Majd egy hónappal a Jurassic World: Újjászületés mozikba kerülése előtt végre megismerhetjük az első, hivatalos CGI és nem rajzolt rendereket a filmben felbukkanó dinoszauruszokról, de érkezett új plakát és számos mozgóképes anyag is a film kapcsán.
A mai napon a Jurassic World Kids Youtube csatornáján debütált egy videó, amelyen a gyorsan váltakozó dinoszauruszok képekre kell kattintani, és ahol megállítjuk, azzal a dinóval találkoznánk legszívesebben. Az igazán érdekes számunkra azonban az, hogy ehhez a hivatalos videóhoz 6 darab, rendesen, CGI-al renderelt dinoszauruszt láthatunk - a film eddigi marketingjénél főképp rajzolt, stilizált formában találkozhattunk velük, például a Dr. Peppers üdítőital dobozain vagy az ebben a bejegyzésben taglalt más megjelenéseknél.
A hat megjelenített dinoszaurusz pedig a következő:
Tyrannosaurus rex
A franchise ikonikus címerállata a T. rex, szerencsére a filmek tekintetében nem is merik elkövetni azt a hibát, hogy kihagyják a fajt (bár például a Jurassic Park ///-ban elég kevés játékidő jutott neki). Az előzetesekből és más videókból azóta pedig már megállapíthattuk, hogy az ezredforduló óta bizonyosan a legszebb T. rex designt köszön majd vissza a filmvászonról, hiszen sikerült az eredeti ILM modell alapján végre meganimálni a dinoszauruszt, még ha némi változtatást eszközöltek is rajta (ha már a film története szerint egy kísérleti telepen járunk majd). Az hivatalosan továbbra sincs megerősítve, de én bízok benne, hogy nem csak a folyóparti jelenetben és nem csak egy T. rex-et láthatunk majd a filmben.
Velociraptor
A film egyik legelső, leleplezett designja volt a Velociraptoré, bár az is animált volt, most viszont már teljes(?) pompájában is látható a feltehetően a filmben is felbukkanó*, a franchise szintén ikonikus állata. Tetszetős ötlet volt, hogy az állat fején egyszerre a Jurassic Park, Az elveszett világ: Jurassic Park és a Jurassic Park /// eltérő Velociraptor színváltozatai is megjelennek.
* eddig sem előzetesben, sem más jellegű videóban nem láthattunk még Velociraptort, de a LEGO és a Mattel figurák is erőteljesen ezt a designt követik, szóval ha nem is kiemelkedő szerepben, de bizonyosan találkozunk "igazi" Velociraptorokkal.
Dilophosaurus
A Jurassic Park egyik közönségkedvence volt a kis köpködő dinoszaurusz, amelyet utána viszont majd 30 évig nélkülöznünk kellett a filmvászonról és csak a Világuralomban láthattuk ismét Köpcsit, rögtön több példányban is (a Krétakori tábor animációs sorozat azért szánt már időt a Dilopho-ra). Az eredeti, 1993-as designtól úgy tűnik csak színeiben fog eltérni ez a példány, de micsoda színekben, a pöttyös gallér ugyanis Michael Crichton eredeti regényéből köszön vissza.
Spinosaurus
Az első előzetesben nem is egy, kettő, de három Spinosaurus egyed is felbukkant: a Jurassic Park /// ikonikus állatának visszatérése azonban rengeteg rajongónál leverte a biztosítékot, hiszen az Újjászületésben merőben eltérő formában láthatjuk majd a Spino-kat. A tudomány állása szerint lehet ezek pontosabb ábrázolások, de a klasszikus design lecserélése így is kockázatos vállalás volt.
Quetzalcoatlus
A faj a Világuralomban ugyan már bemutatkozott, de a hatalmas példányt egy érezhetően kisebbre cserélték az Újjászületésben, de teljesen újra is tervezték a megjelenését, amely főleg a fejformán mutatkozik meg. Itt a tudományosabb ábrázolást cserélték le a tudománytalanra, de ha a történet szerint kísérleti telepen járunk, az talán magyarázhatja az eltérést (abban kevésbé bízok, hogy szóba kerülne, hogy a 3 évvel ezelőtti filmben látott példányokat a Biosyn, ezt pedig az InGen hozta létre).
Aquilops
Az egészen apró méretű növényevő teljesen új debütáns, és főképp valószínűleg a cukiság faktor növelése miatt került a filmbe, főleg mivel a Delgaldo-család kislánya fogja pátyolgatni és még nevet is kap: Dolores. A cuki megjelenésen túl, sok mindent nem lehet még elmondani a kis állatról.
Remélhetőleg a filmig további állatok CGI rendereit is megismerhetjük majd, úgy mint a Titanosaurust vagy a Distortus rex-et és persze az újabb nagy visszhangot keltő Mutadon-t.
Utóbbit pedig már ezen a kínai plakáton is alaposan szemügyre vehetjük - ez viszont jó jel arra nézve, hogy a kínai kormányzat engedélyezi a film forgalmazását az országban (a Donald Trump amerikai elnök által kirobbantott vámháború ugyanis azzal is fenyeget, hogy a kínai kormány az eddiginél is jobban limitálja vagy kitiltja a helyi mozikból a hollywoodi filmeket).
A napokban egy majdnem két perces, Így készült-jellegű videó is kiadásra került, a blogon kommentár nélkül közzé is tettem, de ideje kicsit részletezni, mit is láttunk:
Már a második előzetesben is megcsodálhattuk a folyami jelenetet a T. rex-szel az élen, ez az új werk pedig még többet mutat a jelenetből (sőt, egy TV spot azóta még többet - én annak megtekintésétől már vonakodok, mert félek, túl sokat mutatnak már a film legjobban várt jelenetsorából).
Félelmetesen gyönyörű lett a T. rex, ezzel minden rajongó egyetért. A Jurassic Park-ból megismert Rexy az idén tíz éves Jurassic World-ben visszatért, de nem csak a hangja, a kinézete sem volt ugyanolyan, ez a készítők szerint arra is utalt, hogy nem teljesen egészséges, idős állatot láthattunk. A Bukott birodalomban viszont jóval jobb bőrben láthattuk Isla Nublar királynőjét és a Világuralom fináléjában már teljes erőbedobással tudott küzdeni is az öreglány.
Az Újjászületésben, amelyben Az elveszett világ: Jurassic Park hím T. rex-ének (Buck) az eredeti CGI modelljén alapul ez az új példány, olyan fenyegető jelenléttel bír a T. rex, mint 1993-1997 óta soha. És ehhez nagyban hozzájárul a gyönyörű, új mintázat, a robosztus testfelépítés: alighanem a legnagyobb szeretet is a T. rex fogja kapni a rajongóktól júliusban.
A videóban azonban többet időzhetünk az új szigeten felállított benzinkúton (és remélhetőleg hihető magyarázattal is szolgálnak, hogy miért is funkcionált egy ilyen jól felszerelt kereskedelmi egység a szigeten) és az új hibrid-mutánsból, a Mutadonból is többet kapunk (bár a legtöbbet róla a fenti kínai plakát mutat belőle).
A denevérként, plafonról lógó állat (van rá esély, hogy talán csak egy példány létezik ebből a lényből) hasonlóképp fogja szereplőinket terrorizálni, mint a két Velociraptor a konyhai jelenetsorban a Jurassic Park-ban. Hogy ugyanolyan feszültséget és csodálatot is képes lesz-e kiváltani a jelenetsor mint Steven Spielberg klasszikusában, az kétséges. Alapvetően az állat designja (ha genetikai zsákutcaként tekintünk rá) nem is lenne egyébként annyira rossz, de a szárnyként is funkcionáló karok már túlzónak tűnnek...
Az első előzetes érkeztét többek között a Scarlett Johansson állandó szinkronhangjaként is ismert Csondor Kata videója is előrejelezte, amelyet még a nemzetközi fandom is felkapott - lehet ehhez lehetett köze annak, hogy a szinkronizált előzetest késve kaptuk meg. A második előzetes előtt készült újabb videót viszont nem követte vélt vagy valós retorzió, mert egy napon kaptuk meg a nemzetközi előzetessel.
A Jurassic-filmek hazai forgalmazója, a UIP-Duna Film pedig immáron a nemzetközi csatornák előtt jár, mert először (és mindez idáig csak náluk) a Youtube csatornájukon debütált az alábbi két, mozgóképes plakátnak is beillő Shorts-videó:
A Dilophosaurus hasonló videóját viszont már korábban, máshol is láthattuk:
A hétvégén pedig jön a mexikói Comic Con, ahol a film rendezője, Gareth Edwards és több főszereplő, így Scarlett Johansson, Mahershala Ali és Jonathan Bailey jelenlétére is lehet számítani, és talán szolgál újdonságokkal a hétvége.
A végére pedig egy örömteli hír: a Liliput Játékvilág és a Bűbáj webjátékboltban is elérhetővé váltak az első, az Újjászületés kapcsán megjelent Mattel figurák, élen a Mosasaurus vagy a Spinosaurus figurájával, de előbbiből és az új T. rex-ből a Super Colossal változat is elérhetővé vált! Természetesen néhány figura felbukkanására lehet számítani a blogon is!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.