2020. február 22. 23:44 - Lord Picard

Jurassic Newsworld: New York Toy Fair - Játékáradat #2

nytf2.jpg

A pénteki nap folyamán a 2020-as New York Toy Fair hivatalos megnyitása előtt már számos új figuráját mutatta be a Mattel az érdeklődőknek, de ahogy arra számítani lehetett, a hivatalos kapunyitást követően is kiállították az új Jurassic World figurákat, olyan darabokat is, amelyeket előző nap nem láthattunk.

A Mattel elképesztő mennyiségű játékfigurával árasztotta el a piacot a Jurassic World (és Park) licensszel a kezében, de a legmeredekebb rajongói álmokat is felülmúlták, ehhez kétség sem férhet. Voltak azért tévedések is, mint a 2018-ban megjelent Sinoceratops figura esetében is láthattuk. A dinoszaurusszal a Jurassic World: Bukott birodalomban találkozhattunk először: egy példány Owen-t segítette magához térni, egy másik pedig a Carnotaurus-szal küzdött meg, mielőtt az emberhúsra vágyott volna.

A figura viszont, a festését eltekintve, nem éppen hűen modellezte le a filmbéli állat megjelenését: sokkal inkább egy Pachyrhinosaurus-szra hasonlított, valószínűleg azért is, mert eredetileg a filmben ezt a fajt tervezték szerepeltetni, de végül változtattak a terven, addigra viszont valószínűleg a Mattel-nél véglegesítették a formákat és nem is voltak naprakészek. Nagy kérdés volt, vajon a Mattel kiküszöböli-e a csorbát, és a jelek szerint, siker koronázza munkájukat:

sino_2.jpg
Íme a megújult, immáron filmszerű Sinoceratops! A fej kidolgozottsága egyszerűen mesés, bár az őszintét megvallva, az előző változat is pazar volt, abszolút kedvenc ceratopsidám lett a Mattel-től, de végre most már a filmszerű változat is a polcra kerülhet. A képek tanulsága szerint az alap zöld színt finomították az előző változathoz képest, de pl. a gallér díszítettsége megmaradt, és ez a figura is hangot kiadó lesz!

sino2.jpg

Volt egy kis kavarodás a Velociraptorokkal is, épp a nevesített Raptor Squad három tagja körül: Charlie, Echo és Delta első változatai, (amelyeket én is bemutattam külön, a nevekre kattintva elérhetőek a bejegyzések), nem éppen filmszerűre sikeredtek, már ami a festésüket illeti, és ezt a Mattel-nél is belátták. Charlie már idén megkapta az új kiadását, egyelőre itthon nem bukkant még fel, és most már Delta festését is korrigálták:

Ezek után már csak Echo megjelenésére kell várni, és teljes lesz az igazi Raptor Squad! Az idei évben azért lesznek más raptorok is, kérdés, vajon az animációs sorozatban is szerepet kapnak-e, és ezért egyik másik már a sorozat szerinti külső alapján készült-e?

A Scutosaurus teljesen új fajként mutatkozik be a játékvonalon, filmekben nem láthattuk eddig, de Az elveszett világ: Jurassic Park idején a Kenner párban az Estemmenosuchus-szal kiadta a Scuto figuráját is, rozmár szerű agyarakkal. A Mattel változata, azon túl, hogy teljesen eltérő festést kölcsönöztek a figurának, a testalkatán kívül teljesen megújult, egy robusztus állat képét mutatja.

A Tyrannosaurus rex már számos változatban megjelent, de a Mattel-nél nem feledkeztek meg a tyrannosaurida család többi tagjáról sem, a Coelurus és az Albertosaurus és az idén megjelenő Tarbosaurus is a nagyobb családot képviselte, és itt az újabb őse a T. rex-nek, az Alioramus (amely annyira töredékes leletekből ismert, hogy akár a Tarbosaurus egy fiatal példánya is lehet a faj egyetlen azonosított példánya):

alioramus_1.jpg

A DIlophosaurus is számos változatot megélt már a cégnél, az új változat festése a Jurassic Park-ot idézi, gombnyomásra pedig képes a gallérját is széttárni, de mintha a fejen is dolgoztak volna még a korábbi változatokhoz képest.

dilo2.jpg

Tavaly lépett színre a Dino Rivals sorozatban a Styracosaurus is, amelynek új festése bizonyára sokak tetszését fogja elnyerni:

styra_1.jpg

A tavalyi, méretarányos Indominus rex-szet idén egy kölyök és egy Super Colossal Indominus Rex követi, az alábbi képen pedig együtt csodálhatjuk meg a három figurát:

indos.jpg
Úgy fest, New Yorkba nem vitte magával a Mattel az Amber Collection figurákat, így egyelőre a Dilophosaurus és Dennis Nedry bemutatása sem történt még meg, de hamarosan a rajzfilm sorozat kapcsán érkezik az oldalra egy külön bejegyzés!

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jphungary.blog.hu/api/trackback/id/tr1315487342

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anak 2020.02.23. 09:05:55

Na, ők legalább mutattak dolgokat én egész végig a LEGO bejelentéseit vártam (nem csak JW vonalon), de óriási csalódásként csak 2 készletet és egy gyenge figurasorozatot voltak képesek produkálni.
A Scutosaurus jól megy a Dimetrodon mellé a késő Palezoikum állatait felvonultató sorozatba.

Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2020.02.24. 12:35:11

@Anak: Igen, azt olvastam, hogy nagy csalódás a Lego inaktivitása a kiállításon, pedig a JW szettekre is sokan kíváncsiak lettek volna.

Jó dolog, hogy tényleg rengeteg őslényt ad ki a Mattel, nem pihennek, de emberek ÉS legfőképp 1:18-as járművekből is volna még mit kiadni...
süti beállítások módosítása