A Jurassic World: Újjászületés a negyedik hétvégéjén van túl, és ahogy az várható volt, a Fantasztikus 4-es: Első lépések színrelépésével a legtöbb helyen már csak a harmadik helyet tudta megcsípni Gareth Edwards filmje.
Az Újjászületés július hónap utolsó hétvégéjén hozta a korábbi filmekhez hasonló eredményt, amellyel igen szépen áll a film az amerikai piacon. De előbb vessünk egy pillantást arra, ezen a hétvégén hogy alakultak a számok.
A Disney/Marvel kisebb válságba jutott a Bosszúállók: Végjáték óta, hiszen több fontos főszereplőnek is örökre(?) búcsút intettek. Azóta kissé kába a franchise, csak a Pókember tudott kiemelkedő eredményt elérni. Az új szereplőket azonban a Bosszúállók-csapatfilmek előtt korábban is fel kellett építeni, és az ezen a héten debütált Fantasztikus 4-es: Első lépések ráadásul már a harmadik próbálkozás a szuperhős családdal. A Pedro Pascal és Vanessa Kirby nevével fémjelzett film első hétvégéjén 118.000.000 dollár került a kasszákba Észak-Amerikában, amely pár millióval, de elmarad a három hete debütált Superman nyitányától! Ez pedig azt is jelenti, hogy ezen a területen hivatalosan a negyedik legjobb nyitóhétvégét tudhatja magáénak a film.
Ugyanis az Újjászületés a július 4-i ünnepi hétvége miatt hiába bírt hosszabb hétvégével, hivatalosan csak 92 millió kasszírozott, így az Egy Minecraft-film, a Lilo & Stitch, a Superman és immáron Fantasztikusék is beelőzik az amerikai nyitó hétvégével, de hála az erősebb nemzetközi érdeklődésnek, utóbbi kettő filmnél várhatóan előrébb végez Edwards filmje náluk majd az év végén, összbevételben.
Az Újjászületés negyedik hétvégéjén tehát a harmadik helyet csípte meg a szuperhős mozik mögött,
értékű jegyeladással, amely nem is sokkal marad a Jurassic World: Világuralom 2022-es negyedik hétvégéjétől!
A film pedig immáron átlépte a 300 millió dolláros észak-amerikai bevételt, amely idén csak a Minecraft filmnek (423 milliónál állt meg) és a Lilo & Stitchnek sikerült (419 millió)! Igaz a DC szuperhőse, Superman szorosan a dinók nyomában, 12 millióval lemaradva, egy héttel rövidebb pályafutással, így végül meg fogják előzni Edwards filmjét.
A nemzetközi bevételi adatok viszont továbbra is remekül alakulnak, ugyanis a Jurassic World: Újjászületés eddigi összbevétele immáron
amely összeggel stabilan az év harmadik legsikeresebb filmje összbevételben a játék- és animációs-film feldolgozás mögött! Hiszen csak az Újjászületés tudta rajtuk kívül átlépni a 600 majd 700 millió dolláros összbevételi küszöböt, a Minecraft film 955 millió dollárral zárt, a Lilo & Stitch pedig ahogy várható volt, hivatalosan is az első film idén, amely átlépte az 1 milliárd dollárt (így 1,009 milliárddal áll).
A Világuralomhoz képest a múlt heti 100 milliós különbség (azonos időszakra vetítve) 110 millióra nőtt, és habár Japánban, mint azt eddig mindig kiemeltem, csak augusztus 8-tól vetítik a mozik, és még addig is marad pár hétig a mozik műsorán, a 800-850 millió tűnik a legoptimistább végösszegnek, de még okozhatnak meglepetést a Jurassic-rajongók. A korábbi World-filmek a negyedik hétvége után majdnem még 200-200 milliót hoztak az összbevételben, de ez talán nem realizálható végkifejlet most.
Ahogy az Észak-Amerikai piacokon kívül a legtöbb országban, úgy hazánkban is a Superman nem tudott az élen nyitni, de három heti első hely után a film magyarországi pályafutásának 4. hétvégéjén Fantasztikus 4-es révén már a 2. helyre került. Ehhez pedig
jegyet váltottak a nézők. Akárcsak a múlt heti eredmények, ez a számadat is elég hasonlatos a Világuralomhoz, a gyengébb start miatt marad csak el itthon az össznézőszám. (Ugyanakkor a Marvel filmre közel fele annyian - 40 045 jegyet értékesítettek, szemben az Újjászületésre váltott 79 734 jeggyel!)
Ugyanakkor már az is döbbenetes adat, hogy 3 évvel ezelőtthöz képest majdnem ugyanakkora nézőszám mellett közel egy harmaddal több a bevétel, még úgyis, hogy a drágább 3D vagy IMAX jegyeket el sem adtak az Újjászületésre, mert nem is volt megtekinthető ezekben a formátumokban a mozikban…
A forint romlása – azaz az infláció – miatt szembeötlő az is, hogy bár a negyedik hétvégéje után közel 160 ezerrel több jegyet adtak el 2015-ben a Jurassic World-re, az Újjászületés összbevétele mégis több…
Idehaza azonban nem csak a szokásos Minecraft-Stitch páros, de az F1 – A film is több nézővel bír összességében, de ez annyira nem meglepő, idehaza mindig is különösen népszerű volt a Formula 1, mint sport.
A Jurassic World: Újjászületés mozis pályafutása tehát koránt sem ért véget, de egyre lassul a növekedés üteme, Japánból azért legalább egy 30-40 millió dolláros bevételt minimum várhat a Universal, így legközelebb majd augusztus végén nézek rá a bevételi adatok alakulására, amikorra már nagyjából végleges lesz a bevétel és azt is látni fogjuk, Superman és Fantasztikusék mit tudtak összehozni.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.