2020. július 06. 20:26 - Lord Picard

Jurassic Newsworld: Termékbemutató - Attack Pack Coelurus

coelurus.jpg

A ma bemutatandó Dino Rivals figura ugyan nem egy, a filmekből ismert faj, és azon esetek egyike, amikor a méretarányt a Mattel nem is tartotta be, ugyanakkor egy klassz kis figura és a történelmi „csontháború” egyik alakja.

A Coelurus a Jurassic Park vonatkozásában csupán a két regényben szerepelt, említés szintjén, hogy végül sikerült-e klónozni, sosem derült ki. Történelmileg viszont, mint a bevezetőben említettem, fontos szerepet töltött be a „csontháborúban”: a két amerikai paleontológus, Edward Drinker Cope és Othniel Charles Marsh rivalizálása azon, hogy ki fedez fel több új fajt. A kettejük harca azonban nem csak tudományos téren zajlott: megvesztegetések, politikai játszmák, egymás lejáratása is terítéken volt harcukban, amelyből végül Marsh került ki győztesen, ugyanakkor a két tudós összesen több, mint 130 új fajt fedezett fel, elévülhetetlen érdemeket szerezve és hatalmas lendületet adva a paleontológiának. 

A Coelurus első leleteiről is Marsh készített feljegyzéseket, bár később több hasonló fajt is felfedeztek, egy ideig az Ornitholestes-szt a faj szinonimájának tekintették, míg megnyugtatóan nem tudták szét választani a két faj leletanyagát, de a Coelophysis fajt is korábban a Coelurus-szhoz sorolt leletek átvizsgálása után fedezték fel.

A Mattel a Coelurus-t az Attack Pack vonalon jelentette meg, méreteiből adódóan ez nem meglepő, viszont a játékvonal legtöbb figurájától eltérő módon, nem méretarányosan, a valódi Coelurus csípőmagassága egy felnőtt ember derekáig ért legfeljebb és test alkata is jóval vékonyabb volt. Természetesen, mivel a Dino Rivals játékvonalon jelent meg a figura, a karakterkártya sem maradhatott el.

Ha a testalkal pontatlanságon túl lendülünk, akkor egy szépen kidolgozott figurát vehetünk kézbe, fehér alapon kék-vörös festéssel, talán az amerikai paleontológusok előtti tisztelgésül.

A faj mellső és alsó végtagjai, csigolyáinak egy nagyobb része ismert, viszont koponyát ezidáig nem sikerült társítani a leletekhez. A rokon fajok leletei alapján a tudományos elképzelés, hogy filmes dinoszauruszt említsek összehasonlításul, a Gallimimus-szra emlékeztető koponyát tart valószínűnek. A Mattel-nél egy robosztusabb, inkább a filmbéli raptorokéra emlékeztető koponyát álmodtak meg, és ami igazán érdekes, ennél a fajnál már tollakra emlékeztető mintázatot is kapott a dinoszaurusz, amelyet a nyakán, tarkóján figyelhetünk meg.

09_13.jpg

A végtagok már inkább alapulnak a tudományos ismereteken, bár talán mégis valamivel robosztusabbak, de egy ilyen kevés leletanyaggal bíró fajnál azért múzeumi reprodukciót nem is várhatunk el.

A végtagok a szokott módon állíthatók, de érdekes módon, a legtöbb Attack Pack figurával ellentétben, a farokrész is forgatható.

014_6.jpg

A Mattel viszont úgy tűnik, elkötelezett abban, hogy minél több dinoszauruszt öntsenek műanyagba, a dinoszaurusz rajongó gyerekek és felnőttek legnagyobb örömére.

A héten még érkezik egy figura bemutató, ráadásul gyűjteményem legújabb tagja még a legelső, 2018-as játékvonalon került kiadásra abban a formában, amit lesz szerencsém bemutatni! 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://jphungary.blog.hu/api/trackback/id/tr3715986176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.