 20 éve együttműködésben áll a Universal-lal a Jurassic Park-filmek kapcsán (is).  A mai termékbemutatóban egy sajnos itthon nem kapható szettet mutatok be, amely a Mattel akciófiguráit követve, a korábbi filmekkel kapcsolódó Legacy sorozaton belül jelent meg, amely széria sajnos szerte Európában eléggé visszafogottan, vagy egyáltalán nem jutott el.

Matchbox Jurassic World Legacy Collection Island Explorers

legacyszett_1.jpg

A Legacy vonalat átfogó, azonos grafikai megjelenítéssel bíró dobozban, azon belül is egy műanyag rekeszben található az 5 kisautó, akárcsak az itthon is kapható Jurassic World 5 darabos szett esetében.  Az öt kisautó a korábbi filmek kultikus járműveit hivatott megörökíteni. Na jó, egy kakukktojás azért van, de nézzük is közelebbről a modelleket:

’93 Jeep Wrangler – Jurassic Park

j00_1.jpg

Nem titok, számomra ez, és a következő jármű A filmes autók, szívemnek legkedvesebbek, és ez a Jeep-ből már a negyedik darabom, és a második, amelyet a Matchbox gyártott (az elsőről itt írtam).

j04.jpg

A kis mérethez képest, abból a maximumot kihozva, egy gyönyörűen kidolgozott 18-as számú Jeep kapott helyet a szettben, amely jármű nem csak a Jurassic Park-ban szerepelt, ezen utazott a helikoptertől a látogató központig Alan, Ellie és Malcolm, de a Jurassic World-ben is felbukkant, a garázsban e mögött lelt menedékre Owen és Claire az Indominus rex elől. A kis méret miatt sok kis finom részletet nem került fel a kisautóra, úgy mint a Jurassic Park egyedi rendszámtáblák, vagy a visszapillantóról lógó azonosító kártya, de a csörlő és a hátsó, pótkerék is helyet kapott. 

’93 Ford Explorer – Jurassic Park

e00.jpg

A filmtörténet egy másik klasszikus verdája a kötött pályás Ford Explorer, mely fontos szerepet töltött be a klasszikussá vált első filmben, és amelynek egyik, 4-es számú kocsiját lökte le a T. rex az útról, hogy aztán 25 évvel később a Bukott birodalomban ismét felbukkanjon a múlt mementójaként, mielőtt végleg eltűnik. Az apró részletek itt sem kaptak helyet, és a festés is kissé elnagyolt, de a matricák és azok minősége bőven kárpótol, arról nem is szólva, milyen ikonikus járműről van itt szó. 

e04.jpg

Az Explorer bármennyire is népszerű, a Kenner-féle 1993-as változat óta nem igen készült belőle játék, és most is csak a Matchbox hagyományos, 1:64-es változatát kaptuk meg. A Mattel ugyan tervezett egy játékszettet az akciófigurák számára, a tervet megvalósítás nem követte, és egyelőre csak pletyka szinten hallani, hogy jövőre az akciófigurákhoz is készülne egy méretarányos Explorer, de erről megerősítés még mai napig nem érkezett a Mattel-től. Ennek a helyzetnek valószínűleg egyik,  de lehet egyetlen kiváltó oka a Ford és a Universal közötti jogi hercehurca, történt ugyanis, hogy a filmstúdió nehezményezte, hogy a Ford levédette a Raptor elnevezést és piacra is dobott egy pick-up szériát ezen a néven. Állítólag, azóta a felek már közeledtek egymáshoz,  így csak a remény marad, hogy egy nagyobb, alaposabban kidolgozott Explorer is kapunk még. 

’97 Mercedes-Benz ML 320 – Az elveszett világ: Jurassic Park

m00.jpg

A Mercedes M-osztálya valószínűleg az egyik, ha nem a legtöbbre tartott szériája a német vállalatnak, igaz ráncfelvarrás után már GLE osztály alatt kell keresni a legújabb modelleket. 1997-ben az ML 320-as típus letarolta az autós piacot, és teljesen megérdemelten az Év Autója díjat is elnyerte 1999-ben. A márka pedig a népszerűsítésben nem ismert lehetetlent, ezért is építettek Az elveszett világhoz három-féle változatot, 2-2 példányban, és a film promócióját is jócskán megtámogatták, többek között még egy múzeumi kiállítást is!

m04.jpg

A hat példányból kettő az orlandói Universal Studios témaparkban tekinthető meg, egy a Mercedes múzeumban, Stuttgart-ban, egy pedig az M-osztály alabamai gyárában került kiállításra. A Matchbox modell a Mercedes ún. Laboratory változata, az, amelyet Nick és Sarah a sérült Rex szállítására használt és amelyet a dühös Rex-anyuka lelökött a sziklaszirtről. A modell szépen, bár nem minden részletében kidolgozott, a Laboratory elnevezésű filmbéli terepjárót vették alapul, a festés viszont nem a filmben látott zöldes, hanem inkább barnás árnyalatú.

’97 Fleetwood Southwind RV - Az elveszett világ: Jurassic Park

rv00.jpg

Az alap modellhez képest ezt a járművet, egy lakókocsit, alakították át a leglátványosabban a Jurassic filmek járművei közül: voltaképpen fogtak egy, vagyis két Fleetwood lakókocsit, az egyiket az első futóműtől levágták és egy csuklóval összekötötték a másikkal.

rv04.jpg

A jármű, mivel ha azt vesszük, 1 és háromnegyede két lakókocsinak, jóval nagyobb mint a többi, és a Matchbox úgy döntött, hogy a hátsó részt nem is csinálják meg, sajnos. Mivel a lakókocsi eleve robusztusabb felépítésű, mint egy hagyományos autó, ezért a Matchbox változatnak is nagyobbnak kellene lennie, de kisebb léptékű végül az elkészült modell, mint a többi. A Mercedes modellhez hasonlóan, azzal harmonizáló, barnás terepminta festést kapott a modell.

’06 MBX Tanker - Jurassic World

tr00.jpg

És el is érkeztem az ötödik modellhez, a kakukktojáshoz. Nem teljesen az, mert egy szemvillanás erejéig a Jurassic World-ben felbukkant egy fehér tartálykocsi az Indominus rex kifutójánál, de ez a fellépés jócskán alibi húzásnak tűnik játékmodell kiadásához. 

tr04_1.jpg

Azt hozzá kell tenni, ezen járművek egyike se most készült el, legalábbis nem minden részletében, a Matchbox-nál már korábban kiadott játékmodelleket használták fel újra, kicsit alakítottak rajtuk, és természetesen a festéssel is a filmbéli járműveket idézték meg. A Jeep-hez készült egyébként ponyvás változat is, de a Jurassic World kapcsán is több modellt adtak ki, bármelyik jobb választás lett volna az üzemanyag szállító járműhöz képest, de egyébként maga a modell szépen kidolgozott, szóval minőségi maga a kidolgozás és megvalósítás, csak én nem ezt adtam volna ki a Legacy vonalon.

Az ötös pakk 4 klasszikus járgánya miatt is már nagyon nagy köszönet jár a Mattel-nek és Matchbox-nak, mert igazán lenyűgözően lettek a kisautók.

A Matchbox összesen 39, egy magában, ötös kiszerelésben vagy kis dinóval, vagy játékszettben kiadott járgánnyal jelentkezett az idei évben, és egészen biztosan a jövő év folyamán is készülnek új kisautók még a Jurassic World logója alatt.

legacy_2.jpg

Ezen kisautók mindegyike megjelent külön-külön is, Legacy vonalon, azzal a szignifikáns különbséggel, hogy a két, Az elveszett világból származó jármű szóló változatainak a festése már a filmbéli, zöld terepszínű fényezést kapta. A Jeep-ből mint már említettem, készült "ponyvás" változat. A sima játékvonalon is kiadták az ehhez a szetthez járó Jeep-et, illetve az Explorer-t, de mindkettőt saras-rozsdás kivitelben, ahogy felbukkantak a Jurassic World-ben illetve a Bukott birodalomban, előbbinek a száma is más, 29-es. Egy másik 5 darabos szettben utóbbi két változat megvehető egy InGen-es Hummer-rel, illetve fekete fényezésű Jurassic World-ös járművekkel együtt. 

jw.png

A Matchbox jövő évi tervei még nem ismertek, vannak még azért ikonikus járművek, amelyeket kiadhatnak, például helikopterek formájában is. A héten pedig végre megjelenik a Bontonfilm gondozásában idehaza is a Bukott birodalom, és reményeim szerint több kiadást is be tudok majd mutatni az oldalon, várhatóan a jövő héten.

l03.jpg

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jphungary.blog.hu/api/trackback/id/tr9414318729

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anak 2018.10.24. 20:17:26

Gebedjenek meeeg!
Semmit nem sajnálok úgy a Legacy vonalból, hogy idehaza nem jelentek meg, mint ezeket a kisautókat.
Inkább ne is mutattad volna meg...

Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2018.10.24. 20:35:50

@Anak: Nem látom az üzletpolitikát a Legacy mellőzése mögött :(

Am, a facebook-on, egy játékbörze fotói közt akadtam egy árusra, nála volt kettő ebből a termékből, egy Matchbox-os csoportban meg is találtam az illetőt, így sikerült beszereznem, megúszva a postaköltséget és az esetleges vámot...

Anak 2018.10.25. 20:16:42

Amúgy úgy vagyok vele: Kedves Mattel nem kell a pénzem? Hát vásárolok a konkurenciától, mondjuk a LEGO-tól. Bármi mást.

Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2018.10.25. 21:23:54

@Anak: Jó lenne tudni, mi indokolta a Mattel döntését, nem csak itthon, hanem általánosan, mert szerte Európában is alig kapni a Legacy vonalat... Én azért ahogy látom a hazai kínálatban is időnként eltűnnek figurák, tehát van kereslet, a Thrash 'N Throw T. rex és a Mosasaurus pedig nem is tért vissza, de USA-ban is szívhatják a fogukat a rajongók: ott csak a Target-nél kaphatóak a Legacy figurák, és szép lassan elfogy a Spinosaurus, és nem lesz utánrendelés sem. Abban bízok, hátha utána Amerika szerte minden láncnál megjelenhetnek a Legacy figurák és akkor talán megindulnak errefelé is...
süti beállítások módosítása