Több, mint három hónappal az első, hivatalos előzetes után végre megérkezett a Jurassic World: Újjászületés második, teljes értékű előzetese, rögtön szinkronizálva is, némi elemzés és természetesen még egyszer az előzetes, valamint plakátok a bejegyzésben a tovább mögött!
Jövő hét kedden érkezik a Jurassic World: Újjászületés új előzetese, valószínűleg ebből látunk ízelítőt a most kiadott rövid előzetesben, amelyen a Mosasaurus, a T. rex és a Distortus Rex támadásaiból is ízelítőt kapunk - amelyek eléggé izgalmasnak ígérkeznek.
Május elsejével úgy tűnik, feloldották az embargót a Jurassic World: Újjászületés kapcsán, mert rengeteg új Mattel figura került fel termékfotókkal a nagyobb, külföldi webáruházak kínálatában, ráadásul épp a mai napon megérkezett a Beyond The Gates új epizódja, amelyben ezúttal nem egy, nem kettő, de három új, a filmhez kapcsolódó megjelenést mutattak be - egyet közülük most láthattunk először, de az Empire magazin nyári száma is sok csemegével kecsegtet, a tovább mögött lássuk is, mi történt ma.
A napokban az Entertainment Weekly leplezte le exkluzív cikkében, hogy a júliusban érkező Jurassic World: Újjászületés zenéjéért egy kétszeres Oscar-díjas francia zeneszerző felel majd. A részletekről, továbbá a film várható hosszáról és az éledező marketingről a tovább mögött.
A mai napon debütált hivatalosan a Jurassic World: Újjászületés kapcsán a teljes címén The Classic Jurassic Feel (A klasszikus Jurassic-érzés) kisfilm, amely az előzetes szcénái mellett a forgatásról is bemutat néhány felvételt és David Koepp forgatókönyvíró valamint Gareth Edwards rendező mellett megszólal a forgatás illetve a történet kapcsán Scarlett Johansson, Jonathan Bailey, Mahershala Ali és Rupert Friend is.
Érdekesség, de a kisfilm eltér attól, amit az amerikai mozikban vetítettek, abban ugyanis a Delgaldo családból többet mutattak, de más jelenet is szerepelt benne, ami itt nem. Remélhetőleg ez a kisfilm egy új előzetesnek is megágyazott...
Az elmúlt napokban számos, hivatalos key-art ábrázolás, több információ is napvilágra látott a Mattel figurákról, de magáról a filmről is érkeztek új hírek, képek, sőt, új videók is akadnak!
A Jurassic World: Káoszelmélet harmadik évada szorosabbra húzta a Világuralommal való szálakat és ugyan néha nyögvenyelősen, de haladunk a film története és vélhetően az utolsó évad felé.
A hónap első csütörtökjén - a Káoszelmélet harmadik évadának premiernapján - megérkezett a legújabb Beyond The Gates - Creator Edition epizód, amelyben két, nagyon régóta várt Hammond Collection figura került leleplezésre: a Spinosaurus és a Stegosaurus! Részletek a tovább mögött.