2020. február 17. 20:47 - Lord Picard

Jurassic Newsworld: Jurassic World 3 - Az új dinoszaurusz

newdino.jpg

Vélhetően a héten kezdetét veszi a Jurassic World 3. részének forgatása, addig is pedig a rendező-forgatókönyvíró Colin Trevorrow gondoskodik róla, hogy a rajongó mind izgatottabban várják az új képeket, videókat. Ő osztotta meg pár órája az alábbi képet, immáron a befejezett kölyök dinoszauruszról:

Készen. Ezt írta Trevorrow a kép mellé, de sem ő, sem a produkció más munkatársa nem erősítette még meg, milyen fajjal is állunk szemben, de ahogy azt a legutóbbi, festés nélküli változatnál is írtam, vélhetően egy újabb kölyök Nasutoceratops-szot láthatunk. A rendezőnek hála láthattuk a modell teljes evolúcióját: decemberben még a vázát láthattuk a kölyöknek, január végén pedig már a borítással együtt, most pedig már teljes pompájában:

evo_1.jpg

A Nasutoceratops elméletnek ugyan némileg ellentmond, hogy a Battle at Big Rock rövidfilmben láthattunk már e fajból egy fiatal példányt, és ő a felnőtt egyedekhez hasonlatos rajzolatot viselt (igaz a sötétben játszódó rövidfilmből ez kevésbé derült ki, de azóta már közzé tették a látványterveket és ott jól láthatóak a minták).

babrnasu.jpg

Viszont a mai fotó után már nyugodt szívvel ezt sem lehet kijelenteni, hiszen az orr feletti rész valamint a gallér is jelentősen eltér a látványtervtől és a rövidfilmben látott modelltől. Még egyszer, a kis modell teljes pompájában:

babyjw3.jpg

Úgyhogy biztosra továbbra sem lehet mondani a fajt, de aligha Triceratops, hiszen már a Jurassic Park-hoz készült, de végül Az elveszett világban használt animatronikus kölyöknél, vagy a Jurassic World-ben és a Jurassic World: Bukott birodalomban látott kölyköknél is jól látható a harmadik szarv az orr felett, ennél a példánynál viszont nem.

trikes_2.jpg

Azontúl azonban, hogy a rajongók találgatnak a kis kölyök faján, az nyugodt szívvel kijelenthető, hogy a John Nolan Studio (Carnival Row és a The Witcher sorozatok) remek munkát végzett, és a Stan Winston Studios (Jurassic Park 1-3) valamint a Neal Scanlan Studio (JW: Bukott birodalom) színvonalas munkáit idézi meg az új csapat is. 
dino.jpg

Természetesen a rajongók képzeletét nem csak a képen szereplő kis dinó ragadta meg, de a háttérben is megfigyelhető kisebb léptékű modell is, ami ha méretarányos, akár lehetne egy kezdetleges Compsognathus, de modellként a Gallimimus vagy a Therizinosaurus neve is felvetődött a rajongókban.

Nem csak a direktor aktív a közösségi médiában, de Bryce Dallas Howard is. A Claire-t alakító színésznő néhány napja az alábbi képpel köszönte meg Jason Low fodrász munkáját, hogy Claire-nek ilyen frizurát varázsolt.

Engem a frizura, különösképp a szemüveggel együtt, amely nem tudni, hogy a karakter része, vagy Bryce vette csak fel, nagyon fiatalítja Claire-t és mintha még nem lenne kialakult, üzletasszony stílusa, talán betekintést kapunk a karakter múltjába? Vagy a Bukott birodalom óta Claire a DPG vezetőjeként kicsit kiengedett? Legkésőbb 2020. június 10-én választ kapunk a kérdésre.

Addig is, a hétvégén megrendezésre kerülő a New York Toy Fair, ahol remélhetőleg immáron a Mattel is képviselteti magát és a Jurassic World idei játékvonalát, amiről természetesen itt a blogon beszámolok!  

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://jphungary.blog.hu/api/trackback/id/tr3815478876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.