A tegnapi, nagy hullámokat vető előzetes után a Target oldalára számos, a filmhez kapcsolódó játékfigura adatlapja és képei kerültek ki, de a LEGO, kifejezetten a filmhez tervezett figuráiból is már láthatunk néhányat a mai bejegyzésemben.
A tegnapi, nagy hullámokat vető előzetes után a Target oldalára számos, a filmhez kapcsolódó játékfigura adatlapja és képei kerültek ki, de a LEGO, kifejezetten a filmhez tervezett figuráiból is már láthatunk néhányat a mai bejegyzésemben.
Egy évvel azután, hogy a Universal Pictures bejelentette, folytatódik a legnépszerűbb filmes franchise-uk, megérkezett a régóta várt első előzetes Gareth Edwards filmjéhez, amely a vártnál picit hamarabb is érkezett, de máris rengeteg vélemény, érzés kavarog a rajongókban. A tovább mögött kitérek arra, hogy mit is láttunk, de még előtte, még egyszer az előzetes*:
* Eredetileg a bejegyzésben a szinkronos előzetest szerettem volna prezentálni, maga a bejegyzés pedig már két órája elkészült. Úgy fest, a múlt heti leak miatt büntetésül, egyelőre még nem adhatta közre a szinkronizált előzetest a UIP-Duna Film. Erről a bejegyzésem végén bővebben.
Megérkezett a film első, hivatalos előzetese, egyelőre csak eredeti nyelven. Hamarosan várható elemzés is róla és vélhetően a magyar szinkronos előzetes is.
Miután a Universal a tegnapi napon (és már ma is) teaserrel harangozta be a holnap érkező első előzetest, a Vanity Fair magazin ma egy terjedelmes cikket és elképesztő új képeket közölt, feltehetően a holnapi előzetesben viszontlátjuk a képeket, S P O I L E R -ek a tovább mögött!
A Universal az alábbi, hivatalos teaser-rel jelezte, szerdán (várhatóan magyar idő szerint 17-18 óra körül) érkezik az oly nagyon várt Jurassic World: Újjászületés* első előzetese!
* Eddig vonakodtam a film magyar címét használni, de szerencsére pontos címfordítással érkezik a mozikba, miután a hazai forgalmazó, a UIP-Duna Film frissítette ezzel a címmel a Jurassic World-ös tartalmak lejátszási listáját a Youtube-csatornájukon.
Várhatóan a jövő héten megkapjuk végre a Jurassic World: Rebirth első előzetesét, de egy hosszabb videóból elcsípett hat másodperc erejéig mozgásban is látható az új animációs sorozat, a Jurassic World: Explorers!
A kanadai HHAnimation (számos Angry Birds és Hot Wheels sorozat mellett ők animálják a nagysikerű Rick és Morty sorozatot is) oldalán megjelent, másfél perces, a stúdió munkáit bemutató úgynevezett "show reel"-ben látható ez a hat másodperc, valószínűleg nem pont így tervezték a projektet leleplezni, de így talán hamarosan többet is megtudunk arról, mikortól és hol találkozhatunk Isla Nublar cuki kis dinoszauruszaival.
A kifejezetten a kisgyermekek számára készülő, edukációs jellegű sorozathoz kapcsolódóan már évek óta jelentek meg játékok, készségfejlesztők - hogy ezek sikere miatt készülhet el a sorozat vagy mindig is így tervezték, azt nem tudni, de immáron bővül új sorozattal bővül a franchise!
Előzetest ugyan továbbra sem tett közzé a Universal (és várhatóan ez így is marad a február 9-i Super Bowl döntőig), de egy újabb fotót tettek közzé a filmről, valamint lehet, hogy lehullt a lepel, ki léphet John Williams, Don Davis és Michael Giacchino nyomába a karmesteri pálca mögött!
A héten került megrendezésre a London Toy Fair, az év legkorábbi játékkiállítása, amelyen rengeteg cég képviselteti magát évről évre. Itt a Mattel még nem szokta megmutatni magát, legalábbis Jurassic World-témában, de az esemény kapcsán a Captivz egy prospektusa és néhány Jurassic World: Explorers termék Amazon-os adatlapjának köszönhetően akad némi újdonság. És a Káoszelmélet háza tájáról is érkezett hír.
Új év, új film és új évad. Röviden, tömören ez várható az idei évben a Jurassic World világában. Egyelőre a Káoszelmélet 3. évadáról nincs túl sok hír, de ez a Netflix produkciótól nem is szokatlan, ellenben a Jurassic World: Rebirth a Universal idei nagy dobásának az egyike lenne, csak ennek túl sok nyoma még nincs...