2021. szeptember 20. 19:01 - Lord Picard

Jurassic Newsworld: Termékbemutató - Extreme Chompin' Spinosaurus

spinosaurus.jpg

Vitán felül áll, hogy Mattel igazán megdolgozik a Jurassic-filmekhez kapcsolódó játékjogokért, rengeteg dinoszaurusz, több változatban és szettben került eddig a boltok majd a rajongók polcaira. Nem csak a két Jurassic World, vagy a Krétakori tábor kapcsán, de a korábbi filmek számos ikonikus szereplőjéhez, járművéhez visszanyúltak. Már kétféle változatban jelent meg eddig a Jurassic Park /// antagonistája, a Spinosaurus, a harmadik változatot a Krétakori tábor játékvonalára tervezték és most van szerencsém közelebbről is bemutatni.

A Mattel törekvése, hogy a korábbi filmekhez kapcsolódó figurákat is megjelentet, magától értetődő döntés volt, az kevésbé, hogy ezek a figurák a Legacy Collection játékvonalon jelentek meg – mind az USA-ban, mind Európában külön értékesítési jogot kérnek ezért a sorozatért. Sajnos idehaza egyetlen játékbolt hálózat sem látott fantáziát vagy nem jelentkezett a terjesztési jogokért, így én is egy importból beszerzett Legacy Collection Spinosarus-szt mutattam be majd három évvel ezelőtt.

spino010.jpg

A 2019-ben megjelent, a filmes ábrázolástól gyökeresen eltérő festésű, Battle Damage Spinosaurus viszont idehaza is felbukkant, a Müller kínálatában. A kissé groteszkül festő harci sérülés illetve annak ábrázolása akkoriban nem aratott nagy sikert – azóta viszont a cég egyik legkeresettebb figurájává vált a rajongók körében.

kekspino.png

A harmadik változat ezekhez képest miben mutat újdonságot? A legszembetűnőbb természetesen a csomagolás, amelyet a Krétakori táborhoz illesztettek – az animációs sorozatban viszont ezidáig nem bukkant fel, sokak szerint viszont ő lehet az árulkodó jel arra, hogy a várhatóan decemberben érkező negyedik évadban Isla Sorna-ra is ellátogatunk a sorozatban.

A másik fontos változtatás az első kiadáshoz képest a farokrész: míg a három évvel ezelőtt megjelent változat, boltbarát megoldásként, kisebb dobozban, a farokrész külön csomagolásával jelent meg, addig az új változat a kék színű változathoz hasonlóan teljes hosszúságban került a dobozba, így összeillesztést sem igényel a figura.

A legszembetűnőbb változtatás még az új Spinosaurus-szon az új festésminta és a színárnyalatok, amelyek nem tükrözik pontosan ugyan a filmes megjelenést (talán majd a sorozatban lesz ilyen?), de ugyanakkor a színösszeállítás nagyon tetszetős, egyszerre megidézi a filmes ábrázolást, főleg a minták és egy esetleges valódi, rejtőszínt is.

Különösen szépen kidolgozottak a minták és a festés a Spinosaurus fején. Az állkapcsot a nyaki részen elhelyezett gombbal lehet kinyitni, épp úgy mint a korábbi Legacy változat esetében - de mivel ez a változat csak újrafestés, ez nem is meglepő. A nyaki csuklópontnak köszönhetően nem csak fel-le mozgatható a fej, de oldalirányba is. 

Maga a figura teljesen ugyanaz, mint a legelső változat – ezúttal viszont a mellső végtag karmai sem kerültek lefestésre, sajnos. Ezt leszámítva viszont szépen kidolgozott figuráról van szó, és legalább könnyebben is beszerezhető, mint elődje, ugyanis ez a figura mind online mind a Müller kínálatában is megtalálható.

Habár ez már a harmadik megjelenése a dinoszaurusznak, számomra  a legnagyobb hiányosság, kihagyott ziccer, az az, hogy hangot sajnos továbbra sem ad ki a figura, így a Spinosaurus még továbbra sem hallathatta hangját a Mattel figurái között  – talán majd egy negyedik változatban ezt a hiányosságot is orvosolják, mert nem valószínű, hogy ez az utolsó változat a közkedvelt dinoszauruszból.

Amelynek megjelenése ugyebár a Jurassic Park ///-as megjelenésen alapszik, bár az azóta eltelt 20 évben a paleontológusok szerint inkább egy quadroped azaz négylábon járó állat lehetett a Spinosaurus - egy a Jurassic-franchise-ra épülő játéksorozatban ez a nem tudományos ábrázolás viszont nem róható fel hibaként.

Idehaza lassan kezdtek el a 2021-es figurák szállingózni a boltok kínálatába, de azóta úgy fest, kezdik lehozni a lemaradásukat a külföldi kínálattal szemben. 

15 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jphungary.blog.hu/api/trackback/id/tr6016694932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KyloRen22 2021.09.21. 19:24:24

,,A legszembetűnőbb természetesen a csomagolás, amelyet a Krétakori táborhoz illesztettek – az animációs sorozatban viszont ezidáig nem bukkant fel, sokak szerint viszont ő lehet az árulkodó jel arra, hogy a várhatóan decemberben érkező negyedik évadban Isla Sorna-ra is ellátogatunk a sorozatban."
Nagyon remélem, hogy így lesz! Jó lenne tudni, hogy mi történt igazából Sornán.

PikeB 2021.09.22. 20:11:42

Az új spinosaurus festése nekem nagyon teszik, viszont tényleg kaphatott volna hangot vagy egyéb tuningot, így megint kétszer adták el ugyanazt a figurát, bár ezt több dínónál is megcsinálták. :)

Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2021.09.24. 00:13:24

@KyloRen22: Igen, ez olyan kérdés, ami egyrészt a rajongókat is nagyon érdekli, de az alkotóknak is sokkal nagyobb szabad teret adna, ráadásul ugye a sorozat egy Isla Sorna küldetéssel kezdett...

Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2021.09.24. 00:14:34

@PikeB: Alapvetően én is csak a festése miatt vettem meg, mert nagyon szép a mintázata, a színek is, bár sajnos ugye semmi új nincs magában a figurában - és azért nem lennék nagyon meglepne, ha később születne belőle egy hangot adó, harmadik változat is, mert a Mattel azért szereti az újrahasznosítást :)

PikeB 2021.09.24. 13:11:26

@Lord Picard: Engem se lepne meg, ha kijönne belőle még egy-két új változat. :) Kíváncsi leszek, amikor jön a következő film, milyen új dínók lesznek. Egy gigantosaurus még talán elférne a polcon. :D

Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2021.09.25. 18:57:03

@PikeB: Na igen, jövőre is számíthatunk egy szép kis dömpingre, és van aki még mindig nem kapott saját figurát az emberek közül (Dr. Wu, a TLW, JP3 szereplőgárdája, Zach és Grey stb). Dinóknál pedig számítok arra, hogy lesz krétakori, szőrös T. rex figura is és rendes, ahogy a Giganotosaurus-szból is várható legalább kétféle változat szerintem :D És Spinosaurus-szt se utoljára láttunk figurában.

PikeB 2021.09.25. 21:23:33

@Lord Picard: Szőrös t-rex? Jó ég, erről nem hallottam. Az biztos, hogy jó kezekben van a dinó gyártás. A Mattel jobbnál- jobbakat gyárt, a spinosaurus, a krétakori t-rex (epic roar és dino escape) és az indominus rex nagyon jól sikerültek, de még sokáig lehetne sorolni. A Mattel féle emberekből még egyet se vásároltam, a régi Kenner-ből van 3 db: Tim, Alan Grant, és Ellie Sattler.

Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2021.09.25. 21:40:01

@PikeB: A kutyám járhatott a fejembe, azért írtam szőrt, természetesen tollat szerettem volna :D Mert hogy fogunk tollas Rex-et látni, és biztos lesz arról is külön játékfigura.

Nagyon elégedettek lehetünk a Mattel-lel, minden várakozást felülmúltak. Külön dicséretes, hogy nem csak a filmes fajokra koncentrálnak (bár én őket hanyagolom is), és hogy egyre filmhűbbek lesznek a dinók, de az emberek is nagyon jól sikerültek. Régi Kenner-ből néhány dinó, jármű és ember nekem is van: Ian, Nick van Owen, Roland Tembo, de valljuk be, az ember figurák többsége köszönőviszonyban sincs a filmes karakterrel :D

PikeB 2021.09.25. 22:00:15

@Lord Picard: Hát igen, pláne Dennis Nedry, de a többi is távol áll a filmes karaktertől. :D Neked melyik 93-as Kenner féle dinót sikerült beszerezni? (ha jól rémlik a t-rex megvan, arról írtál is). Nekem csak egy dilophosaurus van, az electronic scream változat, sajnos már nem ad hangot. :(

Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2021.09.25. 23:17:26

@PikeB: Megvan igen a Red Rex, a Thrasher Rex a TLW-ből és a JP3-as T. rex, az 1993-as Young T. rex, az 1993-as Velociraptorok, TLW-s kicsi és nagy Pachy, két Explorer, két Jeep és az a Dilophosaurus ami ezek szerint neked is, de sajnos már az enyém is néma. A Red Rex hangja tökéletesen működik ahogy a JP3-as is, a többi nem volt hangot adó soha.

PikeB 2021.09.28. 20:27:19

@Lord Picard: A red rexet és a young t rexet elfogadnám. :) A Müllerbe benéztem ma, bár ne tettem volna, mert velem jött egy ceratosaurus is. :) Pedig megfogadtam, hogy nem veszek egy ideig dinót, kivárom a filmes megjelenéseket, ráadásul ez a figura fel sem merült, hogy gyarapítsam a gyűjteményem vele, de így élőben megtetszett, nem tudtam ott hagyni. :D

Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2021.09.28. 20:29:32

@PikeB: Mondanám, hogy ismerős, de errefelé nincs is számottevő játékbolt és kínálat, így legalább nem fájdítom a szívemet :D Az a Ceratosaurus nagyon szép, de én nekem bőven elég az első kiadás, most már én is igyekszem visszafogni a beszerzést, mert jövőre aztán jön a dömping, nem csak figurák terén...

PikeB 2021.09.28. 20:43:11

@Lord Picard: A többi kiadást nem láttam még élőben, ez a krétakori az első, amivel találkoztam. Érdekes rajta ez a fokozat gomb, és úgy láttam a kifejlett bütyök is ilyet kapott. :) Most volt egy-kettő új dinó a polcon, és ahogy láttam volt indominus rex is valamikor, már csak az ára volt kint, nem tudom, hogy a harcisérült új változat lehett-e, arra kíváncsi lettem volna. :) Az biztos, hogy nem a baby indominus volt.

Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2021.09.29. 20:14:18

@PikeB: Az az Indominus nem lehet, hogy a Super Colossal volt? Mondjuk annak az ára, 34-35 ezer árulkodó lett volna, így valószínűleg csak szimplán a korábbi kiadás lehetett, itthon se online, se máshol nem jelent meg sem a Battle Damage Indominus sem a T. rex.

Ez a fokozat gomb nekem jobban tetszik, mint vártam, legalábbis Limbo-nál nekem nagyon tetszik, mert így az állkapocs is tetszőlegesen állítható ^^

PikeB 2021.09.29. 20:56:35

@Lord Picard: Nem hinném, hogy a colossal volt, mert 16e pénz volt, és a kis indominus is kizárva, mert eggyel felette volt 14ezerért kitéve. Mindegy, igazából nem volt a listámon a Battle Damage indominus, mert az előző lehet az alapja, az meg már megvan, csak kíváncsi lettem volna rá. :) Ami igazán bejövős még, az a Stomp N Escape t rex. :)
Nem rossz, ötletes megoldás ez a gomb, nekem is egyre jobban tetszik. :P
süti beállítások módosítása