2019. június 07. 21:00 - Lord Picard

Jurassic Newsworld: Mattel Brachiosaurus

brachio_7.jpg

A minap a Netflix és a Dreamworks Animation új sorozatáról, a Jurassic World: Cretaceous Camp-ről szóltak a hírek, viszont ugyanakkor érkezett néhány új kép az idei év, de talán az egész Mattel-es játékvonal egyik legnagyobb dobásáról: a Brachiosaurus figuráról!

A poszt megírásának ideje alatt a Mattel honlapján keresztül hivatalos stock fotók is kikerültek a figuráról, csak néhány, a termék adatlapja, bár fel van töltve, még nem elérhető, de addig is, íme a hivatalos fotók:

A figura részletei is megfigyelhetőek most már, és amint látszik, a nyak és a farok oldalra is mozgatható, valamint a nyak fel-le irányba is, plusz az állkapocs is nyitható, mint a legtöbb Mattel-es figuránál:

A dinoszaurusz az első Jurassic Park után legközelebb csak a harmadik részben bukkant fel, majd a Jurassic World: Bukott birodalomban, de mindhárom filmben hangsúlyos jelenetben szerepelt, a 200-es felvonásban több példány is, de főképp az 1993-as filmsikerben volt emlékezetes jelenése, hiszen ekkor láthattunk először "élő" dinoszauruszt a filmvásznon. A jelenet filmtörténeti jelentőségű, és ezt idézték meg a tavalyi Bukott birodalomban is. A roppant méretei miatt, legalábbis méretarányosan, sem a Kenner, sem a Hasbro nem törte nagyon magát, kevés játékfigura készült, róla és azok is aprók a többi figurához képest arányaiban.

A Mattel viszont egyik legfőbb céljául tűzte ki, hogy az ő általuk kiadott figurák, legyen szó őslényről, emberről vagy járműről, egymással többnyire méretarányosak legyenek, és már egy ideje tudni, hogy idén a Brachiosaurus is megkapja a maga játékfiguráját, most pedig pillantást vethetünk a csomagolására is:

61639624_687048831754050_4506913284833673216_n.jpg

Lenyűgöző grafikát sikerült a dobozra kiválasztani, amely a Jurassic Park ikonikus jelenetét idézi meg, de maga a doboz grafika a régi, Kenner-féle dobozgrafikákat idézi meg. A dobozképről más is leolvasható: a figura a Legacy Collection játékvonalon jelenik meg - az Egyesült Államokban. Azt ugyanis már korábban is hírül adta a Mattel, hogy az USA-ban kizárólag a Target-nél lesz kapható a figura, a Legacy vonalon, de Amerikán kívül mindenhol az alap, Dino Rivals vonalon jelenik meg a figura!

meretek_1.jpg

A tényleges játékfiguráról is került fotó a dobozra, illetve a jobb felső sarokban a méretek. És itt álljunk is meg. A fejétől a farkáig 106 cm hosszúságú figurához ugyanis nem a Brachiosaurus kontúrját, hanem az Apatosaurus kontúrját tették! Ezzel talán ideje korán elárulták, hogy lesz egy méretarányos Apatosaurus figura? Nem tudni, de sokan örömmel vennénk egy ilyen figurát is. A doboz oldaláról készült képen pedig már a figura magasságát prezentálják.

3jlelym.jpg

Ezen fotó alapján viszont, viszonyítva pl. az Indominus-hoz, nekem úgy tűnik, maga a doboz nem lesz olyan hatalmas, mint pl. a Colossal T. rex figuráé, valószínűleg a Mosasaurus-hoz hasonlóan, a végtagokat és a nyakat és/vagy a farkat is egymás mellé csomagolják, és a vásárlóknak kell majd összeállítani. Az Indominus viszont szinte eltörpül mellette! 

Alan Grant figurája is elveszik mellette:

1tb4wao.jpg

Egy rendezvényen is lencsevégre kaptak egy figurát, így láthatjuk a Mosasaurus-hoz viszonyítva is, gigantikus méretek.

A dobozfotók és az Alan-nel közös fotók is Britt Shotts instagram oldaláról származnak. Korábban ő felelt közvetlenül a Jurassic World játékvonalért, de előléptették, már nem hozzá tartozik a játékvonal, de természetesen a Brachiosaurus figuráját az elsők között ölelhette magához:

brittshotts.jpg

A figura ajánlott fogyasztói ára a hírek szerint 50 dollár körül lesz és az ősz folyamán jelenik meg az Egyesült Államokban.

Európai és végképp magyar megjelenési dátumról és árról nincs tudomásom, és, már abban sem vagyok biztos, hogy nálunk várható lesz e, ugyanis a napokban a Mattel Magyarország közlése szerint, az Indominus rex figuráját nem fogják nálunk forgalmazni, vagyis nem várható, hogy megvehetjük idehaza, és ha azt sem hozzák be, akkor vajon a Brachiosaurus-t befogják? Tényleg nem maradt más, csak a reménykedés.

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jphungary.blog.hu/api/trackback/id/tr4214884008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anak 2019.06.08. 13:12:22

Köszi az cikket. Az utolsó bekezdés talán a leginformatívabb. Ha az Indominust nem hozzá be, ezt pláne nem fogják. Ez van.

Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2019.06.08. 18:36:55

@Anak: Köszönöm :)

Sajnos egy rajongótársunk érdeklődésére ezt a választ adta a Mattel Magyarország, így már én sem vagyok túl bizakodó. Sajnos a külföldről történő vásárlás, főleg az elszállt "scalper" árak miatt nem lesz egyszerű beszerezni :/

Ser Davos 2019.06.15. 19:42:25

Igen, sajnos ezt a hírt adták nekem, teljességgel lesújtott, de legalább nyertem egy Schleich Spinosaurus figurát-ha már a metteles nem jelent meg-, jövőhéten már megjöhet.

Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2019.06.15. 20:41:58

@Ser Davos: Ez sajnos tényleg lesújtó hír :( De, nem látok más új figurát sem a kínálatokban, már jó ideje :/
süti beállítások módosítása