2023. január 27. 20:34 - Lord Picard

Jurassic Newsworld: A 30. évforduló nagy dobásai?

30thtrike.jpg

Lassan eltelt egy hónap az évből, de túl sok kézzel foghatóval még nem rukkolt elő a Mattel a 2023-as figurákat illetően, de azért az az egy, amiről vannak már promóciós fotók, az biztosan nagyot fog szólni, ahogyan - kép nélkül - néhány izgalmas termékleírás is. 

Még tavaly, a Hammond Collection vonalon jelent meg egy olyan Triceratops figura, amely sok rajongó várt, hiszen nem csak a festése volt szebb, mint a korábbiak, de több ponton is mozgatható volt mint a hagyományos figurák, ezáltal pedig már az oldalán fekvő állatot is könnyebb volt lemodellezni a filmből. Utána jött az arcul csapás: a figura semmivel sem nagyobb a korábbi változatoknál, amik viszont az eredeti állat méreteit alulprezentálták, ahogy az új változat is, de még inkább az nem tetszett sokaknak, hogy még legalább az állat szája sem nyitható, pedig más Hammond-os figurák esetében ez megoldható volt, úgy mint a Parasaurolophus vagy az Ankylosaurus esetében. 

hammond_7.jpg

Hogy az általános negatív vélemények hatására-e, vagy eleve előrukkolt volna a gyártó egy új változattal, az valószínűleg örök rejtély marad, de egy Amazon oldalon (merthogy többféle nyelvi és földrajzi lokációja van az oldalnak) idő előtt kerültek ki fotók az újragondolt Triceratops figuráról, amely ráadásul nem is a Hammond-, hanem az idei Dino Trackers vonalon jelenik meg!

Ezért is figyelemreméltó, hogy ennek a Trike-nak már nyitható lesz a szája, igaz a lábai nem olyan tagoltak, mint a gyűjtői kiadás, de a legszembetűnőbb - a gyönyörű, részletes festésen túl - különbség a képekről nem is látható: a hírek szerint csak a figura doboza 16 inch (~40 cm) lesz, amiből az a végkövetkeztetés vonható le, hogy a figura sokkal nagyobb lesz bármelyik korábbi Triceratops figuránál, azaz jobban méretarányos lesz a többi 1:18-as figurához! A korábbi változathoz képest immáron nem szürke-barna foltos lesz a Trike, hanem egységesen sötét barna szín dominál. Tény, úgy tűnik, a filmben is ilyen színű az állat, de csupán azért, mert a hawaii, finomszemcsés vörös homok rátapadt a Stan Winston-féle modell ragacsos bőrére, egyébként szürke színű lenne az állat.

Remélhetőleg, mivel nem a gyűjtői vonalhoz tartozik a megjelenés, itthon is könnyedén beszerezhető lesz a figura.

Újdonság még az újabb Carnotaurus figura dobozáról készült felvétel, amely a japán Amazon oldalára került ki:

327477562_864138321335645_2615123116341738824_n.png

Korábban már láthattunk termékfotókat a figuráról, de a csomagolásról eddig még nem. Csak remélni lehet, hogy azért az idei évben a Mattel előrukkol egy Demon Carnotaurus figurával is, olyan festéssel és törött szarvval, mint ahogy a Világuralomba láthattuk.

Egy nappal a posztom kikerülése után szintén a japán oldalról került ki egy-egy csomagolás fotó a korábban már szintén megmutatott stock-fotók után az új, elektronikus Jurassic Park ///-as Velociraptor-ról amely szintén az Epic Attack elnevezésű alvonalon érkezik majd.

raptorjp3.jpg

És ahogy a korábbi, novemberi bejegyzésemben is említettem, nem csak a Velociraptor, de a kölyök T. rex és a Pachycephalosaurus is kap elektronikus változatot, és nem marad ki a sorból a Dilophosaurus sem:

Mivel ezek a figurák a fővonalon jelennek meg, valószínűleg számíthatunk rá itthon is, mivel nem a kiszámíthatatlanul megjelenő Legacy Collection vonalon kell őket keresnünk - ha csak nem olyan széria, amelyeket pl. az Egyesült Államokban is csak egy áruházlánc árusíthat.

Érkezett kép a valószínűleg eddigi legszebb vízi őslényfiguráról is, ilyen gyönyörű Elasmosaurus-szra számíthatunk:

A Triceratops után viszont a hét híre egy cseh online játékkereskedésnek köszönhető, ahol számos új Mattel-es termék kapott adatlapot, részletes leírással, de képek nélkül. A leírásokat böngészve viszont elég erőteljesen a régi Kenner-korszak szettjei és figurái sejlenek fel, és valószínűleg nem véletlenül, hanem a klasszikusnak számító figurákat újítja fel a Mattel a 30. évforduló kapcsán!

Jungle Explorer

jungleexplorer.jpg

Már az elnevezés is árulkodó, hiszen ugyanez volt a Kenner gondozásában megjelent jármű neve is. A cseh oldalon közölt leírás szerint a Jurassic Park-ot idéző festés és kialakítás, nyitható ajtók, fordítható(!) kerekek jellemzik a járművet, valamint a tetejére egy gépfegyver került rögzítésre, és ahogy a kocsi üléseire, e mögé is könnyedén beültethető a hagyományos emberfigura! A szetthez egy dinoszaurusz is jár, még pedig a Scutosaurus.

Real-feel Electronic Tyrannosaurus Rex

rexes_2.jpg

Már korábban is lehetett hallani arról, hogy egy real-feel jellegű új T. rex figura érkezik idén, az elnevezés alatt azt kell érteni, hogy gumiszerű kialakítással lesz valósághűbb az állat bőre, valahogy úgy mint a Mosasaurus esetében is. Ezen figura új leírása szerint az elektronikus figura képes lesz kisebb dolgok lenyelesére, amiket aztán a hason keresztül lehet majd eltávolítani. A leírás alapján az 1997-es Bull (hím) T. rex figura látszik megidéződni, legalábbis ami a nyelési mechanizmust illeti, mert valószínűbb hogy a figura maga olyan vörös festést kap, mint az első, 1993-as Red Rex. 

Dr. Alan Grant, Gallimimus & Velociraptor hatchling

alangrant.jpg

A főszereplők közül Alan Grant az egyik, akinek a szettjéhez érkezett leírás: ez alapján filmszerű lesz az öltözet, az elmaradhatatlan kalappal, de eltávolítható testpáncél és távcső is része a szettnek, ahogyan egy tojásból kikelő Velociraptor és szintén a film inspirálta Gallimimus figura is. Utóbbi régi Kenner-es megjelenése előtt adózott már a Mattel egy figurával, valószínűleg ismét ezt fogják használni, de ő is kap kiegészítésül levehető felszerelést.

Dr. Ian Malcolm, Dilophosaurus & Triceratops hatchling

ianmalcolm_3.jpg

A másik emberfigura aki várható az első hullámban még, az természetesen Ian Malcolm figurája lesz. A kiegészítői viszont ismét csak erőteljesen a Kenner vonalat idézik, hiszen a pakk része lesz egy 22 cm szárnyfesztávolságú InGen sikló - épp mint Az elveszett világ idején! Ian mellé a Dilophosaurus-szt társítják, a leírás szerint eltávolítható fejjel, valószínűleg arra utalva, hogy, akárcsak az Amber Collection figuránál, el kell távolítani a fejet, hogy rögzíthető legyen a gallér. Egy kölyök Triceratops-ot is kapunk, hámmal ellátva, valamint egy kábítófegyvert is, valamint embriótárolót (lehetséges épp a Barbasol flakont)! 

Szokás szerint a kisebb korosztály számára is lesznek alternatívák, mint ez az interaktív plüss Blue:

A Fisher-Price is egy Jurassic World-kaput formáló játszószettel örvendezteti majd meg a lurkókat:

Egészen izgalmas leírások, alighanem sokan várjuk a gyerekkorunkat idéző járműveket, figurákat felújítva viszont látni. A CollectJurassic oldal, amelynek köszönhető a legtöbb információ, listázta az eddig ismert figurákat is - igaz csak elnevezésükkel, hiszen képek még nem ismertek, de számos új T. rex figura mellett kapunk egy kemoflázs Indominus rex-et, de új Giganotosaurus-szt is, amely remélhetőleg új funkciókat is kap.

Igazán izgalmas lesz a Hammond Collection idei eresztése is, hiszen végre jön John Hammond maga, illetve Dennis Nedry, de kapunk egy kölyök és felnőtt T. rex-szet is! Utóbbi szinte biztosan egy Az elveszett világot megidéző festést is kap, de kölyök Stegosaurus, Corythosaurus (talán a legutolsó, filmes, de még egy kiadást sem kapó őslény), Metriacanthosaurus is várható. Az egészet pedig megkoronázhatja a Brachiosaurus új kiadása! 

A héten került megrendezésre a London Toy Fair, nem meglepő módon a Mattel nem képviseltette magát, de a február elseje és ötödike között megrendezésre kerülő nürnbergi Spielwarenmesse-n viszont a Mattel is jelen lesz, remélhetőleg minél több Jurassic-os figurával felvértezve! 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jphungary.blog.hu/api/trackback/id/tr1218035568

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PikeB 2023.01.31. 21:07:57

Érdekesnek hangzik, amit leírtál róla : Real-feel Electronic Tyrannosaurus Rex; kíváncsian várom.
Hú, hát van pár város figura az idei megjelenések között is, a pénztárcám legnagyobb örömére. :)

Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2023.02.01. 19:38:10

@PikeB: Én is nagyon várom, főleg, hogy megvannak a régi Kenner Rex-ek, szóval rögtön lesz összehasonlítási alapom is. A csomagolás is ütni fog, remélem.

Ne is mond, de sajnos kénytelen leszek nagyon lightosan vagy sehogy se nyomni már ezeket a figurákat, meglátjuk hogy alakul...

PikeB 2023.02.01. 20:23:18

@Lord Picard:
"sehogy se nyomni már ezeket a figurákat"
Óóó... szomorúan hallom. :( Remélem életben tartod valahogy még ezt a nagyszerű blogot.

PikeB 2023.02.01. 21:13:55

@Lord Picard: "Én is nagyon várom, főleg, hogy megvannak a régi Kenner Rex-ek"
Nekem sajnos hiányoznak a gyűjteményemből, pláne a JP1-es young és red rex tetszik a régi érából.
Kicsit sajnálom, hogy kisgyerek koromban nem voltam kicsit rámenősebb a szüleimnél, amikor még újonnan be lehetett ezeket szerezni a hazai boltok polcairól. :) Bár nem valószínű, hogy megkaptam volna, mert emlékeimben ezek aranyáron mentek az akkori fizetésekhez képest. Úgy emlékszem a hangot adó dilophosaurus volt olyan 2500 ft körüli áron és a red rex 8000-10 000 ft-ért ment.

Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2023.02.02. 18:54:09

@PikeB: Először is, köszönöm, mindenképp szeretném tovább csinálni a blogot, remélem fogok tudni annyi érdekességet mutatni, illetve a friss hírekről beszámolni, csak sajnos az új figurabemutatókból lesz kevesebb, ha lesz egyáltalán...

Igen, nekem se lehetett a 90-es években eredeti, JP márkás figurám, egy kisebb gyerekkori trauma is köthető ahhoz, amikor 1997-ben egy játékboltban több darabot is láttam egy polcon... De ez gyakran visszatérő elem a mai gyűjtőknél, hogy a gyerekkori traumákat orvosoljuk a gyűjtéssel :D Szerencsém is volt a Young T. rex és Red Rex figurákkal, mert itthonról tudtam megvenni őket, nem annyira vészesen drágán, az a Bull T. rex volt, de megérte :)
süti beállítások módosítása