Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA) szörnyű felfedezést tesz: egyre több kamionos száguld a kaliforniai lejtőkről szakadékba, azonban nem közönséges közúti balesetekről van szó: a fickók egytől egyig Benny-rajongók, sőt: -függők. Benny ez esetben nem Benny Hillt vagy Benny Goodmant jelenti, hanem a benzedrin nevű illegális amfetamin beceneve, amelyet lassan 900 ezer USA-polgár szed marékszámra, ugyanis messze űzi a depressziót és úgy felpörgeti a fogyasztóit, hogy azok akár egy hétig sem bírnak nyugovóra térni. A kaliforniai kamionosok körében különösen népszerűvé vált ez a serkentő, méghozzá életkortól függetlenül, aminek következtében az öreg rókák a fiatalokkal versengve tömik magukba a Bennyt és csinálnak óriási hülyeségeket. Az FDA igazgatótanácsa elhatározza, hogy egyszer és mindenkorra felszámolja a kamionosoknak árusító tablettaüzérek hálózatát, ezért az összes kaliforniai szállítmányozó céghez beépített embereket küldenek, akik kezdő kamionsofőrnek adják ki magukat és lebuktatják a dílereket. Los Angelesben a rettenthetetlen Tom Kaylornak jut az előbb említett szerepkör.
FIGYELEM! Egyes illusztrációk női meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
Tom már az első munkanapján ráébred, hogy megközelítőleg mindenki Bennyvel indítja a reggelt kávé helyett az Angyalok városának kamionsofőrjei közül, és annak kell örülni, ha valaki képes egy csipetnyi mértékletességet tanúsítani. Tomot a Benny-függő Wally Morse mentorálja, már ha nem kell épp a kollégákat fegyelmeznie: például az öreg Shugot, aki Bennytől bódultan kampóval támad egy másik kamionosra a raktárban, aztán szívrohamot kap és holtan esik össze. Tom a szép kamionos-özvegy, Valerie Owens munkásszállóján húzza meg magát, ahol a közvetlen szomszédja Mink Reynolds, Kalifornia legnagyobb pofájú Benny-zabálója lesz. Mink pihenő nélkül vezet napokon át, a fuvar célba juttatása után végigtáncolja az éjszakát, nőket hajkurászik, aztán hazatérve alvás helyett jazzt ordíttat a lemezjátszóján. Tom és Valerie egyre közelebb kerülnek egymáshoz, egy Benny-függő pincérnő, Amy Phillips pedig azt tervezi, hogy elárulja Tomnak, ki a piruladílerek főnöke. Wally szintén a szennyes kiteregetésére készül, de mielőtt még használható információval szolgálhatna, a dílervezér emberei agyonverik, Tomot pedig az alkalmazói ezután Mink mellé osztják be, aki immár életveszélyesen be- és kiszámíthatatlan a volán mögött. Vajon mi sül ki mindebből?
„Amerika-szerte egyre megbízhatatlanabbak a boomer kamionosok.”
„Képtelenek ellenállni Benny bácsi kísértésének.”
„Épp ezért van szükség olyan emberekre, mint én: elég, ha csúnyán nézek valakire, és az illető onnantól fogva rá sem néz többé a drogokra.”
„Ne közelítsetek! Aki hozzám ér, azt megkampózom! Vajon azért tört ki rajtam az elmebaj, mert ma még nem szedtem Bennyt, vagy azért, mert már túl sokat nyeltem le?”
„Még pár hét a volán mögött, és te sem bírod majd Benny nélkül, Tomikám…”
„Mondd csak, Amy: nincs egy-két szem felesleges Bennyd? 30 perce vettem be az utolsómat, de már kezd múlni a hatása.”
A benzedrint 1933-ban jegyezték be az USA-ban, és igen gyorsan belopta magát a nemzet szívébe: a dokik előszeretettel írták fel kisebb „gondok” esetén a narkolepsziától kezdve a figyelemzavaron át a nyomott hangulatig. A II. világháború harcterein az amerikai katonák ipari mennyiségben juttatták a szervezetükbe, az 1940-es évek végén pedig már leterhelt háziasszonyok és hosszú, kimerítő utakra vállalkozó kamionosok ezrei is szép kis benzedrin-függőséget alakítottak ki maguknak. A felelősségteljesebb orvosok természetesen nem zsákból és tucatjával szórták a tablettákat a betegeik elé, úgyhogy hatalmas igény támadt az illegális forrásból történő beszerzésre. Az úgynevezett Benny-probléma az 1950-es évek második felében már komoly fejtörést okozott az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatalának, ezért a vezetői igencsak örvendeztek, amikor arról értesültek, hogy az Allied Artists Pictures filmcég Halál kis adagokban (Death In Small Doses) címmel „leszoktató erejű” filmet készíttet Arthur L. Davisnek a Saturday Evening Post-ban megjelent újságcikke alapján, amely a benzedrin hátborzongató pszichés hatásairól szól.
„Mink minden este felszántja a táncparkettet…”
„Te meg csak ülsz és nézel ki a fejedből… Nem lesz ez így jó, drága Tomom.”
„Micsoda egy visszataszító Benny-függő ez a Mink!”
„Egyedül is képes táncra perdülni, miután belepottyantotta az érméjét a zenegépbe! Hát ez hallatlan; nem lepne meg, ha legközelebb már haszonállatokat hágna a nyílt utcán, miközben Ginsberget szaval. És végül − még kimondani is szörnyű − Kennedyre fog szavazni.”
„Tele kérném a tankot… Jut eszembe: nincs egy-két szem felesleges Bennyje, benzinkutas úr?”
„Idegölő munka a pincérnőké… Egy napig sem tudnám elviselni a sok tapizó bunkót, ha nem szednék Bennyt.”
Davis cikkéből John McGreevey (Szemünk fénye + Gyilkosság Texasban) írt forgatókönyvet, a rendezői feladatokat pedig a magyar származású hollywoodi filmmogul, George Cukor egykori asszisztensére, Joseph M. Newmanre (Nagycirkusz + Lövöldözés Dodge City-ben) bízták. A szereplők listáján számos kiváló karakterszínészt találunk: Wally Morse-t Roy Engel (A pókok birodalma), Amy Phillipset Merry Anders (A gyorslövetű), a csábos Valerie Owenst pedig a Golden Globe-díjas Mala Powers (Cyrano de Bergerac) formálta meg. A rezzenéstelen arcú beépített embert, Tom Kaylort Peter Graves (Farkasember-vadászat Kaliforniában + Majomember tört be a házamba!) játszhatta el, aki fiatalon elég sok ilyen sztoikus nyugalmú és szúrós tekintetű macsót alakított, az Airplane! című 1980-as katasztrófafilm-paródiában pedig lényegében ezeket figurázta ki Clarence „voltál-e már török börtönben?” Oveur-ként. A Halál kis adagokban legemlékezetesebb perceiben az élsportolóból lett színésznek, Chuck Connorsnak (Az apa, aki felrobbantotta a feministákat) örvendhetünk, aki szó szerint lubickol az egyik pillanatban idegesítően életvidám, a másikban viszont őrületen paranoiás Mink Reynolds szerepében. A magánéletben konzervatív nézeteket valló Connors a Nixon-, majd a Reagan-szavazók kedvence volt megannyi cowboy-, seriff- és katonatiszt-alakítása révén, úgyhogy egyenesen meghökkentő őt széltoló és pirulafüggő beatnikként látni, valamint konstatálni, hogy mennyire zseniálisan adja elő magát. A Halál kis adagokban elérte a kívánt elrettentő hatást: Benny-függőségükkel szakítók ezrei hivatkoztak rá inspirációs forrásként, a kormány pedig állítólag e filmnek köszönhetően döntött úgy 1959-ben, hogy szigorúbban szabályozza a benzedrin beszerezhetőségét.
„Hogy vagy, Tom? Én remekül: áttáncoltam az éjszakát Hawaiion, utána megdugtam ezt a két csinibabát, akik annyira imádnak, hogy elkísértek a kamionhoz, és bár egy percet sem aludtam vagy öt napja, készen állok, hogy átvezessek több államon.”
„Lássuk, ki a leggyorsabb a sztrádán! Kapaszkodj, Tom!!!”
„Úristen... Iszonyatos vízióm támadt…”
„Láttam magam 1973-ban karót nyelt konzervatívként…”
„Nem vagy te véletlenül fondorlatos femme fatale, Valerie?”
Ráadás:
A Halál kis adagokban ihlette a világ legveszélyesebb rock and roll bandájának kikiáltott és a psychobilly műfaját megteremtő CrampsBop Pills című 1990-es dalát
Miskolc történetében nagyon sok zseniális tehetségű polgárunk volt, akiről csaknem teljesen megfeledkezett a város közönsége. A szocializmus alatt nem lehetett rólunk beszélni, a rendszerváltás után elsősorban Dobrossy István munkásságának köszönhetően ismerhettük meg őket. Ezek az emberek tették…
Féldrágakővel felszórt gyalogutak
Mai első kalandunk Szalónak várának meglátogatása lesz egy biciklis körtúra keretében. Őriszentmártonban (Sankt Martin in der Wart) pattanunk nyeregbe, hogy Drumling falucskán keresztül, két domb megmászásával tekerjünk el Városszalónakig (Stadtschlaining). Az ebből adódó 150 méteres szintemelkedés…
FIGYELEM! Egyes illusztrációk női meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
„Idegölő munka a pincérnőké… Egy napig sem tudnám elviselni a sok tapizó bunkót, ha nem szednék Bennyt.” 
