2021. november 23. 19:40 - Lord Picard

Jurassic World: Világuralom - Előszó

Megérkezett! Délután 5 óra óta elérhető a Universal Pictures különböző Youtube csatornáin, és most már a UIP-Duna Film csatornáján is, a Jurassic World: Világuraom - Előszó! A várva várt film nyitánya az alábbiakban megtekinthető, részletek a tovább mögött, többek között arról, mit mondott a prológusról Colin Trevorrow rendező.

A 2022-ben érkező, hatodik Jurassic-film nyitányát már láthatták azok a nyáron, akik IMAX-ben tekintették meg a Halálos iramban 9. részét - ahhoz képest maga a modernkori jelenet kicsit hosszabb, a mozikban viszont itt további dinókról volt látható montázs, de végre most már mindenki számára elérhető nagy felbontásban a film első 5 perce! 

A krétakori nyitány egészen bámulatos, a vízpartokon eddig Jurassic-filmben sosem látott fajok képviselői bukkannak fel, mint a Dreadnoughtus, a Quetzalcoatlus vagy a Nasutotoceratops (amely faj a 2019-es Battle at Big Rock kisfilmben már felbukkant, de filmben még nem), de felbukkan az első, tollas dinóként a franchise-ban egy Oviraptor is, aki épp egy barlangban található fészek tojásaira csap le, de olyan már ismert fajok is láthatóak, mint az Anyklosaurus vagy a Pteranodon - lenyűgöző pillanatképek a múltból.

Ahol bizony felbukkannak a ragadozók is: egy apró Moros Intrepidus épp egy pihenő Giganotosaurus állkapcsáról lopja az előző vacsorájának maradékát, de a csipkelődés felébreszti a hatalmas ragadozót, amely egy Iguanodon fölé tornyosul, hogy aztán megjelenjen egy riválisa: a Tyrannosaurus rex! A két állat pedig hamar összecsap, és a vizes partszakasznak is hála, utóbbi elbukik, hogy aztán egy szúnyog csapolja meg a halott állatot, míg a Giganoto elbandukol... 

A moszkitó sorsa is ismert: később a Jurassic Park kutatói fedezték fel egy borostyánba zárva, és segítségével feltámasztották Rexy-t, a Jurassic Park és a három Jurassic World filmben látott, sokak által imádott szauruszát. Amely most épp egy amerikai erdőben vágtat helikopteres üldözői elől, hogy utána egy autós mozi közönségére csapjon le: Isla Nublar egykori királynője még keresi helyét új lakókörnyezetében - a folytatást pedig mozikban láthatjuk, 2022. június 9-étől! 

Habár az egész prológust sokan láthatták már a nyáron - és még többen kamerás verzióban, azért a remek kép- és hangminőségnek hála most már mindenki számára elérhető és élvezhető, én magam sem tudom elégszer megtekinteni. A CGI szebb, mint valaha, de egészen kiváló a hangkeverés: legyen szó a krétakorról vagy a jelenről. 

És végre jobban szemügyre vehető a Világuralomban debütáló Giganotosaurus, amely valamennyire biztosan eltérő lesz a klónozott példányhoz képest: 

Felbukkant a protollakkal borított T. rex is, amelynek közvetlen genetikai másolatát, Rexy-t már a negyedik alkalommal láthatjuk majd a vásznon, de mivel most a múltbéli példányt láthatjuk, nyers valójában láthatjuk a fenséges állatot:

Az IGN számára a Jurassic World-filmek felett bábáskodó Colin Trevorrow, az első és harmadik rész rendezője, és mindhárom film írója, pedig kommentálta is a látottakat az alábbi videóban:



A rendező elárulja, ha eddig nem sejtettük volna, hogy gyerekkora óta nagy rajongója a dinoszauruszoknak, különösen a kisebb fajok, ezért is került bele a filmbe például a Moros Intrepidus, amely egészen frissen felfedezett faj, épp a forgatókönyv írása közben közölték róla az első tudományos cikkeket, és azonnal bele is írta a filmbe! A direktor azt is megosztja velünk, hogy végre volt alkalom arra, hogy ne csak a genetikailag módosított állatokat, hanem a 65 millió évvel ezelőtt élőket is bemutassa, természetes környezetükben, és most erre is remek lehetőséget nyújtott a Jurassic-filmek nagy konklúziójának tartott záró(?) darabban. 

Trevorrow elmondása szerint még sok meglepetést tartogat a film és messze nem láttunk minden új fajt, de remélhetőleg olyan visszatérő dinoszauruszt is biztosan láthatunk, mint pl. a Dilophosaurus. A nyitány kiadásával pedig vélhetően még jobban felpörög a film marketingje, és hamar elszáll a még el sem kezdődött tél... Zárásul pedig a videóhoz kiadott hivatalos plakát:

jw3_int_dgtl_1_sheet_prologue_hun_12e.jpg
FRISSÍTÉS: Ahogy az amerikai Collider magazin is megírta, és az általam ma (november 25.) látott sajtó leirat is tartalmazza: a prológus nem része a filmnek, a folytatás lesz megtekinthető tehát a mozikban, ez a jelenetsor nem...

22 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jphungary.blog.hu/api/trackback/id/tr8216763148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PikeB 2021.11.23. 20:13:57

A Giganotosaurus vs T-Rex jelenetből láttam korábban részletet, de én azt hittem, hogy a jelenben játszódik ez a rész, most kiderült, hogy sok millió évvel ezelőtt. :) Ahogy látom a komment szekciókban fenn is akadtak, hogy egy korszakba összehoztak több dínót is. :)

Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2021.11.23. 21:11:22

@PikeB: Igen, ez az indulathullám már nyáron is végig söpört a fandomon. Én nyilván nagyon elfogult vagyok, majd 30 éve rajongó, én nem tudok olyan vasszigorral tekinteni egy hollywoodi filmre. Ha a Discovery-n menne, az már megint más, de nem azon megy, főleg mert soha ilyen jól nem festettek a dinók.

Valószínűleg a Giganoto és Rexy összecsapnak majd, hosszabban és jobban láthatóan, a jelenben is, afféle visszavágóként, ezért is tehették össze őket már a krétakorban is.

Majer Tamás 2021.11.23. 21:40:28

@Lord Picard: Szerintem nem jó irány, ha mindent magasztalva dicsérünk, ami kijön a fekete koponyás vörös koronggal. Nem ettől lesz valaki a leg-leg rajongó. A kritika mozdítja előre a világot.
Az, hogy itt úgy kezdődik a film, miszerint kiírják, hogy 65 millió évvel ezelőtt, majd mutatnak egy giganotoszauruszt, ami akkor már harminc millió éve kihalt, nagy hiba. Hogy összeengedik a tyrannoszaurusszal, amellyel harmincmillió év választja el időben, és még csak nem is egy kontinensen éltek, az nem oké.
Itt nem olyan dolgokról beszélünk, amikről nincsenek kellő ismereteink, és nem tudjuk pontosan, mint a tyrannoszaurusz tollazata, vagy más, részletkérdésnek nevezhető dologok, amiket kipótoltak saját fantáziával.
Itt nagyon is ismert, drabális ténybeli hibák vannak. Amik egyszerűen nem férnek bele. Ha már úgy harangozzák be, hogy most aztán olyan igazi formában látjuk a dinoszauruszokat, mint a csuda, akkor ennyire ne lógjon már ki a lóláb, mert ehhez még ismerni sem kell a témát, elég, ha valaki csak rákeres wikipédián.

PikeB 2021.11.23. 21:50:30

@Lord Picard: Én is úgy tekintek rá, mint egy hollywoodi produkcióra, így ezen én se fogok fennakadni. Nem is szeretném magasra állítani a mércét, talán a 2. JW filmnél itt egy kicsit elszúrtam az első rész után. A Lockwood birtokon játszódó jelenetek nagyon nem jöttek be elsőre, viszont a Rexy belépőjétől (amikor a technikust meglepi a viharban) és a Baryonyx megjelenésétől (az alagutas jelenet) még ma is libabőrös leszek. :P A Nublar szigeten játszódó jelenetek voltak benne a legjobbak.

"Valószínűleg a Giganoto és Rexy összecsapnak majd, hosszabban és jobban láthatóan, a jelenben is, afféle visszavágóként" -hát ha Rexy-t vagy Owenéket megint a Blue menti ki, lehidalok. XD

KyloRen22 2021.11.23. 22:00:16

@PikeB: Szerintem ha Spino segítené ki Rexy-t az is nagyon menő lenne. + még oda jöhetne Kék is :D

body_andras 2021.11.24. 08:32:15

Az se lenne rossz ha a nem húsevő fajok erejét is megmutatnák. Eddig csak menekülő birkákként láttuk őket, pedig van egy-két példány akik szépen el tudják verni a nagyragadozókat is. Ha már látványfilm, akkor szívesen nézném, ahogy a triceratops felkoncol, a brachiosaurus meg akkorát ostoroz a farkával hogy elszállnak tőle.

lenörd hofstadter 2021.11.24. 12:01:38

Jópofa, hogy annak az emberiségnek amelyik úgy 100 év alatt kiirtotta Afrika teljes nagyvadállományát, komoly problémát jelent egy darab ekkora behemótnak még a megtalálása is.

Majer Tamás 2021.11.24. 16:18:01

@Lord Picard: Egyébként mennyiben más ez az öt perc ahhoz képest, amit a moziban adtak le? Mi volt még abban, ami ebben nem?

Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2021.11.24. 18:41:39

@Majer Tamás: Én ezt elfogadom, én is ismerek olyan rajongókat, akiknek nem annyira nyerték el a tetszését a látottak, én viszont mindig is vallottam, hogy elvakult rajongó vagyok :D És persze, értem, tudományosan nem pontos, nagyon nem, de akkor is jól néz ki, és abba a két és fél órába nem is kell a valóságot feltétlenül belecsempészni, a hollywoodi blockbuster-ek erről szólnak, hogy kiszakadjunk a valóságból. Az már csak plusz, hogy épp a Jurassic Park, később pedig a Jurassic World kapcsán is megugrott az érdeklődés a paleontológia iránt, és sokan emiatt választottak ezt a hivatást is. És ez szuper dolog.

Nem sokban más, amikor Rexy elhagyja a helyszínt, akkor a mozis verzióban montázsokban bukkannak fel más dinoszaurusz és ember találkozások: a BaBR lakókocsis támadása más szemszögből, autóforgalomban futkározó Gallik, egy halászhajóra lecsapó Mosasaurus, de csak pár pillanatos jelenetek ezek, és közben a szlogen: Next Summer Rule The Earth.

Mindjárt beleírom a cikkben, de egy amerikai lap szerint ez a nyitány mégsem lesz benne a filmben (amit én nagyon sajnálnék).

Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2021.11.24. 18:43:05

@PikeB: Az már valóban kicsit túlzás lenne, Blue-ra is kíváncsi leszek, hogy fog újra összefutni Owen-ékkel...

Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2021.11.24. 18:44:05

@KyloRen22: Na még az egy nagy húzás lenne, rehabilitálnak vele a Spinót is és elég király is lenne úgy az összecsapás.

Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2021.11.24. 18:45:42

@body_andras: Ezt azért én is hiányolom, Az elveszett világos Stegosaurus "támadás" is remek volt, de egy Triceratops vs. T. rex jelenet is nagyon adná magát - előzetes alapján valami hasonlót adhat majd azért a Krétakori tábor 4. évada.

Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2021.11.24. 18:47:42

@lenörd hofstadter: Valószínűleg ez a jelenetsor még közvetlenül a Bukott birodalom után játszódhat, cold open-ként, és utána azért ugrunk az időben pár évet, addigra valószínűleg Rexy és a többi dinoszaurusz is afféle vadrezervátumban élhet. A most Rexy-re vadászó helikopter színe és a rajta látható vadvédelmi szolgálat logója is a JW Evolution 2 vadszolgálatára utal elég erőteljesen.

Anak 2021.11.25. 20:17:49

Én ezt a jelenetsort ma láttam először. Sajnos nem minden tetszett benne.
Nagyon tetszett, hogy az őskori jelenet alatt nem volt még zene sem, ez olyan autentikussá tette az egészet, kár, hogy a ragadozók összecsapásakor már a jelenet alá kevertek valami drámai zenét, ami kicsit elrontotta az összhatást.
Először nem is értettem, hogy egyáltalán mi szükség volt ennek a jelenetsornak az elkészítésére dramaturgiai szempontból (tehát, hogyan kapcsolódik az új filmhez), de akkor a Tyrannosaurus a megoldás rá. Egy és "ugyanazon" Tyrannosaurust láttuk.
Ami nem tetszett, hogy egy hatalmas sauropodával nyitnak az elején (amik ha eddigi ismereteim nem csalnak júra kori élőlények voltak és a krétakorra kihaltak) és rögvest utána olyan fajokat látunk, amikkel nem élhettek egy időszakban. Ez szerintem nagyon-nagyon zavaró, mint ahogy páran fentebb is írták. Legalább itt ügyeltek volna a pontosságra.
A másik hülyeség, hogy nem létezik, hogy egy Iguanodon ilyen békésen legelésszen nem egy hanem két csúcsragadozó közvetlen jelenlétében, majd tök nyugisan odébb somfordáljon, mikor azok konfrontálódnak.

Miért nem lesz benne a teljes filmben ez a jelenet? Mi ez a hülyeség? Tessék már beletenni, ha már elkészítették. Ez így lenne teljes.

Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2021.11.25. 22:21:32

@Anak: Most direkt utánanéztem, millió évre pontosan nem, de minden itt felbukkant faj felső-krétakori, ráadásul a nagy többségük Észak-Amerikában élt:

- Dreadnoughtus - felső krétakor, Argentína
- (Alamosaurus - felső krétakor, Észak-Amerika - jobban hozzáértők szerint lehet inkább ez szerepel a prológban, és nem a Dread-ek)
- Quetzalcoatlus - felső krétakor, Észak-Amerika
- Oviraptor - felső krétakor, Mongólia
- Ankylosaurus - felső krétakor, Észak-Amerika
- Pteranodon - felső krétakor, Észak-Amerika
- Nasutoceratops - felső krétakor, Észak-Amerika
- Moros Intrepidus - felső krétakor, Észak-Amerika
- Giganotosaurus - felső krétakor, Patagónia
- Tyrannosaurus rex - felső krétakor, Észak-Amerika

Számomra is meglepő, hogy azért nagyjából a korok stimmelnek, és a helyek is. Igen, a Giganoto-nál csaltak, hiszen nem volt a T. rex élőhelyének közelében más csúcsragadozó, de mégis azt akarták, hogy ő ölje meg, hogy aztán majd a jelenben "visszavághasson". Olyan fokú történelmi pontosságra nem volt lehetőség, mint a Titanic esetében, ahol még egyes díszletelem gyártók konkrétan ugyanazok is voltak, mint 1912-ben (szőnyegek, étkészletek - és minden egyes díszlet az eredeti tervek alapján készült). És magam is láttam már olyan természetfilmet, afrikai állatokról, ahol nagyon jól megfért egymás mellett az oroszlán és a gnú, ha épp arról volt szó, hogy vizet vételezzenek - ezért is volt remek ötlet a közös vízlelőhely a Krétakori táborban is.

Én is borzasztóan sajnálnám, ha ezt nem láthatnánk a mozikban, talán épp a nyáron keltett negatív hullámok miatt is nem lesz része a filmnek a bevezető, de remélem azért Rexy az autós moziban jelenetsor mindenképp benne lesz, mert az viszont (nekem) tökéletes.

Anak 2021.11.26. 15:53:38

@Lord Picard: Igazándiból nem is értem min is értetlenkedek, hiszen már az első filmben is a Velociraptorok össze voltak keverve a Utahraptorokkal. Nomeg a filmek címei is Jurassic Park/World keresztséget kaptak és nem Kréta parkot. Szóval... ez csak egy dínós film, ami felkelti az érdeklődést az őslények iránt.

Majer Tamás 2021.12.02. 21:15:41

@Lord Picard: Teljesen más dolog, de talán tudsz segíteni, vagy ismersz olyanokat, akik tudnak.
Régóta hajtok egy ilyen kollekcióért:
www.jurassictoys.net/wp-content/uploads/20160807-tlw-nestle-fossils-001-1024x768.jpg
www.jurassictoys.net/wp-content/uploads/20160807-tlw-nestle-fossils-000-1024x768.jpg
A legjobb az volna, ha magyar nyelvűt találnék, de ennek esélyét tulajdonképpen kizárom, viszont legalább angol nyelvű azért jó volna.
Kérlek, segítesz nekem az ismeretségeiddel?

Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2021.12.02. 22:18:57

@Majer Tamás: Huhh, ez nehéz dió... Nekem még 1997-ből megvan a legtöbb, még szerencse, hogy akkor már rajongó voltam gyerekként :D Igaz, a Velociraptor karom az egyetlen, ami azóta se lett meg. Viszont ezek közül egyik sem bontatlan, ellenben a doboz hátulját kivágtam anno, így azt megőrizhettem és nyáron volt szerencsém, találtam itthon egy eladó, bontatlan darabot - a T. rex karmot (a képről amúgy hiányzik a T. rex fog, nekem az is megvan).

Még ebay-en se sűrűn látni őket, mert elég régi darabok már sajnos, én is csak egy barátomról tudom, hogy megvan neki az összes, sok háztartásban ott lehetnék még, elfeledve, érdemes gyakran keresgélni a hazai hirdetési oldalakon is.

Majer Tamás 2021.12.03. 10:47:15

@Lord Picard: Köszönöm a válaszodat! Az aukciós oldalakon pár naponta folyamatosan nézem már jó ideje, eddig csak - ha jól emlékszem - spanyol, illetve egyszer olasz nyelven voltak fenn, ráadásul mindkét alkalommal nagyon hiányosan.
Nekem a velociraptor állkapcsa volt meg gyerekként. Egyik alkalommal anyutól lágytojást kértem, direkt abból a célból, hogy miután kiettem, a héjába beletegyem a fosszíliát, elássam kint a homokban, és pár nap múlva majd jól felfedezhessem, mint egy igazi paleontológus. Viszont soha nem találtam meg ezután. A homok pedig később el is lett hordva egy építkezésre. Szóval vagy valami állat kiszagolta, és elvitte, vagy azóta is egy betonalapban van valahol...

Azt megtennéd, hogy a doboz lapot lefotózod, és megosztod velem? Magyar nyelvű dobozt hozzá még képen sem láttam (illetve nem tudom, akkoriban magyar nyelvre fordítva forgalmazták-e, de angolul sem találtam olvasható minőséggel képet róla).

Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2021.12.03. 20:08:28

@Majer Tamás: Ohhh, ez de aranyos, bár így kicsit szomorú történet, nálunk még 20 év után is előfordul, hogy egy Matchbox kerül elő a földből, de valahol kell lennie egy tamagocsinak is :D

Persze, lefotózom és feltöltöm mindenképp ^^ Teljesen magyar nyelvű a doboz hátlapja is, és a külön csomagolt fosszília csomagolása is.

Majer Tamás 2021.12.04. 19:06:48

@Lord Picard: Nagyon köszönöm! Ez nagy kincs nekem. Nem gondoltam, hogy a világon van még magyar nyelven fennmaradt dobozlap erről, hiszen más nyelven is fehér holló.
Adok egy email címet: tmajer007@gmail.com
És ismét köszönöm, nagyon várom!

Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2021.12.04. 23:16:17

@Majer Tamás: Nagyon szívesen, hamarosan küldöm is, és majd a jövő héten megpróbálom be is szkennelni ^^
süti beállítások módosítása