2018. június 26. 23:32 - Lord Picard

Jurassic Newsworld - Bukott birodalom - Panini gyűjtőkártyák

panini_1.jpg

A mai nap során végre a hazai kisboltok, és az olyan multik, mint a Tesco, Lidl, Spar polcaira is felkerültek a Panini-féle, a Jurassic World: Bukott birodalomhoz kiadott gyűjtőkártyák a Lapker Zrt. gondozásában! Hosszas várakozást előzte meg ezt a megjelenést, de azt kell, hogy mondjam, megérte várni rá!

A gyűjtőkártyák hazai története, legalábbis a Jurassic Park-franchise-ban, nagy múlttal nem rendelkeznek, csupán a három évvel ezelőtti Jurassic World kapcsán jelentek meg itthon kártyák, és akkor is csak a Müller áruházláncnál voltak azok elérhetőek. Most azonban, jóval szélesebb körben hozzáférhetők a kezdőcsomagok és kártyák!

1.jpg

A kezdőcsomag egy igényes, magyarított zacskóban kapott helyet, melynek tartalma okán az ajánlott fogyasztói ár is teljesen érthető: egy gyűjtőmappa, 4 csomag kártya és két darab limitált kártya kapott benne helyet.

2.jpg

A gyűjtőmappa elején egy kis füzet vehető ki, amely bemutatja az ismertebb dinoszauruszokat, természetesen magyar nyelven!

3.jpg

A mappa hátsó borítója alatt pedig egy Ellenőrzőlista található, amellyel nem csak nyomon követhető, mely kártyák vannak már meg, de az elrendezést is vizuálisan segíti.

4.jpg

Összesen 165 darab kártyát gyűjthetünk össze, és szemben a Jurassic World-del, ezúttal jóval kevesebbek a több kártyalapból álló, komplex képek (36 kártya), ellenben a kártyák sokkal színesebbek, választékosabbak! A hagyományos fényes kártyák (64 darab) mellett a széleiken áttetsző, nagyon szép grafikával ellátott kártyákon dinók és jelek gyűjthetők (20 darab), de a legkedveltebb dinoszauruszok kétszer is szerepelnek dombor nyomott kártyán: egyszer csak a fejük, egyszer pedig teljes alakjukban (szintén 20 darab). Van, amelynek hátoldalán csak a Dinosaur Tracker felirat látható a logó mellett, de például a portrés dinó karakterkártyák hátoldalán az adott dinoszaurusz bőréről kapunk egy közeli képet!

A holokártyákat színes jelek díszítik és egyedi, szépen rajzolt dinoszaurusz karakterek találhatóak rajta, egészen pompásak és aranyosak! Ilyen kártyából 15 gyűjthető össze! Ebben a rajzstílusban egy rajzfilm sorozat sokaknak tetszene szerintem.

5.jpg

Egy egészen különleges kártyatípus is van, 10 darab: szabadítsd ki a dinókat kártyák! A lapok elején látható szürke rácsokat lekaparva a teljes dinoszaurusz előbukkan, és "kiszabadul". Ilyennel még nem is találkoztam! 

A lapok jó minőségűek, szépen csillognak, kellemes tapintásúak, és nagyon szép képeket, grafikákat válogattak össze. Nem csak csoportképek, de egyéni képek, illetve filmrészletek vagy díszletfotók is találhatóak a lapokon!

6.jpg

Vélhetően, miért is most maradna el, a Panini Magyarország honlapján rendelhető lesz majd 20 kártya, ha már csak annyi hiányzik a gyűjteményünkből, de egyenlőre a Bukott birodalom oldalát nem aktiválták és a kínálatba sem került fel, de itt figyelhető: Panini Magyarország

A nagy örömködés közepette egy kellemetlen, de várható hír, így azok, akik csak matricát akartak gyűjteni, de kártyát nem, most talán meggondolják magukat: sajnos hazánkban nem jelenik meg a matricás album és a matricák, így Az elveszett világ után tehát ismét megszakad a sorozat e tekintetben, ez szomorú, de a labdarúgó VB miatti dömping miatt ez sajnos várható is volt. Ez csak a pénztárcánknak jó hír, kártya gyűjtésre fel! 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jphungary.blog.hu/api/trackback/id/tr7614076063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anak 2018.06.29. 20:26:39

Sparban láttam én is tegnapelőtt, csak az árát nem figyeltem. Akartam szólni neked, hogy van már ilyen, de akkor láttam, hogy 1 nappal előbbi ez a poszt
süti beállítások módosítása