
Jurassic Newsworld: Magazin, filmzene, videók + Raptor-trió

Majd egy hónappal a Jurassic World: Újjászületés mozikba kerülése előtt végre megismerhetjük az első, hivatalos CGI és nem rajzolt rendereket a filmben felbukkanó dinoszauruszokról, de érkezett új plakát és számos mozgóképes anyag is a film kapcsán.
A technikai nehézségek ellenére, ha küszködve is, de folytatom a termékbemutató bejegyzéseket, főképp mivel remélhetőleg a Jurassic World: Újjászületés kapcsán nem csak a Mattel figurákról eshet szó a blogon. Addig is viszont egy '93 Classic kiadással térek vissza a régi kerékvágásba, amely sajnos itthon nem jutott el a boltok polcaira, pedig a sorozat egyik legszebb darabja. És a bejegyzésem egy exkluzív, bónusz-bemutatóval zárul!
A héten debütált második (és a hírek szerint egyben utolsó) előzetes, valamint a kapcsolódó merchandising termékekre vonatkozó embargó lejártával jönnek a hírek a mozihálózatok termékkínálatáról, de már néhány nyomtatott termék kapcsán is jöttek borítóképek.
Több, mint három hónappal az első, hivatalos előzetes után végre megérkezett a Jurassic World: Újjászületés második, teljes értékű előzetese, rögtön szinkronizálva is, némi elemzés és természetesen még egyszer az előzetes, valamint plakátok a bejegyzésben a tovább mögött!
Megérkezett a Jurassic World: Újjászületés második előzetese, részletek és elemzés este.
Szinkronos előzetes:
Az eredeti előzetes:
Jövő hét kedden érkezik a Jurassic World: Újjászületés új előzetese, valószínűleg ebből látunk ízelítőt a most kiadott rövid előzetesben, amelyen a Mosasaurus, a T. rex és a Distortus Rex támadásaiból is ízelítőt kapunk - amelyek eléggé izgalmasnak ígérkeznek.
Május elsejével úgy tűnik, feloldották az embargót a Jurassic World: Újjászületés kapcsán, mert rengeteg új Mattel figura került fel termékfotókkal a nagyobb, külföldi webáruházak kínálatában, ráadásul épp a mai napon megérkezett a Beyond The Gates új epizódja, amelyben ezúttal nem egy, nem kettő, de három új, a filmhez kapcsolódó megjelenést mutattak be - egyet közülük most láthattunk először, de az Empire magazin nyári száma is sok csemegével kecsegtet, a tovább mögött lássuk is, mi történt ma.
A napokban az Entertainment Weekly leplezte le exkluzív cikkében, hogy a júliusban érkező Jurassic World: Újjászületés zenéjéért egy kétszeres Oscar-díjas francia zeneszerző felel majd. A részletekről, továbbá a film várható hosszáról és az éledező marketingről a tovább mögött.