2021. május 28. 19:04 - Lord Picard

Jurassic World: Krétakori tábor - A harmadik évad - Kritika

harmadik_1.jpg

Még 2019 nyarán jelentették be, hogy a Universal Pictures - DreamWorks Animation - Amblin Entertainment közreműködésével, a Netflix megrendelésére érkezik a Jurassic World: Krétakori tábor animációs sorozat, amely a 2015-ös mozifilm idején játszódik. A tavaly szeptemberben debütált első évadot januárban követte a második felvonás, és most már túl vagyunk a harmadik etapon, kérdés, van-e még elég elmesélni valója a készítőknek egy vagy több évadhoz? Spoileres beszámoló a tovább mögött. 

A választ nem én fogom tudni megadni, bár kétségtelen, a rajongók nagy többsége továbbra is szívesen időzne el az animált dinoszauruszok és főszereplők között, főképp mivel a harmadik mozifilm premierjét egy évvel elhalasztották a világjárvány miatt. A sziget, a dinoszauruszok és a hangulat, ezek mind egy vártnál is jobb élményt biztosítanak a Krétakori tábor nézőinek, a Jurassic-rajongóknak éppúgy mint azoknak, akiket eddig elkerült ez a franchise.

A harmadik kaland rögtön egy sokadik menekülési kísérlettel nyit, megidézve a szintén Hawaii-hoz köthető, legendás Lost c. sorozatot, de hiába az optimista terv és az összeeszkábált tutaj, a tenger hullámait nem állja a menekülő alkalmatosság. Így az előző évadhoz képest némileg már átépített táborban ötletel tovább a túlélő csapat: Darius, Kenji, Ben, Yaz, Brooklynn és Sammy. A sorozat egyik legvonzóbb tulajdonsága, hogy olyan fajok és helyszínek kerülnek elő, amelyek a mozifilmekből kimaradtak.

Így elég hamar eljutunk ebben az évadban a gondolaliftekhez és egy hegycsúcsra épített kilátóhoz. Ahol viszont felbukkant egy falkányi Dimorphodon, bizonyítva hogy róluk sem feledkeztek meg az alkotók.

A megmenekülés esélyei pedig nagyban megnőnek, amikor felfedezik a srácok az előző évad orvvadász házaspárja által hátrahagyott yachtot, amely viszont nincs a legjobb állapotban, további "mellékküldetésekre" kényszerítve a csapatot.

Az Ouranosaurus, az évad egyik debütánsa, meglepően agresszív belépőjét a partra leszálló köd súlyosbítja, és bár hiába békés növényevőkről van szó, a területüket védő páros ragadozókra jellemző agresszivitással rontanak rá a szereplőinkre, még kész szerencse, hogy kéznél van a kisebb kocsi méretű Bumpy. Nem lehetett nem észrevenni a Jurassic Park konyhai jelenetében látott Velociraptor páros mozdulatait az új állatokban. 

Az évad vissza-visszatérő eleme, lelki viaskodása is hozzá, pontosabban Ben-hez kötődik, aki képtelen elszakadni a már nem is olyan apró Ankylosaurus-sztól és a szigettől, ahol felnőtté érett, legalábbis a saját érzései szerint. Míg Darius az ő lelkét próbálja pátyolgatni, Kenji-ből ismét az első évadból megismert, kissé beképzelt ficsúr attitűdje tör elő időnként, míg a lányok körében a legnagyobb problémát máris a megmenekülésük után felszakadó barátságok miatti gondolatok jelentik, de ennyi időt egyedül eltöltve a szigeten, rengeteg borzalmat átélve a hurrá optimizmus nem is lenne valósághű ábrázolás.

A kilátó után pedig végre eljuthatunk Kenji apjának exkluzív apartmanjába is, ahol a további karakterépítésen túl a sorozat ismét egy új fajt ismertet meg a nézőkkel: a Monolophosaurus-szok felbukkanása üde színfolt, a korábbi filmek Velociraptorait hivatottak pótolni, kevésbé intelligens kivitelben. A ragadozók viszont bennem nem csak a raptorokat jutatták eszembe, de az 1998-as Godzilla bumfordi kölykeit is. Mindenesetre a Mattel figurái között már régóta szereplő faj az általános rajongói reakciót látva nagy sikert aratott, reméljük számoltak velük a jövőre mozikba érkező Jurassic World: Világuralomban is. 

És még csak ezután jött az igazi fan service, amivel alapjaiba véve csak két problémája van a rajongóknak: az, ha van vagy az, ha nincs. Én örömmel veszek minden ilyen kikacsintást, hiszen aki nem rajongó, annak érdekesség i  lehet, de egészen biztosan nem unalmas kitérő, míg a rajongók szívét viszont igencsak megmelengetik ezek a percek. Főleg az eredeti látogatóközpont felfedezése és egy John Hammond-hoz köthető "urban legend" és annak tisztázása. De a régi épületben nem csak az ebben a sorozatban kissé komikusra vett Compy-k de maga Blue, a Velociraptor felbukkanása is nagyszerű volt.

Ugyan őt már láthattuk a sorozat legelső részében és egy-két alkalommal a második évadban is, a srácok most először kerülnek szorosabb kapcsolatba, aki egy ragadózóhoz mérten, támadólag lépett fel velük szemben, hogy aztán végül épp ők is mentsék meg, amit később még viszonoz Blue

Már az első évadban is helytelenül, orr feletti kinövéssel ábrázolták a raptort, ezt az ábrázolást legalább következetesen végig is viszik már az alkotók, ettől a kis hibától eltekintve viszont ő mindig szívesen látott vendég a rajongók körében.

Egy Sinoceratops, és egy rajnyi Gallimimus is értékes játékidőt kapnak, ahogyan egy csapatnyi Ankylosaurus is, amely a családjába fogadja Bumpy-t, a kölyök Brachiosaurus felbukkanása az, ami nem csak szívet melengető, de egyben szívfacsaró is, a Bukott birodalom eseményeit ismerve... Felbukkannak ismét a biolumineszcenciás Parasaurolophus-szok is. Az alkotók tehát továbbra is igyekeznek a filmekben nem sok szerephez jutó fajoknak több játékidőt biztosítani. 

Persze a sorozat nem feledkezett meg az előző évad végén elszabadult E750 kódnéven futó teremtményről sem, és szép lassan a gyerekek is megtapasztalják, milyen rémséget kotyvasztott a laborjában Dr. Henry Wu!

Az hamar tisztázódott is, hogy a Scorpius rex nevet viselő állat a legelső hibrid Wu laboratóriumából, de túlzott agresszivitása miatt törölték a projektet és a tudós csak utána látott neki a Indominus rex elkészítésének, de nem volt szíve elpusztítani sem az egyetlen példányt az E750 kódnevű hibridből, ezért hibernálta azt, amely aztán kiolvadt az előző évad végén. 

Ugyan az összetevőiből csak a skorpióhal ismert, némi T. rex és Velociraptor genom is egész biztosan került az állatba. A skorpióhal (amely a magyar nyelvben a skorpióhalfélék gyűjtőnéven használt elnevezés csak, az oroszlánhal, tűzhal a nálunk ismert szinonimái) halálos fegyvere a mérgező tüskék, amely jellegzetesség a hibridben is jelen van, különösen veszélyessé téve őt, főleg az Indominus rex esetében is már tapasztalt fékezhetetlen dühvel és erőszakossággal együtt. És akárcsak utódja, ez az állat is hőlátással rendelkezik! Maga az állat megjelenése is egészen horrorisztikus, mintha csak egy xenomorph-ot (Alien-filmek) látnánk. A rövid pofa, aggasztóan hosszú lábak és mellső végtagok egy bizarr teremtménnyé teszik az állatot, ahogy az is, ahogy prédáit, már ha épp nem ész nélkül kaszabolja őket, a fákra vonszolja fel! 

A filmek készítői, és a történetek szereplői is többször hangsúlyozták ugyan, hogy ezek az állatok nem szörnyek (és nem is igazi dinoszauruszok, ahogyan azt 2015-ben Dr. Wu magyarázta), a sorozat alkotói most elmondták, hogy ezúttal kifejezetten egy szörnyet szerettek volna kreálni. Animációs sorozat létére eléggé látványosan horrorisztikus az állat megjelenése.

Az évad legnagyobb csattanója is természetesen hozzá köthető, amely azonban a kevésbé elnéző rajongók számára erős megütközést keltett, de ha túllendülünk a problémás magyarázaton, igazán vérfagyasztó élményben lesz részünk, amelyben csak Blue segítségére számíthatnak hőseink. 

És amikor már úgy tűnik, végleg maguk mögött hagyhatják Isla Nublar-t a túlélő-család tagjai, megérkezik a "felmentő sereg", és végre Rexy is tiszteletét teszi a plusz két részes évadban. A harmadik évad az előző kettővel szemben ugyanis nem 8, hanem 10 részes, és a dupla szezonzárónak is felfogható befejezés többek között nem csak rendkívül izgalmas Rexy jelenlétet tud felmutatni, de mesterien kötötték össze a sorozatot a Jurassic World: Bukott birodalom nyitójelenetével is, és így már érintették a legutóbbi mozifilmet is! 

Dr. Wu megjelenése és az, hogy kiderül, már hat hónap telt el a sziget evakuálása és a harmadik évad vége között azonban további kérdéseket vet fel, és a végül mégis útnak induló csapat tagjai még csak nem is sejtik, hogy egy potyautas van a fedélzeten...

Az évad összességében nem csak hozza a megszokott színvonalat, képes emelni a tétet is. Ugyan, ahogy az a legtöbb franchise-természetű sorozatnál/mozifilmnél megszokott, gyakran kerülnek elő ismerős helyzetek új felállással, sok ötletes kikacsintás is felfedezhető a legutóbbi 10 részben. Amiből van, ami nem is feltétlenül ismert (és fontos), de a keményvonalas rajongók szívét biztosan megdobogtatta: ahogy Rexy elkapja az egyik helikopter leszállótalpát, az nagyban a Jurassic Park eredeti mozis befejezésére hajaz, amelyhez ugyan a storyboard is elkészült ugyan, de végül átírásra került az egész finálé.

camppark.jpg

A Jurassic World kapcsán az alkotók pedig nem először nyúlnak vissza ilyen régi, korábban törölt sztorielemekhez, ismét volt egy helikopteres támadás Pteranodon-ok között, amelyhez hasonlót már Az elveszett világhoz is terveztek, ahogyan a Jurassic Park ///-hoz is, de végül csak a Jurassic World-ben valósulhatott meg.

Ha maga a történet nem is idézi fel a legnagyobb dráma sorozatok narratíváját - ami nem is volt sohasem elvárás -, a látványra biztosan nem lehet panasz: legyen szó az olyan már jól ismert fajokról, mint a T. rex, Sinoceratops vagy Compsognathus, vagy az egészen félelmes, vérengző Scorpius rex-ről, a Monolophosaurus csapatról nem is beszélve: a dinoszauruszok animációja továbbra is csodás, de ezúttal úgy tűnik, az emberszereplőink, különösen a közeli képeken, egyre finomabb animációt kaptak. Nem is véletlenül nyerte el az animátor csapat nem is olyan régen az animációs filmdíjat, az Annie Awards-ot! 

A Leo Birenberg által szerzett soundtrack a John Williams és Michael Giacchino által kitaposott úton építkezik fel, kulcsmomentumokban a klasszikus zenei témákat felelevenítve - nagy bánatom, hogy továbbra sem adták ki sem digitális, sem kézzel fogható kiadásban egyetlen évad zenei anyagát sem...

A magyar szinkron, mind fordításban, mind pedig a hangszíneket illetően, továbbra is egészen remek, szerencsére nem is tapasztalható változás a korábbi évadokhoz képest, sőt, én megkockáztatom, most az eredeti hangok esetében mind jobban kiéreztem azt, hogy mely karaktereket szólaltat meg jóval idősebb színész.

vlcsnap-2021-05-26-20h34m35s450.png

A kikacsintásokról, az E750 körüli vitáról és a sorozat lehetséges jövőjéről egy külön bejegyzésben, jóval spoilereseben egy másik bejegyzésben foglalkozom.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jphungary.blog.hu/api/trackback/id/tr9116570664

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KyloRen22 2021.05.30. 18:52:04

Olvastad Jurassic Mainframe-en a Világuralom szivárgást?

KyloRen22 2021.05.30. 19:15:38

@KyloRen22: Habár az ilyen szivárgásokat nehéz eldönteni, hogy valósak-e...Colin Trevorrow és Frank Marshall azt mondták jön az előzetes hamarosan, abból, majd nagyjából kiderül mi lesz. :)

Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2021.05.30. 20:55:36

@KyloRen22: Tudok róla, hogy létezik, de nem, nem olvastam. Ha olyan filmről jelenik meg ilyen anyag, ami ennyire fontos nekem, akkor megállom, hogy nem olvasok utána, nem fosztom meg magam a felfedezés élményétől.

Igen, én is nagyon kíváncsian várom, mit tartogatnak nekünk, mert konkrétan az előzetes szót nem mondták ki, úgyhogy lehet még akár egy rövidke werkfilm is vagy akár egy új rövidfilm, én azt sajnálom nagyon, hogy nem készült több a Big Rock után...

Anak 2021.06.01. 21:49:13

Az új évadot még nem láttam. Lehet, hogy a számomra csalódást okozó 2. széria után már nem is fogom megtekinteni, de épp ma láttak napvilágot az idei LEGO Jurassic World készletek képei, és hát van némi közük a Krétakori táborhoz.

A hivatalos oldalon több infó is van:

www.lego.com/hu-hu/themes/jurassic-world?page=1&sort.key=PRICE&sort.direction=DESC

KyloRen22 2021.06.01. 21:55:42

@Anak: Szerintem a Carno szettben a kocsi a Világuralomból származik. Olyan, mint a kiszivárgott képeken a BioSyn terepjáró. Ahogy nézem, és írják is, hogy a Krétakori tábor és más Jurassic World történetek ihlették.

Szerintem nézd meg az évadot, az eddigi legjobb.

Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2021.06.01. 22:00:10

@Anak: Igen, tervezek is róluk írni, eléggé megleptek vele - nem is azzal, hogy jönnek, lehetett tudni, hogy idén is lesznek új készletek, az lepett meg, hogy van átfedés a szereplők terén, ez így érdekes lesz.

Ahogyan KyloRen mondja, nagyon jól eltalált az évad, és egyre jobb és jobb a minőség is, és Colin Trevorrow ígérete szerint össze is fogják kapcsolni a sorozatot a Jurassic World 3. részével!

KyloRen22 2021.06.01. 22:34:47

@Lord Picard: És ha jól értesültem a télen megjelennek a Világuralom szettek: 76944, 76945, 75946, 76947, 76948, 76949.

KyloRen22 2021.06.01. 22:42:29

@KyloRen22: Vagy hát inkább már tavasszal.

Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2021.06.01. 22:46:44

@KyloRen22: Wow! Ezt nem tudtam viszont, illetve nem is számítottam rá, az azért merész, mert spoileres lehet. De a híreim szerint a Mattel is már decemberben kiadja a Világuralomhoz kapcsolódó egyes figuráit - gondolom ők is olyat, meg lehet a Lego szettjei is olyan jeleneteket tartalmaznak, amelyek már az előzetesben is benne lesznek.

Anak 2021.07.21. 07:47:35

Végre sikerült megtekintenem nekem is a 3. évadot. Tényleg jó lett, tetszett. És akkor itt most vége? Mert a pontról, ahol abbahagyták folytatható is meg nem is.

Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2021.07.21. 20:24:28

@Anak: Bár hivatalos bejelentés még mindig nincsen, egészen biztosan lesz folytatás. A kérdés az, mikor? Mert az eddigiek alapján a szeptember lenne a kézenfekvő, de hogy még jobban kitöltsék a Világuralomig hátralévő majd egy évet, lehet csak decemberben lesz premier, olvasni már ilyen hírt is... De hivatalosan még nem tudunk semmit.

Örülök, hogy tetszett, elég ütős lett az évad, főleg a Scorpius-szal!

Anak 2021.08.23. 19:58:41

Időközben eszembe jutott valami, amit meg szerettem volna kérdezni. Amikor jön a helikopteres fosztogató banda, a csapat néhány tagját felveszi egy női pilóta, majd később lezuhannak a fák közt a géppel. A női pilóta egyszerűen csak eltűnik és nem is látjuk többet őt. A főhőseink is hamar túllépnek ezen tény felett. Mi lett vele és ezt így miért és hogy?

Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2021.08.23. 20:14:16

@Anak: Zuhanás közben simán kieshetett, de valószínűbb, hogy még mielőtt a srácok magukhoz tértek, hátrahagyta őket elmenekült. Ha a 4. évadban visszatérnek a Nublar-szigetre, akkor még előkerülhet, de valószínűbb, hogy nem látjuk többé - azért egy gyerekeknek szánt animációs sorozatban azért nem fogják mutogatni az esetleges holttestet sem...
süti beállítások módosítása