2021. október 19. 19:19 - Lord Picard

Jurassic Newsworld: Termékbemutató - Final Scene Ray Arnold *Exkluzív*

rayarnold_2.jpg

A Mattel 2018 óta gondos gazdája a Jurassic-franchise-nak: számos termékosztályban, rengeteg figura jelent meg gondozásukban, legyen az ember, dinoszaurusz vagy jármű. Az én általam is leginkább követett termékosztály a hagyományos, 3.75 inches akciófigura sorozat, amelyben többnyire 1:18 méretarányú figurákkal örvendeztetik meg a rajongókat. 2019 és 2020 után az idei évre is készült a Mattel egy különleges, mind csomagolásban, mind tartalomban limitáltabb figura megjelenéssel, amelyet most már én is bemutathatok, jöjjön a Final Scene Ray Arnold névre hallgató különleges kiadás bemutatója.

2019-ben a San Diego Comic Con-ra időzítette az első gyűjtői kiadását a cég: a John Hammond-ot rejtő, egyedi csomagolású és egyedi kiegészítőkkel bíró kiadás nagy sikert aratott – szerencsére nem csak a SDCC-ra kilátogatók szerezhették be, de később online is megrendelhető volt, be is mutattam a saját példányomat: Termékbemutató - Legacy John Hammond.

003_3_1.jpg

A 2020-as terveket, mind mindenkiét ezen a bolygón, a koronavírus okozta globális pandémia húzta keresztül. Legalábbis abban az értelemben, hogy elmaradt a hagyományos SDCC, de azért az online megtartott eseményre időzítették a Dennis Nedry Barbasol Edition figura előrendelését. Sajnos annyian – köztük e sorok írója – látogatta meg az előrendelési oldalt, hogy az összeomlott, és sokaknak nem jutott a figurából, amelyet én se szereztem be azóta...

61n-f_ook9l_ac_sl1200.jpg

Ugyan az idei nyáron sem tartották meg a SDCC eseményt, a Mattel saját, gyűjtőknek szánt rendelési oldalán napokig rendelhető volt az idei limitált kiadás, a Final Scene Ray Arnold – amely végre már az én polcomon is ott pihenhet, és most be is mutathatom.

A Mattel ismét egy olyan karaktert választott természetesen, akiről még nem készült eddig 3.75-ös figura, és egy olyan ötletet valósítottak meg, amellyel külön kedveskedtek a rajongóknak, hiszen egy jól ismert, le nem forgatott jelenet szolgált alapul a kiadáshoz, ennek részleteiről egy kicsit bővebben később.

A masszív, gyönyörű grafikájú külső dobozára a Jurassic Park-ban látott és fontos szerepet kapó bunker lejárata került, míg a belső doboz már maga a bunkert hivatott szimbolizálni. A grafikusok ismét kitettek magukért, egyre szebbek a doboz design-ok.

És miután elő kerül a konkrét kiadást rejtő doboz, jön is a kiadás egyik legszórakoztatóbb eleme: az előlapot egy mágnes tartja össze a dobozzal, amelyet könnyedén le lehet nyitni, és rögtön életre kel a belül kialakított dioráma, fény és hangeffektekkel! 

boxopen0.jpg

És még ebből a dobozból is külön eltávolítható az egész szett, egyben.

boxopen00.jpg

Az aktiváló gombot maga az előlap tartja, de természetesen utána is benyomható, és több idézet is elhangzik magától a nagy Samuel L. Jackson-tól, azaz Ray Arnold-tól, hogy aztán minden mondat végén mindig más-más Velociraptor hangeffekt szólaljon meg!

Amikor Ray beszél akkor jobb oldalt fehér fény gyúl, a Raptort pedig kék szín teríti be. A doboz belsejében is szépen kidolgozott a helyszín, még a plafonon a világítótestek is láthatóak.

John Raymond „Ray” Arnold-ról, a Jurassic Park főmérnökéről ugyan az idei évben készült már figura a Mattel berkein belül, de az az Amber Collection vonalon jelent meg, jóval nagyobb méretarányban. Akkor a figura még fehér köpenyt viselt, gondosan megkötött nyakkendővel, ezúttal viszont egy már kibontott nyakkendő és a csíkos ing látható csak rajta, a köpenyt a film során is elhagyta idővel a karakter. A gondosan kidolgozott részletek a Legacy figuráknál megismert magas színvonalú munkáról tesznek ismét tanúbizonyságot.

De, azért látható, hogy valami nem oké a jobb karjával, és jó okkal: ahogy az Amber változatnál is, úgy a kisebb figuránál is lecsatolható a felkar felénél a jobb kéz, és nem spóroltak a vért szimbolizáló vörös festékkel sem.

ray04.jpg

A filmben attól a ponttól, hogy Ray elindult újraindítani a park rendszereit, már csak a leszakadt karját látjuk viszont, a halálát viszont nem, de a rajongók most már akár el is játszhatják a tragikus találkozást.

És hogy miért nem láthattuk ezt a támadást a filmben? 1992 nyarán, amikor forgatták a Jurassic Park-ot, meg volt írva és le is forgatták volna Ray küzdelmét a Velociraptor-ral, de a természet közbeszólt: a forgatás utolsó napjára megérkező Iniki hurrikán nem csak Oahu szigetét tarolta Hawaii-on, de az ott felépített díszleteket, így a bunkert is elpusztította a hurrikán. A díszletek újraépítése időigényes lett volna, valamint Sam Jackson felívelő karrierje miatt már egy másik munka miatt nem tudott a produkció rendelkezésére sem állni, így a jelenetet törölték.

A Mattel persze az egész bunkert nem építhette fel, de így is eléggé ötletes módon teremtették meg a helyszín egy részét, amelynek központi eleme a kapcsolódoboz, amely a hang- és fénytechnikát is magába rejti. A külön talapzatot kapó szekrény könnyedén ki- is visszatehető a dobozból. Maga a megjelenés, a matricák és formák is tökéletesen visszaidézik a filmben látott kapcsolódobozt, persze külön egyik elem vagy gomb sem működik, de maga az ötlet igazán szépen kivitelezett extra. 

És egy, a padlórészletre helyezett tüskére bármelyik ember figura könnyedén odailleszthető.

Természetesen a szettből nem maradhat ki a Mr. Arnold vesztét okozó Velociraptor sem. A Mattel itt is újdonságra törekedett, így bár az általam oly gyakran kúszónak hívott pózt kapta a dinoszaurusz, a festése új, egyik korábbi megjelenéshez sem hasonlítható.

A dobozban, főleg a fényekkel jól is működik ez az új festés, de azért látható, hogy nem a legfilmesebb kidolgozást kapta a figura.

Mivel Ray a Jurassic Park szereplője volt, ezért, bár hivatalosan ez a figura nem a Legacy sorozat része, de ha jövőre érkezik egy újabb kiadás a karakterről, az valószínűleg azon a vonalon fog megjelenni, Velociraptor és a beszélő talp nélkül – a John Hammond figura is egy évvel később kapott egy gyűjteményes, általános kiadást és Dennis Nedry is idén kapott új figura megjelenést, igaz teljesen más öltözékkel - és a hangeffektek nélkül. 

attack_5.jpg

Az én elvárásaimat mindenesetre magasan túlszárnyalta a kiadás, és ismét egy remek példa arra, hogy nagyon kreatív játékszettekre lenne képes a Mattel, akár filmenként egy-egy ilyen kis helyszínrészlettel is jelentkezhetnének. 

eboxki_1.jpg

A Jurassic Park esetében túl sok karakter nem is maradt már, akiről nem készült még figura: Lex Murphy, Donald Gennaro és dr. Henry Wu nem jelent csak meg - utóbbi szereplő ráadásul a két Jurassic World film kapcsán sem kapott játékfigurát, azért a jövőre érkező Jurassic World: Világuralom esetében csak nem feledkeznek meg róla. Lex és Donald akár külön-külön, akár együtt is megjelenhetne, azt hiszem sok rajongónak lenne is ötlete, hogy milyen szett keretein belül...

Mivel a Final Scene Ray Arnold nem volt talán annyira limitált, mint a korábbi SDCC szettek, és jóval több rajongó tudta rögtön előrendelni, egyelőre szerencsére a jól ismert "nemzetközi piactéren" sem szálltak még el az árak a szett iránt érdeklődök számára... 

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jphungary.blog.hu/api/trackback/id/tr5916724722

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PikeB 2021.10.19. 20:31:41

Kár a jelenetért, erről nem is hallottam, hogy benne lett volna a filmben.

Jól sikerült ez a gyűjtői kiadás. A raptor festése a 93-as Kenner féle figurára hasonlít szerintem, lehet nem véletlenül. :)

Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2021.10.20. 18:08:52

@PikeB: Igen, kár érte, eléggé félelmetes jelenet lehetett volna. Néhány éve az eredeti, forgatáson használt, leszakadt kart (ami Ellie vállára zuhant) és egy lábat is megnyert aukción egy rajongó - ekkor derült ki, hogy volt levágott láb is, de azt végül nem is láttuk a filmben.

Valóban hasonlít a raptor festése a régi Kenner figurára, de nem annyira egyértelműen, mint pl. a kék-piros Gallimimus figura. Alig várom, hogy Lex, Gennaro és Wu mikor kapnak, ha kapnak, saját figurát.

PikeB 2021.10.20. 18:51:30

@Lord Picard: : Wu fura, hogy még nem kapott figurát. Plane, hogy a filmbeli szereplők közül ő egyedül szerepelt a krétakori táborban is.

Pont a napokban találkoztam egy olyan gyűjtői kiadással, ami a JP3 féle raptort ábrázolja, az is elég jól sikerült.
Ha már JP3, a múltkor megnéztük ismét a harmadik részt, és azt találgattuk, hogy a nyitó jelenetben a csónakot mi tamadhatta meg. A pteranodonok akkor még a kalitkában voltak, vízben élő dinók még fel se merültek. Akkor a spinosaurus lehetett? Erről hallottatok valami infót, akár a filmkészítőktől vagy rajongói elméletet?

Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2021.10.20. 20:32:50

@PikeB: Igen, ő az eddig legtöbb képernyőidőt kapó régi szereplő, de sehogy sem fért még bele a Mattel vonalába, ez érdekes. Nem gondolnám, bár ki tudja, hogy esetleg maga a színész nem járul hozzá....

Igen, arra a Legacy szettre gondolsz, ami Alan Grant-tel együtt jött ki, igaz? Eléggé jól néz ki az a nőstény raptor, kár, hogy csak úgy adták ki, ma már csillagászati összegbe kerül az a szett... A hímet tervezték még kiadni külön, de nem lett belőle semmi, csak most, Amber Collection változatban, azt szeretném majd beszerezni mindenképp.

A készítőktől hivatalos magyarázat sosem látott napvilágot, mi támadta meg a csónakot, de eléggé adja magát a Spinosaurus, illetve Az elveszett világ végén láthattunk (kissé másmilyen) Pteranodonokat, de nem hinném, hogy pteroszauria támadta meg őket. Talán a pár hét múlva megjelenő, új könyv erre is magyarázatot ad, a Jurassic Park: The Ultimate Visual History.

PikeB 2021.10.20. 21:08:17

@Lord Picard: Az Amber Collection kiadású alfa raptorra gondoltam, amit szeretnél beszerezni. Annak igen szép a festése, és a figura kidolgozása is remek lett. :)

Az elveszett világ végén a pteranodon ki is ment a fejemből, valóban éltek szabadon is a szigeten.

KyloRen22 2021.10.21. 15:23:52

@Lord Picard: A könyvből lesz magyar kiadás?

Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2021.10.21. 18:06:15

@PikeB: Ohh, volt egy nőstény JP3-as raptor kiadás is, Alan Grant-tel közösen, de azért nem is olyan részletes festésű, cserébe ma már rettentő drága kiadás.

Valószínűleg, bár erre hivatalos magyarázatot nem kaptunk, a harmadik részben látott madárházban élő példányokat Wu genetikusan módosította, hogy még nagyobbak, erősebbek legyenek, a JP3 matricás albumban egy fajleírásnál meg is jegyzik, hogy óriás Pteranodon-ok azok a példányok.

Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2021.10.21. 18:07:27

@KyloRen22: Sajnos nem tudom, én nagyon remélem, hogy igen, bár sajnos idehaza a filmes könyvek sajnos nem annyira népszerűek a kiadók körében, de még egyszer körbemegyek és érdeklődök - elsőként venném a magyar kiadást, noha az angol is már be van rendelve.

PikeB 2021.10.21. 19:35:55

@Lord Picard: Bevallom, ezt a Legacy vonalon kiadott raptor és Grant kombót most láttam először, utánanéztem a neten. :)
Legacy szettet mutattál be az írásodban, és én voltam pontatlan, mert nem említettem, hogy az Amber Collection féle JP3-as raptorra gondoltam.
süti beállítások módosítása