Apuleius • 8 nap
Franciaország (Les Films Ariane, Gaumont), 109 perc, színes, akciófilm
A Filmről
Josselin Beaumont-ot (Jean-Paul Belmondo) a francia titkosszolgálat legjobb ügynökét azzal a titkos megbízással küldik Malagawiba, hogy ölje meg a köztársaság elnökét, a diktátor N'Jala ezredest (Pierre Saintons). A politikai helyzet azonban megváltozik és a francia kormány érdekei úgy kívánják, hogy inkább feladják Beaumont-ot. Bár az elnök nem végezteti ki, fegyenctáborba viteti, ahonnan két év elteltével sikerül megszöknie. Visszatér Párizsba, hogy küldetését befejezze, rendezze a kiegyenlítetlen számláit és bosszút álljon azokon, akik elárulták. Bár Rosen felügyelő (Robert Hossein), Farges felügyelőhelyettes (Bernard-Pierre Donnadieu) és Valeras százados (Michel Beaune) minden eszközzel próbálja megakadályozni az elnök elleni merényletet, Beaumont állandóan kicsúszik a kezükből, mert egy lépéssel mindig előttük jár.
A profi volt a franciák frappáns válasza a hollywoodi James Bond-filmekre. No és persze Robert Ludlum 1980-as bestseller Jason Bourne-regényére, A Bourne-rejtélyre is, hiszen máskülönben miért lett volna a filmbéli francia titkosügynök, Joss Beaumont monogramja is J.B.? Ráadásul a film sztorija is kísértetiesen hasonlít a korszak népszerű kémhistóriáira. Mindezek alapján nem meglepő, hogy akárcsak számos másik '80-as évekbeli kasszasiker A profi is egy könyvadaptáció. A történet alapját a brit bestseller író, Patrick Alexander 1976-os regénye, a Death of a Thin-Skinned Animal jelentette. Georges Lautner több mint 20 évnyi tapasztalattal a háta mögött magabiztosan nyúlt az alapanyaghoz. Teret hagy a karaktereknek, mégis kemény kézzel és ügyesen terelgeti a cselekményt az arra kijelölt irányba. Mindeközben ügyesen vegyíti a humort a kémfilmek és a krimik főbb elemeivel.
Lautner többször dolgozott már együtt korábban Belmondóval, többek közt az 1979-es Zsaru vagy csirkefogóban (Flic ou Voyou ), vagy az 1980-as Szabadlábon Velencében (Le Guignolo) című krimikben, de ő készítette három évvel később a Kellemes Húsvéti Ünnepeket! (Joyeuses Pâques) című filmet is. Szerencsére Lautner pontosan tudta, hogy a humor Belmondo egyik fő erőssége és a műfaji korlátokra fittyet hányva engedte szabadjára őt. Az életveszélyes mutatványokra és a kiadós bohóckodásra mindig kapható színész az irányítása alatt a legjobb formáját nyújtotta, mégis azt a filmjüket emlegetik közös pályafutásuk csúcsaként, mely jóval komolyabb volt a korábbiaknál. A film bemutatása idején hatalmas kasszasikernek számított, csak Franciaországban több mint ötmillióan látták a mozikban, de nagy sikerrel vetítették számos országban. Még a Szovjetunió is megvásárolta 1982-ben, de végül a bemutatóra politikai okok miatt egészen 1990-ig várniuk kellett az oroszoknak.
Természetesen nem mehetünk el szó nélkül a film csodálatos zenéje mellett sem. Ennio Morricone olyan elképesztő, mondhatni csontig ható, szívbe markoló zenét komponált ehhez az alkotáshoz, ami halhatatlan lett a zene- és a filmtörténetben egyaránt. Az olasz komponista híres főcímzenéje, a "Chi Mai" című szerzemény eredetileg nem a filmhez készült, de egyes források szerint Belmondónak annyira megtetszett, hogy ragaszkodott hozzá, hogy ez a zene szerepeljen a filmben.
Érdekességek
- Belmondo dublőr nélkül, saját maga csinálta meg a kaszkadőrjeleneteit. Ideértve azt a híres autós üldözési jelenetet is, amit az Eiffel-toronytól nem messze, a Szajna partján és a Trocadéro téren vettek fel. Az édesapja segített megszerezni az engedélyt az utcai üldözős jelenet forgatásához.
- A gyártási költségek csökkentése érdekében az összes Afrikában játszódó jelenetet valójában a Dél-franciaországi Camargue régióban forgatták és a stáb a montpellier-i egyetem fekete hallgatóit kérte fel statisztának
- Eredetileg más befejezése lett volna a filmnek. Georges Lautner rendező leforgatott egy másik verziót is, ahol Beaumont sikeresen elmenekül a helikopterrel, de maga a színész is úgy gondolta, hogy a tragikus hős befejezése jobb, így a producerek kérése ellenére a rendező végül úgy döntött, hogy ez fog bekerülni a végleges változatba.
- A magyar változathoz két szinkron is készült. Az első még 1982-ben, ahol Belmondo Garas Dezső hangján szólalt meg, illetve az ezredfordulón ahol már Gáti Oszkár kölcsönözte a francia színészóriásnak a nagyszerű orgánumát.
Vélemény
Ha megkérdezik tőlem, hogy mondjak egy Belmondo-filmet, akkor egyetlen másodpercig sem gondolkodok a válaszon és rögtön rávágom, hogy A profi. A filmet már számtalanszor láttam és minden egyes alkalommal ugyanazt tudom csak róla elmondani, miszerint ez a film egyszerűen tökéletes. Természetesen a filmkritikusi vénával megáldott sznobok rögtön rávágják, hogy lehetne már A profi Jean-Paul Belmondo legjobb filmje, hiszen ez már a késői korszakából származik, amikor már főként csak közönségfilmeket készített, míg pályája elején igazi realista filmművészeti műremekekben szerepelt. Én azonban szembe megyek mindezzel és ragaszkodom az állításomhoz, miszerint akkor is ez a francia színész legjobb filmje, sőt egyenesen addig is el merek menni, hogy az egyik legjobb francia filmmel van dolgunk. De hogy a legsikeresebb, az szinte biztos.
Akárhányszor újranézem, mindig ugyanazt az élményt adja és sikerének titka Belmondo jelenléte mellett annak sokszínűségében rejlik. A profi ugyanis nem csupán egy szimpla akciófilm vagy épp krimi, hanem amellett, hogy számos más műfaj is keveredik benne (thriller, vígjáték, western, dráma), legfőképpen egy ember személyes tragédiájának a bemutatása, másrészt egy igen erőteljes politikai kritika is. Mindezek mellett a film az elejétől a végéig (erről majd kicsit bővebben) lebilincselően izgalmas, ügyesen vegyíti a humort a kémfilmek és a krimik főbb elemeivel. Van benne autós üldözés Párizs utcáin, verekedés, lövöldözés, jópofa beszólások, fekete humor és még kellően csavaros is. Végül, de nem utolsósorban pedig ott van Ennio Morricone parádés filmzenéje, amit ugyan eredetileg nem ehhez a filmhez komponált, de enélkül már el sem tudnánk képzelni. Nem hinném, hogy sok olyan ember akad ma a világon, akit ne ismerné Morricone rengeteg híres szerzeménye közül épp ezt. Szívbe markoló és ugyanakkor felemelő, hogy 2021. szeptember 10-én magát a francia színészlegendát is A profi főtémájára kísérték utolsó útjára, amelyet egy nagyzenekar játszott.
Akárhányszor is láttam már a filmet és akármennyire is kedvelem, mindig is maradt bennem pár megválaszolatlan kérdés Joss Beaumont motivációja kapcsán.Miért az elnököt szeretné mindenáron megölni? Miért nem inkább azokon az embereken szeretne bosszút állni, akik cserben hagyták és elárulták őt? Végül pedig az is egy érdekes kérdés, hogy Rosen miért gyűlöli Beaumont-ot? A választ sosem tudtam igazán megfejteni, csak sejtéseim lehetnek ezzel kapcsolatban. Talán arról van szó, hogy hősünk akár élete árán is bizonyítani akarja, hogy egy emberrel nem lehet így bánni, mint ahogy azt vele tették és ezt úgy tudja a legjobban bizonyítani, ha végrehajtja az eredetileg kapott parancsot. Ugyanis ha megöli N’Jalát, akkor azzal szörnyűbb károkat tud okozni a feletteseinek és egykori főnökeinek, mintha szimplán csak rájuk vadászna. De lehet szimplán csak annyiról van szó, hogy a meló az meló marad még akkor is, ha azóta megváltoztak a körülmények.
Rosen meghalt, N'Jala meghalt. Rólam pedig épp most döntenek.
A filmtörténet egyik legfelkavaróbb és egyben legjobb zárójelenetében Beaumont méltóságteljesen sétál lassan a fegyverek célkeresztjében a helikopterhez – ami a megmenekülését jelentené – bőrkabátjában, arcán a megszokott, védjegyévé vált mosollyal, és érkezik a megmásíthatatlan parancs, amit valóban ő maga is tudott már a történet legelejétől fogva. Ugyanakkor ezzel a végső lépéssel a sorsáról döntést hozók is őt igazolták, így a maga tragikus módján hősünk totális győzelmet aratott.
Ítélet: 10/10
