2017. december 07. 19:20 - Lord Picard

A Jurassic World világa: Negyedik fejezet

werk4alap4.jpg

A Jurassic World rengeteg új és régi dinoszauruszt, változatos helyszíneket felvonultató, komoly hollywoodi produkcióként készült, hosszas előkészületek után. Az ILM szakemberei ismét kitettek magukért, ahogy a stáb többi tagja is, többek között egy a franchise-hoz visszatérő zeneszerző.

4ilm3.jpg

Az ILM szakemberei több feladat és jelenet számítógéppel történő kiegészítése hárult, mint bármelyik Jurassic-mozi esetében korábban. Már a harmadik rész idején kísérleteztek a motion capture azaz digitális mozgásrögzítő eljárással. A technológia lehetővé teszi, hogy mozgást rögzítsenek és azt egy digitális modellre alkalmazzák. Habár már az 1999-es Star Wars: I. rész - Baljós árnyak forgatásán is egy színész bújt Jar Jar Binks szerepébe, és később a digitális figurával cserélték fel, de először A Gyűrűk Ura trilógia második részénél, A Két Torony-nál alkalmazták a mocap eljárást nagy mozifilmben. Gollam megalkotása akkori mércével, hiszen a filmet 2002-ben mutattak be, hatalmas szenzáció volt, az őt alakító Andy Serkis pedig később King Kong-ot vagy épp A majmok bolygója filmek Cézárját is alakította ily módon. A röviden mocap-nek is hívott technológia az azóta eltelt másfél évtizedben rohamos fejlődésnek indult, és nem csak emberek, de akár élőlények megalkotásánál is alkalmazták, mint pl. a King Kong-ban (2005) a címszereplő, vagy Smaug, a sárkány a Hobbit trilógia második és harmadik részében.

4raptor2.jpg

Dinoszauruszokat és a mozgásukat lényegesebben nehéz újraalkotni, hiszen még mindig csak a kövületekre hagyatkozhatunk, ezért már a Jurassic Park óta ma élő állatok mozgását is számításba vették a mozgásuk megalkotásánál, illetve az állatok létrehozásánál. A Jurassic World-ben a Velociraptorok esetében, egyrészt, hogy a szereplők tudjanak mire reagálni, másrészt pedig, hogy könnyebb legyen a helyükre beilleszteni az állatokat, emberek bújtak a raptorok szerepébe. A forgatáson a színészek is kaphatók voltak a mókára, Chris Pratt és Bryce Dallas Howard is beálltak a raptorokat imitálók közé.

4zara.jpg

Az egyik legnehezebb felvétel a főutca repülő őshüllők általi megtámadása során került rögzítésre. A jelenetben Claire titkárnője, Zara szedi össze az elkóborolt Gray testvéreket, amikor is egy Pteranodon elragadja őt. A jelenet nehézséget az adta, hogy vágás nélkül láthatjuk a szereplőket a menekülő tömeg közepette, és amíg Zara-ról a fiúkra vált a kamera, az őt alakító Katie McGrath-ra közben fel kellett adni a hevedert, amelyhez drótkötelet rögzítettek, és ami a lecsapó Pteranodon-t helyettesítette és amely kirántja a tömegből az asszisztenst.

4raptor2.jpg

Az ILM grafikusai majd minden jeleneten dolgoztak, hol a háttérhez kellett hozzáadniuk látványelemeket, hol kiretusálni kellett oda nem illő tárgyakat. A CGI dinoszauruszok esetében, már a korábbi filmekben is, először a csontvázat animálták le, utána az izmokat és végül a bőrét az állatoknak, és nagy figyelmet szenteltek annak, hogy minden apró kis izom úgy ránduljon, hogy az a lehető legélethűbb legyen.

4ilm.jpg

A fináléban különösen összehangolt, bonyolult akciójeleneket, mozgásokat kellett megalkotnia a csapatnak.

Mint minden filmnek, úgy a Jurassic World-nek is sarkallatos pontja volt a megfelelő filmzene megírása. John Williams csodás karrierjének legszebb dallamai a Jurassic Park-hoz komponált főtéma és az "Utazás"-főtéma. John Williams manapság már kevés felkérést tud elvállalni, lévén idén töltötte be a 85. életévét, és sajnos hajlott kora miatt, bár a Cápa óta egyetlen Spielberg-filmnek nem volt zeneszerzője, a 2015-ös Kémek hídját és a jövőre érkező Ready Player One című Spielberg-filmnek sem ő lesz a zeneszerzője, de a fő Star Wars filmeknél még maradt. Szóval, mindenképp új zeneszerzőt kellett keresni, és mivel Colin Trevorrow első filmjének zeneszerzője, Ryan Miller azért nem bejáratott zeneszerző. A producerek aligha választhattak volna jobb zeneszerzőt annál, akinek egész munkásságát John Williams inspirálta, és maga is részese volt már a Jurassic-családnak: Michael Giacchino-t érte a megtiszteltetés, hogy felkérték a film zenéjének megkomponálására.

4music2.jpg

Az idén az 50-et betöltő zeneszerző a kilencvenes évek közepén játékok zenei aláfestéséért felelt, amikor is a Dreamworks videojátékrészlege meg nem bízta Az elveszett világ: Jurassic Park videójáték zenéjével. Az eredmény annyira tetszett a Dreamworks fejének, magának Steven Spielberg-nek, hogy az ő javaslatára nagyzenekarral is rögzítették azt, és Giacchino útja hamarosan megnyílt a tévéképernyők, majd a mozivásznak felé. Állandó munkatársa J.J. Abrams rendező-producernek, akivel az Alias c. sorozat óta együtt dolgoznak. Számos animációs film zenéjéért is ő felelt, a Fel! (Up!) c. rajzfilm zenei aláfestéséért pedig az Amerikai Filmakadémia Oscar-díjjal jutalmazta őt. A Jurassic World-del pedig karrierje egy kört írt le, amely szerencsére nem szakad meg, a jövőre mozikba kerülő folytatás, a Bukott birodalom zenéjét is Giacchino szerzi.

4giacchino.jpgA rendező, Colin Trevorrow és a zeneszerző, Michael Giacchino

A zeneszerzőt 2014 tavaszán szerződtette a Universal, és 2015 áprilisában, a Holnapolisz zenei felvételei után nem sokkal került rögzítésre az album. Giacchino és Trevorrow egyet értettek abban, hiba lenne Williams csodálatos taktusainak a kihagyása, így előre megegyeztek abban, mely jelenetekben, milyen körülmények és hangszerelés közepette kell felcsendülni a jól ismert taktusoknak. A zeneszerző által komponált új témák méltóak ahhoz, hogy John Williams művével egy lapon említsük. A csodálattal vegyes áhitat, és a delejező rettegés ötvöződnek a témákban, főleg azoknak találkozásainál. A park új főtémája bámulatosra sikerült, tökéletesen "jeleníti" meg a park nyüzsgő világát és a dinoszauruszok fennköltségét. A raptorok és az Indominus rex is megkapták a maguk dallamait, a film végi fináléban pedig, amikor Blue ront neki az Indominus-nak, Giacchino Az elveszett világ taktusát is elrejtette, ahogyan más tételekben a saját, második film játékváltozatához írt zenéjét idézi meg.

4music.jpg

A filmzene nem csak CD-n, úgynevezett "digipack" kiadásban látott napvilágot, de a Mondo jóvoltából, akik a Jurassic Park filmzenéjét is megjelentették, vinyl (tévesen bakelit) lemezen, dupla kiadásban is napvilágot látott. Az album utolsó tételét, a Sunrise O'er Jurassic World-öt, amely a park "áruházi", háttérzenéje, Mick Giacchino szerezte, aki azonban szinte az összes tétel megírásából kivette a részét, és a családnév egyezés sem a véletlen műve, Mick ugyanis a fia Michael-nek, aki a Jurassic World megkomponálásának idején csupán 18 éves volt! Úgy látszik, Ian Malcolm-nak most nem volt igaza, miszerint a tehetség mindig átugrik egy generációt, és Mick az apjára fog ütni zeneileg is. A teljes album 77 perces hossza igen kellemes, és nem mellesleg, a filmtől elkülönülve még bámulatosabb a zenei sokszínűség.

Ugyan a teljes zenei anyag nem jelent meg kereskedelmi forgalomban, az interneten fellelhető a vélhetően a filmzenét rögzítő hangstúdióból kiszivárgott teljes zenei hanganyag, olyan tételekkel is, melyek bár a filmben felcsendültek, mint pl. a régi látogatóközpont romjai között felcsendülő főtéma fájdalmas, szomorú feldolgozása, az a hivatalos kiadásra nem került fel. A stáblista alatt pedig a Jurassic Park és a Jurassic World főtémáinak csodás találkozása hallgatható, a hivatalos kiadáson is, de a teljes zenei anyagban 3 variációban is felcsendül, abban is, amely ténylegesen a film végén csendült fel, de nem ez a változat került fel a hivatalos kiadásra! Remélhetőleg a teljes zenei anyag hamarosan elérhető lesz kereskedelmi forgalomban is, amely lényegesen hosszabb, 140 perces utazás zeneileg a Nublar-szigetre!

A Jurassic World hátterét taglaló cikksorozat utolsó fejezetében az ötletes marketingről, a film mozis és otthoni forgalmáról ejtek néhány karaktert! Addig is, ha bármi új, érdekes és bámulatos információ lát napvilágot a Bukott birodalomból, azonnal jön a bejegyzés is, holnap reggel történetesen az előzetessel!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jphungary.blog.hu/api/trackback/id/tr3413453325

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása