Apuleius • 2 nap
Szent László legendája. A székelyderzsi unitárius templom freskójának egy részlete. Forrás: Wikipédia
Árpád-házi I. László királyunkat 1192-ben, III. Béla regnálása idején avatta szentté III. Celesztin pápa. Tulajdonképpen ez a szentté avatás a középkor sajátságos magyar lovagi, illetve katonai kultúrájának az alapját teremtette meg. Azonban Lászlót nemcsak katonaként, de gyógyító szentként is nyilvántartja a magyar egyháztörténet. Meglehetősen sokrétű alakja ő a magyar szentek panoptikumának. De a kultuszát leginkább mégis a katonai oldala jellemzi. Ahogy a Magyar Honvédség hivatalos honlapján olvasható:
„László kultusza a halála után gyorsan kifejlődött. Tulajdonképpen maga a nép avatta szentté, mielőtt ezt az egyház hivatalosan is megtehette volna. A kultusz kibontakozásához a döntő lökést III. Béla király adta meg, aki 1192 júniusában pápai jóváhagyással szentté avatta I. Lászlót. Ennek nyomán a kialakuló magyar lovagi kultúra és életmód képviselői őt tekintették példaképüknek.”
Szűcs László: A Lovagkirály legendái. In: Honvédelem.hu, 2021. június 27.
Árpád-házi III. Béla 1188 végén egy kérvényt nyújtott be III. Kelemen pápához, hogy avassa szentté példaképét, I. László királyt. Ehhez mellékelt egy legendagyűjteményt is példaképe tetteiről. Ez az őslegendárium sajnos nem maradt ránk, viszont Szent László ma ismert nagyobb és kisebb legendáriuma ez alapján készült. III. Kelemen 1191-ben bekövetkezett halála után III. Celesztin avatta szentté népszerű lovagkirályunkat. Az ún. bollandisták által a 17. században szerkesztett katolikus szentekre vonatkozó, forrásanyaggal, magyarázó jegyzetekkel és kommentárokkal ellátott hagiográfiai sorozat, az Acta Sanctorum hat rövid, a 13. században feljegyzett Szent László-miraculumot tartalmaz.
Szent László király-dombormű a Káptalandombon. Lebó Ferenc alkotása. Fotó: Sári Balázs. A kép forrása: Digitális Képarchívum
Az Acta Sanctorum Szent László-miraculumai a következők:
Az első csoda László természetfeletti mivoltát igyekszik megmutatni, ahol a földi élet korlátait, jelen esetben a gravitáció erejét legyőzve lebeg ima közben:
„Egy éjszaka szokása szerint a váradi kolostorba ment imádkozni. Történt pedig, mialatt az imádságba hosszan belemélyedt, hogy inasa, aki odakünn egymaga várta, a hosszú időt elunva felkelt s bepillantott, s meglátta, hogy ura megdicsőült testtel csudálatosan a levegőbe emelkedett.”
Szent László király legendája. Ford. Kurcz Ágnes. In: Érszegi Géza (szerk.): Árpád-kori magyar legendák és intelmek. Szentek a magyar középkorból I., Budapest, Osiris Kiadó, 1999, 92. – Törzsgyűjtemény
A második csoda a szarvasok és bivalyok históriája, melyben az éhhaláltól mentette meg a betörő ellenséget szétverő seregét:
„Ezután besenyő zsiványok törtek be Magyarországra, és férfiakat, nőket hurcoltak onnan rabságba. Seregével üldözvén őket a király nagy pusztaságba jutott, s nem volt mit enniük. S míg a sereget az éhség kísérte, ő eltávolodott tőlük, imádkozva a földre borult, s Isten irgalmáért könyörgött, hogy aki egykor Izrael fiait mannával táplálta, ne engedje keresztény népét éhségtől, koplalástól elpusztulni. Mikor pedig imájából felkelve visszaindult, íme szarvas- és marhanyáj ballagott vele szemben … Szedett tehát ki-ki az állatokból annyit, amennyire szüksége volt.”
Szent László király legendája. Ford. Kurcz Ágnes. In: Érszegi Géza (szerk.): Árpád-kori magyar legendák és intelmek. Szentek a magyar középkorból I., Budapest, Osiris Kiadó, 1999, 92. – Törzsgyűjtemény
Ez a csoda egyértelműen egy ószövetségi bibliai történettel kíván párhuzamot vonni, hiszen egy „jámbor keresztény” királyunkhoz köthető. Mózes 2. könyve (Kivonulás) 16. részében az egyiptomi fogságból kiszabadult zsidók zúgolódni kezdtek vezetőjük Mózes és testvére, Áron ellen mondván, „jó volt nekik az egyiptomi húsosfazekak mellett” ahelyett, hogy Mózes kihozta őket éhen halni a pusztába. Erre az „Úr meghallotta zúgolódásukat” és fürjekkel és mindennap mennyei mannával táplálta népét. Hasonlóképp történt – legalábbis a csoda szerint – Szent László magyar népével is.
Szent László hermája bélyegen. In: Hevesi Erzsébet és Vermes Anna bélyeggyűjteménye, [Budapest], [Szerk.], [2012] – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum
A harmadik mirákulum Szent László halálához kapcsolódik. Holttestének Váradon történő örök nyugalomra helyezése ugyanis egyáltalán nem volt egyértelmű. Hiszen az északnyugati határvidéken hunyta le végleg a szemét, és a középkor útviszonyai és közlekedési eszközei nem éppen a gyors célba érésről voltak híresek. Mindezt tetézte a nyári hőség, ráadásul egy olyan világban, ahol a gyógyászat és az esetleges járványokkal szembeni védelem még igencsak gyerekcipőben járt. Hogy mégis Várad lett László örök nyughelye, azt a harmadik csoda a következőképpen magyarázza:
„Míglen a hívek a nyári napok hősége s a hosszú út miatt haboztak, hogy testét Váradra vigyék-e, egy fogadóhoz értek, ahol a fáradságtól és szomorúságtól elaludtak. Miután elnyomta őket az álom, a kocsi amelyre a testet rakták, mindenféle állati vonóerő nélkül magától indult Váradra a helyes úton. Felébredvén nem találták a kocsit, és vigasztalanul futkostak szerte a vidéken, amíg meg nem találták a Várad felé magától futó szekeret, s a ráhelyezett szent testet. Látván hát a csodát … útjukat minden habozás nélkül Várad felé vették.”
Szent László király legendája. Ford. Kurcz Ágnes. In: Érszegi Géza (szerk.): Árpád-kori magyar legendák és intelmek. Szentek a magyar középkorból I., Budapest, Osiris Kiadó, 1999, 93–94. – Törzsgyűjtemény
A „magától futó” szekér esetében szintén egy ószövetségi történettel húzhatunk párhuzamot (I. Sámuel 6:1-12), amikor a filiszteusok által elhurcolt Frigyládát felpakolták egy borjak vontatta szekérre, amely hajtók nélkül indult el abba az irányba, mely az „Úr akaratát” mutatta meg. A legenda így kívánta megmutatni Nagyvárad kiemelt szakrális jelentőségét Szent László kapcsán.
A negyedik csoda szerint nem kellett volna tartani a nyári hőségben a holttest oszlásnak indulásától, hiszen az elhunyt szent teste romolhatatlan volt. Legalábbis ezen mirákulum elbeszélése alapján. Ebben nem is szabad kételkedni, mert aki így tesz, könnyen úgy járhat, mint a történet kárvallottja:
„Miután tehát megérkeztek a mondott városhoz, s az emberek a tisztesség adóját leróva részt vettek a temetésen, valaki a körülállók közül azt mondotta, hogy a test bűzlik, noha mindenki más édes illatot érzett. Legott hátracsavarodott annak az álla, és nem tudta visszatekerni. Látta, hogy isteni bosszú bűntette meg, s nyomorultan jajgatva kiáltozott: „Vétettem Isten szentje ellen!” Szent László sírjánál földre borulva könyörgött az ő irgalmasságához, hogy meggyógyítsa. Erre leszakadt álla bőre és húsa, amely a hátához ragadt, és visszanyerte épségét, de állán a szakadt bőr sebhelye megkeményedett. Büntetve s gyógyítva mutatta meg tehát Isten, hogy egyaránt kell őt félni és szeretni.”
Szent László király legendája. Ford. Kurcz Ágnes. In: Érszegi Géza (szerk.): Árpád-kori magyar legendák és intelmek. Szentek a magyar középkorból I., Budapest, Osiris Kiadó, 1999, 94. – Törzsgyűjtemény
Ennek a történetnek ugyan nem találjuk meg a szoros értelemben vett bibliai párhuzamát, de az Ószövetség mindenható, hatalmas és büntetni is tudó Istenének képe jól nyomon követhető benne. Dániel könyvében esett meg Belsazár királlyal, hogy a Jeruzsálemből elhurcolt szent templomi arany edényekből tivornyázás során megjelent az Úr keze a falon és a következőt írta fel: „Mene, mene, tekel ufarszin” (Megmérettél és könnyűnek találtattál). Ezt örökítette meg a világ egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb barokk festője, Rembrandt is Belsazár lakomája című festményén.
Szent László hermája a Győri székesegyházban. A kép forrása: Digitális Képarchívum
Az ötödik csoda bibliai párhuzama közismert. Minden karácsonykor megelevenedik Lukács evangéliumának ez az epizódja. A megváltó születésének hírére napkeleti bölcsek (eredetileg mágusok, a közhagyományban Háromkirályok) érkeztek, akiknek az utat Jézus születése színhelyéhez, a jászolhoz egy fényes csillag, a Betlehemi csillag mutatta meg. László szentté avatását, úgy tűnik, az égiek hasonló módon helyeselték:
„Sánták és némák, siketek és bénák, kik régóta nyögték különféle szenvedések kínját, megszabadultak betegségüktől, ha nevét segítségül hívták. Egy fiú, akinek nem volt se keze, se lába szentté avatásának órájában nyerte vissza épségét. Ugyanebben az órában fényes ragyogású csillag mutatott az égen a kolostor irányába, ahová a szent testét helyezték, s miközben nagy tömeg gyűlt össze a kolostor előtt, majdnem két teljes órán át vöröslött átható fénnyel.”
Szent László király legendája. Ford. Kurcz Ágnes. In: Érszegi Géza (szerk.): Árpád-kori magyar legendák és intelmek. Szentek a magyar középkorból I., Budapest, Osiris Kiadó, 1999, 96. – Törzsgyűjtemény
A csillag ragyogását megelőző csodálatos gyógyítások párhuzamáról, némák, süketek, bénák – sőt egy csonkabonka – gyógyításáról Jézus kapcsán olvashatunk az Újszövetségben. Például Máté evangéliumában olvashatjuk, hogy Jézus így referál Keresztelő Szent János tanítványainak: „a vakok látnak, és a sánták járnak; a poklosok megtisztulnak és a siketek hallanak; a halottak föltámadnak.”
Szent László harca a kun vitézzel. In: Képes Krónika – Kézirattár, Cod. Lat. 404. f. 36v
A hatodik csoda történetének gyökerei szintén fellelhetők a Bibliában, de valójában egy középkorban virágzott szokás képezi az alapját. A kor peres ügyei megoldásának bevett szokása volt az istenítélet. Az istenítélet egyébként a vallástörténetben szinte minden népnél megtalálható, a Bibliában a Kivonulás (Mózes második) Könyvében olvashatunk róla először. Károli Gáspár fordítása szerint:
„Ha valaki szamarat vagy ökröt, vagy bárányt, vagy akármiféle barmot ád az ő felebarátja gondviselése alá, és az elhull, vagy megsérül, vagy elhajtatik, úgy hogy senki sem látta: az Úrra való esküvés legyen kettejök közt, hogy nem nyújtotta-é ki kezét felebarátja vagyonára”.
2 Móz. 22,10-11. Szent Biblia. Azaz Istennek Ó és Új Testamentomában foglaltatott egész Szent Irás, fordító Károli Gáspár – Magyar Elektronikus Könyvtár
A Váradi Regestrum, a nagyváradi káptalan jegyzőkönyveinek töredéke, II. András király idejéből származik. A Váradi Egyházmegye 389, Szent László sírjához köthető peres ügy hivatalos leírását, valamint istenítéletek szertartási szövegeit tartalmazza. A Váradi Regestrum tehát a középkori bíráskodás ügyeiben fontos szerepet játszhatott. Szent László sírjának istenítéletekben játszott kiemelkedő szerepét a hatodik csoda alapozhatta meg:
„Egy vitéz nyomasztó szükségében ezüst ivócsészéjét, melyet apjának a kegyes király adományozott, egy ispánnak eladásra kínálta, de az ispán a kapzsiság szenvedélyében azt hazudta, hogy éppen tőle lopta. István király, Kálmán fia, Valter, váradi püspököt bízta meg, hogy ezt a pert törvényes eljárással folytassa le. A püspök nagy bizonyossággal bízva a boldog király érdemeiben, olyan bírósági ítéletet hozott, hogy tegyék a csészét Szent László király sírjára: bizonyítsa be az Úr, ki érdemli meg kettejük közül igazság szerint. Az ispán pedig maga felől nagy reménységben lépett a sírhoz, hogy megragadja a csészét: mint egy halott zuhant le nyomban, és súlyos kábulatában sem a csészét nem tudta megragadni, sem a földről nem tudott felkelni.
Míg tehát a világegyetem alkotója ilyen nagy csodákkal nyilvánította ki, hogy a szent király isteni erőben részesül, az Úr 1192. évében szent teste dicsőségesen szentté avattatott.”
Szent László király legendája. Ford. Kurcz Ágnes. In: Érszegi Géza (szerk.): Árpád-kori magyar legendák és intelmek. Szentek a magyar középkorból I., Budapest, Osiris Kiadó, 1999, 95. – Törzsgyűjtemény
Felhasznált irodalom és dokumentumok:
Hamvai-Kovács Gábor (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Főosztály)
