2018. június 18. 21:01 - Lord Picard

Jurassic Newsworld - Bevételfigyelő #2

box2_1.jpg

A Jurassic World: Bukott birodalom tovább folytatja rendkívül sikeres nemzetközi szereplését a második hétvégét követően. A Universal filmje a múlt héten végre bemutatásra került Kínában is, ezen a héten pedig Észak-Amerikában is futásra erednek az emberek és dinók az ezüst vásznon.

014_2.jpg

150.9 millió dollárral zárt a film az első hétvégéjén 48 országban, immáron pedig 51 országban játsszák a filmet. Európában továbbra is vezeti a film a bevételi listákat, és ehhez csatlakozott most új területként három ország, köztük az amerikai utáni legnagyobb piac: Kína. A filmre az első napján többen voltak kíváncsiak Kínában, mint az előző részre, ez jó ómennek bizonyult, és végül egészen szép, közel 112 milliós első hétvégével zárt a film, 13 millióval többet termelve, mint a Jurassic World.

NEMZETKÖZI BEVÉTEL:
368.739.934 dollár

Ezzel vasárnap a film máris 368.7 millió dolláros bevételre tett szert (mert hét közben is szépen termelődtek a bevételek, a hétvégébe csupán a csütörtök-vasárnap, vagy péntek-vasárnap számít bele), 10 nap alatt! Franchise-on belül maradva, a Jurassic World három évvel ezelőtt, több piacon, 166 milliós második hétvégét produkált, igaz, akkor Kínában már a második hétvégéjét töltötte a film a vásznon. Az előző rész végül 1 milliárd és 19 millió dollárral zárt a nemzetközi piacon, ennyit nem valószínű, hogy a Bukott birodalom termel, hiszen Európában most jócskán visszavet minden bevételt a foci VB, de remélhetőleg bőven 1 milliárd felett alakul az összbevétel az amerikai bevétellel együtt.

016_2.jpg

Az Egyesült Államokban, Mexikó és Brazília mellett, ezen a héten nyit a film, és a szakértők az amerikai piacon 140-150 milliós nyitóhétvégét prognosztizálnak most, bár ebbe még belekavarhat A hihetetlen család, amelynek folytatása 14 év után (hm, mintha a Jurassic Park szériában is lett volna 14 éves szünet...) a múlt héten debütált az USA-ban és egészen elképesztő, 180 milliós nyitóhétvégét produkált, messze a valaha volt legjobb animációs film nyitányt! És a második hétvége is legalább 80-100 millióval kecsegtet a szuperhős családnak, ez visszafoghatja a Bukott birodalom első hétvégéjét az Egyesült Államokban.

Természetesen a hazai mozikban sem akadt ellenfele Juan Antonio Bayona filmjének, második hete vezeti a hazai bevételi listát a Bukott birodalom, összesen pedig már 233 ezren látták a filmet, innen a 400 ezres határ már nem jelenthet problémát megugrani. 

013_2.jpg

Remélhetőleg a héten több bejegyzéssel is tudok szolgálni, többek között egy részletesebb, elemzőbb jellegű kritikával, és némi új szerzemény bemutatása is várható.   

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://jphungary.blog.hu/api/trackback/id/tr3714056806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása