2022. június 27. 18:55 - Lord Picard

Jurassic Newsworld: Világuralom - A harmadik hétvége

3rdbo.jpg

Harmadik hete fut világszerte a mozikban a Jurassic World: Világuralom, immáron két új kihívóval kellett megküzdenie a dinoszauruszoknak, a hétvégét mégis egy öt hete futó film hódította el az amerikai piacon. Részletek a magyar nézettséggel együtt a tovább mögött.

Ahogy sejteni lehetett, a mozis bevételeket rendszeresen követők számára is kiszámítható pályán folytatódott a Világuralom mozis pályafutása. Míg nagy meglepetésre, a második hétvégéjén még maga mögött tudta tartani a friss premierként mozikba kerülő Lightyear-t, a harmadik hétvégére két sikervárományos film is bemutatásra került. A legendás énekes életét nem tűpontosan, de szórakoztatóan bemutató Elvis c. filmre 31,2 millió dollár értékben váltottak jegyet, míg a szintén Universal film, A fekete telefon 23,6 milliós bevételt termelt. A Világuralom a két bevétel közötti eredményt ért el az amerikai piacon,

26.png

került a kasszákba (a bejegyzés megjelenése óta korrigáltak, és 330 ezer dollárral több került a kasszába). Mégis csak a harmadik hely jutott neki, ugyanis nem kis meglepetésre, az ötödik hete mozikban futó Top Gun: Maverick ismét megszerezte a második helyet 29.6 dollárral.

A nemzetközi színtéren közel 120 millió dollárt lehet írni a film bevétele mellé (ebben az adatban a hétfő-csütörtök közötti időszak is beleszámolódik, az amerikai piacról is), így pedig már

746.png

a film összbevétele. Míg az amerikai piacon a bevételek egy kis lemaradással, de követik a Bukott birodalom számait, nemzetközi téren nagyobb a lemaradás, csupán úgy 140 millió dollárral hozott többet a film az USA-n kívül, holott eddig valamennyi Jurassic-film legalább a dupláját, ha nem a tripláját hozta nemzetközi viszonylatban az amerikai adatokhoz képest, azaz már most közel 150 milliós lemaradásban van a film az előző etaphoz képest.

third.jpg

Ebben továbbra is markánsan szerepet játszik Kína helyzete, hiszen az ott még tomboló omikron variáns miatt számos város lezárás alatt áll, de eléggé beszédes az alábbi adat is: míg a bemutató hetén 142 ezer vásznon vetítették a filmet, a harmadik héten már 10 ezer alatt áll ez a szám - így pedig csupán 105 milliós bevételnél jár a film. Összehasonlításképp: a Jurassic World 200, a Bukott birodalom 260 millió dollárt szakított az ázsiai országban.

Két, területileg hatalmas országban sem adják a filmet, érthető (és szomorú) okokból: Ukrajnában rendszerint a magyar bevételi adatokat se érték el a korábbi filmek, de az orosz piac is csak 20-25 milliós bevételt generált az előző két filmnél, így nem ezek a számok hiányoznak: sajnos az érdeklődés maradt alább, valószínűleg a kedvezőtlen kritikáknak is hála, így pedig a múlt héten még felcsillanó remény az 1 milliárd dolláros összbevételre tovaszáll, de egész biztos vagyok abban is, a Universal nem fogja elengedni a franchise kezét.

Idehaza is érkezett az Elvis és A fekete telefon, de a magyarok továbbra is inkább érdeklődnek a dinoszauruszok után, nálunk még mindig vezeti a bevételi listát a film! A harmadik hétvégén így

57.png

bevételt generált a Világuralom, mindezt 31 153 néző hozta össze. Idehaza az Elvis egyébként megszerezte a második helyet (22 449 néző), A fekete telefon pedig 21 259 nézőt vonzott be a mozikba és érte el a negyedik helyet, a harmadik helyen pedig a Top Gun: Maverick 20 143 látogatót érdekelt (természetesen a kevesebb néző miatt nem járna a harmadik hely Tom Cruise-nak, de forintosítva nagyobb értékben váltottak jegyet erre a filmre). 

A harmadik hétvégét követően pedig így fest az összehasonlítás a Jurassic World-filmek hazai teljesítményét illetően:

magyarthird.jpg

Láthatóan nálunk is nagyobbat esett az érdeklődés mint 2015 és 2018 között, de össznézőszámban nincs nagy lemaradásban Colin Trevorrow filmje, sőt, bevétel tekintetében máris megelőzte a korábbi filmeket (köszönhetően a magasabb áraknak):

osszhung.jpg

A héten bemutatandó Minyonok - Gru színre lép további nézőelvonásokat hoz majd itthon és külföldön, így a negyedik hétvége eredményeit még szorosan nyomon követem, utána viszont már csak újabb négy hét elteltével lesz érdemes összevetni az adatokat. Azt még lábjegyzetként megjegyezném: a Jurassic-filmek számára mindig erős számokat hozó Japánban be sem mutatták még a filmet: a felkelő nap országában egészen július 29-ig kell várni a premierre! A Világuralom jelenleg 2022 negyedik legsikeresebb filmje Észak-Amerikában és globálisan, és egész biztos, hogy a The Batman amerikai és összbevételét is túlszárnyalja a film, (369 millió az USA-ban, 768 millió globálisan) egy bukás pedig szerencsére nem így fest. 

Az amerikai és nemzetközi bevételi adatok forrása: The-Numbers.com
A hazai adatokat pedig a Filmforgalmazók Egyesületének oldala szolgáltatta: filmforgalmazok.hu

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://jphungary.blog.hu/api/trackback/id/tr6617867799

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása