2021. január 30. 21:46 - Lord Picard

Jurassic Newsworld: Közelednek az új Dino Escape figurák!

mattel_9.jpg

Hivatalos megjelenési dátumot még mindig nem tudni (nyugaton), de lassan szivárognak ki az újabb és újabb termékfotók a Mattel idei Jurassic World kínálatáról, és talán a két legjobban várt figuráról már jóval több kép is napvilágot látott, de egyéb új megjelenésekről is akadnak információk figura és könyves fronton egyaránt.

Kezdetnek, a legfrissebb leleplezés, íme a Dino Escape játékvonal első figurája, és első alkalommal vethetünk pillantást a csomagolásra is:

144479330_10208521951404393_7898393946598174026_n.jpg
A Stomp 'N Attack Tyrannosaurus rex csomagolásáról így pedig azt is rögtön megtudhatjuk, hogy az új játékvonal továbbra is a legfrissebb címhez, a Krétakori táborhoz kötődik, szerepel a csomagoláson, Toro, Darius és a Netflix plecsni is.

A háttérből sajnos sok minden nem látszódik, de a lényeg úgyis maga a figura, ami az eddigi legfilmszerűbb festést kapta, és még egy apró részlet, a mellső végtag karmai tényleg festettek, mint a korábban bemutatott fotókon, apró, de eddig mindig kimaradt részlet volt. Valószínűleg a doboz hátoldala jobban bemutatja, miképp képes lépdelni a játékfigura, erre még várnunk kell. 

És akkor már maradjunk is a roppant népszerű T. rex-nél, váratlanul került leleplezésre egy újabb, harci sérült változatról, ő a Mega Damage T. rex:

142658486_218860969879813_3332871142852776593_n.jpg 
A sokat feldolgozott Chompin' változat kapott új festést, és vadonatúj, komoly sérülést imitáló kialakítást:

 A megoldás hasonlatos a 2019-es Battle Damage Spinosaurus sérülésére, de míg ott egy külön fedéllel takarták el a talán túlontúl is nyersen bemutatott sérülést, az új T. rex esetében a véres részlet csak gombnyomásra bukkan elő, elegánsabb megoldásnak tartom.

És ha már Spinosaurus: a 2021-es játékvonal másik, nagyon várt figurája az ő újrafestett és kissé átdolgozott változata, amelyről már több fotót láthattunk eddig is, legutóbb karácsony idején, teljesen váratlanul kikerült a kanadai Wal-Mart üzletek polcaira is a figura a napokban:

142739844_1146672669124995_6757963670659317011_n.jpg

Ezzel pedig egy eddig nem tisztázott részlet került helyre: a figura nem a Dino Escape játékvonalon, hanem még a tavalyi, Krétakori táborhoz kapcsolódik, alcím megnevezés nélkül az Extreme Chompin' Spinosaurus

A francia La Boutique du dinosaure oldalnak hála láthattunk eddig képeket új figurákról, és most nekik hála látható került részletesebben felfedésre a tavaly megjelent Sinoceratops egy új, sötétebb színű változata:

És az új festésű Cryolophosaurus termékfotója is elérhetővé vált:

2021cryo.jpg

Egy spanyol discord csoportban időközben egy megjelenési tervezet is napvilágot látott, olyan fajokat megemlítve, amelyekről eddig nem tudtuk, hogy várhatóak a Mattel-től, de pl. az új Suchomimus már kiegészítővel szerepel a képen:

1611466026373.png

A Mega Destroyer alvonalon érkezik majd egy újrafestett Stegosaurus és egy újabb Nasutoceratops, amely vélhetően tökéletesen passzolni fog a Battle at Big Rock rövidfilmhez kapcsolódó modellhez, mellettük pedig ehhez a játékvonalhoz érkezik Lythronax nem a legismertebb faj, ellenben a Tyrannosaurus egyik őse, de róla csak erősen cenzúrázott képet tettek közzé róla a megjelenési tervezetben. 

Nem úgy a Sound Strike Iguanodon-ról, amely esetében egy másik gyártótól vettek át képet, míg több más figuránál a már megjelent változatot illesztették be illusztrációként, de érkezni fog újabb Ceratosaurus, Triceratops vagy Quetzalcoatlus figura is, mind-mind vélhetően csak átfestett a korábbiakhoz képest, esetleg lefogáshoz alkalmas kiegészítőkkel. 

Sajnos idehaza az Amber Collection játékvonal teljes egészében kimaradt, pedig már Owen Grady, Ian Malcolm vagy Dennis Nedry is megjelent, míg dinoszauruszok közül a Dilophosaurus, de az egész Raptor Squad is elérhető már, ahogy egy Jurassic Park-ot idéző Velociraptor is. Idén pedig egy újabb színváltozat érkezik, Az elveszett világ: Jurassic Park alapján:

tigerraptor-scaled.jpg

tigerraptor2-scaled.jpg

És a Pteranodon is megkapja a maga nagyobb léptékű játékfiguráját, amely bámulatosan gyönyörű, a Jurassic Park ///-ban látott pteroszaruszokon alapszik:

A Target adatbázisában pedig további új tételek kerültek listázásra, amiről egy dolgozó ismételten felvételt készített, már nem először:

143862393_2744813805833747_5684044827198690983_n.jpg

Így derült ki, hogy a Dimorphodon lehet a második repülő őshüllő amely megjelenik ezen a játékvonalon, továbbá folytatják az Amber Collection játékvonalon a Jurassic Park-os szereplők sorát (korábban Alan Grant, Ellie Sattler, John Hammond és egy második Ian Malcolm figura került így leleplezésre, képek nélkül), érkezik Robert Muldoon is! A harmadik érdekes tétel a listában a Mid-sized T-Rex

Valamennyi dinoszauruszt Mid-sized, azaz közepes méretűként került fel eddig a kínálatba, jelezvén, hogy kisebb termetű állatokról van szó, viszont a T. rex figuráját is így jelölték, ráadásul az alap, 30 dolláros áron, vagyis alighanem vagy Az elveszett világban látott kölyök T. rex kerül kiadásra, vagy a vonal eddig egységes méretarányát eldobva lekicsinyített, de sok ponton mozgatható felnőtt Rex-et kapunk, én előbbire számítanék.

Idehaza a kisebb gyermekek számára régóta létező ImagiNext játékvonal figurái hellyel-közzel jelentek meg, többnyire csak a Müller kínálatában. Most új, a Krétakori táborhoz kapcsolódóan rendkívül édes, kölyökváltozatokról készültek képek, egyelőre nem itthon, de remélhetőleg ők is megjelennek nálunk:

 

És ha már a tábor - amely idén biztosítja a rajongók dinóéhségét -, a 2. évad bemutatása után végre leleplezésre került két könyv borítója is, amelyek közül az egyik már a puszta címével is elspoilerezte még az első évad előtt, hogy legalább két évad lesz, de most ugyanígy járt a harmadik évad is, mert június elsejére várható a Volume Three, így valószínűleg az évad még májusban bemutatásra kerül! 

 s2novel.jpg

A Volume Two, nem meglepő módon, a második évad történetének ifjúsági regényváltozata, míg a Lost in the Wild a második etap képregény-változatát tartogatja: 

s2comics.jpg

Egy harmadik könyv csak február 16-án jelenik meg: a Hidden Hunters című kötet szintén a második évad történetét dolgozhatja fel, a borító alapján gyönyörűen illusztrálva, ráadásul pop-up stílusban, vagyis a könyv lapjairól kiemelkedő figurákkal! Sajnos az első évadhoz kapcsolódó kötetek nem jelentek meg idehaza, így a folytatásokra sincs jelenleg sok esély...

s2hiddenhunters.jpg 
Remélhetőleg hamarosan újabb játékfigurákról kapunk felvételeket és talán a magyar megjelenések is felgyorsulnak, de az biztos, hamarosan ismét egy termékbemutató várja a blog olvasóit és persze nem marad el a Krétakori tábor 2. évadának kibeszélő posztja sem! 

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jphungary.blog.hu/api/trackback/id/tr3416409670

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KyloRen22 2021.02.02. 19:16:02

Van esély, hogy megjelennek a könyvek magyarul?

Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2021.02.02. 19:51:19

@KyloRen22: Most per pillanat nem látok rá sok esélyt, sok könyv nem jelent meg sajnos, a Krétakori táborhoz kapcsolódóan pedig semmi sem... Mégis megjelent jó pár könyv az elmúlt években, úgyhogy még végleg nem mondtam le róluk, még én is kivárok a rendeléssel.
süti beállítások módosítása