2021. november 10. 19:43 - Lord Picard

Jurassic World: Krétakori tábor - 4. évad - Új előzetes és részletek

Izgalmas, új részletekkel debütált ma az Entertainment Weekly cikkében a Krétakori tábor 4. évadának előzetese és az egyik executive producer, Scott Kreamer is osztott meg érdekességeket az új évadról. A tovább mögött a részletek, de először is, az előzetes:


Bő három héttel a negyedik évad előtt végre érdemben kaptunk képet arról, hogy milyen irányba megy el a sorozat három évadnyi kalandozás után. Szereplőink az előző évad végén maguk mögött hagyták Isla Nublar-t, de nem sokáig tart utazásuk, a Mosasaurus-sznak köszönhetően a hajójuk elpusztul, a tini hatos tagjai pedig egy közeli szigeten térnek magukhoz.


Egy olyan szigeten, amihez foghatót még nem láthattunk a Jurassic-franchise keretein belül: a rejtélyes, új helyszínen a megszokott dzsungelen túl sivatagos, havas környezetben is helyt kell állnia szereplőinknek, ráadásul úgy tűnik, a különböző éghajlatú helyszíneket álcázott válaszfalak választhatják el egymástól. A mostoha körülményeken és az ősállatokon túl pedig különböző szerkezetekkel is fel kell venniük a harcot:

Már az első évadban láthattunk egy drónt, ahogyan a harmadikban is, most viszont már tucatjával bukkannak fel, és a látottak alapján nem csak megfigyelik a szigeten élő állatokat, de beavatkoznak, provokálják és terelik is az őslényeket! És valószínűleg a sziget titkait őrzik a kutyaszerű, sokkolóval felvértezett droidokkal együtt!

vlcsnap-2021-11-10-18h41m41s280.png
Nem csak dinoszaurusszal találkozhatunk majd, de nagy meglepetést okozva, bemutatkozik a franchise-ban az első ősemlős is, egy kardfogú tigris! (Ami persze egy Smilodon, de maga a producer is e közismert néven emlegeti a fajt)

smilodon.png

Nem előzmény nélküli az ő felbukkanása sem: a Jurassic Park-ban látott ajándékboltban még csak plüss figuraként láthattuk a fajt, de a Jurassic World: Bukott birodalomban már hozzá tartozó koponyát is láthattunk Benjamin Lockwood birtokán - aligha véletlenül. Játékokban pedig eddig is találkozhattunk vele, más ősemlősökkel együtt. Eleve, a havas táj aligha az ő életkörülményeinek javítására került kialakításra, mint arra sokan gondolnak, hiszen ez az állat bár kortársa volt a mamutoknak, inkább a mai szavannákra hasonlító helyeken élt - és ez felveti a kérdést, nem-e nagyobb, gyapjas állatok találhatóak majd ezen a helyszínen, főleg hogy ilyen robusztus lánctalpasakat alkalmaznak ezen a helyen?

De más újdonságot is tartogat a sziget: egy újabb T. rex-szel is találkozhatunk, de a Kentrosaurus is először bukkan fel a franchise-ban, és akad nagy visszatérőnk is - 20 év után ismét láthatjuk a Spinosaurus-szt, és Scott Kreamer elárulta, ez pontosan ugyanaz a példány, aki Alan Grant-éket kergette meg a Sorna-szigeten!

És persze a legfontosabb kérdés: most akkor hol is vannak a srácok? Kreamer elárulta, nem Isla Nublaron és nem is Isla Sornán, sőt, még csak nem is a Las Cinco Muertes (Az Öt Halál) szigetcsoport egyikén, de egyelőre ennél többet nem árult el, bár a kardfogú kapcsán elszólta magát: nem csak az InGen és a BioSyn, de mások is képesek ősállatok klónozására (az első évadban felvezetett Mantah Corp-ra utalhatott itt a producer), akik nem feltétlenül csak dinoszauruszokat szeretnének feltámasztani!

image_3.jpg
Az előzetesben ugyan nem bukkantak fel, de természetesen a Velociraptorok sem maradhatnak ki az új történetből!

Az egy szigeten / elkerített területen, különböző éghajlati övezetek kialakításának ötlete nem új keletű a filmek és sorozatok világában, sőt, az egyik első filmes kialakítást épp Michael Chrichton-nak köszönhetjük, a Jurassic Park ősatyjának: az író saját forgatókönyvéből rendezte meg az 1973-as Westworld (Feltámad a vadnyugat) című filmjét, amelyben három, különböző kialakítású kalandpark android személyzete fordul az emberek ellen. A nagy sikert aratott filmet egy kevésbé sikeres folytatás és sorozat is követte a hetvenes-nyolcvanas fordulóján, a köztudatba viszont a 2016-ban indult HBO feldolgozás emelte vissza. Chrichton pedig a saját ötletét továbbgondolva írta meg a Jurassic Park-ot... 

Az új irány mindenesetre sokaknak lehet talán túl sok, 26 epizódnyi dzsungeles túlélő-show után én viszont kifejezetten kíváncsi vagyok egy olyan szituációra, amelyben nem csak a szereplők, de a nézők is csak a sötétben tapogatóznak. A Krétakori tábor a negyedik évaddal december 3-án folytatódik, kizárólag a Netflix-en!

image_2.jpg

13 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jphungary.blog.hu/api/trackback/id/tr1616752030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KyloRen22 2021.11.10. 20:48:48

Nagyon izgi lesz!

Közben a Sorpios rex is megerősítest nyert egy hivatalos képpel!

Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2021.11.10. 21:53:28

@KyloRen22: Igen, azt én is láttam, de még nem vagyok meggyőződve, hogy tényleg benne is lesz-e... Az ő történetüket nagyon lezártnak éreztem, de ugye valaminek a hajón is el kellett bújnia... Mozgalmas évad elé nézünk :D

PikeB 2021.11.11. 00:39:46

Köszönjük, hogy megosztottad velünk az előzetest és az információkat!

Izgalmasnak tűnik az új irány, kíváncsian várom a sorozatot, és tetszik, hogy a 4. évadban is megjelennek új fajok. A spinosaurus meg a ráadás, amire sokan számítottunk, de ezek szerint nem a Sorna szigeten látjuk újra.
Arra leszek kíváncsi még, hogy valamilyen módon majd össze lesz-e kötve a soron következő filmmel.

Anak 2021.11.11. 19:18:39

Na ez most engem is eléggé érdekelni fog, de azért kicsit sajnálom, hogy nem Sorna sziget és B telep/helyszín.
Ami viszont már most zavar, és az előzetesben is rosszul van megnevezve a Smilodon "családja", azok sosem kardfogú tigrisek, hanem helyes terminológiával kardfogú macskák voltak.

Anak 2021.11.11. 19:21:55

Ja és: Kentrosaurus, juhúúúú!!! Éljen, éljen, éljen!

PikeB 2021.11.11. 19:37:35

@Anak: Olyan mintha a T-Rex-et szándékosan elé terelnék a drónok, hogy megütközzenek.

Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2021.11.11. 19:53:45

@Anak: Engem jól megleptek ezzel, hogy nem valamelyik ismert szigetre sodorja a sors őket, így még több szabadságot kapnak az írók is. A DPG oldala, bár sokan nem szeretik, hogy hivatalosan van kezelve, ugye megírta a Sorna-sziget sorsát, és ezt az írók úgy tűnik be is tartják.

A Smilodon hasonlóan lesz szerintem még egy jó ideig "átkeresztelve" mint a Brontosaurus, az Apatosaurus nehezen szabadult meg ettől a névtől.

Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2021.11.11. 19:56:16

@Anak: Igen, nagyon arra megy ki a terelés, hogy szándékosan megütköztessék őket - egy FB csoportban jött erre egy jó tipp is, miszerint mi van, ha fizető vendégek (akár online) kedvéért harcoltatják az állatokat?

Kreamer elhintette, hogy már direktebb hidat képez a negyedik évad a Bukott birodalom és a Világuralom között, de jól értesültek szerint májusban akár egy ötödik évad is jöhet, amely már abszolút a Világuralom számára alapoz meg.

Majer Tamás 2021.11.21. 20:11:14

Teljesen más kapcsán írok.
Van valakinek tudomása róla, mikor tudjuk megnézni az 5 perces imax előzetest az interneten? Mindenhonnan leszedték/leszedik, nem találtam még meg a leírását sem, hogy mit tartalmazott.
Nem, egy totál érdektelen filmre az árukapcsolás jegyében sem ültem be ezért.

Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2021.11.21. 20:15:14

@Majer Tamás: Egészen friss hír, mindjárt ki is teszem, de november 23-án az NBC televízióban kerül bemutatásra a teljes 5 perces anyag! Utána már gondolom akkor youtube-ra is felkerülhet. Ott este 9-kor kerül adásba, az magyar idő szerint már 24-én hajnalban, 3 órakor lesz...
süti beállítások módosítása