Megérkezett a havi Beyond The Gates epizód, ami valószínűleg sokaknak okozott keserű szájízt, hiszen két olyan figura került most bemutatásra, amelyek már fél éve megjelentek. Egyben bízhatunk, talán most majd szélesebb körben kerülnek értékesítésre a figurák, mint tavasszal, de a tovább mögött bővebben kifejtem.
Épp szűk két évvel ezelőtt volt alkalmam beszélgetni Szandrával, a Gyerekzsibi.hu webshop üzemeltetőjével: itthon példátlan kínálattal találkozhatunk a Zsibi-n olyan Mattel figurákból is, amelyek máshol már régen elfogytak, de nem egy figura csak itt kapható Magyarországon. Most mégsem erről, hanem a kínálat egy különleges szegmenséről lesz szó, hiszen azért nem túl gyakori, hogy elhullott állatokról készüljenek figurák.
A héten néhány új, a jövő évi Epic Evolution játékvonalon megjelenő figura dobozképe látott napvilágot, így először láthatjuk az új boxart-ot, de velük együtt az új fajokat is jobb minőségű képeken vehetjük szemügyre, mint eddig.
A februárban bemutatott Jurassic Park ///-as Velociraptorral együtt érkezett hozzám, de eddig elkerülte a bemutatást a Geosternbergia figurája, amely több szempontból is igazi kuriózumnak számít.
A harmincadik évfordulóra a Jurassic-franchise-al régóta jó kapcsolatot ápoló LEGO is készült, összesen öt darab szettel. A leginkább várt darab a rajongók körében alighanem a Látogatóközpont volt, amely 693 építőelemével nem számít éppenséggel kicsinek, de messze van a gyűjtői UCS szettek több ezres elemszámától - talán egyszer megkapjuk majd a még filmhűbb gyűjtői verziót, de azt hiszem ez a kiadás is megmelengeti a rajongók szívét.
Sajnos nincs kapacitásom arra, hogy a LEGO készleteket is gyűjtsem és így bemutathassam, így a bejelentéseken kívül túl sok figyelmet nem kapnak a LEGO-k, ezért is hálás vagyok az építsd fel! csatornának avagy Zolinak, hogy megengedte, hogy videóját a blogon keresztül is terjesszem, igazán hangulatos, építős bemutató erről a remek szettről
Jelenleg is zajlik a 2023-as San Diego Comic Con, a képregény- és szórakoztatóipar legnagyobb eseménye. Habár filmes fronton túlságosan eddig sem volt érdekelt a Jurassic-franchise, hiszen az elmúlt 8 évben mindig az esemény előtt egy hónappal jelent meg új film, nem volt értelme reklámozni, de az idei évben a teljes film- és sorozatipar távol marad az eseményről. Természetesen a Mattel és más gyártók azonban jelen vannak, így van miről beszámolni.
A legújabb Beyond The Gates-ben, ahogy az várható volt, Az elveszett világban látott hatalmas Mamenchisaurus első játékfigurája került bemutatásra, így egy újabb filmes fajjal bővülhetnek a gyűjtemények világszerte.
Habár úgy fest hazánkat elkerülte a Panini legújabb kártyagyűjteménye, a Jurassic Park 30th Anniversary Celebration Collection, a magyar rajongók számára mégis elérhető közelségbe került a kártyagyűjtemény, a bemutató és részletek szokás szerint a tovább mögött, és még egy visszautasíthatatlan ajánlat is!
Habár az idei évet előzetesen erősebbnek gondoltuk sokan, a Mattel és a LEGO komolyan vette a 30 éves évfordulót, addig a Universal stúdió túl sokat azért nem tett a nosztalgiához. Most egy videójáték kiadó lépett elő egy különleges játékgyűjteménnyel, de a (amerikai) hölgyek sem maradnak ki az egyik legmeglepőbb árukapcsolásnak hála.
A mai nappal a Mattel elérhetővé tette a jövő heti San Diego Comic Con-ra szánt exkluzív szettjének adatlapját és azt hiszem nem érheti ezúttal szó a ház elejét, egy igazán rendkívüli szettel adóznak a Jurassic Park és legendás rendezője előtt. A kisautó-rajongók is örülhetnek, mert egy exkluzív Hot Wheels kiadás is érkezik, részletek szokás szerint a tovább mögött.