2020. január 21. 21:05 - Lord Picard

Jurassic Newsworld: Hírcsemege #7

news7.jpg

Az elmúlt időszak nem bővelkedett túl sok új információban a Jurassic Park/World filmek kapcsán. A héten kerül megrendezésre a London Toy Fair 2020, jellemzően itt még kevés releváns újdonságot kapunk, de a Funko Pop!-nak hála mégis van miről beszámolni, de a tovább mögött szó lesz két prémium kiadású szoborról is.

Az új évet általában a játékvásárok időszaka, és ez idén sincs másképp, Londonban kezdődött meg a szezon a mai napon. Eddig sem Londonból kaptuk a legnagyobb híreket, tavaly például semmit sem, de idén a Funko Pop! most mutatta be a korábban már beharangozott két új termékét:

fverse.jpg

Mind a két stratégiai társasjáték a Funkoverse sorozat részeként fog megjelenni valamikor 2020 márciusában. Az első szett a Jurassic Park fináléját idézi meg a Box Art-tal, valamint három embert is tartalmaz: Ellie Sattler-t, Alan Grant-et és Ray Arnold-ot, valamint egy Velociraptort – 40 fontért.

A második játék a T. rex kiszabadulását idézi meg, Ian Malcolm és a T. rex minifigurájával, illetve itt már látható a játéktábla és a kiegészítők is, 25 fontos listaáron. A figurák mindkét szett esetében 3 inch-esek, azaz kb. 7,5 cm magasak.

Itt a blogon is beszámoltam róla, bár nem olyan részletességgel és gyakran, hogy a prémium figuragyártók is rávetették magukat a Jurassic Park és Jurassic World jogokra, és szebbnél szebb, ugyanakkor egyre drágább, de lenyűgöző kialakítású szobrokkal hódítják meg a rajongók és gyűjtők szívét.

A napokban a Chronicle Collectables megkezdte a lenyűgöző, 1:5-ös méretarányú teljes T. rex szobruk postázását megrendelőiknek, így most már nem csak stock fotók állnak rendelkezésre:

Egyszerűen lenyűgöző. Több, mint 160 cm hosszú, legmagasabb pontján 91 cm magas és 60 cm széles talapzattal együtt. Minden egyes darab kézzel festett a gyártó ígérete szerint és csupán csak 100 darab készül belőle, az árcéduláját elnézve valóban nem lehet számítani több darab értékesítésére: 4500 dollár-t (plusz 500 dollár szállítási költséget) kell leszurkolnia a rajongóknak e roppant T. rex-szért cserébe. Igaz, 18 hónapos részletfizetéssel is megvásárolható a szobor.

A festés az nem pont a filmbeli megjelenést tükrözi, nem véletlenül: az alapjául szolgáló modellt ugyanis Stan Winston és csapata készítette a Steven Spielbeg-gel és szakértőkkel folytatott megbeszélések alapján és referenciaként használták a 1:1-es mechanikus T. rex megalkotásához és annak sem volt még teljesen filmszerű a festése, illetve a két képsorozaton is látszik, megvilágítás kérdése is a figura festésének szépsége.

Nem csak a hatalmas Rexy, de az Indoraptor figurája is egyre több vásárlóhoz került kiszállításra. A Prime 1 Studio szobra ugyan kisebb méretű, mint a T. rex, de az 50 cm magas és 100 cm hosszú szobor a méretarányát tekintve 1:6 nagyságú, vagyis alig kisebb léptékű, mint a fenti Rex, és mozgalmasabb is. 

A 850 dolláros árcédula jóval kedvezőbb, bár így is borsós ár, de mindkét szobor esetében megállapítható: a minőséget meg kell fizetni. Ebből a szoborból pedig már aligha lesz könnyű eladó darabot találni, ugyanis úgy fest, elkeltek a darabok, bár az nem ismert, hány Indoraptor is készült.

Az elkövetkező napokban ha érkezik új hír Londonból, természetesen arról a blogon is lehet majd olvasni, de a komolyabb Mattel-es felhozatalra majd csak a február végi New York Toy Fair-en számíthatunk játékfigurák vonatkozásában.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://jphungary.blog.hu/api/trackback/id/tr9415419924

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.