2017. november 30. 20:42 - Lord Picard

A Jurassic World világa: Harmadik fejezet

werk4alap3.jpg

A forgatást befejezve, a speciális effekteken dolgozó trükkstábra rengeteg feladat várt, hiszen ilyen sok számítógépes effektet még nem kellett Jurassic-filmhez létrehozniuk. Ebben hasznukra vált, hogy a korábbi filmek szakemberei nyújtottak szakmai segítséget. Hogy pontosan miben is, az most kiderül.

3logos.jpg

Stan Winston halála után az általa alapított trükkstúdió feloszlott, hogy most iskolaként segítse a fiatalokat, de az eredeti látványterveket, maketteket, szobrokat, amelyeket ők őriztek, azt készséggel megosztották a stábbal. Winston négy munkatársa által alapított és az ő munkásságát tovavivő Legacy Effects-et is sikerült bevonni a film munkálataiba. Hollywood mai, gyorsuló világában a rendezők és a trükkstáb már előbb nyúlnak az egér és billentyűzet felé, mint a fizikai valójában megépített, úgynevezett praktikus effektekhez, kellékekhez. A Legacy azonban több dinoszauruszt; kisebb léptékben teljes alakban, nagyobb léptékben pedig mellszobor formában elkészített: Velociraptor, Dimorphodon és Indominus rex szobor is készült, hogy csak párat említsek. Ezeket a modelleket renderelték be az ILM szakemberei referenciaként, de volt, hogy a forgatásra is kivitték őket, hogy a fényviszonyokat meg tudják figyelni rajtuk és a színészeknek is vizuális támpontot nyújtsanak. Az ILM részéről részt vett a munkálatokban Phil Tippett, aki az összes Jurassic Park filmen dolgozott, ezúttal ő felügyelte a vizuális effektes stáb munkáját, míg a szintén az első film óta közreműködő Dennis Muren a dinoszauruszok megvilágításának kérdésében segítette a stábot.

3apato1.jpg

Egyetlen dinoszauruszt, egy Apatosaurus-t, nyaktól felfelé, 1:1-es méretarányban is megépítettek a forgatáshoz, így ő az egyetlen dinoszaurusz, amely tényleg ott volt a filmben és a szereplőkkel együtt szerepelt. A szerkezetet és a dinoszauruszt a lehető legaprólékosabban építették meg, hűen a Stan Winston által felállított mércéhez. 

3raptor.jpg

A Velociraptorokat már teljesen CGI technológiával keltették életre. Elsősorban emberekre szerelt mozgásérzékelők adatai alapján tudták elhelyezni őket az adott jelenetben, de a színészeket segítendő, raptor fejfedőt és farkat viselő stábtagokra is reagálhattak a színészek a forgatás során. A raptorok kinézete ismét változtatásokon esett át. A négy raptor négy egyénisége is jól észrevehető, jól meg lehet különböztetni őket egymástól: a katonai ABC-ből vett neveik: Blue (Kék), Charlie, Delta és Echo. A történet szerint a raptorok különböző színeit úgy érték el, hogy madarak és zöld iguána DNS-t is felhasználtak Charlie, Delta és Echo létrehozásánál. Jellemzően a két nem jellemzőit keverték a négy példánynál (ugye a Sorna-szigeten, és feltételezhetően a Nublar-szigeten is, a vadon élő raptoroknál már megjelentek a hím egyedek is). Ezek az információk egyébként a Masrani cég "oldalán" elrejtett információkból tudhatóak. A Lego saját weboldalán az is kiderült, hogy korábban Blue és Echo megküzdöttek egymással a csapaton belüli erősorrend kialakítása miatt, és Blue nyert, Echo pedig e küzdelem sebhelyeket viseli és hiányzik is néhány foga. Az ILM munkatársai nem csak a Legacy ehhez a filmhez készült modelljeit használta referenciaként, hanem még az eredeti Jurassic Park-hoz épített raptorok makettjeit és modelljeit is berenderelték.

3squad.jpgUgyan a grafikai összeállítás nem teljesen akkurátus, de a raptorok színei és néhány jellegzetességük jól megfigyelhető rajtuk

A film végén feltűnő Tyrannosaurus rex pedig ugyanaz a példány, akit a Jurassic Park-ban láthattunk!

3rexy.JPG

Muldoon a regényben Rexy-nek hívta, így a rajongók körében is elterjedt ez az elnevezés (bár nemrég kiderült egy produkciós jegyzetből, hogy a filmesek maguk között Berta-nak hívták). Colin Trevorrow rendező elárulta, hogy direkt nem néz ki szakasztott ugyanúgy a dinoszaurusz, hiszen több, mint 20 év telt el, mióta láttuk, több sebhelyet is visel (de a leglátványosabbak azok, amelyeket még a Jurassic Park végén szerzett a raptorokkal való küzdelemben), és öregebbnek, soványabbnak is tűnik emiatt.

3ankylo.jpg

Az Ankylosaurus-t sem először láthatunk, a harmadik részben egy rövid jelenet erejéig már néhány előkerült, a Jurassic World-ben azonban sokkal fajsúlyosabb szerepet kaptak. Mivel a harmadik részben nem túl emlékezetes volt a felbukkanásuk, nem is kellett törekedni nagyon a hasonlóságra, és ami azt illeti, azon túl, hogy nem vörös lett a fejük, túl látványos változtatást nem is eszközöltek a fajon.

trike_1.jpg

A Triceratops és a Stegosaurus régi visszatérő vendég, viszont némiképp változtattak a megjelenésükön, valószínűleg itt üt ki a különbség, amikor egy makettről vagy épített, életnagyságú modellt használnak kiindulási pontnak vagy teljesen a nulláról kezdve, digitálisan "építenek" fel egy állatot. Ők is, és még a Parasaurolophus is, egy jelenetsorban látható csupán. Bár, Triceratops és Apatosaurus kölyköt láthatunk a park állatsimogatós részén is, a kicsi Triceratops-ot meglovagoló kisfiú alakját a Jurassic Park egy le nem forgatott, törölt jelenetéből vették át. Az Apatosaurus-t kissé túlságosan is megszorongató kisfiú pedig egyébként Bryce Dallas Howard kisfia volt! A Gallimimus-ok is visszatérő szereplők, nagyjából ugyanabban a völgyben, amelyben a Jurassic Park-ban futkároztak, immáron turistákat kerülgetve. Az Apatosaurus-ról már fentebb ejtettem szót, ő új szereplő a Jurassic filmekben. Nagy hiányzó is van azonban, a Brachiosaurus. Az első dinoszaurusz volt, akit láthattunk egy Jurassic filmben, azóta viszont csak a harmadik részben láthattuk őket egy kicsit, újraszínezve. Ezúttal ennyi szerep sem jutott nekik, de nem is maradtak ki! Amikor Claire meglátogatja Owen-t a bungalójánál, a háttérben tisztán felismerhető a Brachiosaurus-ok kürtölése!

3dilo.jpgA holografikus Dilophosaurus-t egy az egyben a Jurassic Park-hoz készült Stan Winston szoborról mintázták

Van még egy faj, akivel elég mostohán bántak eddig a filmek, bár a Jurassic Park-ban még emlékezetes szerep jutott egy (vagy kettő) Dilophosaurus-nak, azóta se láthattuk ezt a fajt. Ha fizikai valójában a negyedik részben sem, de egy ötletes jelenet erejéig holografikus kivetítőn láthatunk egy Dilopho-t, amelyet egyébként egy az egyben az eredeti film szaurusza által teremtettek újra. A repülő őshüllőket, azaz a pteroszauruszokat két faj képviselte a filmben: a Dimorphodon és a Pteranodon, előbbi most debütált a Jurassic Park-filmek világában. A nem túl szép, ellenben agresszív, túlméretezett denevérekre, vagy "repülő raptorokra" hasonlító lények a sziget Madárházának lakói, de a park vendégeit terrorizálják az elszabadult káoszban. A Legacy több Dimorphodon modellt is készített, mivel sok példánnyal találkozhatunk a filmben, törekedtek arra, hogy minél változatosabb legyenek a példányok.

3dimor_1.jpg

A Pteranodon-ok harmadik alkalommal teszik tiszteletüket a Jurassic filmszériában. Eredetileg, a regényhez hasonlóan, bár Crichton művében Cearadactylus-szok szerepeltek, a madárház már felbukkant volna az első filmben, de végül Spielberg úgy találta, túl drága lenne előállítani a jeleneteket, ezért azokat kihúzták. A második részben, Az elveszett világban viszont végre jelentősebb szerepet... kaptak volna. A raptorok elől menekülő zsoldosok sziklákról vetették le magukat, ejtőernyővel a hátukon, illetve sárkányrepülőkkel, amikor is a levegőben Pteranodonok és/vagy a Geosternbergia faj képviselői támadtak volna az emberekre. A jelenet előkészítéséhez Stan Winston-ék mindkét repülőfajról készítettek modelleket, de végül törölték a jelenetet, ahogyan egy másikat is: ebben a film végén a túlélők segítségére érkező mentőhelikoptereket támadták volna meg a Pteranodon-ok, az egyik helikopter pilótáját hosszú csőrével egyensen átdöfte volna a pteroszaurusz.

3heli.JPG

Egyébként Az elveszett világ végén látható szaurusz is inkább a Geosternbergia fajból valónak tűnt, mint Pteranodon-nak. A harmadik részben kaptak végre jelentősebb, és izgalmasabb akciójelenetet kaptak a repülő őshüllők, mind Winston-ék, mind az ILM pazar munkát végzett. Ugyan a film befejezésében is feltűnik három Pteranodon amint elhagyják a szigetet, eredetileg vagy a raptorokkal, vagy a Spinosaurus-szal még harcba elegyedtek volna a fináléban. A harmadik rész elszökött repülő őslényeit egyébként később, Kanada felett, mint három azonosítatlan repülő tárgy, az InGen zsoldosai levadászták őket, a csapat vezetője pedig egy bizonyos Vic Hoskins volt (hivatalos weboldalról származó információ). A Jurassic World-re nem sokat változtattak a harmadik részbeli kialakításán a Pteranodon-oknak, inkább csak a színekkel játszottak. És, végre volt idő és pénz, hogy a helikopter, látványos megtámadását is megfilmesítsék, kár, hogy az egyik legszimpatikusabb új szereplő halálát okozva...

3mosa.jpg

Az egyik legmeglepőbb új lakója a parknak, kiemelt látványossága, a Mosasaurus. A vízi, ragadozó őslények egyik legnagyobb példánya, a Jurassic World-béli méretét 18-22 méter közé tehetjük. Jogos a kérdés, egy vízi dinoszauruszt hogyan klónozhattak, ha nem igen találkozhatott szúnyoggal? A választ erre is a hivatalos honlap adja meg, amelyen kiderül, hogy az InGen 2000 környékén szert tett egy új szabadolomra, egy eszközre, egy vas-analizátorra, amelynek segítségével a megkövesedett Mosasaurus kövületekből sikerült DNS mintákat kinyerni. De, ami jó, azt nem nagyon kell magyarázni, mindenképp az egyik leglátványosabb ősállat az eddigi filmekből. Az állat méreteit némileg megnövelték, az eredeti állathoz képest, kifejezetten azért, hogy a fináléban még jobban passzoljon egy bizonyos másik állat méreteihez...

3indocon.JPGEgy korai vázlatrajz az Indominus rexről, aki ekkor még Malusaurus néven volt ismert

És akkor, rá is térhetünk, az első hibrid dinoszauruszra: az Indominus rex-re. Amelynek először egyébként, a Diabolus rex nevet szánták, az internetre is ez az elnevezés szivárgott ki, de még a kifutójának a díszlet elemeire a D. rex rövidítés került fel, csak később kapta végleges elnevezését. Az első elképzelések szerint az Indominus-t egy Kínában felfedezett új fajként mutatták volna, de Trevorrow ragaszkodott a hibrid elképzeléshez, nem megszakítva a hagyományt, hogy vagy valóságos, vagy hibrid állatokat szerepeltessenek, de nem azokat valóságosnak eladott szauruszokként ismerjék meg a nézők.

3indo.jpg

Az Indominus a filmbeli történet szerint az alábbi fajokból tevődik össze: az alap genom a Tyrannosaurus rex-é, ehhez társították a Velociraptor géneket, és amik nem derültek ki a filmből: Carnotaurus, Giganotosaurus, Majungasaurus, Rugops, és Therizinosaurus jellegzetességeket is kapott, azaz kaptak, mert mint tudjuk, két példány készült. Megalkotójuk, Dr. Wu szerint a tintahal géneket a fájdalomtűrés miatt kevertek a mixhez, de joggal feltételezhetjük, hogy eredetileg igenis az álcázó képessége miatt esett a választásuk erre a fejlábúra. A leveli béka DNS-ére az Indominus testhőjének csökkentése miatt esett, a lándzsakígyó DNS-e által pedig képes a hőérzékelésre, illetve a kígyók genetikai adományának köszönhetően képes kiugrasztani az állkapcsát, ezt a pörgőgömb elleni támadásánál láthattuk is.

3indo3.jpg

A filmesek számára nehéz feladat volt megtervezni egy olyan lényt, amely akár valóban élhetett volna, de ma ismert dinoszauruszok és modernkori állatok sajátosságait is magán kellett viselje. Az állat megtervezésében, és a többi dinoszaurusszal kapcsolatban is a stáb rendelkezésére állt dr. Jack Horner paleontológus, aki az eddigi filmekben is közreműködött. Több látványtervvel álltak elő az ILM és a Legacy trükkmesterei, míg végül kialakították a már ismert Indominus rex kinézetet. A végső formát Steve Jubinville vezetése alatt alakították ki, és építette meg a Legacy a makettet, amit aztán referenciaként használhattak az ILM szakemberei.

ultima3.jpgAz Ultimasaurus egyik ismert, végleges formát öltött példánya

Ide tartozó téma, de a hibrid dinoszauruszok ötlete már korábban felmerült a Jurassic Park kapcsán (kezdve ott, hogy mindegyik hibrid, hiszen a hiányzó DNS szekvenciákat a kezdetektől modern állatok DNS-vel pótolták): a Jurassic Park: Chaos Effect márkanév alatt 1998 nyarán számos, más dinoszauruszokkal vagy a modern állatvilág állataival "kikevert" dinoszaurusz figurákat dobott piacra a Kenner. Ez a játékszéria eredetileg egy rajzfilm sorozathoz készült volna, de azt végül törölték, a figurákat azonban kiadták. Voltak, amelyeknek csak a színeit változtatták meg Az elveszett világ figuráihoz képest, de születtek kevert DNS-ű állatok is, ezek közül a legkülönlegesebb az Ultimasaurus, lett volna. Bár néhány prototípus készült, sosem került végül gyártásba, csak Roland Tembo figurája mellé egy miniatürizált változat. Összesen kettő darab teljes Ultimasaurus ismert, magángyűjtők tulajdonában. A figura vad színekkel, és igen különleges kinézettel rendelkezett: Tyrannosaurus, Triceratops, Ankylosaurus, Stegosaurus és Velociraptor jellemzőket kapott.

3indo4.jpgEgy látványterv az Indominus és a robot T. rex közötti "harcról"

Az Indominus és a Tyrannosaurus harcára az első tervek szerint egy vulkán tövében, egy Velociraptorral kiegészülve zajlott volna le. Később áttették a helyszínt a park főutcájába. Szerepelt a forgatókönyvben egy olyan jelenet is, amelyben az Indominus egy, a park látogatóinak szórakoztatására épült mechanikus T. rex fejét leszakította volna. Ezt a jelenetet Spielberg kérésére húzták ki, mivel úgy érezte, az emberek talán úgy gondolják majd a jelenetről, hogy egy kinyilatkoztatás: a CGi jobb és erősebb, mint az animatronikus technológia. A hangmérnökök törekedtek arra, hogy ne használjanak fel olyan állathangokat, amelyeket a T. rex-nél igen, hogy még jobban megkülönböztessék az ikonikus állattól: rozmár, bálna, beluga, oroszlán, sertés, majmok, a delfin és sivatagi róka hangját használták.

3indo5.jpg

A következő fejezetben a vizuális effektek konkrét előállításáról, a dinoszauruszok életre keltéséről, a filmzenéről és más érdekességekről ejtek szót, és, ezúttal lesz ötödik fejezet is! Érdemes lesz visszanézni!

Addig is, egy galéria, további képekkel a dinoszauruszokról s az Indominus rex korai változatainak látványtervei:

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jphungary.blog.hu/api/trackback/id/tr7413407319

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Han Solo. 2017.12.02. 15:37:11

Arra a bizonyos életnagyságú Apatosaurusra, ami a filmben szerepel sokan kíváncsiak lennének szerintem, ahogyan a Mosasaurusra is. Bár ez utóbbit nem tudom valóban életnagyságban készítették e el? Ha igen, többenetes lehet az is.

Lord Picard 2017.12.02. 22:26:14

@Han Solo.: Mosasaurus modell nem is épült, tudtommal, legalábbis erre vonatkozó információm nincs, úgy tűnik teljes egészében CGI. Az apatosaurus-t, mint írtam, igaz 1:1-es méretarányban, de csak nyaktól felfelé építették meg, mint a képeken is látszik.

Jó lenne, ha megőriznének, kiállítanának ilyen ereklyéket, de nem ez a jellemző. Az első filmek Tyrannosaurus modelljei is már darabokban, a szemeiket, fogaikat külön értékesítették már, ahogy több más dinoszauruszt is. Nem hosszútávra tervezték őket, és a sok használattól, szállítástól a habszivacs testfelületük is megsérült, "elrohadt". Azért van olyan életnagyságú raptor robot ami még mindig a Stan Winston's School tulajdona, illetve A Gyűrűk Ura-filmek rendezőjének, Peter Jackson-nak hatalmas filmes ereklye gyűjteménye, raktára, neki több raptora is van :)