2022. június 08. 12:12 - Lord Picard

Jurassic World: Világuralom - Spoilermentes beszámoló

smentes2.jpg

Elérkezett végre az év csúcspontja, a Jurassic-rajongóknak mindenképp, a héten már a hazai mozikban is megtekinthető a Jurassic World: Világuralom, a franchise hatodik, talán záró darabja. A UIP-Duna Film-nek köszönhetően, én a tegnapi, magyar VIP díszpremieren tekinthettem meg Colin Trevorrow filmjét, IMAX vásznon, és egyelőre még mindig a hatása alatt vagyok az élménynek. Hogy a film teljesítette-e az elvárásaimat? Ez a tovább mögött, spoilermentesen kiderül...

Nehezebb szülés lett végül a film, mint azt a Universal Pictures és az Amblin Entertainment vezetői várták, de olyan nehézséggel kellett megküzdeni a produkciónak, amellyel globálisan, minden egyes embernek: a koronavírus járvánnyal. Még 2020 februárjában csattant el az első csapó, Kanadában, de a forgatás végül, jókora szünettel, csak ezen év októberében ért véget. 

jurassic-world-dominion-laura-dern-jeff-goldblum-sam-neill-_-pic-courtesy-yt.jpg

Még 2019 őszén számolt be róla a Jurassic Hungary is, hogy az eredeti trilógia három főszereplője, Sam Neill, Laura Dern és Jeff Goldblum is visszatérnek a franchise-ba, ráadásul ők hárman 1993 óta nem is álltak együtt kamera elé. A Jurassic World-del feléledt és új pályára állt a franchise 2015-ben, nem csoda, hogy elég hamar zöld utat kapott a folytatás, amit a spanyol rendezőnek, Juan Antonio Bayona-nak kellett levezényelnie, lévén közben Colin Trevorrow egy másik projekt élére került (hogy aztán azt elhagyja, de már addigra forogtak a kamerák az ötödik Jurassic-film kapcsán). A gótikus horror elemekkel tarkított film, a kissé sűrű cselekményszövésnek is hála, az egyik legmegosztóbb darabja lett a franchise-nak a Bukott birodalom, de kellett is a megújulás, és a biztonságos szigetek nyújtotta háttér elhagyása, hiszen ahogy Trevorrow állítja, végig az volt a célja, hogy a dinoszauruszok és az emberek végre megosszák életterüket egymással. Ennyit is a felvezetésről.

A Jurassic World: Világuralom 4 évvel később veszi fel a történet fonalát, és sok minden megváltozott a világban azok után, hogy a Lockwood birtokról több tucat dinoszauruszfaj szabadult el. Owen (Chris Pratt), Claire (Bryce Dallas Howard) és Maisie (Isabella Sermon) együtt élnek egy farmon, egy családként, a világtól elvonultan, hiszen a lány az első ismert emberklón, és sokan érdeklődnek iránta. Az életüket aztán egy váratlan látogató forgatja fel...

blue01_4.jpg

Idővel pedig bekapcsolódik egy másik történetszál, amelyen Dr. Ellie Sattler (Laura Dern) furcsa jelenségek utáni nyomozásába bevonja egykori párját és kutatótársát, Dr. Alan Grant-et (Sam Neill), és elkerülhetetlenül felbukkan Dr. Ian Malcolm (Jeff Goldblum) is, hogy aztán a két történetszálon, országokat átívelő kalandok vegyék kezdetét. 

cast_4.jpg

A legnagyobb félelmem, hogy izzadságszagúan sikerül a régi triót beépíteni a történetbe, teljesen alaptalan volt, ahogy más visszatérő arcok is jól megindokoltan térnek vissza. Ami az új szereplőket illeti, főleg Kayla Watts (DeWanda Wise) és Ramsay Cole (Mamoudou Athie) az, akivel több időt tölthetünk, illetve természetesen egy nagy visszatérővel, Lewis Dodgson-nal (Campbell Scott - az eredeti színész egyéb elfoglaltságai miatt, épp idén jár le hat éves börtön büntetése, újracastingolt szerep), aki továbbra is csak a profitot hajszolja, immáron a Biosyn vezetőjeként. 

malta01_1.jpg

Az igazi főszereplői azonban a filmnek továbbra is a dinoszauruszok: míg a Jurassic World kapcsán egyetlen, részleges animatronikus dinoszaurusz épült a film kedvéért, a Bukott birodalomhoz már több modell is épült, és ez a szám tovább nőt a Világuralom kapcsán, amely ténylegesen a dinoszauruszok uralmát hozza el, hiszen soha ennyi új faj még nem szerepelt egy filmben, és többségük emlékezetes jelenetet-jeleneteket is kapott. Összesen 14 fajból, 38 animatronikus modell épült, némely csak részlegesen, de több teljes egészében megépítésre került, és nincs is annál nagyobb dicséret, ha azt mondhatom, és nyugodt szívvel mondhatom: már nem egyértelmű, mikor látunk robotot és mikor CGI-szauruszt. 

A 2 óra 26 perces játékidő pedig gyorsan elrepül, és habár kellő alapozást és magyarázatot kapunk, még több percet is eltöltöttem volna ebben a világban, talán nem is véletlen, hogy máris egy rendezői változatról hallani, DeWanda Wise interjúi alapján az ő történetszála például bizonyosan megrövidült.

vlcsnap-2022-02-10-20h39m47s368.png

A történet elég szövevényes és okosan felépített, de persze épp csak annyira, amennyire egy hollywoodi blockbustertől vár az ember. A bensőséges, nyugodt jeleneteket gyors iramú, heves akciójelenetek váltják, a máltai jelenetek pedig egy Bourne-filmben is megállták volna helyüket (nem lehet véletlen, hogy azon filmek egyik producere, Patrick Crowley a Jurassic World-filmek egyik producere is). A dinoszauruszok tombolnak, az emberek pedig menekülnek - ez a Jurassic-filmek őseszenciája, és manapság túl sokan, túl nagy mondanivalót és lelki drámát várnak egy kalandfilmtől, nos, ők csalódni fognak, Trevorrow és írótársai, Derek Connolly és Emily Carmichael egy szerelmeslevelet írtak a franchise-nak. 

pyro01_1.jpg

Amit még spoilermentesen érdemes megjegyezni, az az ismét fantasztikus operatőri munka, amit a Jurassic World után visszatérő John Schwartzman-nak köszönhetünk és az ismét kiváló zenét szerző, Oscar-díjas Michael Giacchino munkája, aki nagyon erős és emlékezetes új taktusokat szerzett, de saját és John Williams eredeti dallamait is szépen vegyítette, különösen a máltai jelenetek aláfestése lett egyedi és emlékezetes.

Hatalmas köszönet jár a film szinkronrendezőjének, aki nem csak a World-filmek, de a Park-filmek visszatérőinek is a megszokott magyar hangját kérte fel a hatodik filmre, de az új szereplők szereposztása is hibátlannak tűnik, színvonalas munka. 

Az pedig, hogy a franchise tényleg itt ér véget, vagy csupán egy új fejezet nyílik, az még a jövő zenéje, megnyugtatóan itt is lehetne a lezárás, de még sok elmesélni való akadna erről a világról. 

Addig is pedig, irány a mozi, mert ezt a filmet a lehető legnagyobb vásznon érdemes újra és újra átélni!

001_36.jpg

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jphungary.blog.hu/api/trackback/id/tr9617849901

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KyloRen22 2022.06.08. 14:05:28

Olyan hihetetlen, hogy már nézhetjük is. 2020-ba mikor elhalasztották úgy tűnt, mintha még 1000 évig kéne várni, és most itt vagyunk.

Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2022.06.08. 18:47:47

@KyloRen22: Igen, hosszú volt ez a több, mint két év az első csapó óta, de végre vége a várakozásnak. Minden percét megérte.

zed07 2022.06.08. 20:00:29

Huh, érdekes lesz látni holnap, hogy kinek van igaza. Ennyire szélsőséges értékeléseket kapott filmet évek óta nem láttam, és hogy ezt pont egy Jurassic filmnél kell lássam... A hazai kritikák döntö többsége igencsak csúnyán lehúzza, külföldön is inkább erősen negatív a visszhang, de néhány néző adja rá a 10/8, 10/9-eket. Van, aki azt írja, csapnivalóak a trükkök, más pedig azt, hogy kifogástalan a látvány. A sztorit nagyjából mindenki ekézi, ehh. Ezek után félve húzom fel vmelyik JP / JW pólómat, nehogy összetépjem a mozi végén. :) A JW első részéről feldobódva, a folytatásról már igencsak mérgesen jöttem ki a moziból, és örülnék ha nem duplázódna a bosszúság, de Trevorrowtól nem várok sok jót. :/

Kibernetika 2022.06.08. 21:04:50

Most értem haza nemrég a filmről, és nekem nagyon-nagyon tetszett!

KyloRen22 2022.06.08. 21:54:55

Én is most értem haza. Nem tudom mit érzek. Jó volt, persze vannak hibái, viszont ha visszatekintek az előző részekre voltak jobbak. Teljesen más, mint az előző részek, nyilván ez valakinek bejön és valakinek nem. Ha teljesültek volna az elvárásaim (pl. újra látni a Spinosaurust, és esetleg Sornát), akkor az én szememben tökéletes lenne.
Nagyon remélem, hogy nem ez az utolsó rész, ezt még folytatni kell!

KyloRen22 2022.06.08. 23:58:58

@KyloRen22: Az meg hogy újra láthattuk az eredeti hármast..fenomenális!

Kibernetika 2022.06.09. 18:11:25

Nekem amúgy az első meg a második JW is nagyon tetszett, és nagyon reméltem, hogy a harmadik meghozza az elvárásaimat (egyébként úgy ültem be, hogy előtte nem néztem meg egyetlen spoilert, kritikát, véleményt vagy értékelést sem, így nem igazán kötöttem konkrét mércéhez), és nekem nemcsak hogy meghozta, hanem talán még meg is ugrotta.

Különösen a Máltán játszódó rész vitt nálam eleve mindent. És összességében egy percig sem unatkoztam a filmen. Az izgalmak mellett ráadásul elég változatosak a helyszínek is (meg elég sok szereplő is van), így kicsit színesebbnek is érződött. Majdnem két és fél óra volt egyébként, de gyakorlatilag én két órának éreztem.

Az is nagyon tetszett, ahogy a JW főszereplőit és az eredeti hármast összehozták, ezzel egyesítve a szálakat. Ahogy az is, hogy Maisie (akit a Bukott birodalomban láttunk először) az eredeti hármas segítségével menekül meg (az előző résznél még nem gondoltam volna, hogy fogom őt együtt látni velük is), és csak utána jön amikor a JW két főszereplője is találkozik velük...

Maisie is egyébként megintcsak elbűvölő volt (akárcsak az előző részben). És itt néhány évvel idősebben még olyan kis belevaló, meg sportos volt (különösen akkor nézett ki sportosnak, amikor az elején biciklivel ment... éshát én eleve leginkább az ilyen stílusú lányokat szeretem...). És egyben vele együtt megintcsak megmutatkozott a "gyermeki rácsodálkozás" is.

És az akciójelenetek is kreatívak, látványosak és pörgősek voltak.

Emellett volt egy-két kisebb (már látott, de jó) üzenet is, például amikor a JP egyik főszereplője a JW egyik főszereplőjének mondja, hogy "nem érdemes rágódni a múlton, különben elsüllyedsz benne" (aki látta a filmet annak eszébe juthat, hogy miről beszélek). (én azt azért jegyzem meg, mert mostanában nekem ilyen "múltbanrágódós-problémáim" voltak arról, hogy az elmúlt pár évben a koronavírus miatt miminden nem sikerült...)

Úgyhogy nekem összegésszében nagyon-nagyon tetszett (és megérte türelmesnek lenni).

Érdekességek, hogy nekem ez volt az első olyan film, amit premier előtt láttam. Illetve hogy a JW trilógia volt az első olyan filmtrilógia, aminek mind a három részét láttam mozivásznon.

Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2022.06.09. 18:23:47

@Kibernetika: Örülök, hogy neked is tetszett, és azért messze nem olyan rosszak a vélemények, mint a kritikák mutatják, rengeteg ismerősöm, rajongó tekintette már meg és tetszett nekik. Egy igazi adrenalinbomba, és akik nem figyeltek, nem emlékeztek pl. a Jurassic Park-ra, Lewis Dodgson sokat nem mondhatott. Most értem haza a második megtekintésről, hétvégén pedig spoileresebb kritika is jön.
süti beállítások módosítása