2017. november 04. 18:40 - Lord Picard

A Jurassic Park /// története: Első fejezet

werk01_1.jpg

Az elveszett világ bár anyagilag sikeresnek bizonyult, az első rész eredményeit már nem tudta hozni. Azért a vaskos profit láttán a Universal Studios vezetősége nem sokáig húzta az időt, 1998 nyarán bejelentették a harmadik rész érkezését.

A Jurassic Park után rögtön szóba került a folytatás, Michael Crichton azonos című regénye, Az elveszett világ alapján, de a rendező, Steven Spielberg, akinek sok tennivalója akadt akkoriban, és nagy volt rajta a nyomás is, hogy a Schindler listája után tud még komoly, mély filmet készíteni, nem volt elkötelezve afelől, hogy ő maga is visszatérne-e rendezőként. Egy munkamegbeszélés folyamán ekkor megkérdezte Joe Johnston rendezőt (Drágám, a kölykök összementek, Jumanji addig, azóta az Amerika kapitány: Az első bosszúálló a legelismertebb munkája), lenne e kedve megrendezni a második részt? A rendező hajlott volna rá, de végül Spielberg úgy döntött, visszatér rendezőként, de abban az ígéretben hagyta Johnston-t, hogy egy harmadik rész esetén rögtön hozzá fordulnak.


rendezok.jpgJoe Johnston rendező magyarázza elképzeléseit a már csak producerként közreműködő Steven Spielberg-nek

1998-ban, amikor bejelentették, hogy készülni fog folytatás, 2000 nyarát megcélozva premier dátumnak, Spielberg már mint producer állt a projekt mellett, de akkori iparági pletykák szerint Michael Crichton, az eredeti regény és folytatásának a szerzője is közreműködik a stúdióval a történet megalkotásában. Spielberg elképzelése az volt, hogy az első részből ismert dr. Alan Grant titokban, elzárva a külvilágtól, afféle Robinson Crusoe-ként, csak önként, a Sorna-szigeten él. Az ötlet nem igazán nyerte el az 1999-ben bejelentett rendező, Joe Johnston tetszését, szerinte ez nem működött volna a vásznon és egyébként is, az első rész eseményei után miért is akarna dr. Grant a dinókkal együtt élni?
 

posters.jpgPlakáttervek: először Jurassic Park 3: Extinction (Kihalás), majd Jurassic Park Breakout (Kitörés) címen futott a projekt,
végül lett simán csak Jurassic Park /// (ezt a plakátot se használták végül)

1999. júniusában Craig Rosenberg (Félhomály) állt neki a forgatókönyv megírásának. Ekkoriban Jurassic Park 3: Extinction (Kihalás) címen futott a film, de ezt végül gyorsan elvetette a Universal. Rosenberg forgatókönyve hat fiatalról, tinédzserről szólt volna, akik a szigeten rekednek és az ő megpróbáltatásaikat követhettük volna nyomon. Johnston tetszését azonban nem nyerte el a szkript, szerinte senki nem lett volna kíváncsi, a sorozatra utalva, a "Jóbarátok" kalandjaira a szigeten, ráadásul mintha abból is egy rossz epizódot olvasott volna, bár néhány elem tetszett neki Rosenberg munkájából.

Így 1999 végére új forgatókönyvírót vettek fel a filmhez Peter Buchman (Eragon, Che I-II) személyében. Az általa kitalált történetben, amely már a Breakout (Kitörés) alcímen futott volna, és amely történetben a Sorna-szigetről megszökött Pteranodonok Costa Rica-n több ember halálát okozzák, ezért párhuzamos nyomozás kezdődött az ügy kivizsgálására, hogy utánajárjanak, hogyan szökhettek el az állatok a szigetről. A szigeten kutakodó csapat tagjai közt volt Alan, és mellette Billy Brennan figurája is, de további új, érdekes karakterek is szerepeltek itt a forgatókönyvben, úgy mint a természettudós Simone, egy katonai attasé és egy gazdag üzletember, Paul Roby és fia, Miles. A sziget mellett a szárazföldön zajló nyomozást is bemutatta volna a film ezen változata. A Pteranodonok otthonául szolgáló komplexum, "madárkalitka" és a hatalmas keltetőlabor sokkal hosszabban, és bonyolultabb jelenetekben szerepeltek volna, mint a végső változatban, többek között komplexebb lett volna a Velociraptor támadása a laborban is, mivel az ott táborozókra rontott volna rá éjjel. Ezen forgatókönyv szerint kezdték el készíteni a jelmezeket, kellékeket és megtervezni és felhúzni a hatalmas díszleteket.

diszlet.jpgA keltetőcsarnok és a Pteranodonok kalitkája hatalmas, nagy gonddal megtervezett és megépített díszletek voltak, mivel Buchman forgatókönyve szerint forgatták volna a filmet, és nagy szerepe lett volna a két helyszínnek

A tervek szerint 2000 februárjában indult volna a forgatás, ugyanazon a helyszínen, amit még Az elveszett világhoz néztek ki, Új-Zélandon, de a szigetországi forgatást megint törölték, és áttették a helyszínt Maui-ra, Hawaii-ra. A forgatás is csúszott, a színészek is csak a nyár folyamán szerződtek le, és, öt héttel a tényleges forgatás kezdete előtt, Spielberg és Johnston úgy döntöttek, dobják a forgatókönyvet! Túl bonyolultnak találták azt, ezért, David Koepp ötletét felhasználva (az első két rész forgatókönyvírója vetette fel az egész mentőexpedíciós sztorivonalat) felvették Alexander Payne-t és Jim Taylor-t, hogy új forgatókönyvet írjanak. A két férfi jól ismeri egymást, hiszen együtt olyan filmek forgatókönyvéért voltak felelősek később, mint a Schmidt története, Utódok, Kicsinyítés, sőt, a Kerülőutak c. filmért elnyerték az Oscar-díjat is kategóriájukban. A Jurassic Park 3-nak, vagy ahogy én írni fogom, Jurassic Park /// forgatásának is végül úgy kezdtek neki, hogy nem volt még kész a forgatókönyv! A forgatásról és annak viszontagságairól a következő fejezet fog szólni.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://jphungary.blog.hu/api/trackback/id/tr7613174170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.