2017. november 11. 20:35 - Lord Picard

A Jurassic Park /// története: Harmadik fejezet

werk03b.jpg

A Jurassic Park /// forgatását követően a a stáb háttérben dolgozó szakemberei kezébe került a film, beillesztették a számítógépes speciális effekteket a leforgatott jelenetekbe, megvágták a filmet és elkészült a zene.

Előtte azonban, még visszakanyarodva a forgatásra, nem csak a Spinosaurus és a T. rex szerepelt természetesen a filmben a dinoszauruszok oldaláról, visszatértek a Velociraptorok és bár nem első ízben tűnnek fel a Jurassic Park világában, de a Pteranodonok jelentős szerepet is kaptak. Most rájuk és a többi dinoszauruszra térnék rá.

rapi01.jpgStan Winston és stábja először az eredeti filmhez készített raptor modellek alapján kezdett dolgozni

A Velociraptorok terén már az első filmtől kezdve egy kis csalást eszközöltek a filmesek, de nem csak ők, az eredeti regény szerzője, Michael Crichton is: a leírásoknak megfelelő, ölő karommal rendelkező dinoszaurusz valójában a Deinonynchus-nak felelt meg, a raptort azért választotta a szerző és a stáb, mert egyszerűbb kiejtésű a neve. Épp az első rész bemutatásának idején, 1993 nyarán fedezték fel az egyesült államoki Utah államban az eddigi legnagyobb raptorfajt, a Utahraptort, amelynek fizimiskája a filmbélivel nagy rokonságot mutat. Stan Winston és csapata a harmadik részhez is a korábbi filmekhez készített raptorokat vette kezdetben alapul, némi csalódással, ám végül a kreatív csapat úgy döntött, a raptorok új megjelenést kapnak: nem csak újra tervezték a korábbiakat, hanem az alapoktól kezdve formázták meg az új koponyaformát: hosszabb is lett, valamint, hogy még szembetűnőbbek legyenek, a hím raptorok koponyáján tollszerű fejdísz került kialakításra, utalva a legújabb paleontológiai eredményekre, mi szerint a kisebb testű ragadozókat valószínűleg toll borította. A filmekben sosem magyarázták meg a két eltérő megjelenését a Velociraptoroknak, bár John Rosengrant, speciális effektekért felelős szakember, aki az összes Jurassic filmen dolgozott, szolgált egy fél hivatalos magyarázattal, miszerint egyszerű egyedfejlődésről van szó. A rajongók körében azonban népszerűbb, és hihetőbb, magyarázat, hogy két különálló genetikájú Velociraptor fajt klónoztak a Jurassic Park tudósai, ezért a rajongók a két sziget raptorait is másképp nevezik: Velociraptor nublarensis és Velociraptor sornaesis.

rapi0.jpgA felfrissített Velociraptorok lenyűgözően mutattak a kész filmben

Nem csak az állatok fiziológiája, a testszínűk is újratervezésre került: a hímek kékes szürke alapszínt kaptak némi barnával vegyítve, barnás vörös árnyalatokkal a háton, világoskék csíkokkal az állat oldalán. Az alfa hímek csontkitüremkedései a koponyán, amelyek a korábbi filmekben nem voltak a raptorokon, vörösben pompáztak, ahogyan egyes példányok szeme is.

rapi02.jpgA hímek, merítve a ma élő állatokból, színesebb megjelenést kaptak

A nőstény példányok alapja krémes fehér, fekete foltokkal, sárga szemmel. Mindkét nemnél megtalálható volt függőleges, un. macskaszem és kerek pupillájú egyed is.

rapi03.jpgA nőstények visszafogottabb bőrszínt kaptak

Stan Winston csapata két, teljes egészében megépített, animatronikus raptort készített, egy hímet és egy nőstényt. A korábbi filmekkel ellentétben azonban nem kívül, hanem belül rejtették el a hidraulikus elemeket. Ahogyan korábban, ismét készült egy öltözet, amelybe John Rosengrant, speciális effektekért felelős szakember bújt bele, és amely csak az állat lábait kapta meg, főleg a közeli jelenetekhez használták ezt az öltözetet.

rosengrant.jpgJohn Rosengrant nem csak építőként, de a raptor-jelmez viselőjeként is kivette a részét valamennyi Jurassic filmből. A baloldali képen Az elveszett világ, a jobb oldalin a Jurassic Park /// raptor-jelmezében látható

Később, az utómunkálatok során kezdtek el kísérletezni a mocap, azaz a digitális mozgásrögzítés új technológiájával, amikor is egy meglévő állat vagy személy mozgását egy mozgáskövető rendszer segítségével közvetlenül a számítógépbe juttatva finomabb mozgást lehet létrehozni a digitális környezetben.

moc_1.jpg2000-ben még csak kísérleteztek a mocap technológiával, mára a filmes trükkipar szerves része

A Pteranodon-ok már Az elveszett világban is feltűntek, igaz, csupán nyúlfarknyi képernyőidőt kapva a vége főcím előtt. Akkor csak digitálisan bukkant fel néhány példány a Sorna-szigeten, így a harmadik részhez voltaképp a nulláról alkották újra a pteroszauruszokat. Eredetileg már az első regényben is szerepeltek repülő őshüllők, ám Crichton Cearadactylus-szait és a hozzájuk kapcsolódó jeleneteket Spielberg túl költségesnek találta ezért kihúzták a forgatókönyvből.

ptera.jpgNem csak felnőtt példány, hanem egy fészeknyi kis Pteranodon is megépítésre került

A második részben, az ismertebb és könnyebben kiejthető nevű Pteranodon-okkal már több akciójelenetet is terveztek: az egyikben a raptorok elől szikláról leugró ejtőernyősöket támadták volna meg az őslények, egy másikban pedig a film végén a mentőakcióban részt vevő helikoptereket támadták volna meg. Végül, bár már makettet is készítettek Stan Winston stúdiójában, ismételten a forgatókönyvből húzták ki őket. A harmadik részhez azonban végre komolyabb akciójelenetet írtak és vettek fel a pteroszauruszokkal, az első regényben említett madárházat "helyezték" át a B helyszínre. Sam Neill szerint ekkor forgattak olyan jelenetet is, amelyben az állatok Velociraptorokkal találkoznak, de végül ezt a jelenetet kivágták a filmből, ahogyan azt az alternatív befejezést is, amelyben a mentőalakulat helikoptereit támadták volna meg. Harmadjára azért később csak megfilmesítésre került ez a régi terv.

ptera2.jpgA forgatáson használt életnagyságú Pteranodon tekintélyt parancsoló volt

Stan Winston és csapata egy lenyűgöző, életnagyságú felnőtt modellt is készített a Pteranodon-ból, és több tucat fiókát is, akik aztán megtámadták Eric-et, amikor őt szánta egy felnőtt példány vacsorának a csemetéinek. Ezekben a jelenetekben, akárcsak Az elveszett világban a Compy-k támadásánál Dieter halálakor, ötvözték az épített modelleket és a CGI pteroszauruszokat. Bár nem annyira gyakran emlegetett elem, de a Pteranodon-ok is szerepelnek a Jurassic Park /// hivatalos logóján a Spinosaurus mellett, ez az első és idáig az egyetlen alkalom, amikor több dinoszaurusz is szerepel a logóban.

A mellékszereplő dinoszauruszok eredeti adatlapja

Továbbá a filmben láthatunk menekülő Parasaurolophus-szokat, a Corythosaurus-szokat, ők egy jelenetben menekülnek az őket megriasztó emberek elől. Előbbiek az előző filmekben is felbukkantak, Corytho viszont csak első ízben, ahogyan a páncélos Ankylosaurus-szok is, bár egészen röpke jelenet erejéig. A Brachiosaurus-szok kihagyták a második filmet, de büszkén, és némi újraszínezett "kiadásban" tették tiszteletüket. Valamennyi harmadik részben felbukkanó növényevő a korábbiaktól eltérő, zöldes bőrszín kapott, és nem egy faj fején megjelent a piros szín, legmarkánsabban azonban a Ceratosaurus-nál, amely ugyancsak nem kapott túl sok játékidőt, és azt se a legjobban sikerülten töltötte, egy amolyan, újabb pipa a listán.

davis.jpgDon Davis filmzenei pályafutását leginkább a Matrix-trilógia filmjei határozták meg

Ahogyan a rendezői székbe nem tért vissza Steven Spielberg, úgy John Williams sem a karmesteri pálca mellé a harmadik rész esetében. A zene megkomponálására Don Davis zeneszerzőt kérték fel, akinek a munkásságában ekkoriban a Matrix albuma szerepelt és a Jurassic Park /// után is csak a Matrix folytatásai mondhatóak jelentősnek munkásságából. Ugyanakkor, olyan zeneszerzőknek segédkezett/segédkezik hangszerelésében, mint Randy Newman-nek (Maverick, Toy Story első és harmadik része, Verdák 3), vagy a néhai Michael Kamen-nek (Die Hard 2, Robin Hood, a tolvajok fejedelme) vagy a néhai James Horner-nek (Szenvedélyek viharában, Apollo 13, Titanic). Davis és a készítők, valószínűleg hogy zeneileg szorosabban kötődjön a film az első részhez, John Williams témáit bátran felhasználta, újrahangszerelte, lassította, gyorsította itt-ott és, ez csak a magánvéleményem, de az első rész után talán a legkellemesebb filmzenét szerezte a franchise történetében a zeneszerző. Nem csak Williams témáit használta természetesen, a Kirby családnak egy dallamos, családi filmes de szép témát komponált, ahogyan a Spinosaurus is kapott egy saját, sötétebb dallamot. A filmbeli zene hangzásvilága a régi King Kong filmeket időző, rengeteg sárgarézből készült fúvóst vonultat fel.

jp3.jpgA filmzene 2001-ben már csak CD-n jelent, kazettás megjelenést nem kapott

A soundtrack-et a film premierjének idején adták hagyományos CD kiadásban, és, valószínűleg Davis kollégájának, Randy Newman-nek tisztelegve tették fel rá a Big Hat, No Cattle c. számot az énekes-zeneszerzőtől, amely a bár jelenetben hallatszik a háttérben. Véleményem szerint, a nem is a filmhez írt dalt a lemezre tenni nagy hiba volt, bár maga a dal felbukkanása a filmben kifejezetten vicces: a dal egy csalóról szól, aki másnak adja ki magát, mint ami, épp mint Kirby-ék dr. Grant-nek, sőt, mikor Paul a csekkre készülne ráírni az összeget, a háttérben a refrén: I lie, lie, lie (Hazudok, hazudok, hazudok). Viszont, a dal felkerülése a lemezre nem volt akkora hiba, mint ami Davis munkáját érintette: a hivatalos zenei anyag csupán 54:31 perc.Az nem szokatlan, hogy a teljes zenei anyagot nem adják ki (hiszen az első két rész, közös bővített zenei kiadása is csak tavaly történt meg), de az interneten fellelhető a közel 2 órás hosszú teljes zenei anyag, amelyet hallgatva kiderül, számos zenei tételből utólag kivették a rézfúvósokat, és a filmhez rövidítették egyes tételeket, de ami meglepő, a hivatalos zenei CD-n a nagyszerűen sikerült Dinosaurs Fly-By illetve a vége főcím sem az, amit ténylegesen a filmben felhasználtak, és amelyek a bővített zenei anyagban is meghallgathatóak. Van egy másik, bővített zenei anyag is, amely pár perccel rövidebb ugyan, de 5.1-es hangkeverésű, az eredeti forrásból rögzített, még mielőtt sztereóra áthangszerelték volna. Ezt a kiadást Davis a közeli barátainak adta, ajándék gyanánt. Habár a harmadik rész népszerűsége sosem lesz már nagyobb, jó lenne, ha valamelyik anyag hivatalosan is napvilágot látna.

Nem a dal volt az egyes vicces jelenet, sőt, alapvetően jellemzőek a filmre a családbarát akciójelenetek, és humor, ami a kissé sötétre sikeredett Az elveszett világ felüdülés. Mint az előző fejezetben említettem, a film gyerekszereplője, Trevor Morgan volt korábban a Barney, a dinoszaurusz c. mozifilm főszereplője, így már csak miatta, és persze a dinoszauruszok kontextusa miatt, a legfeszültebb akciójelenetbe humoros módon építették be Barney "vendégszereplését".

További képek a szauruszokról Stan Winston stúdiójából és a forgatásról

Végül, a forgatásokat követően az első vágás stáblista nélkül 96 perces lett, ebből lett 88 perces játékidő és a stáblista. Sajnos a kimaradt 8 percnyi jelenetet eddig nem tették elérhetővé, de írtam róluk már ebben a bejegyzésben: Kimaradt jelenetek: Jurassic Park ///. Miután a speciális effektek, hangeffektek és a zene is elkészült, a film készen állt, hogy 2001. július 16-án bemutassák a nagy közönségnek. A fogadtatásról és a film további sorsáról a következő fejezetben írok.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://jphungary.blog.hu/api/trackback/id/tr7513239987

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.