2018. április 26. 20:58 - Lord Picard

Jurassic Newsworld - Új előzetesek, hírek

news_12.jpg

Az elmúlt napokban néhány új információ morzsa került ki a film kapcsán, többek között új, nemzetközi előzetesek jöttek, de érkeztek új plakátok is. A tovább mögött láthatjuk ezeket.


Kezdeném is az alábbi két poszterrel, a Rexy-vel középpontban levő poszter magyar változata a UIP Duna Film tumblr oldalán bukkant fel:

tumblr_p7fenv9bjw1v9w5kpo1_1280.jpg
Az alábbi poszteren pedig Claire és Owen, valamint a dinók menekülése a középpontban:

jurassicworldposter_0.jpg
Más filmeknél is régóta bevett szokás, hogy kiemelt piacok, Kína és Japán részére egészen más stílusú előzetest készítenek a stúdió megbízásából, és ebből a Bukott birodalom sem maradhatott ki. Álljon is itt a két előzetes, illetve egy tv-szpot, főszerepben a Baryonyx-szel. A napokban az új képkockákat még „előveszem”.

A japán verzió:

A kínai verzió:

A Baryonyx-os TV-spot, új képkockákkal:

Az Amazon webáruház felvette kínálatába Michael Giacchino filmzene albumát, ugyanakkor azon túl, hogy június 15-én jelenik meg, más információt még nem tettek közzé. Az album egyébként így épp egy héttel az európai premier után, és egy héttel az amerikai premier előtt kerül kiadásra!

A tegnapi nap folyamán az amerikai mozi tulajdonosok szövetsége (The National Association of Theatre Owners – NATO)  szervezésében zajló las vegasi CinemaCon rendezvényen a Universal nem csak a film két főszereplőjét, Chris Pratt-et és Bryce Dallas Howard-ot küldte ki a színpadra, de a film első öt percét, nyitányát is levetítették a közönségnek!

SPOILER A film nyitánya, amelyet korábban J.A. Bayona úgy aposztrofált, mintha egy James Bond film főcím előtti akciójelenete lenne, a legutóbbi előzetesben is látott képkockákat tartalmazza: egy tengeralattjáró merül a Mosasaurus medencéjébe, hogy felkutassa az elpusztult Indominus rex maradványait, míg a szárazföldön, ahol vihar tombol, a szabadon lófráló T. rex támadja meg a hívatlan látogatókat! SPOILER

A twitteren megjelent vélemények egyöntetűen el voltak ájulva a látottaktól, egyesek odáig merészkednek, hogy a franchise történetében a legjobb kezdőjelenetet láthatták a szerencsések a Jurassic Park óta, míg mások szerint az előzetesek csak a felszínt kapargatták, és sokkal durvább, királyabb filmet kapunk, mint azt remélni mertük! Addig is, a las vegasi eseményen az alábbi standee hirdette a filmet, eléggé menő, nem?

31131567_1207615899341031_2249845796663313806_n.jpg

Az alábbi videó korábban megjelent már, de eddig elmulasztottam közzé tenni:

A Universal a hollywoodi témaparkjába invitálja a rajongókat május 11-én és 12-én, hogy speciális vetítés keretében levetítsék a 25. évfordulóját ünneplő Jurassic Park-ot. A vetítés(ek) mellett kiállítás is megtekinthető lesz eredeti forgatási kellékekről, és van egy olyan sanda gyanúm, a látogatók a Bukott birodalom kapcsán is kapnak némi ízelítőt, esetleg „megkockáztatják”, hogy az egész filmet levetítsék. Aki arra jár azokban a napokban, igazán írhatna egy élménybeszámolót!

Én is készítenék még szívesen a játékfigurák, vagy akár az új könyvek kapcsán beszámolót, de míg utóbbiak még sehol sem jelentek meg, előbbieket igencsak késve kapjuk, így egyelőre ezt nem tehetem. Csak remélni tudom, mert már olyan tájékoztatást is kaptam, hogy csak júniusban, a film megjelenése idején jönnek a figurák, hogy a korábbi, májusról szóló információk bizonyulnak helyesnek e termékkör kapcsán.

Az új, a 25. évfordulót megcélzó Jurassic Park filmgyűjtemények kapcsán is lassan érkeznek az első beszámolók. Egy korábbi Newsworld bejegyzésben már közzé tettem (és cenzúráztam) egy kiadvány reklámfotóját: a díszdobozban ugyanis 4 Art Card-ot is tettek a Bukott birodalom kapcsán, és az egyik, a Mosasaurus-jelenet ekkor még erősen spoileres lett volna, de miután az előzetesben már láthattuk, nincs oka annak, hogy a kártyákról készült fotókat közzé is tegyem:

Ugyanezen kiadás kapta a zenedoboz jellegű díszdobozt, mely gombnyomásra a Jurassic Park főtémáját játssza! Sajnos egyelőre még nem készült olyan videós élménybeszámoló, amelyen ez a funkció megtekinthető lenne.

Ugyancsak elsikkadt sajnos a múlt heti előzetes kapcsán, de az Entertainment Weekly magazin nyári (május-június) számában terjedelmes cikk mellett vicces, feel good fotósorozatot készítettek a magazin számára, a marhaságra mindig kapható Chris Pratt-tel és Bryce Dallas Howard-dal, valamint az új dinoszaurusz szereplő közreműködésével! Garantáltan nem spoileres fotósorozat:

Egészen friss hír, hogy a Jurassic World Evolution parkszimulációs játékprogram fejlesztői bejelentették, a játékban közreműködik Bryce Dallas Howard és B.D. Wong is, mint Claire és dr. Wu! 

Egyelőre ezek az új, fontosabb információk láttak napvilágot a közelmúltban, új hírek, termék megjelenések vonatkozásában pedig továbbra is érdemes lesz visszalátogatni az oldalra. 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://jphungary.blog.hu/api/trackback/id/tr5513872688

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása