2020. május 18. 19:35 - Lord Picard

Jurassic Newsworld: Hollywood legsikeresebb franchise-ja?

hollywood.jpg

Az elmúlt időszak nem sok újdonsággal tudott szolgálni a Jurassic-filmek kapcsán, de a tekintélyes Forbes magazinnál megjelent cikk nagy elégedettségre ad okot minden Jurassic-rajongó számára, alaposabban a tovább mögött vesézem ki a cikket.

A Forbes magazin online kiadásában közöltek egy hosszabb, elemző cikket Hollywood legnagyobb profitot termelő filmsorozatairól, franchise-jairól. Ebbe az összevetésben a három vagy annál több részből álló szériákat vizsgálta a szerző, és nem csak egy adott franchise közvetlen folytatásait, de előzményeit, lazán kapcsolódó filmjeit is számításba vették.

Scott Mendelson arra volt kíváncsi, mely filmszéria a legjövedelmezőbb Hollywood-ban, és a nagy, komoly költségvetésből dolgozó, több száz, sőt, több milliárd dolláros bevételeket eredményező filmsorozatok közül még az én nagy meglepetésemre is, a Jurassic Park/World franchise található az élen! A számítás nagyon egyszerű, az adott filmek költségvetését és külön a bevételét kell összeadni, majd a két számból osztani egymással és meg is van, az adott széria hányszorosan termelte ki a befektetett összeget.

Ez az összevetés a Jurassic-filmek esetében ugyebár jelenleg 5 filmet jelent, amelyek költségvetésére összesen 616 millió dollárt költött a Universal, ugyanakkor az öt film 5,009 milliárd dolláros bevételre tett szert  - átlagosan tehát 123 millió dollárba került egy film és 1,001 milliárd dollár az átlagbevétel filmenként - , azaz 8,26-szor több pénzt hoztak a filmek, mint amennyit rászántak a stúdiónál.

jurassic.jpg

Persze, ez játék a számokkal, átlagszámítás, hiszen a Jurassic Park 1993-ban csupán 63 millió dollárból készült és 1,032 milliárd dollárig jutott bevétel tekintetében (ebbe már bele van számolva a 2013-as 3D-s újravetítés bevétele is), 16-szor többet hozott tehát a film a kasszáknál, mint amennyibe került. Ugyanakkor a 2001-es Jurassic Park /// már 93 millió dollárból készült, de csak 369 millió dollár bevételre tett szert, itt már „csak” négyszeresen térült meg a befektetés. Ezekbe, a piaci szereplők által megadott összegekbe csak a mozikból származó bevételeit számítják, sem a büfében kapható csecsebecsék, sem a házimozis megjelenések költségei és bevételei nem számítandók bele, főleg mert a büfés bevétel, ha jól tudom, teljes egészében a mozi saját bevétele.

Az elveszett világ: Jurassic Park költségvetése 73 millió dollár volt 1997-ben, a bevétel pedig 618 millió, nyolcszoros anyagi megtérülés. A Jurassic World tudhatja magáénak a legnagyobb bevételt a Jurassic-filmek közül, a 2015-ben bemutatott film 150 millió dollárból készült és 1,670 milliárd dolláros bevételt ért el, 11-szer tóbb pénzt hozott a film a stúdió számára, mint amennyit belefektettek. A Jurassic World: Bukott birodalom két éve került bemutatásra, 170-187 millió dollárból készült és 1,3 milliárdos bevételt könyvelhettek el, ez hétszeres megtérülés volt. 

A statisztikát mindenképp majd árnyalni fogja a Jurassic World: Dominion érkezése, amelynek 200 millió dolláros a költségvetése (jelenleg, ám a hosszú leállás miatt szinte biztos, hogy ez az összeg nőni fog). Ha a harmadik Jurassic World film a várakozások szerint valamivel több, mint 1 milliárd dolláros bevétellel zár, akkor a franchise 8,26-szoros megtérülési mutatója már 7,3-ra esne vissza, de jó eséllyel még így is maradna az élen ebben az összevetésben, meglepetésre, itt is csak az Alkonyat-filmek számítanak riválisnak, 7,9 a mutatója a vámpír filmeknek.

marvel.jpg

A cikkben is említett Marvel Cinematic Universe (MCU), azaz a 23, összekapcsolódó Marvel film, együttesen 22,5 milliárd dolláros bevételre tett szert, de összesen 4,5 milliárd dollárt fordítottak a filmekre, így már „csak” megötszörözték a befektetett összeget a filmek, és 978 millió dollár filmenként az átlagbevétel. Természetesen itt is vannak kiugró különbségek, a 2008-as A hihetetlen Hulk költségvetése például 150 millió dollár volt, de csupán 265 millió dolláros bevételre tett szert a film, míg jelenleg a világ legnagyobb (nem inflációval számolt) bevételét a Bosszúállók: Végjáték tudhatja magáénak, 356 millió dolláros költségvetésből 2,798 milliárd dollárnál állt meg a számláló, közel a nyolcszorosát termelt ki a film a költségvetésének. 

A filmenkénti 1 milliárdos átlagbevétel az, ami a Hollywood-i franchise filmek fölé emelik a Jurassic-filmeket, de messze nem a legjövedelmezőbb franchise ha az arányokat nézzük, sőt. Csupa olyan filmsorozatok állnak az élen, amelyekre nem is gondolna az ember elsőre: kisebb költségvetésből készültek és a bevételek filmenként meg sem közelítik a nagy stúdió filmek bevételét, de épp azért, mert olcsóak, a költségek megtérülése is hatalmas ezeknek a filmeknek, amelyek a horror műfajból kerültek ki.

para_6.jpg

2009-ben mutatták be a Paranormal Activity első részét, a csupán 450.000 dolláros büdzsére viszont 194 millió dollár bevétel jutott, 431-szer több pénzt termelt a film, mint a költségvetése, ez pedig rekord. Persze később készültek folytatások, az egyre magasabb költségvetésekre pedig egyre kevesebb bevétel jutott, a jelenleg hat filmből álló sorozat költségvetése összesen 26 millió dollárra rúg és 890 millió dollár az összbevétel, így is viszont közel 32-szeresen több bevetélt hozott a széria hat filmje, mint a ráfordított összeg. És ebben a mutatóban aligha közelíthet meg más filmsorozat egyhamar a Paranormal-filmeket, épp időben lovagolták meg a kézi kamerás horrorfilmek hullámát. Ne feledjük, a Jurassic-franchise-nál ez a mutató 8,26!

demonok.jpg

A sorban következő horror-franchise, a Démonok között-univerzum (a két alap film mellett ide sorolandó a három Annabelle és a két Apáca film is) filmjeinek összköltsége 139,5 millió dollárra rúg, ugyanakkor a 1,9 milliárd dolláros összbevételt figyelembe véve közel 14-szeres volt az anyagi megtérülés összesen! Nem csoda, hogy lesz még itt pár folytatás.

saw.jpg

A Fűrész filmek jelenleg 8 részt számlálnak (a hozzájuk kapcsolódó, kvázi remake Spirál film bemutatóját épp most halasztották el egy évvel), 77 millió dollárt költött a stúdió összesen ezekre a filmekre és 976 millió dollárt sikerült begyűjteni a borzongani vágyóktól, ezzel pedig a befektetett összeg 13-szorosa térült meg összesen!   

purge.jpg

Ugyancsak hasonlóan jól megtérülő sorozat A bűn/megtisztulás éjszakája (The Purge) filmek, amelyekből eddig 4 készült, összesen 35 millió dollárból és 447 millió dolláros összbevételt eredményezve, mintegy 13-szoros megtérüléssel.  Ez a filmszéria is folytatódik még, megpróbálkoztak tévésorozattal is, azt azonban most egy évad után el is kaszálták.

Visszatérve a nagy Hollywood-i filmsorozatok átlagbevételeire, sem a jelenleg 11 részből álló Star Wars, sem a 10 részes Varázsló Világ (Harry Potter és Legendás állatok-filmek) vagy a hat Középfölde-film (A Gyűrűk Ura és A hobbit-trilógia), de még a 25. rész előtt álló James Bond-filmsorozat sem tudott olyan megtérülési mutatót produkálni, mint a Jurassic-franchise.

fast.jpg

A Universal stúdiónál még egy, ütőképes filmszéria található: a Halálos iramban-filmek (amelyek közül a 10. még bemutatás előtt áll) összköltségvetése 1,2 milliárd dollár amely mellé 5,891 milliárd dolláros összbevételével társul, a megtérülés így csak 4,9-szeres, de még mindig remek befektetés, nem csoda, hogy ezt a sorozatot sem tervezik egyhamar befejezni.   

Idehaza a franchise filmek nem jellemzőek, így érdekességképpen csak megemlíteném, hogy a legsikeresebb magyar film a Kincsem, amely 593 millió forintos bevételt ért el 2017-ben, akkori árfolyamon 2,2 millió dollárt. Ehhez viszont ha hozzávesszük, hogy a film költségvetése 3 milliárd forint volt (115 millió dollár akkori árfolyamon), pénzügyi sikerről aligha beszélhetünk, de nálunk mindig is a nézettség volt a mértékadó (abban viszont messze nem a Kincsem az első).

rexy_13.jpgA dinók kirobbanó formában

Visszatérve a minket érdeklő részre, a fentebbi számok tükrében nem lenne meglepő, ha a Jurassic World: Dominion-t még további filmek követnék a franchise-on belül, hiszen busásan megtérül minden befektetett centje a stúdiónak, és az egyetlen komoly ellenfele a Marvel szuperhőseinek a dinoszauruszok. Persze, az már egy bővebb szakértelmet és elemzést érdemelne, hogy ezen befolyt összegekből pontosan mennyi is jutott a stúdióknak és mennyi a moziknak, de a legtöbb franchise-hoz hatalmas, egyéb termékkínálat is tartozik, amelyek további több száz millió dolláros bevételt termelnek évente, akár van az adott filmben aktuális film, akár nincs. 

Az tehát, hogy a Universal felélessze a Jurassic-franchise-t, a lehető legjobb és legjövedelmezőbb döntés volt a stúdió részéről 2014-ben. 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jphungary.blog.hu/api/trackback/id/tr415704090

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása