2017. január 16. 19:48 - Lord Picard

Kimaradt jelenetek: Jurassic Park

jpcsik.jpg

Az elkövetkező posztokban a négy filmből leforgatott, de végül fel nem használt, valamint az eltervezett, de végül törölt jelenetek bemutatását kísérlem meg. Kezdjük is a Jurassic Park-kal.

Ásatás jelenet

jp01.jpg

Eredetileg hosszabban időztünk volna a montanai ásatás helyszínén, ahol szemtanúi lehettünk volna dr. Alan Grant (Sam Neill) és dr. Ellie Sattler (Laura Dern) romantikázásának és több információt tudtunk volna meg a Velociraptorokról, többek között az intelligenciájukról, amely bizonyosságáról a film későbbi részében győződhettünk meg. A jelenetet leforgatták és sajtóanyagokban, könyvekben is felbukkant, de végül nem került bele a filmbe, így csak finoman utalva Ellie és Alan kapcsolatára és a raptorok intelligenciájára.

Leszakított levél

jp02.jpg

Ebben a jelenetben, amely a film előzetesébe is belekerült, a helikopter leszállása után Ellie, a Jeep-ből kinyúlva tép le egy hatalmas levelet. Később ezt vizsgálta az ikonikus Brachiosaurus jelenetben. Hogy ez a pár másodperces jelenet miért végezte a vágószoba padlóján, az rejtély.

A helyzet a gyerekekkel

jp03.jpg

Ebben a jelenetben John Hammond (Sir Richard Attenborough) ecseteli Alan-nek, Ellie-nek, Donald Gennaro-nak (Martin Ferrero) és dr. Ian Malcolm-nak (Jeff Goldblum), miért is vannak valójában a szigeten az unokái: a szüleik válnak (erről Gennaro a film elején, a borostyán lelőhelyen is beszél) és ez nehéz időszak az egész család számára. Malcolm itt egy kissé cinikus megjegyzést is elereszt, később valószínűleg a rendező, Steven Spielberg emiatt vágta ki a filmből, mert esetleg sértő lett volna a nézők számára. Az eredeti forgatókönyv alapján készült képregényben viszont még szerepel a jelenet. Sajnos csak ezt, a vacak minőségű fényképet találni ehhez a jelenethez, melyen jól látható, hogy nincsenek rajta a gyerekek, valószínűleg míg az Explorerekhez futottak, aközben adta elő Hammond és Malcom a jelenetet.

Ugyanitt szintén hiányzik egy hozzávetőleg 15 másodperces jelenet. A jelenetben azt láthattuk volna, hogy egy földalatti garázsból gurulnak ki a Ford Explorer-ek és nem a semmiből teremtek ott, mint ahogy azt egyesek felróják a filmnek.

A beteg Triceratops

jp04.jpg

Ebben a jelenetben, miközben Ellie próbálja kideríteni, hogy esetleg a gyöngyfüzér bogyójától betegedhetett-e meg a Triceratops, Tim (Joseph Mazzello) felfedez néhány zúzakövet egy bokor tövében, amelyekből Ellie levonja a következtetést, hogy valószínűleg a kövek lenyelésekor mérgeződhetett meg az állat. A nagyobb képen látható is Tim kezében egy ilyen zúzakő. A jelenet szerepel a képregényben is.

jp05.jpg

jp06.jpg

Valószínűleg ezen a helyszínen bukkant volna fel a bébi Triceratops is, amelynek az életnagyságú modelljét el is készítették a Stan Winston Studios munkatársai. A képen látható storyboard-ok (előzetes látványtervek a jelenetek megtervezéséhez és vizuális segédlet) látható, amint Lex-et fel is lökte volna a kicsi, később viszont Lex (Ariana Richards) meg is lovagolta volna a kis Triceratops-ot, de végül törölték a jelenetet a forgatás előtt. A modellt azonban később Az elveszett világ: Jurassic Park-ban felhasználták, amikor kiszabadítják a bezárt állatokat. A Jurassic World esetében pedig meg is valósították az ötletet, immáron a park egyik látványosságaként, szervezett körülmények között, nyereggel együtt a bébi Triceratops lovaglást.

Az utolsó perces akcióhős

Egy interjúban Jeff Goldblum elárulta, ő kérte meg arra a forgatás során Steven Spielberg-et, hogy változtassanak a forgatókönyvhöz képest: mint az ismert, a filmben Malcom egy fáklyával próbálja elterelni a T. rex figyelmét, hogy Alan kimenthesse a gyerekeket, és a Rex elől menekülve ökleli fel őt a mosdónál az állat. Azonban az eredeti jelenetben Malcolm gyávaságból menekült volna a T. rex elől. Valószínűleg a film készítésének egyik utolsó fázisában történt a módosítás, hiszen a képregényben még az eredeti forgatókönyv szerinti változat szerepel.

Gennaro halála

Ugyan csak rajongói szóbeszéd, de állítólag az amerikai mozikban vetített verzióban hosszabb volt a jelenetsor, amelyben a Rex megöli Gennaro-t.

Menekülés

Eredetileg hosszabb jelenetsor következett volna azután, hogy Alan és Tim lejutottak a fáról. Lex ugyanis nem akarja elhagyni a csatornát, de Alan meggyőzi, hogy nagyobb biztonságban lesz vele és Tim-el a dzsungelben, mint egyedül kuporogva a csatornában. Később láthattuk volna, hogy Alan egy, a kocsiból kivett brossúrán található térkép segítségével navigálja el magát és a gyerekeket a Látogatóközponthoz. Valószínűleg a film feszesebb tempója miatt ezek a leforgatott jelenetek a vágószoba padlóján végezték.

Fedezékbe

Miután Ray Arnold (Samuel L. Jackson) elment, hogy visszakapcsolja az áramot, Ellie és Robert Muldoon (Bob Peck) egy összecsukható hordágyon mozgatta volna Malcolm-ot a biztonságosabb alagsori helységbe.

Bővített út a kis bunkerhez

A harmadik rész megjelenése után megjelent 4 lemezes dvd kiadás extra lemezén, a Beyond Jurassic Park dvd-n látható, hogy egy más szögből is láthattuk volna, amint Ellie és Muldoon útban a kis bunkerhez, amikor is egy veszedelmes hangot hallva megtorpannak, és utána jutnak el a Velociraptorok kifutójáig.

Bővített jelenet Ellie és Alan újratalálkozásánál

jp07.jpg

Hosszabb jelenetben láthattuk volna, amint a halálra rémült Ellie találkozik Alan-nel és a gyerekek iránt érdeklődik. Azt azonban ez a jelenet sem magyarázza meg, időközben hova tűnt el Ellie rózsaszín felsője, amely a bunkerből kijövet még rajta volt, utána viszont már eltűnt.

A következő jelenetek csak a forgatókönyvek korai fázisaiban szerepeltek, de végül nem lett belőlük semmi.

Rafting túra

jp08.jpg

A regényben is szereplő folyó jelenetet teljes egészében leforgatták volna a filmhez, bár a film forgatókönyvírója, David Koepp feleslegesnek tartotta, mondván már épp elég látványos jelenet szerepelt a filmben. A jeleneteket ugyan részben leforgatták, de sosem használták fel és nem is fejezték be őket. Ugyanitt két ötlet is szerepelt volna, az egyikben a T. rex aludt volna, amikor Alan és a gyerekek előtte haladnak el a folyón. A másik ötlet pedig az lett volna, hogy miután egy vízesés mögé menekülnek a szereplők, a T. rex a nyelvével elérte volna a gyerekeket. Az ötletet elvetették, mondván túl irreális lenne, de később mégis felhasználták Az elveszett világban.

jp09.jpg

A T. rex áttöri a falat

Egy amerikai rajongói szóbeszéd szerint a film moziverziójában szerepelt az alábbi jelenet, bár erről hivatalos bizonyíték nincs, és semmilyen home videós formátumon nem szerepel, pedig állítják, ebben a jelenetben a T. rex a Látogatóközpont oldalánál áttört egy gipszkartonfalat és így jutott be az épületbe.

Az eredeti befejezés

jp010.jpg

A film végét rendesen átszabták, ez sok fejtörést is okozott a stábnak, hiszen akkor még storyboard sem készült a jelenetekhez, olyan hirtelen jött a változás. Addigra ugyanis Spielberg-et már meggyőzték az ILM szakemberei a számítógépes technika nyújtotta előnyökről, ezért a rendező végül visszahozta a film legnagyobb sztárját a fináléba. Eredetileg azonban a rájuk rontó Raptorokkal Alan végzett volna. Az elsővel, miután egy emelőkosárba másznak le a szellőzőből, a szintén a kosárra ugró Raptorral együtt a kiállított Tyrannosaurus rex fejéhez vezette volna Alan, amelyet aztán halálra zúz a földre hulló koponya. A második Raptor elintézésről sajnos nem áll rendelkezésre storyboard, de a hírek szerint Alan az egyik kiállított szaurusz nagyobb csontdarabjával intézte volna el a ragadozót.

A film készítésének idején még nem volt divat megtartani, befejezni a leforgatott, de végül mégis kivágott jeleneteket. Később, a dvd korszakban (a formátum egyik vevőcsalogató extra tartalmaként) egyre több filmhez mellékelték a kivágott vagy kibővített jeleneteket, de mindez idáig ilyen home videós kiadást nem kapott a Jurassic Park. A következő részben Az elveszett világ: Jurassic Park kimaradt jelenetei következnek!

Címkék: jurassic park
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://jphungary.blog.hu/api/trackback/id/tr6112131361

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása