A Krétakori tábor szeptemberben debütált a Netflix kínálatában, nagy sikerrel - idehaza egy hónapig szerepelt a sorozat a magyar felhasználók által legtöbbször megtekintett sorozatok Top 10-es listájában, több napon át az első helyen! Itthon a sorozat premierjéhez közel kezdtek el megjelenni az Egyesült Államokban már nyár óta kapható, sorozatos játékfigurák, és a Sinoceratops után bemutathatom a rajongók egyik új kis kedvencét: Bumpy-t, az Ankylosaurus kölyök figuráját.Az Ankylosaurus először a Jurassic Park ///-ban bukkant fel, pár snitt erejéig, de a negyedik részben, a Jurassic World-ben többet láthattuk az "élő tankot" - többek között harc közben. Már a 2018-as játékvonalon is adott ki Ankylosaurus figurát a Mattel, természetesen a filmes megjelenésen alapulva, ezt a hangot adó figurát épp nemrégiben mutattam be, tavaly pedig egy új szín-összeállításban is megjelent a figura.
A Jurassic World: Krétakori tábor készítői mindig is terveztek egy a gyerekszereplők mellett felbukkanó dinó-társat, erről bővebben később írok is külön bejegyzést, míg végül az Ankylosaurus mellett döntöttek. A kis dinoszaurusz nem csak a srácok, különösen Ben, szívébe lopta be magát, de a rajongókéba is, és nem is volt kérdés, hogy játékfigura formájában is találkozhatunk majd vele.
A gyártó többféle méretben is elkészítette a kis dinót: a jelen bejegyzésben tárgyalt figurán túl mini dinó (de csak szettben) és az Adventure Set részeként is készült róla egy kisebb méretű változat - a jelek szerint egyik sem pont méretarányos a sorozatos megjelenéshez képest, ahogyan egy cuki Snap Squad változatban is megörökítették.
A legnagyobb változat a Mattel hagyományos, többnyire 1:18-as méretarányú játékvonalán jelent meg, az Attack Pack sorozat részeként, természetesen csomagolásában is a már bemutatott Sinoceratops-nál látott Camp Cretaceous csomagolással.
A figura megjelenése és színei tökéletesen adják vissza a sorozatban látottat: tompa sárga szín a lágy részeken és zöldes kék színűek a lábak és a páncélzat. A filmben látott Ankylosaurus-hoz képest tehát élénkebb színek dominálnak, de ez a mai modern állatok fiatal egyedeinél is megfigyelhető tendencia.
Bumpy, vagyis a magyar fordításban Bütyök névre hallgat a kis dinoszaurusz, és jellegzetességét láthattuk a sorozatban is, és természetesen a Mattel tökéletesen meg is jelenítette azt: a tarkóján látható tüskék asszimetrikusak, az egyik bütyök nagyobb, és kevésbé tompa, mint a másik. Ezen felül viszont gyönyörűen kidolgozott az egész fejrész, a szemek is különösen kifejezőre sikeredtek.
A kidolgozottság persze ugyanolyan színvonalas az egész figurán, minden bőrkeményedés, a páncélzat, a később a felnőtt példánynál már nagyobb, oldalt kifejezetten éles tüskék pedig még sem jelennek a figurán, csak a páncélzatból kiálló csomók, bütykök.
A fej egyébként mozgatható, gömbcsuklós csatlakozásának köszönhető minden irányba, fel és le - igaz korlátozottan, és oldalirányba is forgatható.
A lábak is szabadon mozgathatóak, de ez már elvárás egy Mattel figurától.
Az Ankylosaurus nem csak páncélzatával védte magát, de a farka végén kialakult buzogánnyal igen veszélyesen tudott válaszolni a ragadozók támadásaira is. Valószínűleg már Bumpy esetében is igen fájdalmas lehet egy farokcsapás - egyébiránt a farokrész oldalirányba is mozgatható. A magam részéről egyébként én talán jobban is kultiválom az ilyesfajta mozgathatóságot egy figura esetében.
A méretarányt tekintve, mint azt fentebb írtam, ez a figura sem pontos, ahogyan egyik Mattel figura sem, de tekintve a sorozatban látott hirtelen méretgyarapodást, elképzelhető, hogy a második évadban "felnő" a figura méretarányaihoz is. Ettől eltekintve igazán gyönyörű és pontos figura került ki a Mattel üzeméből.
Ahogyan a Sinoceratops esetében is, itt is megtalálható a kis füzetecske matricákkal és útvesztővel, mint amit korábban már bemutattam.
A figura a Müller áruházlánc egyik hazai üzletéből került beszerzésre, jelenleg online nem megtalálható egy ismert online shop kínálatában sem.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
KyloRen22 2020.10.24. 15:44:45
Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2020.10.24. 19:09:58
KyloRen22 2020.10.24. 20:42:11
Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2020.10.24. 20:55:49
KyloRen22 2020.10.24. 21:28:23