2019. november 07. 23:45 - Lord Picard

Jurassic Newsworld: Primal Attack - Az új figurák #2

newprimalbig.jpg

Hazánkban az elmúlt hetekben bukkant fel egyre több internetes áruház kínálatában a Mattel idei Jurassic World-ös játékkínálatának figurái, de az Egyesült Államokban már a jövő évi, Primal Attack játékvonal első figurái kezdtek el szállingózni a boltok polcaira. A tovább mögött újabb csokor termékfotóval és a már ténylegesen megjelent figurák képeivel folytatom.

A Mattel - nagyon jól megfontolt és kreatív okokból - minden, a 2018-as játékfolyam folytatásához más-más design-t szolgáltat, mind a csomagolást, mind a figurákat illetően. Ez egyrészt szól azoknak a rajongóknak, akik törekednek a maximalizmusra, azaz minden elérhető változatot igyekeznek beszerezni, és szól azoknak is, akiknek egy-egy figura festését illetően jobban tetszik az új mint a régi, legalábbis most már egyre több figura esetében van lehetőség választani designt. A harmadik oka a folyamatosan bővülő kínálatnak nagyon egyszerű: a kereslet. Nyilván egy, a mozifilm bemutatásának évében kiadott játéksorozatra nagyobb lesz a kereset a premier környékén, hiszen a köztudatban is jobban benne van az adott márka, franchise. Ugyanakkor azt is mindenképp számításba kell venni, hogy mindig lesznek olyan kisfiúk, kislányok, akik eddig nem ismerték a filmeket, vagy akár magukat a dinoszauruszokat, minden évben újabb és újabb rajongókkal bővül a Jurassic Park/World fandom, de a figurák önmagukban, a filmek ismerete nélkül is szórakoztatóak, jó minőségűek, jól játszhatóak.

Az előző bejegyzésben taglaltak mondjuk nyugodt szívvel ráhúzhatók bármelyik játéksorozatra, mindig lesz egy olyan vevői kör, aki csak most találkozik az adott termékkörrel.

Az új csomagolásról már korábban is értekeztem: a tavalyi design-t uraló szürke szín már csak jelzésértékűen van jelen, a fekete-vörös színösszeállítás már jóval kontrasztosabb, és a rajongók körében nagyon kedvező fogadtatásra is lelt. Az új háttér is hasonlóan nagy sikert aratott, a hátoldalt viszont eddig nem láthattuk:

a1yasqdeq_l_ac_sl1500.jpg

Az applikációban már egy frissítést követően megjelent ez a négyzetrácsos, digitális környezetet biztosító grafikai elem, viszont kezdetben a frissítés jócskán hagyott kívánni valót maga után, személy szerint is én jobban preferáltam az első változatot, de legalább nem hagyták magára az app-ot és a digitális háttér is visszacserélhető az előző környezethez. 

És akkor nézzük is, mely figurákról kerültek elő új termékfotók valamint immár néhány figuráról konkrét, vásárlóktól származó képek. A legtöbb figuráról már láthattunk csomagolás képet vagy konkrét termékfotót, de esetükben is újdonságként szolgálnak a feature-öket bemutató képek.

Attack Pack Callovosaurus:

Az iguanodontian családba tartozó, de ismert fajtársánál (Iguanodon) kisebb dinoszaurusz még sosem szerepelt egy Jurassic-filmben sem, így az anatómiai sajátosságokat megtartva, a Mattel a filmeken kívüli dinóknál megtartva jó szokását, bátor színeket választott a figurának.

Attack Pack Dracorex:

draco_1.jpg

A Dracorex csupán a Bukott birodalomban szerepelt, és ott is egy kitömött példány az egyik vitrinben Lockwood birtokán, de már ez a harmadik színváltozata a figurának.

Attack Pack Ornitholestes:

A kis termetű ragadozó Ornitholestes a filmekben ugyan nem, de Michael Chrichton regényfolytatásában, Az elveszett világban már szerepelt a faj. 

Massive Biters Sarcosuchus:

A valaha élt legnagyobb krokodilnak tartott őshüllő szinten nem szerepelt még a filmvásznon, és igazság szerint, a mai modern krokodiloktól leginkább csak roppant méretei különböztetik meg, hiába, ha az evolúcióban valami bevált, akkor azt nem kell megváltoztatni. A roppant krokodilus az új, "masszív harapás" alsorozat tagjaként érkezik majd, a jelek szerint a nagy testű, ragadozó őshüllők csoportja lesz ez, amely nem csak állkapcsát csattogtatja a farok mozgatásával, de a fejét is oldalirányba.

Massive Biters Tarbosaurus:

A Tarbosaurus-ról már korábban is láthattunk termékfotót, ezúttal a mozgásfajtákat bemutató képek láttak napvilágot a Tyrannosaurus rex rokonáról. Az Ázsiából előkerült leletek alapján kisebb volt, mint az Észak-Amerika mai területén előforduló T. rex, de mivel nagyjából egy időben éltek, felmerül a gyanú, hogy akár egy fajba tartoztak a ma már két kontinensen előkerült leletek, vagyis a Tarbosaurus további bizonyítékok előkerülése után akár el is vesztheti az önálló fajként való elismerését. 

Savage Strike Postosuchus:

A krokodil egyik legkorábbi őse volt ez a faj, különösen a Sarcosuchus mellett lehet majd látni a méretbéli különbségeket, és azt hogyan is fejlődött ki a ma is ismert krokodilok családja.

Savage Strike Velociraptor:

raptorcharlie.jpg

A Savage Strike játékvonal egyébként már idén debütált, többek között Blue figurájával is, így ez a sokadik, "névtelen" raptor csupán egy átfestett változat, de elég szép, azt el kell ismerni.

Sound Strike Cryolophosaurus:

Az egyik legfeltűnőbb jelenség érdekes tarajával és vad színeivel az újonc fajok közül a Cryolopho, amely a hangot adó játéksorozatban érkezik.

Sound Strike Edmontosaurus:

Az Edmontosaurus sem bukkant fel eddig egy filmben sem, csupán csontváz formában a Lockwood birtokon a legutóbbi filmben, és nagyon úgy fest, habár a működő Jurassic World-ben éltek Edmontosaurus-szok, a Mt. Sibo kitörése nyomán, és mert egy példányt sem fogtak be, ismét kipusztult a faj. A mellékelt, a Jurassic World honlapjának készült kép alapján egészen pazar módon sikerült visszaadni a dinoszaurusz remek színeit, és a Mattel-nél nem felejtkeztek el a koponya tetején húzódó taréjról sem, a grafikáról az sajnos lemaradt. A hangot kiadó növényevő fejmozgásait a farkával kell majd előhívni és valószínűleg a hangok is eszerint fognak megszólalni.

Sound Strike Pteranodon:

A Pteranodon nem az első, és vélhetően nem az utolsó változata is érkezik a Primal Attack vonalon, itt sok újdonságot már nem találunk.

Sound Strike Triceratops:

Ahogyan a Triceratops esetében sem, sokadik figurája érkezik az egyik legnépszerűbb növényevőnek, igaz, a farok mozgatásával új feature-t kapott a figura, az új festés mellett.

Új járművekről, emberekről továbbra sincs hír, ahogyan a Legacy sorozat folytatásáról sem, a Brachiosaurus nyári megjelenése óta ez a sorozat alighanem befejezettnek tekinthető. Új ember figurákat már idén sem adtak ki (pedig a már tavaly bemutatott Franklin figura újdonság lehetett volna), csak újracsomagolták a korábbiakat.Jelenleg ennyit tudunk a Primal Attack-sorozatról, sok új fajt még nem láthattunk fotón, amint lesz róluk, itt lehet majd olvasni róla továbbra is!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://jphungary.blog.hu/api/trackback/id/tr2915295566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása