2019. február 02. 21:11 - Lord Picard

Jurassic Newsworld: Termékbemutató - Dino Rivals Tyrannosaurus Rex

drrex_1.jpg

A héten végre a hazai játékboltok kínálatában is megjelentek a Mattel idei évi Jurassic World-ös termékpalettájának első hírnökei, azaz a Dino Rivals figurák. A játékvonalat itthon úgy tűnik, nemes egyszerűséggel csak Támadó-nak fordítottak. Az első az új figurák közül mi más is lehetne, mint az egész filmsorozat számomra legkedvesebb szereplőjének, a Tyrannosaurus rex-nek az új változata.

A Tyrannosaurus rex a harmadik részt leszámítva, mindig fontos szereplője volt a filmeknek, a Jurassic Park-ban látott T. rex pedig, amelyet a rajongók a könyv alapján Rexy-nek kereszteltek el, később a Jurassic World-ben és a Jurassic World: Bukott birodalomban is felbukkant, jellemzően megmentve a „napot”. A hatalmas népszerűségnek örvendő Rexy pedig természetesen hangsúlyos szerepet kapott a Mattel-nél is.

Itt, a blogon is tavaly májusban a legelső figura bemutatóm a Colossal T. rex valóban kolosszális méretű figurája volt, de ugyancsak bemutattam az alap játékvonalon megjelent Thrash ’N Throw T. rex, elektronikus figuráját is, és még egy bemutatóval adós is vagyok. Idehaza is megjelent a Colossal figura Battle Damage változatban is, ez azonban nem csak annyit jelentett, hogy harci sérüléseket festettek rá: hangprocesszort kapva már hangot is kiadott a figura. Idehaza szintén ezen a vonalon is megjelent a Thrash-nél valamivel kisebb, de elektronikát nélkülöző változat (a Monolophosaurus-szal együtt).

rexy1_1.jpg

Pontosan ugyanezen figura, harci sérülések nélkül, a korábbi filmek szauruszait felvonultató Legacy játékvonalon is megjelent, amely széria idehaza sajnos nem jelent meg. Ezen a vonalon jelent meg Az elveszett világ fiatal példányának a figurája is. A Hatch ’N Play vonalon sem maradhat ki a filmek sztárja, és mini figurák között is akad sima és harci sérült változat, illetve a Legacy sorozaton belül egy két ötös pakk részeként is egy-egy zöld színű mini figura is megjelent, előfutáraként az idei nagy változatnak. A Legacy vonalas nagy figurát egyébként később a Destruct-A-Saurs vonalon újracsomagolták, illetve kiegészítették egy zsoldos katonával és egy transzformátor állomással is, de az egész vonalat a Mattel végül inkább hanyagolta, de pár országban még megjelentek, ezen kiadások közül ez a változat a legritkább.

rexy2_3.jpg

A Dino Rivals vonalon a jelen bejegyzésben bemutatandó változat mellett a Legacy vonalon megjelent Az elveszett világ „dzsungel” által ihletett festésű változat is, amely úgy tűnik, a Legacy-Battle Damage változat újrafestve, a kis T. rex figurával együtt, amely szintén új festést kapott. A Mattel applikációja szerint azonban idén még érkezik legalább egy játékfigura, amelynek festéséről, illetve hogy melyik vonalon is érkezik, még nincs információ.

És, akkor térjünk is rá a Dino Rivals vonalon megjelent Bite ’N Fight figurára! A vonalon a Mattel nem csak a már tavaly megjelent figurák újrafestett (vagy csak újracsomagolt) dinoszauruszaival készült, de sok új faj - amelyek már jellemzően nem is bukkantak fel a filmekben - is megjelent illetve megjelenés előtt áll. Az új játékvonal új arculati elemet is kapott, a tüzes-vulkános és szállítókonténeres dizájnt felváltotta a vörös alapon izzó Jurassic Park logó.

A figura teljes pompájában feszít a nyitott dobozban, ezzel is nyilvánvalóvá téve roppant méreteit a többi dinoszauruszhoz képest. Az eltérő csomagoláson túl pedig egyértelmű, hogy új változatról van szó: a barna és különböző árnyalataiban pompázó figura már sokkal filmszerűbb megjelenésében, mint a tavalyi, barna-narancsos színpaletta esetében.

08_7.jpg

Az új figura „head sculpt”-ja viszont ugyanannak tűnik, amit a Thrash ’N Throw változatnál is láthattunk, de újdonság akad: annak a változatnak a nyelve sima és fényes volt, az új Rexy-nek viszont már bordázott, érdes, apró részlet, de sokat dob az összképen.

rexys.jpgA lábak másképp állnak, mint a tavalyi figuránál, viszont kevésbé mozgathatóak előre-hátra, de oldalirányba sem annyira mozgékony, viszont sokkal magabiztosabban is áll, mint az elektronikus változat. Viszont a figura mellső végtagjai (a.k.a. karjai) újak, ugyanis oldalirányba is hajlíthatóak, de az ujjak kialakításán is változtattak.

abcd.jpg

A legszembetűnőbb változás a nyaki részen figyelhető meg, az vaskosabb lett, mint a korábbi változatoké, és jó okkal: ugyan hangot ez a változat nem produkál,de az állat hátán két gombot rejtettek el: az első benyomásával a T. rex nem csak harap, de közben oldalirányba csap fejével, ez merőben szokatlan megoldás, és nem tudom elmondani, mennyire király, szerintem. A hátsó gombra pedig kevésbé dinamikusan, de a több illesztési pontból kialakított farkát tudja csapkodni a figura!

A Mattel megúszhatta volna a dolgot annyival, hogy az új mechanikával, de a régi festéssel adja ki a figurát, vagy fordítva, új festéssel a korábbi változatot, de a zsarnokgyík király kiérdemelt egy teljesen új változatot, amely már csak filmszerű festése miatt is sok rajongó szívét megdobogtathatja ismét.

010_5.jpg

A figura egyébként, mivel más a lábak állása, magasabb mint a Thrash figura, viszont hosszában szinte pontosan megegyezik azzal, ugyanakkor látható, hogy az egész állat teste jóval vaskosabb lett.

A csomagolás arculati elemeinek megváltoztatásán és az új figurán túl még valami lapult a dobozban: egy gyűjtőkártya. A figura stilizált grafikája alatt különböző szempontrendszerek szerint pontozták a T. rex-et:

card.jpg

A kártya minden új, Dino Rivals dinoszaurusz figurája mellett megtalálható lesz, az aktuális dinoszaurusz adataival. Korábban csak az 1993-as Kenner-féle figurákhoz jártak kártyák, amelyeken a dinók vagy a film jelenetei voltak megjelenítve, hol látványterven, hol a filmből vett képeken.

06_11.jpg

Idehaza első körben főleg az új figurák jelentek meg, illetve Blue és Stiggy, de a tavalyi évben ezek a figurák már megjelentek egyszer. A kisebb figurák egyelőre még nem jelentek meg, reméljük ami késik, nem múlik, és remélhetőleg itt a blogon is mihamarabb újabb figurák kerülnek bemutatásra. A figurát a JátékShop-ból vásároltam, a kínálatuk a láblécben szereplő képen megtekinthető, de a Gyerekzsibi oldalon is megtalálhatóak a figurák. 

jsop.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jphungary.blog.hu/api/trackback/id/tr2414604356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anak 2019.02.03. 21:31:35

Jól értem, ez a változat nem a hím Rex a TLW-ből, hanem a nőstény a JP-ből, csak más színnel?
Nekem ez a figura nem igazán tetszik. A színe olyan, mintha csokiból lenne kiöntve, a farokcsapás funkció nem túl impozáns, a fej félrefordítása az állkapocs csattintással egybekötve pedig nagyon suta mozdulatnak hat (néztem róla videót).

Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2019.02.03. 23:01:59

@Anak: Igen, ő még mindig Rexy, Az elveszett világos hím(?) a Legacy sorozat idei változata.

Nekem se teljesen nyerte el a tetszésemet képek alapján, de élőben sokkal szebb, és sokkal filmszerűbb ez a festés, én nagyon elégedett vagyok. Ez az új mozdulatsor is tetszik, a farokrész tényleg nem nagy szám, elég lett volna a fejfordítás és sajnos nincs hang.

Ser Davos 2019.03.17. 11:27:06

Megvettem ezt a Rexet és hát...a farokcsapása NAGYON semmilyen,vérszegény és a figura tapintása nagyon kemény,szinte már fémes érzetű.Az előző Rex is ennyire kemény volt?

Ser Davos 2019.03.17. 11:35:20

Ettől függetlenül tényleg nagyon jó figura és a színe sokkal szebb a valóságban, csakhát mégiscsak egy Rex...

Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2019.03.17. 22:08:49

@Ser Davos: Igen, az tényleg nem annyira lenyűgöző, de gondolom plusz adni akartak ennek a figurának is egy újabb feature-t, ha már hangot nem ad.

Nem nagyon tűnik nekem fémesnek egyik figura sem, műanyagok ugye, és nekem külön tetszik, hogy érdesek, durvább a felületük, bár mivel más játékfigurát nem gyűjtök, úgyhogy nincs viszonyítási alapom, csak a régi Jurassic figurákkal :)
süti beállítások módosítása